Az ivó

Iszik. Halál-pajtásával kocintgat.
Tömjén gyanánt száll rá a füstgomoly.
Ártatlan arcán lázak mégse nyílnak.
Sohasem ily józan, nyugodt, komoly.

Iszik, iszik. Nehéz, halotti csendbe.
Szemére hűvös mámor szálldogál.
Poharát szertartásosan emelve
most úgy iszik, akár egy áldozár.

Most úgy iszik. S az arca oly setét,
mintha az élet gyászos gyógyszerét
emelné búsan a halál elé,

csak azt sajnálja, hogy a földgolyó
nem egy pohár - tűznedvvel lángoló
hogy azt is, azt is kihörpintené.

1909