Fejezet

2501 13|                gyermeteg imáit, mint szüleiét a megfeszített Jézus. Pacsirta
2502 13|                pillanatban feléje emelte mind a két karját, heves mozdulattal,
2503 13|                    mindig hunyt szemmel, ezen a meddõ, hideg leányágyon,
2504 13|                   terhével lefelé, mint hulla a ravatalt. Kényelmesebben
2505 13|               szélesebb volt, puhább is, mint a tarkövi dívány, és már józanul
2506 13|                       Délután tovább horgolja a sárga terítõt, mely nem
2507 13|                    még mindig nincs meg, mert a rokonok nem hagyták dolgozni,
2508 13|                   mély feketeség barátian, és a levegõ érintésére vagy talán
2509 13|                  levegõ érintésére vagy talán a homályra, melyben semmit,
2510 13|                 semmit, de semmit sem látott, a két szeme most hirtelen
2511 13|                       De hasra feküdt, száját a párnára nyomta, hogy szülei
2512 13|                     még mindig nem oltotta el a villanyt.~- Pacsirta - rebegte,
2513 13|                     Hazarepült - szót anya.~- A mi kis madarunk - tette