Az alvó

Mily néma, langyos undor ráng az ajkán,
míly túlvilági-furcsa és komoly.
Elérhetetlen bányákban kutat tán?
Ilyen egy alvó, keleti szobor.

Az ősi álom ez, mely a halálnál,
az éjjelnél is titkosabb titok.
Valaki itt van, s a túlpartra átszáll,
itt van, s a fénynek hátat fordított.

Mostan pedig beszélnek tán felőle.
Villámvonaton szállanak előre,
s ordítva zeng a földi tánc, a dal.

De ő az éj s halál eleven szobra,
úgy fekszik itten felmagasztosodva,
s az ágya csendes, fehér ravatal.

1910