Ima harc előtt

Belőlem majd bús lobogó lesz,
mit összetép idők viharja,
emlékemet is elsodorja,
s nem kísér lárma, suttogó nesz.

Belőletek lesz cafra dísz tán,
bankár-kisasszonyoknak éke,
de az enyém, a jó, béke,
a becsületnek gyolcsa, tisztán.

Mert odaadtam mind a kincsem,
szivem jobbik felét a nőnek,
felét zálogba a jövőnek,
és a kezembe semmi sincsen.

A sorsomat adtam agyarnak,
fognak, körömnek és tusának,
s mindent a földgömb koldusának,
a vak mártírnak, a magyarnak.

Ő az Apa, a mondhatatlan,
a Nemző, aki sír a földön.
és most, mit kaptam tőle kölcsön,
az életet is visszaadtam.

Csak gyújtsa más reá a tűzvészt,
én sírva borulok nyomába,
csörgesse a rongy és a gyáva
a hírt, ezt a harminc ezüstpénzt.

Nyirettyüjük mások rikassák,
úri szalonba, úri bálon,
én titkos arcod látva-látom,
fajom, mert föld vagy, vér, igazság.

Belőlem majd bús lobogó lesz,
mit sárba dobnak, elfelednek,
árnyéka eltünő nevemnek,
de becsületbe bukni jó lesz.