Cifra halottak

Úgy fekszenek, mint a nehéz kövek
     virágok közt, a rekkenő melegben,
szemük üveggömb, derekuk cövek.

Alusznak ők, a sok-sok ismeretlen
     a föld alatt, az édes föld alatt
feszes, kemény vigyázz-ban és meredten.

De most virágzik mindegyik ajak,
     most érzik ők, mindent viola füst föd,
és csókolják az életet, nyarat.

A ballerínán aranyak, ezüstök,
     és a gavallér vár, sóhajtva vár,
lila ruhában szundikál a püspök.

Künn a kalászos rónán áll a bál,
     még a csigás homok is várja-várja,
fényt izzad a föld, táncol a halál.

Ők is kendőzik magukat a bálra,
     a nyári bálra s mindenük ragyog,
körmük szederjes, vézna ujjuk sárga,

és szörnyű arcuk nézi a napot.