Ásítok és csak bámulom

Ásítok és csak bámulom,
a szájam, mely mint a gödör,
mély és sötét, és érezem,
hogy most a semmiség gyötör.
Én várom itten a halált,
s unatkozom, hogy mégse jő,
mint mikor késik a vonat
és csöpörög a híg eső.
Ó unalom, mely céltalan
bölcsőm, koporsóm közt ivel.
Az élet az nagyon rövid
de, jaj, oly lassan múlik el.