1-500 | 501-1000 | 1001-1267
Fejezet
501 11| Reggel az orvos keltette fel. Az impresszárió panaszkodott
502 11| kertben. Sok-sok levegõt.~Az orvos úgy rendelte neki
503 11| medicinát.~A parkban, ahol az impresszárióval sétáltak,
504 11| cifra virágok lengtek, az orgonák pedig hatalmasan
505 11| nemcsak a föld tarkállott. Az égen apró színfoltok reszkettek,
506 11| virágai himbálóztak, és az egész égbolt egy mozgó csodakertnek
507 11| többnyire sápadt mûvészek az orfeumból vagy a színházból,
508 11| Menjünk innen - szólt az impresszárió.~Alig keltek
509 11| leültek, egy labda pottyant az ölébe.~Az impresszárió kivette
510 11| labda pottyant az ölébe.~Az impresszárió kivette az
511 11| Az impresszárió kivette az óráját: Elkésünk. A csodagyerek
512 11| amelyet eddig nem ismert. Az egyik kisfiú cukorspárgából
513 11| ez? - kérdezte bámulva.~- Az egyik a kocsis, a másik
514 11| Ugye, komikus? - nevetett az impresszárió.~A csodagyermek
515 11| múltán azután végeztek. Az öreg mûvész szuggesztív
516 11| mélyen, hosszan aludni.~Az impresszárió még egyszer
517 11| a hegedûvel.~Kinyitotta az ajtót. A folyosón senki.
518 11| lépcsõn, és meg se állott az ötödik emeletig.~Egy szûk
519 11| szoba feldúlt ágyakkal, az ajtó tárva-nyitva, bizonyára
520 11| suhan be, lábujjhegyen.~Az ajtót becsukja kulccsal,
521 11| támlájába akasztja.~Hol az ostor? A vonót felmetszi
522 12| sunyi, szeme a földre néz, az arca halvány. Künn, a városon
523 12| bársonykabátot viselt, az arcán nyájas mosoly bujkált.
524 12| csúnya leányt, megfogta az ütõerét, kétségbeesett szerelmet
525 12| változott órává, sohase jött ki az a kártya, melyet gondoltak.~
526 12| melyet gondoltak.~Ilyenkor az „imprezárió” a söntésben
527 12| bûvész azonban hitt magában, az akarata bûvös erejében.
528 12| a tanácsos aranyóráját. Az órát a mozsártörõjével ízzé-porrá
529 12| és hölgyeim - hadarta -, az órát összetörtem.~A társaság
530 12| társaság belenézett a mozsárba, az óra csakugyan darabokban
531 12| lett.~- ...És koncentrálom az akaratom minden erejét... -
532 12| erõfeszítés tükrözõdött az arcán, a szeme világított,
533 12| a szeme világított, mint az indiai fakíroké. Arra a
534 12| Szíveskedjenek önök is koncentrálni az akaratukat. Gondoljanak
535 12| mozsárban megint itt van az óra, épen, ragyogó aranyfödéllel,
536 12| társaság ismét koncentrálta az akaratát, különösen a tanácsos,
537 12| tapogató ujjaival kereste az órát, és még jobban elsápadt.~-
538 12| hiba van - mondta halkan.~Az ujjai üvegszilánkoktól vérzettek.~-
539 12| Valami hiba esett - sírta, és az „imprezárió”-ja felé fordult
540 12| felé fordult könyörögve. - Az óra még mindig nincs itt.
541 12| fagyva feküdt a díványon, az idegei kellemesen borzongtak.
542 12| mozgott és gesztikulált, az arcát elfintorította, kezét -
543 12| majom a ketrecében. Ezek az esték megviselték. Elõadás
544 12| tûzoltók feltûntek a színpadon, az arca - halotthalvány és
545 12| hogy súgok? Ha én „vezetem az elõadást”, úgy megy, mint
546 12| után megmutatta vendégeinek az emlékkönyvét. Súlyos, több
547 12| mondta a súgó magasztosan.~Az elfogulatlan szemlélõ nem
548 12| hogy miért ne csüggedjen el az a szegény-szegény ember,
549 12| érthetetlennek tetszettek, de számára az eltûnõ pillanatok ízét és
550 12| lobogtatta. Hajadonfõtt járt az utcákon, és magában beszélt.
551 12| utcákon, és magában beszélt. Az a sok szó, mely a súgólyukban
552 12| erõsebben:~- Nyisd ki.~Aztán az öklével: - Nyisd ki.~A pincelakásban
553 12| két hang suttogott.~Mikor az ajtó még mindig nem nyílt
554 12| még mindig nem nyílt ki, az ablakot betörte a lábával,
555 12| szobába ugrott.~A felesége az ajtónál állt, ijedten, a
556 12| fejét, nem is szólt semmit az inába szállt a bátorsága.
557 12| kiegyenesedett. Igen, ez az ötödik felvonás utolsó jelenete. „
558 12| szájjal kell beszélnie, az ügyelõ mindent elrendezett,
559 12| ügyelõ mindent elrendezett, az asztalon a konyhakés, mellyel
560 12| asztalon a konyhakés, mellyel az asszony reggel a krumplit
561 12| dicsõség, ez a mûvészet, ez az „élet színpada”.~A kés cikázott
562 12| Zavartan a feleségére nézett, az ajtóra, az ablakokra, s
563 12| feleségére nézett, az ajtóra, az ablakokra, s várta, hogy
564 13| AZ ALVÓ~Xavér arca sárga volt,
565 13| legénynek ismerték. Tíz év múlva az indiai földeken villámvonatokon
566 13| domborodott. Mikor ötvenéves lett, az étlapját orvosok írták elõ,
567 13| megérkezett, már szeptember volt, az õszi esõ szomorúan, alig
568 13| hálószobává alakíttatta, az ágyát, melyet szintén szûknek,
569 13| melléje pedig két asztalt, az éjjeliszekrények helyett,
570 13| asztal. Aki betekintett, az a küszöbön döbbenten állott
571 13| lõttek. Zakatoló szívvel ült az ágyban, fölgyújtotta a villanyt.
572 13| riasztotta fel, sokkal erõsebb az elõbbinél. A bútorok, melyek
573 13| zöld testvéreiknek, melyek az esõben fürödtek. Az éji
574 13| melyek az esõben fürödtek. Az éji hangverseny pokoli volt.
575 13| Xavér félt, meggyújtotta az összes szobákban a csillárokat,
576 13| csillárokat, s úgy aludt. Reggel az inas csodálkozva nézte a
577 13| napfényben kivilágított szobákat. Az ágyban nyitott szájjal horkolt
578 13| elcsitultak, s elcsitultak az õ idegei is. Most már nem
579 13| Egyre szaporábban esett az esõ. A zsöllyébe telepedett,
580 13| örült, mert nem szerette az embereket. Késõ délután
581 13| ó, ó. ~Nagyon szenvedett az unalomtól, étvágya elveszett,
582 13| olyan szívós és csúf, mint az ódon papír. Megroggyantan,
583 13| halállal, nem olvasott soha, az írókat és bölcseket kissé
584 13| gombolyagban csavarodtak az idõk szálai, nem tudta,
585 13| szálai, nem tudta, merre van az ébrenlét és az álom határa.
586 13| merre van az ébrenlét és az álom határa. Amikor este
587 13| érezte, hogy ezt is álmodja, az ágyat, a vetkõzõdést, és
588 13| parkrészletet nézett, mely az õszi párákban ködlött. Nem
589 13| közé.~Künn pedig szakadt az esõ, zuhogtak az ég csatornái,
590 13| szakadt az esõ, zuhogtak az ég csatornái, szünet nélkül.
591 13| utakat, halk kézzel dobol az ablaktáblákon. Xavér bûvölten
592 13| Xavér bûvölten feküdt le az ágyba. Néha két napot is
593 13| nikotin. Ekkor találta meg az álmot. Eleinte tiltakozott
594 13| valóságból semmi sem érdekli. Az igazi élet és titok az álom.
595 13| Az igazi élet és titok az álom. Mindennap megtörténik
596 13| álom. Mindennap megtörténik az a csoda, hogy a test elbágyad,
597 13| ráborul a szemhéj, látnak, az álmok színes ablakain kandikálnak
598 13| titkokat lesnek. Úgy érezte, az élet legnagyobb eseménye
599 13| élet legnagyobb eseménye az, hogy meghal, a napja szenzációja
600 13| napja szenzációja pedig az, hogy elalszik.~Az ágyat
601 13| pedig az, hogy elalszik.~Az ágyat egyre jobban megszerette.
602 13| heveredett le, úgy ment az ágyba, mint a színházba,
603 13| támaszkodik, és elõrehajlik az izgató jelenetek alatt.
604 13| sötétben: most kezdõdik az elõadás.~Mellette az asztalokon
605 13| kezdõdik az elõadás.~Mellette az asztalokon írópapírok hevertek,
606 13| lejegyezte, mit látott, mint az útirajzot szokás. Mindent
607 13| tekintette azokat, akik az álmokat kidörzsölik a szemükbõl,
608 13| csakugyan olyan bizonyos-e, hogy az életért álmodunk, és nem
609 13| megfordítva van-e, hogy az álomért élünk? Az álmok
610 13| hogy az álomért élünk? Az álmok mindenesetre önmagukért
611 13| tõlünk. Igaz, hogy mások az álmokat rendelik alá életüknek,
612 13| életüknek, azt hiszik, hogy az ébrenlét a fontos, és az
613 13| az ébrenlét a fontos, és az álomból hasznot akarnak
614 13| semmi áron se zavarják, az ajtókat pedig maga zárta
615 13| a történtek után behívta az egész cselédséget, hogy
616 13| egész cselédséget, hogy az ebédlõben levõ bordó függönyöket -
617 13| meggyõzõdésre jutott, hogy az álmait folytatni kell ébren
618 13| várta türelmesen, mi lesz az eredménye. Reggel mindig
619 13| Reggel mindig összerakta az éji álmok teljes díszletét.
620 13| azt hitték, hogy elborult az elméje. Csikorgó hidegben
621 13| felöltözködött, becsukatta az ajtókat, és nem lehetett
622 13| szakácsok sütöttek-fõztek, az ebédlõben arannyal és ezüsttel
623 13| nem érkeztek meg. Xavér az asztalfõre ült. Kívülrõl
624 13| hogy bontsanak asztalt, az érintetlen ételeket a cselédek
625 13| virágokkal rakta tele szobáját. Az ágynemûire illatszereket
626 13| elõtti hõségben elnyomta az álom. Álma mélységes mélyein
627 13| szeretett, s elsodorta mellõle az élet, külföldön, ismeretlen
628 13| ilyen váratlanul? Vonásait az álomban még csak sejtette,
629 13| derengtek, akár érzékeny lemezen az arcképek, melyeket a fényképész
630 13| Kétségbeesetten kereste az álmot. Egyre mélyebben akart
631 13| halál tõszomszédságában, az öntudat vastag fátylai,
632 13| be, semmit se álmodott. Az alvás nem volt pihenés,
633 13| semmire sem emlékezett. Az a hiba, gondolta, hogy még
634 13| csak a mélyek mélyén lehet az álom, és az, akit keres.
635 13| mélyén lehet az álom, és az, akit keres. Este karjába
636 13| lánggal lobogott fölötte az álom, alig lehanyatló pillákkal,
637 13| hálószobáját ismerte föl, az ágyon könnyedén felkönyökölve
638 13| õ maga feküdt, majd jött az inas, ki ezüsttálcán teát
639 13| kiabált. Senki se jött. Az inas szokás szerint elõbb
640 13| bevigye. Mikor kinyitotta az ajtót, az ura kissé összerezzent.
641 13| Mikor kinyitotta az ajtót, az ura kissé összerezzent.
642 13| útjáról hozott magával, és az ágy mellett, az asztalon
643 13| magával, és az ágy mellett, az asztalon tartott. Miután
644 14| hideg szobában állottunk, az arcképes polc elõtt. Az
645 14| az arcképes polc elõtt. Az anyám kezébe vette a fotográfiát.~-
646 14| Ez a nõ mindig ott állott az arcképes polcon az élõk
647 14| állott az arcképes polcon az élõk képei, a gyógyszerész
648 14| a gyógyszerész sógorok, az ezredes nagybácsik, a papok
649 14| halottnak lenni elõkelõ dolog. Az a kényszerû semmittevés,
650 14| és mérhetetlenül tetszett az is, hogy a nõket fehérben,
651 14| mindene meghal, egyenként, az ujja, a szemhéja, elfagy
652 14| arra a gondolatra, hogy az a drága, virágos baba a
653 14| rajta. Megállapítottam, hogy az élõk arcképei megbarnulnak,
654 14| mérges tûzzel parázslik. Az árnyékban hûsölõ kutya szeme
655 14| végigsimítjuk szõrüket, az ujjaink hegyén villamos
656 14| szikrák pattognak. A hõség, az unalom émelygõ undora pincékbe
657 14| látja. Ha kijövök, akkor az egész udvar vörös. A vizeshordóra
658 14| hajlok, melynek tükrén látom az arcomat, a vízben apró muslincák
659 14| száradó kendõk, a dongák, az esõcsatornák áporodott illata
660 14| kúszom a vizeshordó peremén, az öntudatom lassanként elvész,
661 14| öntudatom lassanként elvész, az idegeim bizseregni kezdenek,
662 14| zongorákat jött hangolni. Már az elsõ pillanatban különösnek
663 14| tetszett. Kocsin érkezett, mint az orvosunk, és a kezében táskát
664 14| mely szintén emlékeztetett az orvosunk mûszeres, kínzó
665 14| szeme türkizkék, a homloka, az arca pedig feltûnõen fehér.
666 14| pedig feltûnõen fehér. Ebbõl az arcból imponálóan emelkedett
667 14| hitték, hogy részeg, mert az orra vöröses fényben csillogott,
668 14| pillanat múlva folytatta az útját. De én tudtam, hogy
669 14| és stílszerûtlen volt ez az ember, aki a vállán mázsányi
670 14| összeroskad súlya alatt. Nálunk az élet a reggeli és az ebéd,
671 14| Nálunk az élet a reggeli és az ebéd, a felkelés és lefekvés
672 14| kerevet egyik sarkából, amikor az anyám magára hagyta, és
673 14| szédületes gyorsasággal, mintha az ujjai versenyt futnának
674 14| varázslatnak tetszenek a futamai. Az ujja késõbb egy-egy hangon
675 14| látható cérnaszálat, és az álmos kongás, a tompa darázszümmögés,
676 14| tébolyultat látok menni az országúton, szakadt tarisznyával,
677 14| Izgatottan kinyitottam az üvegajtót, térdre estem,
678 14| asszonyára, a fehér báli ruhára, az elefántcsont legyezõre,
679 14| elefántcsont legyezõre, az arcképre, de egy árva szót
680 14| homlokomat, kézen fogott, az anyámhoz vezetett. Az este
681 14| fogott, az anyámhoz vezetett. Az este aszpirint és forró
682 14| kísértett ennek a délutánnak az emléke, anélkül hogy valakinek
683 14| azóta nem láttam. Egy este az apám tudtunkra adta, hogy
684 14| tántorgását is megfejtette az apám. Mielõtt munkába ment,
685 14| árván, elhagyottan búsult az arcképe a polcon, hogy a
686 14| szivartartóból szivart hozzak az apámnak. Edzõ torna volt
687 14| hátgerincemen. Gyerekszemembe kiült az ábránd. A polcon kerestem
688 15| nézett.~- Akarod, kedves?~Az asszony bólintott, hogy
689 15| bólintott, hogy akarja, s kezét az ura ápolt, nemes kezére
690 15| A fiúk pedig tanultak. Az egyik orvosnak készült,
691 15| beiratkozott a mérnöki egyetemre, az egyik húszéves volt, a másik
692 15| a fiú.~- Semmi - intett az ép kezével, a bal kezével.~
693 15| a tanárok összevagdalták az egész jobb karját.~- Kis
694 15| Kis baleset - mondta az egyik tanár -, pár hét múlva
695 15| sajnos, a mai tudomány, az emberi tudás...~Délután
696 15| lebukott a lóról, a porban, az éles napfényben nem vették
697 15| napfényben nem vették észre, s az õrült svadron megeresztett
698 15| beérkezett a kisvári birtokra. Az anya, mint valami fekete
699 15| szájából hányta a fájdalmat.~Az apa nem sírt. Nem sírt a
700 15| két almát hámozott meg. Az almánál megkérdezte:~- Nincs
701 15| beszélt a parasztokkal.~Az ispánja levette a kalapját:~-
702 15| tovább folytatni, elnémult az úr tiltó tekintete elõtt.~
703 15| hízni is kezdett. Különösen az arca hízott el, kis, gömbölyded
704 15| leszegte, hogy a nyakával és az állával érezze az idegen
705 15| nyakával és az állával érezze az idegen húst, s szenvedjen
706 15| szalma, sár és trágya volt, az inge piszkos, a szeme püffedt
707 15| kalapját a földre, kinyitotta az ingét, és fújt. Álmosan
708 15| prófunt-magazinod.~Vagy ezt mondta az inasának:~- Add ide a tökfödõmet.~
709 15| ingben járt.~- Mi a fenének az a sok vacak - mondta. -
710 15| mondta. - Hogy azt is az Isten verné meg, aki kitanálta.~
711 15| ivott, nem kellett neki az ital, mégis alig bírt magával.
712 15| alig bírt magával. Szidta az ispánját, a béreseit, a
713 15| kence, mihez ha hozzányúl az ember, meg kell törülnie
714 15| mocskos lesz tõle. Bement az elfüggönyözött szobákba,
715 15| A haja ismét lesimult, az arca merev, nyugodt síkká
716 15| délben hirtelen felugrott az asztaltól.~- Menjünk innen,
717 15| rongyos, nyavalyás világot. ~Az asszony nem mert ellentmondani.
718 15| hallgat rá. Másnap csomagolt. Az ura pedig megtömte ezresbankókkal
719 15| megtömte ezresbankókkal az erszényét.~Az úton még bosszantotta
720 15| ezresbankókkal az erszényét.~Az úton még bosszantotta a
721 15| megvacsorázzon.~A pincér hadarta az étlapot.~- Adjon kigyelmed
722 15| valót - mondta, és rácsapott az asztalra. - Nem vagyok kíváncsi
723 15| olyan patáliát csapott, hogy az alvó utasok mind felriadtak.
724 15| elégedetlen volt. A magas házak, az autók, a sok ember: ezért
725 15| idejönni. Magyarul kiabált az utcákon, az üzletekben,
726 15| Magyarul kiabált az utcákon, az üzletekben, a vendéglõkben.~-
727 15| mikor a függõlámpa elaludt, az éjjeliszekrényen levõ kis
728 15| régi hajsza, a csomagolás, az út, a hosszú, nyomasztó,
729 15| vicsorította a fogát, ajkát az ínyéig felhúzta, nagyokat
730 15| tompa fájdalom tekintett ki, az a visszafojtott izgalom,
731 15| alusznak a családi kriptában, s az arcképeik egymás mellett
732 15| akkor gyulladt ki, mikor az urára nézett, és leste,
733 15| dolgokat kiabált. Ilyenkor az asszony mosolygott. Csitítani
734 15| szégyenlõsen, bocsánatot kérve az egész világtól, szelíden,
735 15| szelíden, béketûrõen mosolygott az egyik szemével, a másik
736 15| pedig halkan és kancsalul az urára emelte. Késõbb már
737 15| és fanatikusan. Ha éjjel az ura aludt, õ kinézett a
738 15| és akkor is mosolygott, az éjszaka elõtt.~A szicíliai
739 15| olasz szivar, összeköpdöste az egész piazzettát. Még a
740 15| tenger se adott enyhülést, az is felforrt, mint a teavíz,
741 15| tengerbe is. Hiába várták az estét. Az est láthatatlan
742 15| Hiába várták az estét. Az est láthatatlan zsákjából
743 15| szúnyogok táncoltak, a por az orrukat csiklandozta, a
744 15| nyakában. Zaklatottan ébredt. Az arca, melyet az olasz nap
745 15| ébredt. Az arca, melyet az olasz nap sötétsárgára sütött,
746 15| a melegtõl alig jártak. Az asszony szája reggel óta
747 15| két esztendeje - zokogta az asszony -, ma két esztendeje,
748 15| csapta meg, és ráemelte az asszonyra a kezében levõ
749 15| ordított, és tépni kezdte az ingét, mely, úgy látszott -
750 15| franciák és ángliusok... ez az egész nagy marha világ...~
751 15| kárminvörös arca elsápadt.~Az asszony csengetett, orvost
752 15| hívatott, jeget kért. Sietve az ágyba emelték. Jégkupacok
753 15| Agyszélhûdés - mondta az orvos.~- Doktor úr - sopánkodott
754 15| sopánkodott eszelõsen az asszony -, két fia halt
755 15| végighurcolt a világon, az egész világon mindenüvé,
756 15| itthagyott, és most itt vagyok.~Az orvos zavartan hallgatta
757 15| utcákon pedig gondolkozott:~„Az elsõ magyar, akit ismertem.
758 15| magyarok elpusztították az egész világot, s maguk is
759 15| meg, valami magyar bánat. Az ilyen egzotikus fajok talán
760 16| vékony padlón botorkáltak az emberek az utca egyik járdájáról
761 16| padlón botorkáltak az emberek az utca egyik járdájáról a
762 16| melyet - nem tudni miért - „az igazi kultúra fáklyahordozójá”-
763 16| és töltõtollat, melyeknek az ottani értelmiség csodájára
764 16| a tisztaság kultuszának az újonnan épített gõzfürdõben,
765 16| megváltó, szent szót, mely az emberiséget egyedül boldogíthatja:~-
766 16| alakították a szalonjukat, az ügyvédné egy bádogmosdót
767 16| melyet õk sohasem használtak. Az ügyvéd az ablakra hõmérõt
768 16| sohasem használtak. Az ügyvéd az ablakra hõmérõt szereltetett
769 16| pontosan tájékozódhassék az alföldi légköri nyomás nagyságáról.
770 16| Gyöngéd figyelmét tanúsította az is, hogy a bádogmosdó fölé
771 16| lázasan magoltak, különösen az udvariassági formulákat.
772 16| udvariassági formulákat. Az ügyvéd nem volt megelégedve
773 16| ügyvéd nem volt megelégedve az eredménnyel. Egy éjszaka
774 16| Egy éjszaka kísértette az a gondolat is, hogy esetleg
775 16| volt irigylendõ. Még csak az avoir ragozásánál tartott.
776 16| izgatottak voltak, hogy az ügyvéd - természettudományos
777 16| Ez némi bátorságot öntött az ügyvédbe. Eléje állt, mélyen
778 16| adatokkal gazdagította, az oligocén és eocén korszakbeli
779 16| kések, a villák.~4~Ebéd után az ügyvéd a vendégébe karolt,
780 16| melyekkel a városi urak az idegeneket untatni szokták.
781 16| vasrács mögött terjedt el. Az ügyvéd két jegyet váltott,
782 16| két jegyet váltott, aztán az elõcsarnokba tuszkolta a
783 16| látogatta a gõzfürdõt. De az ügyvéd azt vallotta, hogy
784 16| mindenkoron meg kell hozni az áldozatot, s biztosra vette,
785 16| vette, hogy ez a gõzfürdõ az Alföld közepén, egy elhagyott
786 16| mosoly, szelíden nézett az ügyvédre, ki pucérra vetkõzve
787 16| majdnem kisdedszerûvé tette.~Az ügyvéd belökte a forró medencéhez
788 16| tüdõk õrült munkát végeztek, az ütõerek úgy doboltak, mint
789 16| narancsszínû üvegablak az izzó nyári napsugarakat
790 16| a francia visszatorpant, az ajtó felé pislogott, látszott
791 16| mint decemberi éjszakán az utcai gázláng.~Lerogyott
792 16| geológiai intézetben üldögélt, az oligocén és eocén korszakok
793 16| kérdéseivel foglalkozva. Az, ami most történik vele,
794 16| mennyezetre meresztette. Az eget, talán magát az Istent
795 16| meresztette. Az eget, talán magát az Istent kereste ezekkel a
796 16| Egy kezet érzett a vállán. Az ügyvéd átvezette a száraz
797 16| is fölkapaszkodtak. Mert az ügyvéd, ki híve volt a sportnak
798 16| Progresszió - hagyta rá az.~- Kultúra.~- Kultúra -
799 16| Kultúra - bólintott.~6~Künn az égbolt alján csúnya, fekete
800 16| tornyosultak, erõsen villogott az ég. Mihelyt kiléptek a gõzfürdõbõl,
801 16| Csuromvizesen érkeztek haza, mint az öntött ürgék.~Este a geológus
802 16| Másnap nem is kelt föl az ágyból. Jelekkel mutogatta,
803 16| volt. Senkit se fogadott, az összes zsalukat becsukatta,
804 16| betegen fekszik lakásán az elõkelõ idegen, aki - olyasmit
805 16| olyasmit sejtett - mégiscsak az õ hibájából betegedett meg.~
806 16| udvarias mosoly, felült az ágyban, s értésére adta,
807 16| hogy el szeretne utazni. Az ügyvéd kocsit hozatott,
808 16| városból. A geológus, amint az éjféli gyorshoz hajtattak,
809 16| gyorshoz hajtattak, nézte az eltûnõ, törpe házakat, és
810 16| eltûnõ, törpe házakat, és az járt eszében, hogy valaha,
811 16| járt eszében, hogy valaha, az oligocén és eocén korszakban,
812 16| föltekintettek.~- Csöndesen - szólt az ügyvéd, és hadarva magyarul
813 16| lenne, ha meglátnák õket.~Az állomásig tûkön is ült.
814 17| korhadt fakád.~Magára zárta az ajtót, kétszer. Aztán -
815 17| Egyetlen természetes mozdulata az lett volna, hogyha végigvágódik
816 17| kiegyenesedett. Beletekintett az olcsó, zöld tükörbe, nézte
817 17| olcsó, zöld tükörbe, nézte az arcát. Lassan kigombolta
818 17| megnézte, be van-e zárva az ajtó? Senki se járt a folyosón.
819 17| vér derengését és rajta az erek kék vonalait. Fejét
820 17| látta is a nevét a lapokban, az orfeum plakátján, a villamos
821 17| szomorú muzsika. Alapjában az is furcsa, hogy néhány betû
822 17| A markõr hetekig mesélte az esetet, de sohase gyanúsította
823 17| Addig nem halhat meg. Ha az ember elmegy, váljon el
824 17| markõrnél is nagyobb baj volt az újpesti pikolófiú. Mert
825 17| újpesti pikolófiú. Mert az ügy nem maradt abba. Késõbb
826 17| állott a kávéházban, kezében az újsággal, csak nézett a
827 17| hogy miatta csapták el, az õ lelkén száradt, hogy kidobták,
828 17| csikarta a szívét. Igaz, mi van az asszonnyal? Három hónap
829 17| kártyázni durákot és máriást. Az asszony kutyamódra szaladt
830 17| buta, jó asszony volt.~Az ablakon már feltetszett
831 17| aki a halálra elkészül, az az életre készül el, s csak
832 17| aki a halálra elkészül, az az életre készül el, s csak
833 17| életre készül el, s csak az élhet, aki nyugodtan meg
834 17| feleségéhez. Minden porcikája az élete volt. Ellökte a borotvát,
835 17| a meginduló villamosok az élet kedvét lehelték. Zsebében
836 17| és megborotválkozik. Mert az álla még borostás volt.
837 18| fény.~A hosszú asztalon az ozsonna hulladékai hevernek.
838 18| elé a võlegénye odateszi az üvegtálat. Vilma kivesz
839 18| másodpercben elordítja magát.~Az asztal megmozdul, a szoba -
840 18| kezd, a poharak feldõlnek, az abrosz összegyûrõdik, a
841 18| alatt talpra szökken.~- Mi az? - kiabálnak a férfiak.~-
842 18| kiabálnak a férfiak.~- Mi az? - sikonganak az asszonyok
843 18| férfiak.~- Mi az? - sikonganak az asszonyok és a lányok.~Vilma
844 18| feltûnést, várják meg legalább az orvost, üljenek le addig
845 18| szalonba. Nyomban be is csukják az ajtót.~Az ebédlõben magára
846 18| be is csukják az ajtót.~Az ebédlõben magára maradt
847 18| mely feldúltan hevert, az asztalt, a székeket, az
848 18| az asztalt, a székeket, az almáriumot, melyen egy üvegburás
849 18| egy üvegburás óra járt, az ablakokat, a rájuk boruló
850 18| boruló plüssfüggönyöket, az ajtókat, a kilincseket,
851 18| nyugalommal olvasta össze az asztalon álló poharakat,
852 18| pamlaga közt legfontosabb az a pamlag, melyen most ül.
853 18| Sohase gondolt a halálra. Az élet mélységeirõl a kupléírók
854 18| homályos bizsergést érzett az agyvelejében és a szíve
855 18| tetszett, mint azelõtt. Az orrán csúnya vonást fedezett
856 18| Gyûlölködve nézte a testét, az alacsony termetét, a parasztos
857 18| közben órákig vizsgálgatta az arcát, de most ezt is másnak
858 18| megkeményedett, úgy várt, mint az ötödik felvonás heroinája,
859 18| jelentéktelennek tartott az orvos, és hátratett kezekkel
860 18| méltóságos úr furcsállta, hogy az ember egész váratlanul meghalhat.
861 18| mellüket, a puffadt májukat, az elõrenehezedõ, bõröndszerû
862 18| féltek a meghûléstõl. Késõbb az öregurak - a nõk megkérdezése
863 18| kigombolta, a vastag aranyláncát az órával együtt odatette az
864 18| az órával együtt odatette az asztalra. A nõk követték
865 18| nyugodtan betette a táskájába. Az arcokon a festék és a rizspor
866 18| égni. Most fellélegeztek. Az asszonyok közelebb simultak
867 18| villantották aranyfogukat. Az urak mozdulatlanul ültek.
868 18| bepiszkította a kabátjukat, a kezük, az arcuk, az orruk mocskos
869 18| kabátjukat, a kezük, az arcuk, az orruk mocskos és szürke
870 18| vált. Ki kellett nyitniok az ablakokat. A szoba pár pillanat
871 18| fiatalember lépett a szobába, az orvos. A sok ember láttára
872 18| visszahõkölt, nem tudta, kik ezek az emberek, akik kigombolták
873 19| tizenegyig kell várakoznom az étteremben.~Unottan nézegettem
874 19| kukoricáznom.~Benn vagyok az Alföld szívében. A város
875 19| Akkor veszem észre, hogy az étterem sarkában ül két
876 19| Verpeléty, Verpeléty, Verpeléty.~Az egyik beszélgetõ sovány.
877 19| hogy egész éjjel nem aludt. Az elõbb még sört ivott, aztán
878 19| afféle alföldi egér-paraszt. Az egyik Dráma cigarettát szív,
879 19| Késõbb megtudom, hogy kicsoda az, akirõl annyit beszéltek.
880 19| még tegnap is csapkodta az asztalt.~- Hiszen ismered
881 19| magyarázott.~- Verpeléty ismeri az intencióimat. Részletesen
882 19| aztán meghunyászkodott. Az arcába vágtam, hogy most
883 19| Világosan láttam, hogy ez az ember meg tudná ölni Verpelétyt.~„
884 19| Régi meggyõzõdésem, hogy az embereken nem lehet segíteni,
885 19| a történtek részleteit, az aktatitkokat meséli el.
886 19| aktatitkokat meséli el. Ülnek az étteremben, várnak-várnak,
887 19| étteremben, várnak-várnak, mintha az érkezõ vonatok helyett az
888 19| az érkezõ vonatok helyett az igazságot várnák. Olykor
889 19| nincs sok dolgom, célom az életben. Talán megpróbálkoznék
890 19| Ezzel azonban megjárhatnám. Az internacionális pedagógiai
891 19| bizonyára korlátolt úr. Az imponál neki, amit nem ismer.~
892 19| gallérom, és kipenderít az ajtón, esetleg rendõröket
893 19| Leghelyesebbnek látszik az, hogy úgy, ahogy vagyok,
894 19| érdemeit, átutazóban vagyok, az étteremben véletlenül hallottam
895 19| tanítója beszélgetését. Ezek az emberek a nemzet napszámosai -
896 19| Én láttam a szívüket. Ott az étterem fehér abroszán rángatódzott
897 19| sötét szálakkal fonja át az ön intrikája, hogy három
898 19| Verpelétyt, semmi se hat rá. Az arca csontos és fakó, duzzadt
899 19| bozontos, vörös bajusz szalad, az állkapcái acélból valók,
900 19| karneol pecsétgyûrû. Ezt az embert nem oly könnyû megpuhítani.~
901 19| vacsorámat eszem. Kinyitom mind az öt ágát, az ollót, a dugóhúzót
902 19| Kinyitom mind az öt ágát, az ollót, a dugóhúzót és a
903 19| úgyhogy kitátom a szám, az arcom is elsápad, s látom,
904 19| tanítóval? Kiírom a neved az újságomba, a tollamra tûzlek,
905 19| alcímet: Alföldi pedagógia, Az iskola brigantija. Még van
906 19| beszédbõl, és elázottan ült az asztalnál borzasztó komolyan.~
907 19| hogy szívesen fogadnának. Az lenne pedig a világ legtermészetesebb
908 19| hogyha most felkelnék, az asztalukhoz ülnék, és bemutatkoznék
909 19| abból élek, hogy ismerem az embereket, költõ vagyok,
910 19| költõ vagyok, aki érzem az embereket, sokat láttam,
911 19| jellem. Verpeléty is csak az igazat keresi, talán kissé
912 19| keményen, valamint önök is az igazukat keresik, önzõen
913 19| véletlenül - sompolyogjak az asztalukhoz, úgy ártsam
914 19| asztalukhoz, úgy ártsam be magam az ügyükbe, hogy észre se vegyék,
915 19| cókmókját, álmosan dülöng az ajtó felé.~Kimegyek a pályaudvarra.~
916 19| Még rám se tekintettek az ablakból. Meg se láttak
917 19| tudtok.~Most egyedül vagyok az idegen városban, ott, ahol
918 19| gondoltam rólad, és ezen az álmos, utolsó hõsi hajnalomon
919 20| aszfaltos csarnokában õdöngtem, az üvegtetõ és zománcos falak
920 20| egyes-egyedül, éjfél után. Az utolsó sebesült is elment,
921 20| hirtelenül feléje fordulva, az arcába bökve az arcom, hogy
922 20| fordulva, az arcába bökve az arcom, hogy végképp lerázzam
923 20| Sötéten végignéztem. Az oldala mellett haladtam.
924 20| negyven év közt ingadoztam. Az is feltûnt, hogy félgyászban
925 20| pályaudvaron csatangol.~Aztán az ívlámpa alatt jobban szemügyre
926 20| ezt a típust. Ezek azok az elõkelõ szélhámosnõk, kik
927 20| kalandra is hajlandók, de az elsõ óvatlan pillanatban
928 20| Gyûjtök - felelte halkan-, az amerikai segítõ misszió...
929 20| firenzei piazzán szólított meg az idén nyáron, oldalt, suttyomban
930 20| Most már kergették egymást az emlékképek. Párizs, boulevard,
931 20| Utálatosnak találtam, hogy az emberek gondolatban is valami
932 20| úgysem mehet tovább - és az ajtó elé ugrottam.~- Csak
933 20| izgett-mozgott, mint szürke egérke az egérfogóban. Aztán megjelent
934 20| elborított illatszerével, az orchidea és a kaliforniai
935 20| összeértek. Pállott volt az arca, mint egy ólomtányér,
936 20| évesnek sem, vénebb volt, mint az ördög öreganyja. Szent isten,
937 20| a harminckét aranyfogát, az aranyhidakkal és platina
938 20| ez a nõ, jaj de csúnya.~- Az okmányait - ismételtem.~-
939 20| arcképes igazolványaim az összes hazai és külföldi
940 20| rendõrségi igazolványom.~- Az útlevelét.~- Tessék, az
941 20| Az útlevelét.~- Tessék, az állam hivatalos pecsétjével.~
942 20| kell azonban vallanom, hogy az okmányokon nyoma sem volt
943 20| ügyesen voltak hamisítva. Az ilyen szélhámosnõk értenek
944 20| Kérem, ne gyanúsítson. Én az emberiség jótevõje vagyok.
945 20| jótevõje vagyok. A dada. Az igazi altató dada.~- Ugyan
946 20| Salétrom - mondtam hüledezve.~- Az - szólt -, nátronnitrát.~-
947 20| zárat. A zár kinyílt.~- Az ég szerelmére! - mondta
948 20| eleven szívek.~- Hát te vagy az? - ordítottam magamon kívül. -
949 20| kiknek a szíve úgy szól, mint az Isten muzsikája? A bankba
950 20| muzsikája? A bankba akarod tenni az életünket. Verjen meg az
951 20| az életünket. Verjen meg az Isten, gyalázatos!~Megragadtam
952 20| és mint jó hivatalnok, az írását követelte tõle, melyet
953 20| felelõsséges hivatallal -, az okmányok és útlevelek hamis
954 20| fedezte fel, kinyitotta az ajtót, ismét tisztelgett,
955 20| engedte, aki fel is szállt az elsõ villámvonatra, és el
956 20| rendben van. Talán részeg az úr?~Nehogy magam váljak
957 21| HOROSZKÓP~Az asztrológia annáleszeiben
958 21| Keresztély dán király az udvari asztrológusával horoszkópot
959 21| rikoltott, vöröslött a dühtõl, az erei kéken barázdálták át
960 21| volt, kövér és lármás. Már az elsõ napon belenézett a
961 21| Farkaskölyök - mondták rá az udvaroncok.~Az ágyát hamarosan
962 21| mondták rá az udvaroncok.~Az ágyát hamarosan ki is nõtte.
963 21| a tréfa hallatára.~Azon az éjjelen pedig azt álmodta,
964 21| meghalt.~ÁLOM~Egész nap látta az álmát.~Meg-megállt a szobában,
965 21| fényben újra megelevenedett az álom.~Erre a trónra mászott
966 21| tette a koronát. Úgy, ahogy az aggastyán mondotta. Szilárdan
967 21| vigyorgott. Hiába fenyítette az apja, hogy vigyázzon, a
968 21| vér.~A KIRÁLY JÓSOLTAT~Ez az álom a királynak jel volt,
969 21| fejlõdése valami rosszat jelent, az égiek csak gúnyt ûznek vele,
970 21| Azelõtt sokra becsülte az orvosát, aki hegyes fövegét
971 21| csodagyermeket. Kihez forduljon? Az orvosát régóta nem szerette.
972 21| izgágává tette. Megfeledkezett az angyalokról is, s az ördögökkel
973 21| Megfeledkezett az angyalokról is, s az ördögökkel és boszorkányokkal
974 21| seprûnyélen lovagolnak a holdba. Az asztrológust hívatta:~-
975 21| szigorúan a király, és szemében az idegesség zöld szikrája
976 21| Ez a gyermek mindenem. Az országom terhét akarom vállára
977 21| elcsuklott, mert tudta, hogy az ember törékeny, mint a pohár.~
978 21| KONSTELLÁCIÓ NEM SZERENCSÉS~Az asztrológus bezárkózott
979 21| köröket rajzolt. A fehér papír az ég kék mappáját jelentette,
980 21| pontok pedig a bolygókat, az állatöv csillagait, az ég
981 21| az állatöv csillagait, az ég arany pöttyeit. Már az
982 21| az ég arany pöttyeit. Már az elsõ órában rettenetes jelek
983 21| aranyozza meg. Halványan ült az asztrológus a halvány papír
984 21| könyveit. Mindig ugyanaz az eredmény.~Álmatlan éjszaka
985 21| ült le a végzet elõtt.~- Az égi tudomány minden jele
986 21| jele arra vall - recitálta az asztrológus vontatottan
987 21| fiadnak háborúba kell mennie. Az egyik ütközetben sebet kap.
988 21| De innen is megmenekül.~Az asztrológus köhögött.~-
989 21| fogják. Másként szomorú az élete, és rövid. Fiatalon
990 21| kinyitotta a szemét. Belebámult az apja idegen fényû szemébe.
991 21| rebbent el fölötte.~- Mi az? - nyöszörögte a sötétbõl.~-
992 21| be. Mert megfázol.~Másnap az ebédnél észrevette a király,
993 21| korában valamicskét megnyúlt, az arca halványabb lett, bõre
994 21| Néha-néha fájt a feje is. Ekkor az apja az orvost hívatta.~-
995 21| a feje is. Ekkor az apja az orvost hívatta.~- Az a baja -
996 21| apja az orvost hívatta.~- Az a baja - mondta az orvos -,
997 21| hívatta.~- Az a baja - mondta az orvos -, hogy nagyon is
998 21| tovább aludni. Érezte, ez már az aggkor. Aki keveset alszik,
999 21| mindent. Reád akarom bízni az országot.~A királyfi sápadt
1000 21| volt, boldog és izgatott. Az apja elõvette a horoszkópot,
1-500 | 501-1000 | 1001-1267 |