A sötét szobában

Most újra itt vagyok. Jaj, ideértem
sok év után, sok-sok fényes-szobán,
emlékeim köszöntnek tétován,
még csendbe botorkálok a sötétben.

Még mindig az. Nyugodt fekete tükrén
felismerem magányos arcomat,
s hallom szivem minő bús hangot ad,
ketyegő panaszát az éjbe küldvén.

Egy régi mese folytatása ez.
E félelem, ez arc s ez árva nesz,
mely egyedül sír a világba halkan.

Előttem újra a sötét lepel,
de most tudom már, kicsoda megy el,
s hogy nem segíthet senki-senki rajtam.

1912