Halotthozó éjek

(Jönnek reánk még szörnyű éjszakák.)

... Majd, hogyha egyszer már a mécs sem ég,
és várunk, várunk a szobánkba szótlan,
akár a hullák lenn a sírhalomban,
és ránk borul a temető-setét,
majd, hogyha járni vágyunk s mélybe botlunk,
majd hogyha elfagy dideregve csókunk,
s úgy fekszünk ágyra, mint a kínkeresztre,
és kalapáló, őrült szíveink
riadt tusakvással, kétségbeesve
vergődnek csillagoltó téli este,
mint bús madarak a hidegbe kint,
miket az éjjel ablakunkba vág...

(Halott-hozó, borzalmas éjszakák.)

1909