Öreganyó.

Öreganyó.
          Karszékben trónolsz,
s nagy barna, bámuló szemed
nehézkesen és furcsa fénnyel
reánk mered.

Redő-gyűrűs, fekete arcod
mindíg nyugodt, mindíg komor,
mint a halottak tiszta képe,
mint egy szobor.

Tipegve járkálunk körötted,
tűnik év évre, percre perc,
s te egyiptomi gráciával
csak integetsz.

Száraz bőrödből, kék eredből
a boldog ősz nyugalma száll.
Nem győz terajtad már az élet,
sem a halál.

Elébed állok, s néha mintha
az idő szárnya csapna rám.
Bámullak tágranyílt szemekkel,
öreganyám.