A vér és tűz dala

A fiatal, viharos hajnalon
egyszerre meghal minden fájdalom.

Acél-szárnyú, betyár tavasz-szelek
riognak az alvó világ felett.

Reánk kacag a vérvörös tavasz,
az orgonás, a zengő sugaras.

Itt jár közöttünk, csendbe gyujtogat,
vérnél vörösebb véres álmokat.

A napszekér is dörgő ködbe jő,
és harsonáz a vörös levegő.

Minden sötétbibor tűzben ragyog,
a vér, a láng, az élet, és a csók.

Tüzes káprázat fekete odunk,
és tűz a párna, melyen álmodunk.

Tűzláng a hajnal, vér az éjszaka...
Vegyétek: ez a vér és tűz dala!

*

Igen, ma lázadozva dörgöm én:
királyok vagytok pincék börtönén.

És látom a kaján homályon át
bús főtökön az arany koronát.

Koldús, kirugdalt, rongyos, halavány,
s királypalást leng mindnek oldalán.

Fegyvertelen bár, fegyveres a kar,
a gyenge szó is mennydörgést kavar.

Szemünkben az egész tavasz lobog,
szívünkben új pünkösdi mámorok.

Az élet csókolózik most velünk,
orgona-királynő a kedvesünk.

S virágos templom a nyomortanya...
Vegyétek: ez a vér és tűz dala!

*

Ma pap vagyok, s a szent ígéretet
közétek harsogom: Ne féljetek!

Tüzem, mi úgy égett oltárokon,
testvéri kézzel mind nektek dobom.

Testvéri kéz és forradalmi csók:
egy ércgyürűbe forrnak milliók.

Mezítlen testünk fénybe tündököl,
és égre lázad a kemény ököl.

Ki szolga volt, ma fényes glóriás,
ki törpe és rab, bátor, óriás.

Amerre mentek - zengő kürt szavam -
falak lerogynak, s győztök untalan.

Űzhet rabostor, sápadtarcu kín,
urak lesztek ti poklok kapuin.

A lelkem küldöm csatasorba ma...
Vegyétek: ez a vér és tűz dala!

1908