1-500 | 501-872
Fejezet
501 9 | sem csinált titkot, hogy az 1849. debreceni országgyûlés
502 9 | szólt recsegõ hangján.~Az alkalmat meg kellett ragadni.
503 9 | pedig letelepedett közéjük az asztalhoz, melynek márványán
504 9 | fölírták a játszók nevét az elkészített, kihegyezett
505 9 | tengeren. Remek kártyája volt.~Az urak megtekintették kártyáikat,
506 9 | Ravaszul hunyorogtak, mert az arc éppoly fontos, mint
507 9 | csodálkozott, hogy milyen friss az öregúr.~Ákos viszont Dobát
508 9 | szeretõje volt még annak az éhenkórász Szolyvaynak is,
509 9 | németül sem tudott, talán az anyanyelvén, morvául sem.
510 9 | a bosszú, a haddelhadd, az új párti. Mikor kiosztották
511 9 | tizennyolcast. Vajon ki lehet az? Õ azonban már elõször ütésben
512 9 | dörgött a nevetés, hogy az ablaküvegek reszkettek.~
513 9 | ejtette. Aki kártyázik, az a felejtés teljes mámorát
514 9 | pagátultimo, pagátultimó - és az emberek sziszegtek, hüledeztek.~
515 9 | letiport. Csak akkor pillantott az órára, mely vele szemben
516 9 | kész a vacsora.~Átmentek az olvasóba. Itt szoktak teríteni
517 9 | Idétlen mosolyát, melyet erre az alkalomra kifényezett, virgoncan
518 9 | Hartyányi Olivér is lejött, az „ateista”.~Szegény Olivérnek
519 9 | eltolatta magát a kaszinóig, és az ajtótól két hajdú hozta
520 9 | ajtótól két hajdú hozta fel az emeletre abban a nagy párnásszékben,
521 9 | párnásszékben, melyben otthon, az udvarán szokott üldögélni.
522 9 | kijátszották ismert érveiket, az idealizmus és materializmus
523 9 | úriembernek, de róla is az volt a véleménye, mint Kossuth
524 9 | csúfszavakkal a pusztulást rajzolta, az egyetlent, amiben hitt,
525 9 | szárnyas ajtóba, s a prímás, az urak régi ismerõse, jó barátja,
526 9 | Ladányi között ült, abbahagyta az evést. Mihelyt meghallotta
527 9 | környéke, sok-sok ezer hold az övé volt. Számát sem tudta
528 9 | mint a vádlottra szokott, s az utolsó pillanatig tiltakozott
529 9 | ki Isten tudja hol jár az éjszakában, elmerült bánatába,
530 9 | részegségében, és ingatta, mint az elefánt. Környey hetyke
531 9 | testvériesen ellágyult az urakkal. A pincérek lábujjhegyen
532 9 | elolvasta a Le Figarót, az apróhirdetéseket is, az
533 9 | az apróhirdetéseket is, az utolsó betûig. Bámulta a
534 9 | íródnának. Ha elmondanák az urak, mi jár ilyenkor fejükben,
535 9 | kezét, megállította. Ez volt az õ nótája.~Magához intette
536 9 | mellette álló Füzes Ferit:~- Ez az öreg Vajkay?~- Az.~- Azt
537 9 | Ez az öreg Vajkay?~- Az.~- Azt hallottam, hogy valami
538 9 | közvetlen, joviális úriember.~Az volt a szokás, hogy míg
539 9 | volt a szokás, hogy míg az urak vacsoráztak, a társalgót
540 9 | elpártolni. Pezsgõt nyittatott az egész társaságnak. A poharat
541 9 | vagy, Laci, tudom.~- Te is az vagy, édes, édes öregem -
542 9 | egyszerre kihörpintette az eléje tett vizespoharat,
543 9 | meg is szólította.~- Mi az, Ákoskám?~Õ azonban nem
544 9 | különben vége. Mikor leérkezett az utcára, a kaszinó elé, fiatalságának
545 9 | megrovással követelte vissza: az éjszakában a párducok ordítottak.~
546 9 | is közönséges csíny volt az, amit elkövetett. Elmenni
547 9 | cserbenhagyni a zászlót, az már hûtlenség, az már függelemsértés,
548 9 | zászlót, az már hûtlenség, az már függelemsértés, melyet
549 9 | szitkozódva két részre oszlottak: az egyik csoport a Széchenyibe
550 9 | órája úgy ragyogott, mint az érett dinnye.~A Baross-kávéház
551 9 | levelibékánál is jobban megérezte az idõváltozást, és ilyenkor
552 9 | Úgy látta, hogy boldog, az arcán önteltség ömlött el,
553 9 | mert vasúti, fittyet hány az egész világnak. És az ártatlan
554 9 | hány az egész világnak. És az ártatlan málnaszörp is,
555 9 | jelent meg Ákos elõtt.~Mulat az úrfi, dünnyögött magában,
556 9 | ficsúros panamakalapot, melyen az a cifra szalag lötyögött.~
557 9 | ismét bólogatva, mint elõbb. Az érezte ezt, de nem értette,
558 9 | erõs fénye végigrezzent az alvó városon. Ákos a Bólyai
559 9 | a zöld köd eszébe idézte az idõt, mikor utoljára járt
560 9 | utoljára járt Pesten, s az orvosok eltiltották szesztõl,
561 9 | szivartól, minden jótól, ami az élet, és õ ilyen éjszakán
562 9 | világosságra. Õsi dühvel kaffogtak az állatok e holdkórosai, ferdén
563 9 | óta szeretnének leharapni az égrõl. Haragjuk süket lármába
564 9 | banda, a háta mögött, de az valahol elõtte cincogott,
565 9 | buzgalomtól lábujjhegyre állva.~Az ablak alatt, melyben már
566 10| FEJEZET~(melyben elkövetkezik az évek óta készülõ, nagy leszámolás, ~
567 10| leszámolás, ~és hõseink az élettõl megkapják azt a
568 10| remélik.~Hogy közben múlik az idõ, nem számít, mert nekik
569 10| nem számít, mert nekik az nincsen, és nyilván a többiek
570 10| nyugtalankodni kezdett, mert ebben az idõben, mióta eszét tudta,
571 10| mindig otthon volt már az ura. Kiment a Petõfi utcába,
572 10| visszajövet elfelejtette bezárni az ajtót.~Vajkayné idegeskedett.
573 10| két látogatót is fogadott. Az egyik a mosónõ, ki a nagymosást
574 10| ment férjhez, de azután az ura elhagyta a Széchenyi
575 10| látott, Dobozyt és hitvesét, az elsõ magyar minisztériumot,
576 10| terelte el.~Fölkelt, átment az ebédlõbe, járt a gyári ebédlõszõnyeg
577 10| ajtókat is föltárta, úgyhogy az egész lakás egybe nyílik.
578 10| meggyújtotta a villanyokat az összes szobákban, a folyosón
579 10| is. Erõs fényár tündökölt az elhagyott házban.~Csakhogy
580 10| mindenfelé. Figyelt, kifelé az utcára. Ott nem járt már
581 10| kivilágított lakáson áthaladt, az utolsó szobába, a tisztaszobába,
582 10| Beethoven szonátáit, és az elsõt próbálgatta, mely
583 10| zongora acélosan zengett az összhangos bánattól. Valóságos
584 10| Be sem csukva a zongorát, az összevissza hányt füzeteket,
585 10| csalódott. Felkönyökölt az ágyban a villanylámpa mellett.~
586 10| keménykalap. Szemüvege nem volt az orrán. Valahol elvesztette.~-
587 10| Valahol elvesztette.~- Mi az? - kérdezte a felesége halkan.~
588 10| mindig nem szólt. Nézte az asszonyt. Szájában bûzös
589 10| Részeg - gondolta hirtelen az asszony, és annyira megrémült
590 10| látott.~Azonnal leszállt az ágyról. Papucsot sem vett,
591 10| maradok - dadogta Ákos, az ajtófélfához támaszkodva.~
592 10| támaszkodva.~De mégis megindult. Az asztalig ment, s ott tenyerével
593 10| tenyerével hatalmasan rácsapott az asztalra.~- Itt maradok -
594 10| Gyufát! - parancsolt.~Az asszony hozta a gyufát a
595 10| szivarral föllehelte a tüzet, az lángra lobbant, s megpörkölte
596 10| parancsolt apa.~Felesége az egérszürke kabát belsõ zsebébe
597 10| rátekintett a holtrészeg emberre.~Az öreg kotorászni kezdett
598 10| érezte ezt a rendetlenséget az õ tiszta lakásában, maga
599 10| nagyban, komolyan kártyáztak.~Az asszony a pénzdarabok után
600 10| részeg. Tántorogva érkezett az éjjeli szekrényig. Itt azonban
601 10| megtorpant, és szájában az égõ szivarral, teljes hosszában,
602 10| teljes hosszában, arccal az ágyra vágódott.~- Meggyújtod
603 10| ágyra vágódott.~- Meggyújtod az ágyat - jajveszékelt anya -,
604 10| jajveszékelt anya -, meggyújtod az egész házat.~- Hát aztán? -
605 10| kérlek - vágott szavába az asszony, és söpörte a parazsat
606 10| fölemelte a felesége, s az asztalig tuszkolta. Egy
607 10| belepottyant.~- Hallatlan - mondta az asszony, hogy leültette. -
608 10| és vállat vont. - Hogy mi az én bajom?~- Igen, mi a bajod?~-
609 10| bajom?~- Igen, mi a bajod?~- Az a bajom - kezdte, és letörölte
610 10| mely bajszára hullt -, az a bajom - mondta mély, határozott
611 10| jut eszedbe - sopánkodott az asszony -, te, kedves, aki...~-
612 10| Hallgass - rivallt rá az öreg -, fogd be a szád.
613 10| Aljas, elvetemült gazember. Az vagyok.~Az asszony megsajnálta,
614 10| elvetemült gazember. Az vagyok.~Az asszony megsajnálta, odament,
615 10| Ostobaság - válaszolt az asszony gondolkozva. - Gazember?
616 10| Intett neki, hogy fõzhet.~Az asszony csak horgolt kendõjét
617 10| bármennyire is ittas volt, az aggkor aggályos rendszeretetével
618 10| mondta Ákosnak, ki már az ágyon ült, levetkõzve. -
619 10| loccsantott belé, kavargatta. Az asszony az ágyba feküdt,
620 10| kavargatta. Az asszony az ágyba feküdt, mert a konyhában
621 10| át akart kissé melegedni.~Az öreg csak pár kortyot tudott
622 10| Most feküdj le - szólt az asszony.~Le is feküdt volna,
623 10| volna, ha nem jut eszébe az, ami minden este, lefekvés
624 10| itten. Ingben, gatyában az ebédlõben dülöngött.~A csillár
625 10| lakáson a hálószobáig, hol az asszony az ágyban aggódva
626 10| hálószobáig, hol az asszony az ágyban aggódva leste, hogy
627 10| magától, hogy miért nevet az ura. Az gyorsan visszajött.~-
628 10| hogy miért nevet az ura. Az gyorsan visszajött.~- Mi
629 10| anya?~- Vártalak - mondta az asszony egyszerûen - és
630 10| egyszerûen - és zongoráztam.~- Az ám - szólt Ákos gúnyosan -,
631 10| nélkül szakadt ki. Odaborult az asztalra.~- Szegényke -
632 10| látta Pacsirtát, úgy, amint az álomban: a palánk mögül
633 10| Miért sajnálod? - kérdezte az asszony.~Felesége nem akart
634 10| azonkívül nem látta azt az álomalakot, melyet az ura,
635 10| azt az álomalakot, melyet az ura, és nem olvasta Pacsirta
636 10| Sohase sajnáld - szólt az asszony, hogy nyugodt, hideg
637 10| Holnap megjön - mondta az asszony közönyt tettetve. -
638 10| Nem értesz engem - felelt az öreg indulatosan. - Nem
639 10| kiabált Ákos, és kezével az asztalra vert, mint elõbb. -
640 10| Megõrültél? - kiabált az asszony, ki még mindig az
641 10| az asszony, ki még mindig az ágyban feküdt.~Ákos pedig,
642 10| mintha kimondta volna.~Az asszony kiugrott az ágyból,
643 10| volna.~Az asszony kiugrott az ágyból, eléje állt, hogy
644 10| folytatta:~- Hát nem jobb lenne az? Neki is, szegénynek. És
645 10| szenvedett? Csak én tudom, az én apai szívem tudja. Így-úgy,
646 10| vártunk, reménykedtünk, múlt az idõ. Azt hittük, hogy csak
647 10| hittük, hogy csak véletlen az egész. Azt mondtuk, hogy
648 10| hallgatás kongott közöttük.~Az asszony fölugrott. Nem,
649 10| napokig is vitatkoznak, õ meg az ura és talán néhány rokon,
650 10| ily durva egyszerûséggel. Az, amit Ákos mondott, egyszerre
651 10| Fölháborította a kegyetlensége, az õszintesége. Egy nõt sértett
652 10| õszintesége. Egy nõt sértett meg az ura, az õ leányát sértette
653 10| nõt sértett meg az ura, az õ leányát sértette meg.
654 10| magát igaz mivoltában, és az asszony mellé állt.~Így
655 10| Mind a ketten reszkettek az izgalomtól.~- Részeg vagy -
656 10| izgalomtól.~- Részeg vagy - szólt az asszony megvetõen.~- Nem
657 10| Nem vagyok részeg.~- Az Isten ellen vétkezel.~-
658 10| arcát, gyötrõdõ lelkét.~Az asszony azonban kiegyenesedett.~-
659 10| beszélj a leányomról. Õ az én leányom. Nekem kell megvédeni
660 10| leányom. Nekem kell megvédeni az én leányomat, a te leányodat,
661 10| visszahökkent.~- Nem engedem - szólt az asszony, és az asztalra
662 10| engedem - szólt az asszony, és az asztalra csapott. - Ezt
663 10| engedem. Kutyakomédia, mondtad az elõbb. Nahát, ez a kutyakomédia.~
664 10| aludd ki magad - és indult az ágy felé.~- Anya - marasztalta
665 10| mondta szinte könyörögve.~Az asszony ott maradt.~- Mit
666 10| legkevésbé várjuk. Szólítsam meg az embereket az utcán, vagy
667 10| Szólítsam meg az embereket az utcán, vagy apróhirdetést
668 10| vagy apróhirdetést tegyek az újságba? Egy Vajkay-lánynak.
669 10| vágná-verné.~Majd folytatta az asszony:~- Vagy férjhez
670 10| vannak. Proszner Magdát veri az ura. Veri, kérlek, és iszik.
671 10| boldogabb, mint itt. Ha már az Isten is így rendelte. Hisz
672 10| annyira megszokott bennünket.~Az utcán, közvetlen ablakuk
673 10| Kilenc ruhája van, kettõt az idén csináltattam, és öt
674 10| illik? Takarékoskodtunk, az igaz, mert nehéz az élet.
675 10| Takarékoskodtunk, az igaz, mert nehéz az élet. De amit hoztam ehhez
676 10| amit hoztam ehhez a házhoz, az övé, az õ hozománya, senki
677 10| ehhez a házhoz, az övé, az õ hozománya, senki sem nyúl
678 10| mindig vele jövök-megyek. Õ az én egyetlen barátnõm. Mi
679 10| barátnõm. Mi lenne nélküle az életem? Csak azt tudom,
680 10| senkit.~Új rohamot kezdett, az apa felé fordulva.~- És
681 10| kedves apuska. Akkor, mikor az történt, magad sürgönyöztél
682 10| éjfélkor futottál el, mint az õrült, és ugráltál, mikor
683 10| És mindig magad kísérted az iskolába, nagylány korában
684 10| Nem ez a hiba - folytatta az asszony -, hanem abban tényleg
685 10| hibás vagy, hogy kerülöd az embereket. Utóbb egészen
686 10| nem beszélsz? - unszolta az asszony.~Az öregúrnak már
687 10| unszolta az asszony.~Az öregúrnak már nem volt szüksége
688 10| álmosodott, talpa fázott az áthidegülõ padlón. Lassan,
689 10| melyek vérét fölkorbácsolták, az ágy felé ment, s ernyedten
690 10| feleségével. Szégyellte az elõbbi komédiázást, a pipogya,
691 10| miatta. Valósággal elbújt az ágyban, paplanát szájáig
692 10| szempontokat, melyek támogatják az övéit, vagy végképp megdöntik.
693 10| Mindent megtettünk, gondolta az asszony, mindent, ami embertõl
694 10| áll a szobában, egyedül az egész világon, azzal, ami
695 10| önkénytelenül odatévedt az ébenfa feszületre, mely
696 10| ébenfa feszületre, mely az összetolt hitvesi ágyak
697 10| Évtizedek óta nézte õket az ájult Istenember, élete
698 10| minden emberi fájdalmat az egyetlen mozdulattal, melyet
699 10| végtelenségét árasztotta az édes Jézus, ki a boldogtalanokért
700 10| azokért, akik szenvednek.~Az asszony egy lépést tett
701 10| húsvétkor gyónt, s magához vette az Úr szent testét, de Sárszegen
702 10| szent testét, de Sárszegen az volt a szokás, hogy a férfiak
703 10| eloltotta a villanyt, lefeküdt az ágyba. Õ is magára vonta
704 10| jelentõsen -, megint láttam.~Az asszony tudta, kirõl van
705 10| zavarával. Ákos gondolkozott.~- Az Isten nem ver bottal - tette
706 10| fényes léniák inogtak, és az utcáról a piacra haladó
707 11| melyben a kései ébredésrõl, az esõrõl van szó, és a párducok
708 11| sötét van köröttük, ismét az éjszakát látják, melytõl
709 11| elõzõ nap búcsút vettek.~Ez az õ fekete reggelük. Nem ijednek
710 11| lépnek ki a homályos utcára. Az emberek, kik itt mozognak,
711 11| között, kiket elhagynak az egyenlõtlen versenyben,
712 11| fordítottak, lubickolnak az életkedvben, és könnyedén,
713 11| s mindig reggel ébredt, az ilyen kései fölkelés csupa
714 11| önvád, szomorúság.~Amint az ablakra pillant, mely még
715 11| egyszerre eszébe jut minden. Az, hogy micsoda rendkívüli
716 11| micsoda új irányba kanyarodott az élete, és még át sem gondolhatta
717 11| talpra kell szökkennie, mert az elmulasztott idõ gondolata
718 11| sem meghitt tárgyait, sem az utcát nem ismeri föl. Mindenen
719 11| hogy kábult, fáj a feje.~Az asszonyt, ki késõ délután
720 11| aludt.~Vigyázatosan kilépett az ágyból, felöltötte barhent
721 11| Ákost ez a zaj kergette ki az ágyból. Hamar felöltözködött.
722 11| van.~- Igen, künn esik.~Az asszony fölhúzta a redõnyöket,
723 11| Gázlámpák üvegeirõl csorgott az esõ. Nedves, gömbölyû esernyõk
724 11| gömbölyû esernyõk puffadoztak. Az emberek csatakos nadrággal
725 11| viharral viaskodva tartották az esernyõ nyelét. Csatornák
726 11| szólt Ákos.~- Igen - felelte az asszony -, egészen õsz van.~
727 11| egészen õsz van.~Becsukták az ablakot.~- Végy majd õszi
728 11| egyszerû rendbe hozni mindent, az öt szobát, folyosót, egyheti
729 11| járt. Ákos kezébe vette az esernyõt, kinyitotta a szobában,
730 11| feleségének.~- Tedd el.~Az asszony pedig, ahogy az
731 11| Az asszony pedig, ahogy az utcára értek, visszafordult
732 11| ezt visszaviszem - és az új krokodilbõr-tárcájára
733 11| ki akarta tépni kezébõl az esernyõt. Szemtelenkedve
734 11| úgyhogy elállt a lélegzete. Az asszonyt is emelgette, ki
735 11| Kocsira szálltak.~Künn az indóház elhagyott volt.
736 11| mutatkozott.~Szaporázta az esõ, mosta a nyári portól
737 11| lobogott a pályatest fölött, az üres sínek messzeségében.
738 11| távíróhivatalban aranylott a lámpafény az ablakokon. Itt, ezen a boldog
739 11| ákom-bákomok komorlottak.~Vajkayék az indóház üveges tornácán
740 11| helyettesített -, kilépett az állomásfõnökségtõl, melynek
741 11| Vajkayné azt érezte, hogy ez az ember mindenre képes, titkos
742 11| lehet ismerni. Összenéztek az öregek, és néma pillantásukkal
743 11| eloszlassa, vagy megtudja, mi az oka, mihez kell tartania
744 11| ezt, aztán eltávozott. De az, amit közölt, nagy izgalmat
745 11| lefeküdtek már, falócákon az igazak álmát aludták, horkolva.
746 11| bement valahová.~Ez volt az elsõ õszi nap, melyen az
747 11| az elsõ õszi nap, melyen az emberek otthon maradtak.~
748 11| Semmit.~Megint letelepedett az asztalhoz. Ákos torkán émelygések
749 11| Odacsöngették a pincért. Az bõbeszédûen válaszolt kérdéseikre,
750 11| történt. Locsogott, mint az esõ.~Hideg tejet rendeltek.~
751 11| papír, arca krétafehér volt, az a kis hús, melyet magára
752 11| hús, melyet magára szedett az utóbbi napokban a Magyar
753 11| Vasúti szerencsétlenség.~Az asszony pedig ezt gondolta:~-
754 11| vonat, valami más történt.~Az öreg úgy képzelte - és néhány
755 11| nyílt pályán vesztegel, és az esõben-éjben gyanús emberek
756 11| föltevések között tétovázva hol az egyiknek, hol a másiknak
757 11| hogy történhetett ez. De az õ kétségei, melyek kevésbé
758 11| után mégis benépesedett az indóház. Elállt az esõ,
759 11| benépesedett az indóház. Elállt az esõ, és negyed tizenegykor
760 11| értelmiség egyetlen szórakozása az volt, hogy akár érkezett
761 11| elé, hogy szemügyre vegye az utasokat, beleringassa magát
762 11| mintha közöttük lehetne az, akit vártak.~Gõgös pestiek
763 11| rozsdás, szivattyús kutat meg az állomásfõnök ablakaiban
764 11| nyomorult fészek lehet ez itten. Az étkezõkocsi konyhájában,
765 11| étkezõkocsi konyhájában, az ablak elõtt, pillanatra
766 11| úgyhogy visszadöbbenünk tõlük. Az emberek pedig, kik mindig
767 11| jelképévé dermed lelkünkben az élet egész céltalanságának.~
768 11| tudták, hogy hiába várnak, az éj elmúlik anélkül, hogy
769 11| volt.~A tárgyak álltak, az emberek jöttek-mentek.~Nyugat
770 11| tintafekete felhõk borították az eget.~Környey Bálint is
771 11| mikor Környey elé tették az üvegcsizmát, mohó élvezettel
772 11| volt közöttük Szunyogh. Az le sem feküdt tegnap óta.
773 11| elalélt, de õsi szokás szerint az asztalra fektették, két
774 11| ragyogott, úgy tetszett, hogy õ az egész társaságban a legjózanabb.
775 11| ezért szerette ingerelni az öreget, visszafizetni a
776 11| másodszor is beválik, és az elõbbi sikert remélve, Szunyogh
777 11| kicsinyléssel nézett át ezen az inci-finci lovagon -, silentium -
778 11| és gyógyítgatták magukat. Az asszonyok otthon ültek,
779 11| egymás után dugaszolták ki az ásványvizes üvegeket meg
780 11| és végül megkeresztelte az egészet egy kis Aetherrel
781 11| kocsin-e, egyedül-e, vagy attól az irgalmas szamaritánus bizottságtól
782 11| tekintették. Aki kétszer hány, az jobban mulat, mint az, aki
783 11| hány, az jobban mulat, mint az, aki csak egyszer hány.
784 11| vészjelt fújva robogtak az utolsó állomásra, a gõzfürdõbe.~
785 11| Werner is velük tartott, az az osztrák vadászfõhadnagy,
786 11| Werner is velük tartott, az az osztrák vadászfõhadnagy,
787 11| tegnap Ákosnak kibicelt, az a kuka alak, ki pityókos
788 11| ki is ment a medencébõl az elõcsarnokba, onnan az utcára.
789 11| medencébõl az elõcsarnokba, onnan az utcára. Fegyverkabátjáról
790 11| gõzfelleg képzõdött körülötte. Az egész leírhatatlanul kedélyes,
791 11| kik otthonosan telepedtek az asztalhoz. Egy madárképû
792 11| Ki ez? - érdeklõdött az asszony.~- Nem tudom - mondta
793 11| róluk, kicsodák.~Általában az egész asztal ködben rémlett
794 11| zümmögött Vajkayék fülében. Sem az öreg, sem az asszony nem
795 11| fülében. Sem az öreg, sem az asszony nem volt képes ráfigyelni.~
796 11| A párducok cihelõdtek.~Az asszony Füzes Ferinek magyarázta:~-
797 11| annyit késik. Nagyon aggódunk az urammal. Nyolc óra huszonötkor
798 11| sincs.~Nem is érdekelte az egész. Õ Vajkayék specifikus
799 12| viszontlátás örömeit ecseteli az író)~Ákos megint magára
800 12| pontig, melyen már megszûnik az önvád okozta tépelõdés,
801 12| miután elmentek a párducok, az egész indóház kiürült. A
802 12| kiürült. A pincérek szedték az abroszokat.~Hátul, az utolsó
803 12| szedték az abroszokat.~Hátul, az utolsó sínen kényelmesen,
804 12| hosszú idõ múlva bukkantak ki az alakok, kik leszálltak a
805 12| garabókat vittek fejükön, és az utolsó kijáratnál üggyel-bajjal
806 12| még mindig nem ez a vonat az. De a tarkövit már a szomszédos
807 12| megjelent a kis kávédaráló, az, amelyik egy héttel ezelõtt
808 12| szemmel, erõlködve nézte az utat az éjszakában, óvatosan
809 12| erõlködve nézte az utat az éjszakában, óvatosan közeledett,
810 12| Fényes-fekete volt, mert lemosdott az esõben, de folyton prüsszögött,
811 12| háttérbe ment, hanem elõre, az elsõ sínre futott, itt azonban
812 12| hogy utolsó kocsija pont az orruk elõtt állapodott meg.~
813 12| jutott eszébe, hogy szemüvege az éjszaka valahol elkallódott,
814 12| Ezenkívül lármáztak is. Az utasok hordárok számait
815 12| szállt ki, meg egy magas nõ az urával, kit nem ismertek,
816 12| nem jártak már emberek, az utasok jórészt átadták jegyüket
817 12| Nem látom - mondta Ákos.~Az asszony nem felelt.~Inkább
818 12| viaszkosvászon sapkát viselt az esõ ellen, mint valami fürdõsapkát,
819 12| merték azt hinni, hogy õ az, mert féltek, hogy még egyszer
820 12| egészen átadva magukat az édes örömnek, egy harmadik
821 12| Valami vásott kamasz, ki az utasok holmiját szokta bevinni
822 12| fagyott a mosoly.~Pacsirta az indóház felé emelte szemét,
823 12| mérve, melyet nyilván annak az otromba golyhónak szánt.
824 12| kedélyes volt, humoros:~- Az én drága jó szüleim nem
825 12| Tubicát én magam viszem haza.~Az állomás elõtt apa inteni
826 12| átadta neki esernyõjét, az pedig megrakodva vitte elõttük
827 12| jönnek-e már.~Nem esett az esõ, a szél is elállt. Csak
828 12| a szél is elállt. Csak az utcai akácfák gallyairól
829 12| rajta a láthatatlan terhet, az õ kevesektõl ismert terhét,
830 12| újság? - kérdezte Pacsirta az anyjától.~- Semmi nevezetes -
831 12| szállongó porát elverte az esõ. Házai némán sorakoztak
832 12| kedvesen mosolyogva, aludtak az összes párducok és polgárok.
833 12| kényelmetlenebb rézágyban.~Az Úri Kaszinó, melynek elsõ
834 12| össze õket. Ijas ezeken az estéken, akár csak kritikáiban,
835 12| kifejezéssel pillantott ki az utcára is, mikor meglátja
836 12| legújabb dalait.~- Ott is esett az esõ? - kérdezte az asszony.~-
837 12| esett az esõ? - kérdezte az asszony.~- Csak délután.
838 12| jártak. Kopogtak lépteik az aszfalton. Benéztek a kerítésen.~
839 12| levelet csörgetve. A padok, az is, melyen Ákos kedden délután
840 12| magasan fönn a levegõben.~- Ez az õsz - gondolta.~Milyen hirtelen
841 12| Alig várta, hogy átlépje az otthon küszöbét.~ ~
842 13| Benn viharosan megölelte az anyja.~- Most pedig - szólt -
843 13| szólt - összevissza csókolom az én lányomat.~Cipp-cupp,
844 13| fogkefét, sûrûfésût, ugyanabba az újságpapírba a cipõket.
845 13| Közlöny vasárnapi számában - az elsõ oldalban, melyen különben
846 13| Bozsó-tortának nevezték -, az úton kissé összenyomódott
847 13| s így is igen jó volt.~Az ingek közül a csomagolásnál
848 13| annyi sörétet kapott, hogy az csörgött tõle, és Béla bácsi
849 13| csinos fruska, de nincs az arcán semmi kifejezés.~Ákos
850 13| tengett-lengett ebben a társaságban, az õ rokonai, az õ vérei között
851 13| társaságban, az õ rokonai, az õ vérei között is. Csak
852 13| Dehogy. Azonnal elmúlt. Semmi az egész.~- Melyik?~- Ez itt.~
853 13| vékony, de erõs pókháló: az öregség, a közönyös, jóvátehetetlen
854 13| Jól van.~- Béla bátyád?~- Az is.~- Szóval, jól vannak.~
855 13| Jól van.~- Édesapád?~- Az is.~- Szóval, jól vannak -
856 13| evett.~- Igazán?~És Pacsirta az édesapjára nézett, élesen.~-
857 13| Szilkuthy Birirõl, ki elválik az urától.~Ákos meggyújtotta
858 13| elsápadt, hátrahõkölt, mint az, aki rémet lát.~Ott, a tálca
859 13| hazahoztak, megõriztek.~Az ajtóra nézett, majd markába
860 13| bedobta. Ha meggyújtják az elsõ tüzet õsszel, szeptember
861 13| szólt anya apához, ki az ágyban vízszintesen feküdt
862 13| Igen.~- Szegényke, elfáradt az úttól.~Anya a leányszoba
863 13| ajtajára pillantott. De az õ nõszíve tudta, hogy leánya
864 13| aki magára gondol.~De ez az én õ volt, és õ ezt teljesen
865 13| teljesen átélte. Õ volt ez az én, testben, lélekben, egy
866 13| Nem volt ott Szabó Jóska, az ispán, az a negyvennégy
867 13| ott Szabó Jóska, az ispán, az a negyvennégy éves, durva
868 13| éves, durva félparaszt, az a kajla bajszú, zömök özvegyember,
869 13| és szívére mutat, melyet az anyai fájdalom hét tõre
870 13| többet szenvednek.~Feküdt az ágyon, még mindig hunyt
871 13| olyan lucskos lett, mintha az éjjeliszekrényen levõ pohár
872 13| Pacsirta - rebegte, s az ajtó felé mutatott, és feleségére
1-500 | 501-872 |