Árnyak találkozója

Bús nyári éjjel, benn az öltözőben
          halotti táncra kél a ruhatár.
Valami zúg, valami félrerebben,
s a néma csendben, a pállott melegben
          kobold, manó halkan topogva jár.

Megzizzen a szél a szines ruhák közt,
          szellemkezével hárfázik a múlt.
Hol vannak a tapslázas, téli esték?
Könnyé olvadt a tréfa és a festék,
          a villamosláng félve kialudt.

Lebbenve kelnek a reves fogasról
          a gazda-vesztett, elhagyott ruhák.
A hős nehéz bibor-palástja mozdul,
árnyak nyüzsögnek a sötét sarokbul,
          s a zongorán egy bús akkord fut át.

Sápadtan inganak a holdas éjben
          a rízsporos, mosolygó asszonyok.
Csábítva ring a halvány primadonna,
mellette tarka fezben a bolondja
          s a holt komikus árnya mosolyog.

Sírnak, kacagnak átölelve egymást,
          a suttogásuk oly fájó, ködös.
A testtelen, szegény ruhák beszélnek,
lengésük édes és rejtelmes élet...
          Ég a rivalda, mint az üstökös.

Egyszerre csend lesz. Mind tovább osonnak,
          a nyári ég künn izzó, mész-fehér.
A pók szövi hálóját egy sarokban,
eltűn a hold, a tikkadt deszka roppan,
          s riadt futással surran egy egér.