Fejezet

3501 23|                testéhez. Orra piroslott a náthától. Csúnyán köhögött.
3502 23|                Szemébõl pedig csöpögtek a könnyek, áradt, áradt szüntelen
3503 23|                  áradt, áradt szüntelen a drága, tiszta, fehér víz,
3504 23|               drága, tiszta, fehér víz, a jóság nedvessége a két szemébõl,
3505 23|                 víz, a jóság nedvessége a két szemébõl, ebbõl az örökös
3506 23|               érzelgõs. Keservesen sírt a rabló, hogy olyan nagyon-nagyon
3507 23|               himnuszokat akart dalolni a jóságához és az emberhez.
3508 24|               régen névtelen volt. Azon a napon vesztette el nevét,
3509 24|                 találta, hogy ugyanazok a tárgyak és emberek bámultak
3510 24|               annak elõtte. Ha legalább a névjegyére nyomhatott volna
3511 24|               valamit, mint az özvegyek a három betûcskét: özv. De
3512 24|          felemelte fejét, mely súlyosan a mellére kívánkozott, és
3513 24|           kívánkozott, és kortyintgatta a napfényt, ahogy a beteg
3514 24|         kortyintgatta a napfényt, ahogy a beteg madár iszik. Nem esett
3515 24|            Kénytelenül-kelletlenül itta a levegõt is, de ez a sárgaarany,
3516 24|                itta a levegõt is, de ez a sárgaarany, keserû medicina
3517 24|             kemény és vékony lett, mint a penge, arca öblös, feje
3518 24|            melle nyiszlett. Úgy viselte a fájdalmat, mint egy sisakot.~
3519 24|            teljesen egyedül volt. Kiült a kerti padra, és nézett maga
3520 24|              padra, és nézett maga elé, a porba. Csak ürességet érzett
3521 24|            porba. Csak ürességet érzett a szíve helyén, valami bizonytalanságot
3522 24|                aztán törülgetni kezdték a könnyeiket, és leültek.
3523 24|              összenéztek.~Õ pedig ujját a szájára nyomta:~- Csitt,
3524 24|        megbízatás... Hivatalos titok...~A napok azonban múltak, a
3525 24|                 A napok azonban múltak, a tûpárnát por lepte be, már
3526 24|              lepte be, már fakult-avult a bársonya, s a fia mélyen
3527 24|              fakult-avult a bársonya, s a fia mélyen aludt, a föld
3528 24|         bársonya, s a fia mélyen aludt, a föld alatt, feje fölött
3529 24|       hosszabban gondolt rá, megfájdult a feje, és összekuszálódtak
3530 24|           dúdolgatott.~Ki tudja, miért, a fiát egyre kisebbnek érezte,
3531 24|              utolsó délutánon - kezében a fegyverrel, hátán a zsákkal
3532 24|             kezében a fegyverrel, hátán a zsákkal búcsúzkodni jött
3533 24|          különösen kövér ujjait, melyek a zöld posztón feküdtek, szelíden,
3534 24|             posztón feküdtek, szelíden, a kis határozatlan kék szemét,
3535 24|                határozatlan kék szemét, a csigás, durva haját, mely
3536 24|                 mely oly kevéssé illett a kövér, harminckét éves ügyvédre:
3537 24|              vigyázz magadra, Károlyka. A tarisznyájába pedig szeretett
3538 24|          itt-ott olvasták az újságokban a hírt, és osztozkodni kívántak
3539 24|                 és osztozkodni kívántak a gyászban.~Heves szívdobogással
3540 24|               föl. Megvárta, míg elmegy a postás, aztán nézett, hogy
3541 24|              kigyúlt, és körültekintett a szobában. Csak meg ne lássa
3542 24|                 kendõt, könyvet. Késõbb a szekrény fiókjába dugta,
3543 24|         szekrény fiókjába dugta, mélyen a ruhák alá. Éjjel felkelt
3544 24|           felkelt az ágyból. Elõkotorta a levelet, és minden betûjét
3545 24|          világosan megfogamzott agyában a gondolat, hogy ezeket a
3546 24|                 a gondolat, hogy ezeket a suttogásokat és szóbeszédeket
3547 24|          szegény bódult agya gondolta - a „vádak és a rágalmak” ellen -
3548 24|             agya gondolta - a „vádak és a rágalmak” ellen - itt keres
3549 24|               fejére tette, és elindult a városba. Nem tudta bizonyosan,
3550 24|                 megy, tévedezett, merre a lába vitte, de többnyire
3551 24|             magánemberek laknak, és már a külsejük is elárulta, hogy
3552 24|              semmi nyájasság. Különösen a hosszú, szürke vagy sárga
3553 24|                 alig merte rájuk emelni a szemét, csak keringett körülük.
3554 24|              csak keringett körülük. Ha a kapuk elõtt haladt el, melyekben
3555 24|                fejét, mint hívõ szokta, a templom elõtt.~Különben
3556 24|                 kegyelmes uram... azzal a hódolatteljes kéréssel...
3557 24|         szolgája... Az alázatos szolga, a nagyon alázatos szolga néha
3558 24|                  Mikor elkészült velük, a rendõrségre ment, már nem
3559 24|          félénken, igen határozottan:~- A személyazonosságom óhajtom
3560 24|              mondta.~- Milyen ügyben?~- A személyazonosságom, kérem...
3561 24|               arcképeit, és várakozott. A tisztviselõ pedig gyengéden
3562 24|              Mindennap az ajtónál állt, a törvényszék, a postahivatal,
3563 24|            ajtónál állt, a törvényszék, a postahivatal, a bankok,
3564 24|            törvényszék, a postahivatal, a bankok, a jótékonysági intézmények
3565 24|                 postahivatal, a bankok, a jótékonysági intézmények
3566 24|                új hely, ahová menjen, s a régieken már messzirõl kíméletesen
3567 24|               hogy senki se fogadhatja, a járókelõket szólította meg
3568 24|                s eléjük tárta kötegeit, a fia régi leveleivel egyetemben,
3569 24|              szobácskája volt, de mióta a fia elment, csak egyet lakott.
3570 24|              elment, csak egyet lakott. A másik kettõt bezárta kulccsal.
3571 24|              kulccsal. Azt mondta, hogy a drágaság miatt, mert sokba
3572 24|                 miatt, mert sokba kerül a fûtés. Más oka volt, melyet
3573 24|             melyet csak õ tudott. Ezzel a titokkal a kis udvari szobába
3574 24|                tudott. Ezzel a titokkal a kis udvari szobába vonult,
3575 24|                csillogtak. Érezte, hogy a háta mögött ez a szekrény
3576 24|           Érezte, hogy a háta mögött ez a szekrény mindenféle bolondságokat
3577 24|               elhatározta, hogy meglesi a szekrényt. Lábujjhegyen
3578 24|             mögé bújt, és hallgatózott. A szekrény, mely semmit se
3579 24|               kitárta két ajtaját, mint a kabát szárnyát, s az asztal
3580 24|            asztal felé ment, körüljárta a szobát, végül pedig leült
3581 24|               szobát, végül pedig leült a székre, mint egy ember.
3582 24|           csúnya és gonosz volt. Késõbb a mosdó se tudta tartóztatni
3583 24|                tudta tartóztatni magát. A tükör gyorsan egymás után
3584 24|              fényjelet adott, bizonyára a székeknek, melyek erre a
3585 24|                a székeknek, melyek erre a jelre sorakoznak. Táncolt
3586 24|             összeesküvésre, látta, hogy a gyanúja nagyon is alapos
3587 24|                 kisuhant és újra bejött a szobába, de most már kezében
3588 24|                 Ki is rakta szekrényét, a drága, régi fehérnemûket,
3589 24|               fehérnemûket, az ingeket, a zsebkendõket, abroszokat
3590 24|             abroszokat az asztalra hogy a reggeli csomagolásnál kéznél
3591 24|          csomagolásnál kéznél legyenek.~A lámpa, minthogy nem oltotta
3592 24|               eresztett, néhány szikrát a sötétségbe, és elkezdett
3593 24|              imbolygással szállingóztak a koromszemek mindenüvé. Az
3594 24|              mindenüvé. Az ágyat - mint a fekete hó - egészen beeste
3595 24|              fekete hó - egészen beeste a korom, a fehérnemûek, terítõk
3596 24|                 egészen beeste a korom, a fehérnemûek, terítõk messze
3597 24|           terítõk messze feketültek, és a szobát betöltötték fullatag,
3598 24|               felült az ágyban. Babrált a paplanon, mely fekete volt,
3599 24|                  mely fekete volt, mint a ravatal posztója. Csak most
3600 24|                Ki is ugrott ágyából, és a szobára nézett, melyet bevont
3601 24|              sötét, rejtélyes réteg, és a kialudt lámpára, mely repedt
3602 24|                 mint az ördögé. Leesett a padlóra, és gondolkozni
3603 24|            gondolkozni próbált. Jó volt a földön ülni. Csendesen motozott
3604 24|                ülni. Csendesen motozott a vastag koromban. Már nem
3605 24|                 változtathat. Tapogatta a földet, és tudta, hogy az
3606 24|               földet, és tudta, hogy az a pokol. Miért is hitte másnak?
3607 24|                  Miért is hitte másnak? A pokolban sima parkett van,
3608 24|            könnyebben lélegezzen - mert a melle táján valami nyomást
3609 24|               aztán kibuggyant szájából a nevetés - hidegen és fényesen -,
3610 24|             hidegen és fényesen -, mint a víz.~1916~ ~
3611 25|                           SZÜRKE GLÓRIA~A nyelvtanítónõ - akit Marie-nak
3612 25|               az ötödik emeleten lakik, a mosókonyha mellett. Reggel
3613 25|                 harmincnégy éves.~Barna a szeme, barna a haja, barna
3614 25|              éves.~Barna a szeme, barna a haja, barna a ruhája. Télen-nyáron
3615 25|              szeme, barna a haja, barna a ruhája. Télen-nyáron kesztyût
3616 25|                mondja, az elegancia meg a tisztaság végett, de valójában
3617 25|                ujjai. Nagyon tiszta. Ez a tisztaság illattalan, illedelmes,
3618 25|        Állandóan gumiköpenyt hord. Néha a köpeny áttüzesedik a napsugarakban,
3619 25|               Néha a köpeny áttüzesedik a napsugarakban, és akkor
3620 25|            akkor az egész lánynak olyan a szaga, mint a törlõguminak.~
3621 25|             lánynak olyan a szaga, mint a törlõguminak.~Reggel nyolckor
3622 25|                   mondja.~- Igen - ásít a kisfiú.~- Szereti ön az
3623 25|            minden olyan érdekes, az ég, a nagyváros aszfaltja, a fák,
3624 25|                  a nagyváros aszfaltja, a fák, a házak. A szoba is
3625 25|             nagyváros aszfaltja, a fák, a házak. A szoba is intim.
3626 25|              aszfaltja, a fák, a házak. A szoba is intim. Ülünk-ülünk
3627 25|             szoba is intim. Ülünk-ülünk a kandallónál...~Kilenckor
3628 25|                nem tudja, hogy mirõl mi a véleménye. Vajon szükséges-e
3629 25|              vagy öt? Mi tesz boldoggá: a pénz vagy az erény? És fel
3630 25|                 fel kell-e világosítani a gyermekeket vagy sem? Már
3631 25|             újra meg kellene ismételnie a nehéz mondatot, tagoltan,
3632 25|                tagoltan, kiabálva, mint a süketek ingerült rokonai
3633 25|            inkább maguk is tartózkodnak a beszédtõl.~Reggeltõl estig
3634 25|               estig csönget az ajtókon, a város különbözõ részein.
3635 25|                 olvasókönyvet tartotta, a mûszereket, melyekkel a
3636 25|                 a mûszereket, melyekkel a beteg emberiséget meg kell
3637 25|                 Voltak olyanok, kik még a tudatlanság iszapos mélyén
3638 25|               lábadozók, kik közeledtek a tökéletességhez, olyanok,
3639 25|            betegek, kik hiába birkóztak a mostoha nyelvvel, semmire
3640 25|           semmire sem mentek. Csak fájt a szíve, mikor el-eltöltött
3641 25|              velük egy órát, mint orvos a haldokló ágya elõtt, pusztán
3642 25|            haldokló ágya elõtt, pusztán a vigasztalásra szorítkozva.
3643 25|            mûtétet lehetne végrehajtani a makrancos nyelveken. De
3644 25|             Nagybátyám elutazott. Kinek a nagybátyja utazott el? Öcsém
3645 25|                nagybátyja, kivel tegnap a kertben sétáltam. Akkor,
3646 25|             magában, már álmosan, öcsém a nagybátyja nélkül él, ez
3647 25|                nagybátyja nélkül él, ez a csapás éppoly emberi és
3648 25|          naponta hallani arról is, hogy a tábornokné elvesztette a
3649 25|                a tábornokné elvesztette a tollkését. Sok év óta hallja,
3650 25|                 és azóta nem került meg a tollkés. Szinte személyes
3651 25|         személyes ismerõsnek tekintette a tábornoknét. Szikár hölgynek
3652 25|                  meg is szokott jelenni a tábornokné az ágya elõtt,
3653 25|          Kedvesen köszönnek, és leülnek a szoba két székére, bizonyos
3654 25|          Egyszerûen elmennek az emberek a vaskereskedésbe, és vesznek
3655 25|               Egyszer azt álmodta, hogy a tábornokné csontlegyezõjével
3656 25|              Még emlékezett egyre-másra a gyermekkorából meg a húszéves
3657 25|        egyre-másra a gyermekkorából meg a húszéves leányságából, de
3658 25|           nagyon sok évvel ezelõtt, még a pálya kezdetén - véletlenül
3659 25|                 elmesélt egy történetet a messze-messze fiatalságából.
3660 25|            korában eltévedt egy tanyán, a méhes közelében, belenyúlt
3661 25|              méhes közelében, belenyúlt a kasba, és arcocskáját dagadtra
3662 25|            arcocskáját dagadtra csípték a méhek. Egy hétig feküdt
3663 25|              unja. Szigorúan javítgatja a hibákat. Agyagot raktak,
3664 25|        hallgatnak egymás mellett. Náluk a hallgatás nem valami tétlenség
3665 25|                tétlenség volt, de öröm, a lélek ocsúdása. Sokszor
3666 25|                 áprilisi szeles estén - a hídon - megszólította õt
3667 25|                 szóba vele. Jól ismerte a férfiakat. Egy idõben sok
3668 25|               udvarlók megtanulták tõle a nyelvet, s ingyen, megnövekedett
3669 25|                 közéjük - mentegetõzött a fiú, és savószeme bágyadtan
3670 25|          savószeme bágyadtan csillogott a szemüvegen át. - Hónapok
3671 25|                nézem, amint átmegy ezen a hídon este hétkor. Olyan
3672 25|              egy régi esõköpenyben. Fáj a magányossága. Ezért érdeklõdöm
3673 25|              mutatott halk megvetéssel.~A fiatalember, édeskés széplélek,
3674 25|                Mert álmos is volt. Ezek a szavak pedig másképp hangzottak,
3675 25|                másképp hangzottak, mint a növendékeié, nem a szótár
3676 25|                 mint a növendékeié, nem a szótár szavai voltak, de
3677 25|           meggyulladtak és világítottak a sötétben. Marie nemigen
3678 25|                Hazamenet megnézte arcát a tükörben. Sápadt volt és
3679 25|               találkoztak még. Utolszor a fiú a kapualján megcsókolta
3680 25|         találkoztak még. Utolszor a fiú a kapualján megcsókolta kesztyûs
3681 25|                 kesztyûs ujját. Kezét - a kesztyûn át is - hidegnek
3682 25|                mutatkozott többé. Abban a kietlen estében csak a szenvedést
3683 25|            Abban a kietlen estében csak a szenvedést kereste, a boldogtalan
3684 25|              csak a szenvedést kereste, a boldogtalan szerelmet, melynek
3685 25|                meg. Mihelyt látta, hogy a boldogtalanságát el akarják
3686 25|        elmenekült. Ki tudja, ki volt ez a szemüveges lovag. Talán-talán
3687 25|                 egy készülõ költõ volt, a szenvedés szerény, önkéntes
3688 25|                 önkéntes gyakornoka, ki a beteljesedés helyett diadalmasan
3689 25|          helyett diadalmasan vitte haza a vágyat. Úgy érezte, ebbõl
3690 25|           azonnal.~Õ még naponta átment a hídon, este hétkor. Eleinte
3691 25|            Eleinte észre se vette, hogy a fiatalember elmarad. Aztán
3692 25|             végigsétált. Elment? Zúgott a feje, és a kérdõ mondatot
3693 25|               Elment? Zúgott a feje, és a kérdõ mondatot még egyszer
3694 25|                 nélkül. Megtanulta tõle a szenvedést, mint az elõbbiek
3695 25|            szenvedést, mint az elõbbiek a nyelvtant, és elment. Ez
3696 25|               Ez volt mindegyikük közül a legkoldusabb. Bánatot lopott.~
3697 25|                 közben megjelent elõtte a tollkés. Az, amit a tábornokné
3698 25|              elõtte a tollkés. Az, amit a tábornokné elvesztett, de
3699 25|               ostromló szavak, csörögve a száraz kérgükkel, egy élet
3700 25|        mély-mély kertek. Marie szerette a kertet. Azt a kertet, melyrõl
3701 25|            Marie szerette a kertet. Azt a kertet, melyrõl annyit hallott,
3702 25|                 melyrõl annyit hallott, a „kert”-et, az eszményi kertet,
3703 25|           minden valószínûség szerint - a tábornokné elvesztette a
3704 25|                a tábornokné elvesztette a tollkését. A nyelvtanítónõ
3705 25|                elvesztette a tollkését. A nyelvtanítónõ felékesítette
3706 25|                szerette volna lehajtani a sötét lombok közé. Valahova,