Az ihlet perce

Fejembe szállott a fekete méreg,
          szemembe fürge részegség piheg.
Kávén, dohányon dőzsölök, henyélek,
          mint a komoly, vidám keletiek.

A földi álmok lassan elsuhannak,
          búcsúzva integet felém a fény.
Megyek: vonatja lettem önmagamnak,
          s lázult erem csak azt kopogja: Én.

Szegény szobám ijesztően kitágul,
dalok suhannak át a másvilágból,
a gyertya bordó napként néz reám.

Indul a könyvtár, mint egy büszke gálya,
a padló életemnek szaharája,
és egy pohár víz a nagy óceán.