Ami itt maradt

Nem békülök meg, bármit is beszéltek.
Az ember szent. És mi marad belőle?
Ha elmegy innen, testvérek, ti búsak,
a földgömb szíve megreped-e tőle?
Ó, láttam egykor lassan távozót én,
és láttam aztán, ami itt maradt.
A nyoszolyáját, alvó nyoszolyáját
s melyből ivott, az üvegpoharat.
És láttam nyakkendőjét, lógva, árván
a szekrény ajtaján, egy laza spárgán.
És biztatóan csüngött a kalapja
könnyelmű kedvvel a fogasra csapva.
És várta őt pár cigaretta is,
melyet ezüsttárcában ott felejtett.
És várták őt aggódó, gyönge lelkek,
a lélek, amely a csodákba hisz.
És jöttek őszök, jöttek tavaszok,
és elmaradt a kedves társaságból,
mint egy bohém és vidámszivű vándor,
aki csak a szomszédba utazott.
S egy bot maradt utána a sarokban,
mellyel sétált tavaszi délután.
Egy szó, melyet kedvvel, gyakorta ejtett,
és lehelete a bitang ruhán.