A patikának üvegajtajában

A patikának üvegajtajában
búsul, búsul
egy gyógyszerészsegéd.

És fuvolája egyre fújdogálja
szegény, szegény
egyűgyű énekét.

Ha elmehetnék innen messze tájra,
igen, igen,
így szól a fuvola.

Csak menni, menni, mindörökre menni,
tovább, tovább
s nem tudni, hogy hova.

A temetésemen sok nefelejcs lesz,
virág, virág,
virágos sír fogad.

Fiatal szája így ríkatja folyton
búsan, búsan
az ódon sípokat.

Ki tudja, mért, s ki tudja, hogy mióta?
Zenél, zenél,
s ki tudja, hova jut?

Az ablakon lenéz egy szőke asszony,
lenéz, lenéz,
de oly sötét az út.

Olajlámpája vérvörösen ég már,
lobog, lobog
és künn köd és homály.

Kopott ezüstbillentyűkön az újja,
s az ősz, az ősz
ővéle fuvolál...