A szőke nő portréja

Csitt - fel ne keltsétek. Hisz alszik, alszik.
     Bús boldogságát eltemette rég.
Fekete csipkéin pici aranyszív.
     Úgy nyújtja ki sápadt-arany fejét.

Alvó szemében megholt, égi átok.
     Békébe fáradt bánat borúja.
Miért ezek a halk szomoruságok?
     Ki tudja, mért a fátylas gyászruha?

Csitt, csitt - a kacagása oly merengő,
a szava halk, ezüstös mise-csengő,
nincs szívtelenebb és nincs szomorúbb.

Ha cseng, ha zeng, térdére hull a szépség,
s ő mint hatalmas aranykoszorút,
némán viseli gőgös szőkeségét.