Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most

Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most,
     legyen tiéd örökre az egész.
Vedd a telet és a nyarat, a lombost,
     itt van neked az epe és a méz.
Ez itt a keserű s ez itt az édes,
     ez a fekete és ez a fehér,
ez a nyugalom, s a láz is, hogy égess,
     ez itt a méreg és ez a kenyér.
Tejet adok, de hozzá szörnyü vért is,
     ölelni lágyan és birkózni kart,
és harcot is, hogy harcolj csakazértis,
     a rózsa mellett ott legyen a kard.
Van még néhány elhányt és csonka holmi,
     egy kis verőfény és egy-két kacaj,
viaskodó kedv, várat ostromolni,
     és végezetre egy nagy, tompa jaj.
Iker ajándékot veszel örökbe,
     oly ember-ízű és oly felemás,
de ember adta, nem telt néki többre,
     eget ne vívj, mély kútakat ne áss.
Sötéten nyújtom ezeket tenéked,
     s koldus apád most tétovázva áll,
mert nincs egyéb. Jobbjában ott az élet,
     és a baljában ott van a halál.