Honfoglalás előtt

Hullott a nép; a vészbanyák, az ördög
dézsmálta a poros tömeg javát,
kidőltek a sebes gulyák, az ökrök,
dögvészt lehellt a messze pusztaság.

Egyszerre rózsafénybe tündökölve,
derült elébük egy szelíd vidék,
ezüst habot rázott a szirtek öble,
virág himezte a mezők szinét.

Árpád körülnézett a nagy hegy ormán,
érezte, hogy övé a föld, a kormány
s már híre ment; hogy eltűnt lopva Álmos.

A völgybe, lenn, tüzet rakott a táltos,
Árpád a földre roskadt reszketeg
s zokogni kezdett, mint egy kis gyerek.