Utóhang

1

Az én tragédiám rövid volt,
szenvedtem, álmodtam sokat;
hová tekinték, tárt karokkal,
márványhideg kebel fogadt.

Egy gúnymosoly lecsillapítá
lázongó érzeményimet,
és most szivem, mint befagyott tó,
hullámtalan, nyugodt, hideg...

2

Te, aki folyton lázban égtél,
     s körülvett taps, parfüm, kacaj,
halvány, fehér, hideg leányzó -
     tudod-e, mi a jaj?

Te, akit oly dőrén magasztal
     a tettető, mázos-szavú,
érzed, mi sok szív vérzik érted -
     tudod-e, mi a bú?

Te, ki sosem voltál magadban,
     ha a sötét éj árnya jön,
vonaglasz-e a hószín ágyon -
     tudod-e, mi a könny?

1906