Régi szerelem

Leszállt az est, künn a mezőkön árny van,
és szénsötét már-már a tiszta ég,
és a gomolygó, gőzölgő homályban
bátortalanul egy kis csillag ég.

Ezüsternyős lámpás süt asztalomra,
előttem áll a váró tinta, toll.
S én elmerengek, tollam messze dobva,
s egy könny remegve szempillámra foly.

Oly bús az est... A hold merengve kél fel,
távolból édesen szól a zene,
s néhány madár lefekvő éneke.

És záporozva hull a rózsa, csók...
Csak engemet fog által jégkezével
egy visszajáró hófehér halott.