1-500 | 501-1000 | 1001-1267
Fejezet
1 1 | már nyolc év óta feküdt az ágyban. Egész kicsike volt
2 1 | teste mindennel dacolt. Az állapota azonban nem fordult
3 1 | se jóra, se rosszra. Ha az orvos esténként megvizsgálta,
4 1 | megvizsgálta, felállította az ágyban, gyertyát emelt feléje,
5 1 | Nem maradt semmi titokban. Az üterek kopogását hallani
6 1 | hallani lehetett, a csontok, az inak mozogtak, a természet
7 1 | láz tüzes kemencéjében. Az õ teste azonban azbesztbõl
8 1 | felfedezte, hogy a vékony és az éles csengettyû éppúgy cirpel,
9 1 | mint a tücsök.~A konyha, az elõszoba, a cselédek kamrája
10 1 | testén, aztán számumot lehel az arcára és kigyújtja a szemeit,
11 1 | jajveszékelnek.~Ilyenkor felül az ágyában. Félénken körülnéz,
12 1 | körülnéz, hogy szemlét tartson az otthoniakon, mellette vannak-e
13 1 | Senkinek se szabad hiányozni. Az orvosságos üvegeket meg
14 1 | meg a porokat elrendezik az éjjeliszekrényen, a csöbröket
15 1 | éjjeliszekrényen, a csöbröket az ágy mellé állítják, a villamoslámpákat
16 1 | kis beteg szereti ezeket az ezerszer látott képeket
17 1 | vallásos ceremóniához. A lázat, az ismeretlen és félelmes istenséget
18 1 | istenséget este beengedik az ajtón, a beteg celebrál,
19 1 | ajtón, a beteg celebrál, az ágy az oltára és a család
20 1 | a beteg celebrál, az ágy az oltára és a család a segédlete.
21 1 | hervadó leány, a nénje.~- Apa.~Az apa, a kövér, kopasz gyógyszerész,
22 1 | piruláit, a tégelyeit, és az ágy mellé ül.~- Anya - szól
23 1 | még egyszer, és megragadja az anyja sovány kezét.~Amikor
24 1 | együtt vannak, lassan leülnek az ágy mellé, és a sötétben
25 1 | Idõközben a beteg elalszik, s az ápolók lábujjhegyen, egyenként
26 1 | felébredhet, és meglepheti õket.~2~Az apa puha, olvadozó szívû
27 1 | mély és ismeretlen életét. Az egészségben pedig valami
28 1 | lelkiismeret-furdalást érzett, amidõn kiment az utcára, és egy-egy pillanatra
29 1 | egy-egy pillanatra elfeledte az õ kis betegét. Családja
30 1 | csengettek a hitelezõk is.~Az apa hõsiesen viselte a sorsát.
31 1 | virágok nyíltak a kertben. Az erõszakos tavasz szorította
32 1 | a rügyezõ gallyak verték az ablakokat, átölelték a falakat,
33 1 | vázában virágok álltak. Az ágyat a család elborította
34 1 | kedves, jómodorú fiatalember. Az õ kezében is virágcsokor
35 1 | van itt?~- Senki - felelte az anya.~- De én hallok valakit.~-
36 1 | tanácstalanul állott elõtte az udvarló, és a lány lesütötte
37 1 | mellett. A võlegény egyszer az ajtó mögé bújt, sietve karjaiba
38 1 | ijedten és hangosan. - Ott az ajtó mögött, ti ketten,
39 1 | ti ketten, mit csináltok?~Az anya megijedt, átment a
40 1 | átment a másik szobába, az apa pedig erõsen megfeddette
41 1 | beteg ellen, és gonoszok az élet és az egészség nevében.~
42 1 | és gonoszok az élet és az egészség nevében.~Aztán
43 1 | találkoztak, lehetõleg máshol, az utcán vagy társaságokban,
44 1 | látogatta meg. Janka újra az ágy mellett ült, és a beteg
45 1 | Gyula regényeit olvasta. Az öccse nem is figyelt rá.~
46 1 | határozottan jobban lett. Az erõs levesek, a finom borok
47 1 | hirtelen súlyosra fordult az állapota. Láza felszökött,
48 1 | Dézsaszámra hordták be az udvarból a frissen esett
49 1 | szobában mind a hárman.~Az anya egész éjjel talpon
50 1 | vézna szentkép, ott állt az ágy mellett, feltûrt ujjakkal,
51 1 | volt ébren. Ki-kitekintett az udvarra, a holdfényben reszketõ
52 1 | holdfényben reszketõ háztetõre és az égre.~Ekkor hûlt meg.~Elsõ
53 1 | meghalt tüdõgyulladásban.~Az apa szótlanul leemelte az
54 1 | Az apa szótlanul leemelte az ütõóra üvegharangját, és
55 1 | volt. Kulccsal zárta be az ajtót. A beteg még aludt.~-
56 1 | Másnap délután temették az anyját.~Erre az idõre egy
57 1 | temették az anyját.~Erre az idõre egy távoli rokonuk
58 1 | a temetésre mentek.~Ezt az asszonyt kezdettõl fogva
59 1 | nem értett a hõmérõhöz, az orvosságoknak nevét sem
60 1 | imádkozott, mint hogyha nem is az anyját, de õt temetnék.~-
61 1 | széles bordó karosszékre, és az ablak elé tolta, ahonnan
62 1 | Keményen és hõsiesen bámulta az egészségeseket, akik nyugodtan
63 1 | nyugodtan járnak-kelnek az utcaköveken piros arccal,
64 1 | hallgatta a szíve heves verését, az élet csicsergését minden
65 1 | Megindult a menet. A zenészek az égnek fordították trombitáikat,
66 1 | határtalanul bús rézmuzsika.~Az apa bódultan ment a koporsó
67 1 | a sós könnyeit, amelyek az ajkára csurogtak, és durván
68 1 | elálmosodott, ásított, visszatért az ágyába.~- Menjünk - diktált
69 1 | mondotta a beteg, amint az ágyában végignyújtózkodott.
70 1 | elalszom, ne kelts fel. Az apa se keltsen fel. Csendesen
71 2 | LEÁNYOK~Gyula az ablakmélyedésben ült, és
72 2 | fel, harmincnégy leány ült az asztalnál, de úgy hallottam,
73 2 | leányok. Sokáig lustálkodnak az ágyban, aztán hosszan fürödnek
74 2 | fürödnek és fésülködnek, az elefántcsont fésûkben fekete
75 2 | suhant el, becsapva maga után az ajtót.~- Jöjj ki - mondtam
76 2 | közül legjobban tetszik az Ilonka.~- Szép szeme van -
77 2 | kamasz -, legszebb a Jolán. Õ az én stílusom. Éljen a Jolán.~
78 2 | bámul, mint akinek viszket az orra, és tüszkölni akar.~
79 2 | hogy a leányokról csak az áhítatos tisztelet és a
80 2 | könnyedsége érzett. Ezek az ujjak mindenhez értettek.
81 2 | megjelent a leányok között, az ozsonnán, az öt órai teákon.
82 2 | leányok között, az ozsonnán, az öt órai teákon. Csodálatos
83 2 | nyelveket beszéltek, és az esti korzón csipkékben,
84 2 | zongoravirtuóz, de a szorgalmával és az összeköttetéseivel még sokra
85 2 | elõtt áll.~Múltkor este az Andrássy úton találkoztam
86 2 | miatt, és lenéztetek, hogy az életemet alárendeltem az
87 2 | az életemet alárendeltem az õ életüknek. Azt hittétek,
88 2 | találkoztam. Láttam, hogy az arcotok sápadt, hallottam,
89 2 | átmentem. Ti most tanuljátok az ábécét, melyet én már igen
90 2 | Kardja vidáman zörgött az aszfalton, bronz arcára
91 2 | aszfalton, bronz arcára az Andrássy úti esti ívlámpa
92 2 | sohase fogom elkövetni azokat az ostobaságokat, miket ti
93 3 | teljétõl roskadtak a fák, az udvaron befõtteket tettek
94 3 | szilvalekvárt. Késõbb jött az október, reggel gyenge ködökkel.
95 3 | fekete bolyokban nyüzsögtek az ablakokon. Lassan szüretelni
96 3 | körtéken. Este a szõlõk felé az országutakon csodálkozva
97 3 | csodálkozva álltunk meg, az égre bámultunk, ahol rakéták
98 3 | must - pincék homályán - az ászokfákon. A csípõs fiatal
99 3 | nõk melleire gondoltunk. Az õsz érzéki zamata megigézett,
100 3 | Lassan fûteni kezdtek. Az iskolaszolga, száraz, öreg
101 3 | lehajolt, felállt, de úgy, hogy az orrával nekiment a falnak
102 3 | dörögve, heves robajjal, mint az ágyú csövébõl a golyó, a
103 3 | Mióta neszét vették, hogy az iskolában forradalom üti
104 3 | fráter. Mi azonban túljártunk az eszükön. A motozás után
105 3 | azokat a szerszámokat, melyek az ugratáshoz elengedhetetlenül
106 3 | voltak. Ismertük a terepet. Az egész diákotthon ki volt
107 3 | vezetékek futottak, melyeket az utolsó padból láthatatlanul
108 3 | láthatatlanul mozgathattunk, de az egész intézet a hatalmas
109 3 | jobban a sakkmester, mint mi az iskolánkat. Mindent pontosan
110 3 | felmértünk. Tudtuk, hogy az áldozat a kertben mikor
111 3 | alkalmazkodtak a körülményekhez, az assa foetidá-t jó elõre
112 3 | foetidá-t jó elõre dobtuk az izzó kemence lapjára, úgyhogy
113 3 | belopódzkodnia a dormitóriumba, az igazgató hálószobájába,
114 3 | hálószobájába, megközelíteni az ágya fölött lógó szenteltvíztartót,
115 3 | szenteltvíztartót, melybe tintát öntött.~Az igazgató este telehintette
116 3 | igazgató este telehintette az arcát tintával, s reggel -
117 3 | elfulladunk és köhögünk, az arcunk elsápad és kipirul,
118 3 | tagunkba. Örültünk nagyon az életnek, s talán futottunk
119 3 | Betegek és szomorúak voltunk.~Az igazgató késõ délután maga
120 3 | Lángoló arccal beszélt:~- Az ördög incselkedik veletek.
121 3 | ördög incselkedik veletek. Az ördög...~Igazat adtunk neki.
122 3 | Úgy éreztük, hogy ezen az õszön az ördög tréfál, az
123 3 | éreztük, hogy ezen az õszön az ördög tréfál, az áll a hátunk
124 3 | az õszön az ördög tréfál, az áll a hátunk mögött, az
125 3 | az áll a hátunk mögött, az kényszerít új és új csínyekre,
126 3 | kicsit megszeppentünk. De az üldöztetés még erõsebben
127 3 | könyveinket s a füzeteinket az ágy alatt találtuk meg.
128 3 | decemberi éjen két fiú kiszökött az intézetbõl.~Átugrottak az
129 3 | az intézetbõl.~Átugrottak az alacsony kerti falon, s
130 3 | kellett tartanunk, mert az elsõ eminens, a piros arcú,
131 3 | német fiúval.~Nehezen múltak az órák. Idõnként kinéztünk
132 3 | Néhányunk azonban erõsen bízott az eszükben és az erejükben.
133 3 | erõsen bízott az eszükben és az erejükben. A fráter az újbortól
134 3 | és az erejükben. A fráter az újbortól részegen horkolt
135 3 | Csendesen beszéltünk, jelekkel, az arcunkat az arcunkhoz tapasztva,
136 3 | beszéltünk, jelekkel, az arcunkat az arcunkhoz tapasztva, a szívünk
137 3 | dobogásával. A toronyóra elverte az éjfélt. Még mindig dermedten
138 3 | perc múlt el így, ebben az ájult izgalomban. A kém
139 3 | lépések hallatszottak.~- Ki az?~- Jönnek.~- Õk azok?~-
140 3 | tûrhetetlen örömet, és tettettük az alvást. A két fiú megérkezett.~
141 3 | A két fiú megérkezett.~Az egyik az osztály leggazdagabb
142 3 | fiú megérkezett.~Az egyik az osztály leggazdagabb tanulója
143 3 | leggazdagabb tanulója volt, akinek az apja - egy vidéki gyógyszerész -
144 3 | suttogják -, maradjatok fekve.~Az izgalomtól alig bírunk maradni,
145 3 | paprikás szalonnát tesz az ágyunkra.~- Jól mulattatok?~
146 3 | Lassanként felmelegszünk az ágyban, örülünk a késõ éj
147 3 | úgyhogy neszét ne vegyék az éjjeli tivornyának, lábujjhegyen
148 3 | faggyúgyertyát gyújtunk meg az éjjeliszekrényen.~A szerb
149 3 | éjjeliszekrényen.~A szerb az ágyra könyököl, lihegve
150 3 | alszik. Csendesen felmegyünk az emeletre. Az elsõ eminenshez...~-
151 3 | felmegyünk az emeletre. Az elsõ eminenshez...~- És?~-
152 3 | Nem tudom, miért éppen az elsõ eminenst választjuk
153 3 | másnap megint bízhassunk az õ meleg és becsületes szívében
154 3 | vele? Ez a szelíd fiú már az ugratás minden skáláját
155 3 | kísértetekkel rémítgettük, az ágyából kicsentük a deszkákat,
156 3 | pillanat alatt készen vagyunk, az elsõ emelet felé mászunk
157 3 | aludna.~Óvatosan kinyitjuk az ajtaját.~A lámpa ég, nem
158 3 | A lámpa ég, nem alszik, az asztal mellett ül, hálókabátban,
159 3 | elégedetlenség követi. Világos, hogy az ugratás nem sikerült. A
160 3 | nevetésnek. Nyugodt, dacos, az egészet butaságnak tartja.~
161 3 | adni.~Néhányan, akik távol az ajtóban állnak, hangosan
162 3 | kérdezik tõle.~- Meg - int, és az arca hidegen mosolyog.~De
163 3 | Átvetjük magunkat a falon, mint az õrültek és rohanunk. Elõttünk
164 3 | Egy kaszárnya elõtt sétál az õr.~1912~ ~
165 4 | pohár a helyén vesztegel, az ingaóra sétálója tovább
166 4 | látom, tehát nincsenek. Azok az emberek pedig, akiktõl eltávozom,
167 4 | csak csendesebbek, mint az élõk, csak eltûnnek, akár
168 4 | tenger, nincs külföldi, s az élet a maga õsiségében folydogál.
169 4 | évezredes távolságból, szinte az antik múltból. A feledés
170 4 | szobám pedig bitangul áll. Az ajtók be vannak zárva, a
171 4 | szomorúan. Egy vándor megy el az ablakom alatt. Talán felnéz
172 4 | alatt. Talán felnéz éppen az ablakra, s azt gondolja,
173 4 | hetenként porol le, míg átveszik az utódok, és újra megindul
174 4 | és újra megindul benne az élet. Úgy érzem, hogy igaza
175 4 | Úgy érzem, hogy igaza van. Az, aki elment onnan, régen
176 4 | voltam börtönözve, önmagamba. Az ágyon elnyúlva napokig feküdtem,
177 4 | szakállam és a bajuszom kinõtt az úton, az arcom lesoványodott,
178 4 | bajuszom kinõtt az úton, az arcom lesoványodott, a szemeim
179 4 | Hadd lássam, milyen lesz az élet akkor...~Amikor a vonat
180 4 | lángoló ruhák, forró ragyogás. Az élet ünnepe kavargott a
181 4 | állt meg.~A ház lángolt az augusztusi sárgaságban.
182 4 | Minthogy senki se volt az utcán, kicsit tétováztam
183 4 | megbénultan néztem benne az arcom, a kisírt szemeimet,
184 4 | Becsületesen nyújtottam neki kezet, az édes és ismerõs kilincsnek.
185 4 | Úgy éreztem, hogy most ez az egyetlen szilárd pont, melybe
186 4 | volt ez. Üres és sárga. Az ember szédült, elvesztette
187 4 | ember szédült, elvesztette az idõérzékét. Azokra gondolt,
188 4 | és a kedves leányra, aki az elsõ emeleten lakott.~Benyitottam.
189 4 | hogy itt addig élet folyt. Az asztalon tû és cérna, megkezdett
190 4 | varrás, a szomszéd szobában, az ebédlõben a tányéron kettévágott
191 4 | cigarettára gyújtok. Nézem az ablakon át a kertet, az
192 4 | az ablakon át a kertet, az udvart, mely a délután gõzeiben
193 4 | áll. Egy kutya végigfut az úton, aztán eltûnik. Az
194 4 | az úton, aztán eltûnik. Az egész élet úgy múlik, mintha
195 4 | s szürke szemébe beleült az önkívület. Már feleslegesnek
196 4 | szamóca meg a zöld levél.~Az üvegajtó egyszerre megzörren.
197 4 | pillanat múlva már ott állt az ebédlõasztalnál. Újra a
198 4 | merednek a levegõbe. Arcát az emésztés kellemes láza apró
199 4 | rózsákkal hinti be. Lustán az üvegtál fölé hajol, kiemel
200 4 | kezdi, aztán otthagyja, az ablak felé közeledik, és
201 4 | A levegõvel, a szobával, az ablakokkal, a messzeséggel,
202 4 | mindennel, ami körülötte van, az egész élettel, melynek én
203 4 | egyenletes lélegzéssel alszik.~Az undortól fuldokolva a párnákba
204 4 | nyomom a fejemet. Minek látni az életet, mikor távol vagyunk,
205 4 | mint egy beteg kis macska.~Az utcán megyek, idegen emberek
206 4 | a halottak. Nekik fájna az is, hogy mi itt néha-néha
207 4 | párbeszéd folyik közöttük.~Az egyik rágyújt egy cigarettára.
208 4 | bódorgás után látom a kaput, az ablakot s a fehér függönyt,
209 4 | Észrevétlenül suhantam az ajtóig, kinyitottam, és
210 4 | és beléptem a szobába. Az arcom rettenetes lehetett.
211 4 | visszajáró léleknek néz, aki az emberi törvényeket tiporva
212 4 | halottan. Egy darabig nézem. Az íróasztalon üres papír,
213 4 | papír, amin egy légy mászik, az ágy lomhán terpeszkedik
214 4 | barátságtalanul ad helyet.~Ezen az estén megtudtam, hogy csak
215 4 | nagybátyám ruhatárát néztem. Az tett reám ilyen benyomást:~„
216 4 | vigyázva meggyújtok, lefekszem az ágyba, a két gyertya közé.~
217 5 | AZ ESERNYÕ~Janka egyszer nálam
218 5 | egyszer nálam felejtette az esernyõjét.~Egy augusztusi
219 5 | csuromvizesen. Egy sarokba dobta az ernyõjét, hanyagul. Aztán
220 5 | és butakékek voltak, mint az olcsó bábuk üvegszemei,
221 5 | mentünk el, amikor kiderült, az aszfalt nedvesen lehelt,
222 5 | aszfalt nedvesen lehelt, s az égen kénsárga és fekete
223 5 | mondta -, ottfelejtettem az esernyõmet.~- Menj fel érte.~-
224 5 | fordultam. Õ pedig ment valahova az Üllõi út felé. Mihelyt elváltam
225 5 | és sápadt akarok lenni, az arcomból ki kell világítania
226 5 | vakbuzgó szememnek, hogy az akaratomat messze sugározza,
227 5 | Megint egyedül lehetek. Ott az üvegtálcán egy szivar várakozik
228 5 | bútorokra, a függönyökre és az arcomra.~Alig gyújtom meg
229 5 | gyújtom meg a lámpát, megered az esõ.~Kopog az ablakon, táviratjeleket
230 5 | lámpát, megered az esõ.~Kopog az ablakon, táviratjeleket
231 5 | táviratjeleket koppint az ablakfára, hosszú és rövid
232 5 | a lány megázik. Kiveszem az órámat. Azóta alig múlt
233 5 | kalandot. Igaz, mindennek õ az oka. Én mondtam neki, hogy
234 5 | mondtam neki, hogy jöjjön fel az esernyõért, nem akart, csökönyösködött.
235 5 | felszaladni. Most pedig - az utolsó pillanatban - illenék
236 5 | elfelejtem õt, lefekszem egyedül az ágyba.~Vajon csakugyan egyedül
237 5 | vagyok-e? Itt van velem az esernyõ. Amikor elcsavarom
238 5 | bosszankodva gondolok rá, mi az ördögnek hagyta itt vádlóul.
239 5 | babonás vagyok. Amellett az esernyõ hasonlít egy regebeli
240 5 | leeshetik és felriaszthat az álmomból. Inkább felkelek.
241 5 | álmomból. Inkább felkelek. Az esernyõ ott áll, nedves
242 5 | vékony drótrúdjáról csurog az esõ, a parkettet egészen
243 5 | vizsgán.~Legjobb lesz kivinnem az elõszobába. Akárkié legyen,
244 5 | irgalmatlanul. Becsapom utána az ajtót, és nyugodtan fogok
245 5 | szeretem. Mi közöm hozzá és az esernyõjéhez?~Erõltetni
246 5 | esernyõjéhez?~Erõltetni próbálom az álmot. Szemhéjaim majdnem
247 5 | holmiját, neki is fájna az embertelenség. Nem is az
248 5 | az embertelenség. Nem is az ernyõt sértettem vele, hanem
249 5 | hullám ömlik a fejemre, de az még nem az álom. Fölöttem
250 5 | a fejemre, de az még nem az álom. Fölöttem száz és száz
251 5 | szõnyegre, hogy puhán legyen, az ágyam mellé, egészen a közelembe.
252 5 | szendergésbe dajkál. Látom az esernyõt, amint vádolva
253 5 | felkel a földrõl, nyöszörög, az ágyamba kéredzik, az oldalam
254 5 | nyöszörög, az ágyamba kéredzik, az oldalam mellé, s a mellemre
255 5 | és nyafog hozzánk, mint az apjához. Hazugság, hogy
256 5 | nincs gyermekem. Itt van az elsõ gyermekem, egy esernyõ.
257 5 | gyermekem, egy esernyõ. Kidobtam az éjszakába, az ajtó elõtt
258 5 | Kidobtam az éjszakába, az ajtó elõtt rítt, visszakéredzett
259 5 | meg egy kicsit, hogy végül az ágyamba fektettem szegény
260 5 | szegény kicsinykét. Ott van az a párna, a második gyerekünk.
261 5 | homlokomra égette, hogy az övé, csak az övé vagyok.
262 5 | égette, hogy az övé, csak az övé vagyok. Ez a nõ különben
263 5 | rajta. Bútoraimat leöntötte az illatával. Múlt héten elküldött
264 5 | honfoglalás folyt. A lakás már nem az enyém. Hanem a miénk. Eleinte
265 5 | miénk. Eleinte haragudtak rá az idegen bútorok, az ágy reámordult,
266 5 | haragudtak rá az idegen bútorok, az ágy reámordult, mint egy
267 5 | nõt? Már hogyne szeretném, az árgyélusát. Utálatosan szeretem.
268 5 | mirtuszkoszorút teszek a fejére. Az enyémre is. De aztán ne
269 5 | virrad. Künn megint megeredt az esõ. Nagyon lassan esik.
270 5 | piszkos és száraz nyár után. Az, aki végigmegy az utcán,
271 5 | után. Az, aki végigmegy az utcán, talán érzi is, hogy
272 5 | hegység, természet és élet. Az is eszembe jut, hogy utazni
273 6 | katonai szempont”-ból, az ember azt hiszi, hogy egy
274 6 | bajuszkötõje, a kesztyûje, még az írásai, a jegyzõkönyve is,
275 6 | nõi arcképeket tartogat. Az öreg, penzionált katonatisztekben
276 6 | teljesen ki vannak tanítva, az ezredes feltétlen ura nekik,
277 6 | Délután a kultúrának áldoz az ezredes. Könyvtárában ott
278 6 | ezredes. Könyvtárában ott az egész stratégiai tudomány.
279 6 | huszonöt festmény. Ez a galéria az ezredes legbecsesebb gyûjteménye.~
280 6 | lakására. A tábornok otthagyta az ebédjét, lóhalálában sietett
281 6 | ebédjét, lóhalálában sietett az ezredeshez, aki még mindig
282 6 | ezredes.~Nem csoda, hogy az egész kisváros tiszteli,
283 6 | tiszteli, és bár nincs rajta az uniformis, mindenki reszket
284 6 | mindenki reszket tõle, az iskolás gyerekek szívdobogva
285 6 | reverenciával szalutálnak, mint az aktív tiszteknek. Amíg uniformisban
286 6 | hátha görbén néz rá.~Délben az Arany Bárányban ebédel.
287 6 | ebédel. Dörgõ hangon kéri az étlapot. Erre a pincérek -
288 6 | vannak - ájulatos sietséggel az asztala elé futnak, és sorakoznak.
289 6 | sorjában állnak ott, mint az orgonasípok. Legelöl a kövér
290 6 | fogad el, gyémántgyûrû van az ujján, a modora a vidéki
291 6 | No, mit eszünk? - kérdi az ezredes kiabálva, úgyhogy
292 6 | ezredes kiabálva, úgyhogy az étterem üvegfödele megremeg.~
293 6 | lennének idézve, eldarálják az étlapot:~- Hagymás rostélyos.~-
294 6 | Sült csirke almával.~Az ezredes az asztalra csap.~-
295 6 | csirke almával.~Az ezredes az asztalra csap.~- Van sovány,
296 6 | Bizalmasan megbeszéli velük az ebédet. Minden nap csontos
297 6 | hanyatt-homlok rohannak az ajtó felé, hozzák a meleg
298 6 | verejtékezik a vendéglõs, az étteremben a szegény polgárok
299 6 | éhen maradnak, két óráig.~Az ezredes látogatja az iskolákat
300 6 | óráig.~Az ezredes látogatja az iskolákat is. A tornaórák
301 6 | tornatanárt.~A tornatanár hápog. Az ezredes szidja a kormányt,
302 6 | családja kétségbeesetten szalad az igazgatóhoz.~- Ez a civil
303 6 | mindig pontosan megjelenik az ünnepélyeken és az istentiszteleteken.
304 6 | megjelenik az ünnepélyeken és az istentiszteleteken. Amikor
305 6 | istentiszteleteken. Amikor az ünnepi tarackok durrognak,
306 6 | kedv. Sokáig öltözködik. Az iskolásfiúkon a templomtéren
307 6 | pedig véletlenül elmarad az ünneprõl, annak a neve belekerül
308 6 | feketekönyvbe.~- Miért nem volt ott az ünnepélyen?~- Bocsánat.
309 6 | gond... tetszik tudni...~Az ezredes hidegen szalutál,
310 6 | azután többé nem ismeri az illetõt.~A kisváros pár
311 6 | ne ijessze el a diákokat. Az Arany Bárányt otthagyta
312 6 | Egy fülledt nyári délután az utcára nézõ kertjében dolgozott.
313 6 | dolgozott. Ásó volt a kezében, az új gyepágyat ásta fel a
314 6 | munkálkodó öreg urat, aki az ásástól verejtékezett, erei
315 6 | verejtékezett, erei kidagadtak, az arca rákvörös volt.~Amikor
316 6 | tovább nézte a kertet.~- Az árgyélusát - ordította az
317 6 | Az árgyélusát - ordította az ezredes. - Rögtön agyonütlek.~
318 6 | A vásott gyerek szépen az orra elé tette a két kezét,
319 6 | két kezét, mozgatni kezdte az ujjait, zongorázott a levegõben,
320 6 | csúfondárosan, levette a kezét az orráról, csipiszt mutatott
321 6 | orráról, csipiszt mutatott az öregúrnak, és amíg szaladni
322 6 | szaladni kezdett, egészen az álláig kiöltötte rá hosszú,
323 6 | mondta -, mee, mee...~Az ezredes szeme elé emelte
324 7 | A SZERB~1~Az arca almazöld volt, a szeme
325 7 | gyér és sárga. Így festett az én bácskai barátom: Bogumil.~
326 7 | Bogumil.~Kevés öröme lehetett az életben. Állandóan a kávéházban
327 7 | a szalagos szoknyájuk, az aranypaszományos blúzuk
328 7 | vizeszsömlét evett. Csodálkoztam az ízlésén. Kissé barbár dolognak
329 7 | vizeszsömlével. Úgy érzem, hogy ezzel az egyetlen tréfával eldöntöttem
330 7 | egyetlen tréfával eldöntöttem az életét. Beleszólt az étrendünkbe,
331 7 | eldöntöttem az életét. Beleszólt az étrendünkbe, oktatott, hogy
332 7 | feküdt és késõn kelt, amint az életmûvésznek illik.~Nagyon
333 7 | bólintott és helyeselt. Õ volt az utolsó igenmondó.~3~Általában
334 7 | szurdékba vezetett, ahol az asztalok zsíros viaszosvászonnal
335 7 | Minél tovább nézegettem az iszonyú környezetet, annál
336 7 | szemén fekete okuláré -, és az ujjaival egyenként szedegette
337 7 | a lábosból a töpörtõt és az avas koncot.~Bogumil szeme
338 7 | folytatta:~- Hol kapsz ilyent? Az emberek drága vendéglõkben
339 7 | A német tölgyerdõk...~4~Az életében két korszakot különböztetett
340 7 | korszakot különböztetett meg: az egyikben mindenre rászokott,
341 7 | elszívott.~- A szivar, barátom, az egyetlen dolog, amiért érdemes
342 7 | szõlõhöz, a korai felkeléshez, az evéshez, mindenhez, amihez
343 7 | evéshez, mindenhez, amihez az ember hozzászokhat. Felemelte
344 7 | hozzászokhat. Felemelte az élete standard-jét. Havi
345 7 | kávéházban naponta beszámolt az új eseményekrõl.~- Nem szivarozom -
346 7 | Semmit se iszom. Beiratkoztam az Antialkoholisták Egyesületébe.~
347 7 | ezt újságolja:~- Tudod mi az újság? Leszoktam a tejrõl
348 7 | és újat bérelt.~- Láttad az új szobám?~- Remélem, szép.~-
349 7 | szûk diákszobában lakott, az ablaka a szemétudvarra nyílt,
350 7 | boldogabb ülepek.~Kinyitotta az ablakot.~- Végy lélegzetet -
351 7 | arca világított. Bámultam az arcát és csillogó szemét,
352 7 | Nagyszerû és bölcs dolog, hogy az embernek két szeme van.
353 7 | embernek két szeme van. Hogyha az egyik elvész, ott a másik.~
354 7 | Szóval errõl is leszokott.~6~Az életrõl szegény bölcs és
355 7 | különös és érthetetlen, mint az egész élete. Az összekuporgatott
356 7 | érthetetlen, mint az egész élete. Az összekuporgatott fillérjeibõl
357 7 | könnyebb lebonyolítására az összetorlódott kocsik elõtt
358 7 | elõtt fel szokott nyújtani. Az utolsó vasárnap azonban
359 7 | a kezeit. A nap besütött az ágyára, s megcsiklandozta
360 7 | lakásától. A lába úgy égett az új cipõben, mint a parázs.
361 7 | gyerekkorában azt hallotta az anyjától, hogy a szûk cipõ
362 7 | Bogumil vígan sántikált az ünnepi napfényben.~Egyszerre
363 7 | Egyszerre esni kezdett az esõ.~- Sebaj - mondta -,
364 7 | egy csöpp francia ördög, az arcán beforradt harapással.~-
365 7 | kaland.~Egyedül kószált az esõben, estig. A cipõje
366 7 | lábát, agyonnyomorította az ujjait, de õ mosolygott
367 7 | egészen besötétedett. Megnézte az óráját. Hét óra volt. Kilenckor
368 7 | millió gondolat nyüzsgött, az egész élete ott kalapált,
369 7 | halál valami ünnepélyes. Az nem jön ilyen váratlanul.
370 7 | kellemetlenséget leszámítva - sikerült. Az autóbusz kerekei azonban
371 7 | rokonai. Én is megnéztem õt, az üvegkoporsó fedelén keresztül.
372 7 | párnája, s milyen boldog az ember, hogyha a füle egészen
373 7 | megsiketül, a szeme megvakul, az orra eltompul a szag iránt,
374 7 | iránt, a keze nem tapint, és az ínye nem érez semmi ízt.
375 7 | barátmalmoznék. Még ennek is örült. Az ember nem vesz lélegzetet,
376 8 | hirtelenül eltûnt íróasztalomról az aranyórám.~Egy pillanatig
377 8 | fejjel álltam ott, szememet az íróasztalomra meresztve,
378 8 | íróasztalomra meresztve, az óra hûlt helyére, melyen
379 8 | szerelõ nyilván meglátta az órát, zsebre dugta, s eltûnt.
380 8 | merényletet, hanem a rend, az õsi logika ellen.~A lopást
381 8 | Szomszédos a csodával, az õrülettel. Tavaly télen
382 8 | hazulról, s mire hazajött, este az ajtót tárva-nyitva találta,
383 8 | zárakon feszítõvasak nyomai, az ódon szekrényeket kések
384 8 | szekrényeket kések karcolták össze, az egyik szoba egészen üres
385 8 | nyugodtam.~- Elveszett az aranyórám - hadarom -, a
386 8 | szemem. Egy idegen állt az ágyam elõtt. Otthonosan
387 8 | Apró, szõke bajusz bújt az orra alá. Csak szeme volt
388 8 | Bal kezemet lelógattam az ágyról. Rögtön észrevettem,
389 8 | tekintetét rászegezi, gyûrûmet, az ujjaimat, melyekbõl a neuraszténia
390 8 | piros arcú fiatalember lenne az, ki cigarettám hamujából
391 8 | bal kezemre, mely sápadt az álmatlanságtól, egy aranygyûrû
392 8 | ideges.~Tovább beszéltem az ügyrõl, de most már én figyeltem
393 8 | megolvasta, melyet este kitettem az éjjeliszekrényre.~Hirtelen
394 8 | éjjeliszekrényre.~Hirtelen fölültem az ágyban.~- Valamit gondoltam -
395 8 | Kissé fölfrissültem. Künn az utcán az olvadás szele lengedezett,
396 8 | fölfrissültem. Künn az utcán az olvadás szele lengedezett,
397 8 | rikító fehér fal mellett. Az árnyékom hosszan ráesett.
398 8 | valaki. Egy közönyös úr volt az, ki ezüstfogantyús pálcával
399 8 | lassítottam lépteimet. Megálltam. Az ismeretlen erre továbbment,
400 8 | Ötéves koromban elloptam az apámtól egy ív vadonatúj
401 8 | senki.~Tegnap este megkaptam az idézést („idézés bûnügyben”)
402 8 | errõl van szó. Lopni bûn. De az csak nem bûn, hogy tõlem
403 8 | utána. Végére akartam járni az ügynek. Beszéljen nyíltan,
404 8 | elhallgat, s magam sem tudok. Az ismeretlen befordult egy
405 8 | Alattomosak ellenségeim. Ha járnak az utcán, magukban mosolyognak.
406 8 | mondja magában, ott megy, ott az aszfalton megy az a bizonyos,
407 8 | megy, ott az aszfalton megy az a bizonyos, az a titokzatos,
408 8 | aszfalton megy az a bizonyos, az a titokzatos, az a szörnyû,
409 8 | bizonyos, az a titokzatos, az a szörnyû, ki nemsokára
410 8 | bújtatnak. Ott legalább élhet az ember, mint a ketreces állat
411 8 | állat s a csenevész növény. Az jobb lehet, mint ez a csönd,
412 8 | a settengés. Mert mostan az emberek gumicipõben járnak
413 8 | könyörülj meg rajtam, s tedd az ujjadat - halkan, nagyon
414 9 | szívességet tettek neki, s õ az ajándékkal ki akarta fejezni,
415 9 | ágaskodott.~Mit vásároljon az idén? Nehéz volt ezt eldönteni.
416 9 | dologgal lehet meglepni az embereket. Arra gondolt,
417 9 | errõl a tervrõl letett.~Az ünnepek elõtt pár nappal
418 9 | Budapestre. Sorra járta az üzleteket, keresett valami
419 9 | télikabátban leste künn az utcán a vevõket, észrevette
420 9 | Gyönyörû! - kiáltotta a tanító, az önkéntelen elragadtatás
421 9 | imára kulcsolta, szemét az égre fordította, és mosolygott,
422 9 | szomorúságot is árasztott, mint az ízléstelen gyári holmik,
423 9 | szobrot is vettek, igaz, hogy az csak egy öreg szakácsnét
424 9 | a gipszangyalt letakarta az ágyterítõvel, hogy ne is
425 9 | hogy ne is lássa.~Ez volt az õ rendszere. Nem szeretett
426 9 | valami mérges bibircsók nõtt az állán. Akkor hetekig nem
427 9 | nyugtalanította. Hol levette róla az ágyterítõt, hogy megint
428 9 | meg a húga megpillantotta az ajándékot, kissé elmosolyodott,
429 9 | gyertyák vidám lobogását.~- Az a szép rajta - szólt a tanító
430 9 | a sógora nyakkendõjét, s az jutott eszébe, hogy õ sohase
431 9 | kiválasztani. Amit magára vesz, az nem áll jól neki. Bútoraik
432 9 | kötekedve. - Én szeretem az egyenes embereket. Miért
433 9 | ráírva: Emlék. Hova tettétek? Az üvegszekrényben se látom.
434 9 | én nektek? Miért nem jók az én ajándékaim? Ezen is mosolyogtatok.
435 9 | Legjobban szeretném összetörni az öklömmel ezt az angyalt,
436 9 | összetörni az öklömmel ezt az angyalt, ez a szegény, szép,
437 9 | jólesett sírnia. Szürcsölte az édes szomorúságot. Eszébe
438 9 | kínaezüst cigarettatárca az ágaskodó lóval s a gipszangyal
439 9 | mely oly édesen mosolygott. Az is eszébe jutott, hogy valaha
440 10| boldogan kotolnak álmaikon. Ez az éjjeli kávéházak csendélete.
441 10| elvégezte kötelességét. Most az emberek szórakoznak, egy
442 10| fényes üvegekkel játszanának.~Az egyik elkomorodik, és ezt
443 10| fiúcska vagyok, eltévedtem az erdõben, vezessetek haza.”
444 10| Szeressétek egymást, édeseim.” Az az úr kegyetlen: „Meggyilkollak
445 10| Szeressétek egymást, édeseim.” Az az úr kegyetlen: „Meggyilkollak
446 10| Szervusz, szõke - ordított az ismeretlenre még erõsebben. -
447 10| szõke alázatosan odacsúszott az asztalhoz, mélyen meghajolt
448 10| gavallér.~- Tegnap halt meg az édesanyám - mondta a népköltõ,
449 10| népköltõ, s mélyen ránézett az elegáns úrra, ki kissé megriadt
450 10| aludni.~Emlékezett arra, hogy az az ember még egyszer melegen
451 10| Emlékezett arra, hogy az az ember még egyszer melegen
452 10| a véres homokban. Késõbb az embereket boncolta. Szerette
453 10| piktorokat vigasztalt, hogy az életüket elviselhetõvé tegye.
454 10| elviselhetõvé tegye. Közben hízott az önérzete. Kísérleti nyulai
455 10| milyen-milyen szánalmas az egész figura itt, a budapesti
456 10| tudta. Künn köd hullott, az idõ hideg volt, szeles és
457 10| skarabeust, így gondolkozott:~- Az ember néha egy citrommagon
458 10| elment a kávéházba, és várta az emberét.~Két hét múlva megtalálta,
459 10| gavallér érezte, hogy evvel az emberrel nehéz dolga lesz.
460 10| kimondhatatlanul fájt neki ez az ember.~- Kérem, majd én
461 10| kölcsön adjak.~- Nem.~- Az isten szerelmére, fogadja
462 10| Töprengve harapdálta a száját. Az ember veszedelmes portéka:
463 10| megbánta tréfáját. A másik, az egyszerûbb az, hogy utalványon
464 10| A másik, az egyszerûbb az, hogy utalványon visszaküldi
465 10| mert hirtelen eszébe ötlött az egyetlen, az igazi, a legegyszerûbb.~
466 10| eszébe ötlött az egyetlen, az igazi, a legegyszerûbb.~
467 10| Nem bocsátott meg.”~Aztán az ajtóhoz ment, a négy vascsavarral
468 11| mint egy törpe király. Az autó kilincsét megfogta,
469 11| megfésülködött.~- Monsieur - mondta az impresszáriónak -, kicsit
470 11| mikor tudtul adják, hogy az audienciának vége.~Az impresszárió
471 11| hogy az audienciának vége.~Az impresszárió mosolyogva
472 11| maga a szobapincér adta át az impresszáriónak. Lassankint
473 11| egyedül volt.~Írni akart. Az íróasztal a szoba sarkában
474 11| Végre azután írni kezdett, az anyjának. Leírt egy nagybetût,
475 11| unottan abbahagyta. Nem ment az írás. A kottákat jobban
476 11| a névjegyekre, amelyeket az autogramkérõk egy tapslármás
477 11| est után eléje tartottak az öltözõjében, de az írást -
478 11| tartottak az öltözõjében, de az írást - alapjában - haszontalan
479 11| hirtelenül összeráncolta. Ez az év zaklató és lihegõ hajsza
480 11| kattogása, a hajók füttye, az óceánok zúgása, amelyeket
481 11| koponyájában képek, amelyek az õ kis életét rakták ki.
482 11| emlékezett. Két szem volt elõtte az anyja; két nedves és tág
483 11| látta. Nem vágyódott sem az anyja, sem az apja után.
484 11| vágyódott sem az anyja, sem az apja után. Sohase sírt.
485 11| arcán is nyomot hagytak. Az ajka kissé elfehéredett.
486 11| boldogan hullámzott körülötte az élet, napfény sütött a paplanára,
487 11| párna fehér és puha volt, az ágy pedig egy végtelen domínium,
488 11| ezt mondaná:~- Öregszem.~Az impresszárió halkan kopogott
489 11| impresszárió halkan kopogott az ajtón. Bedugta a fejét,
490 11| óra.~- Le kell feküdnöm?~Az impresszárió bólintott.~-
491 11| hangversenyünk van.~Engedelmesen az ágy felé ment, az impresszárió
492 11| Engedelmesen az ágy felé ment, az impresszárió lassan vetkõztetni
493 11| ízléses hálóingecskéjét. Az ingét összegombolta, nehogy
494 11| ajtaját.~- Jó éjt - mondta az impresszárió, és lefeküdt
495 11| hegedüléstõl. Utóbb már megrokkant az önbizalma. Különösen mióta
496 11| aggastyánnak. Talán ezektõl az apró kisgyerekektõl, e pöttön
497 11| lélegzetvételét ellenõrzik, az étlapját maga az orvos írja
498 11| ellenõrzik, az étlapját maga az orvos írja elõ. Az idõ pedig
499 11| maga az orvos írja elõ. Az idõ pedig múlik. Esztendõre
500 11| feküdhetne betegen.~Reggel az orvos keltette fel. Az impresszárió
1-500 | 501-1000 | 1001-1267 |