Plato olvasása közben

1

Való-e a világ körültem
     vagy tán az álom a való,
s e napsugáros, kékes űrben
     a durva hajsza a csaló?

Akkor tün el igaz világunk,
     ha reggelenként ébredünk,
s akkor igaz valónkba látunk,
     ha álmokat néz húnyt szemünk?

E vad tülekvés-e az élet,
     vagy az csak egy álcás halál,
gyötrött valónk csak akkor éled,
     ha silány rög porba száll?

Hol a hely, mely titkunkat ója,
     az égben, az ó sírokon,
s az ember, e bolygó lakója
     az éjjel, a földdel rokon?

2

Az élet oly csodás, tünékeny,
     száll mint az omlatag homok,
felleg, derű jár fönn az égen,
     az alkotást váltják romok.

Hajunk ma éjszin, mint a holló,
     holnapra ősz, s a sors ledönt,
minden csodálatos, leomló,
     mit hordoz hátán itt e föld.

Estente meghalunk az ágyba,
     s reggelre már mások vagyunk.
Mind változunk zokogva, vágyva
     és nem találjuk - önmagunk.

Ezer titok közt fázva, gyúlva
     botlunk, bukunk mindannyian.
Mind látomány lenn, ami durva,
     s a láthatatlan az, mi van.