Fejezet

1001 21|                     királyfi, és megcsókolta az apja száraz arcát, a szája
1002 21|                   árnyékot látott a kertben. Az árnyék apró lépésekkel szaladt
1003 21|                      Mit búsulsz? - nevetett az árnyék.~- Ülj mellém! Sohase
1004 21|                    eddig meg se látott.~- Ez az a vonás - mondta. - Csak
1005 21|                      egy lovascsapat tört be az országba. Felperzselt egy
1006 21|                       véres csóvák lobbantak az ég mind a négy sarkán, pajták,
1007 21|                 lobogással. A nép félt, mint az oktalan állat, és hörgött:~-
1008 21|                      veszély sem fenyegette. Az ellenséges had, amely betört,
1009 21|               gyõzedelmeskednek. Egész éjjel az arca verejtékben fürdött.
1010 21|                  után forró rohamot intézett az ég ellen, de minden ostrom
1011 21|                     imádkozott, a földnek és az égnek. Reggel aztán, mikor
1012 21|                igyekezték mérsékelni, mindig az elsõ sorban lovagolt, mintha
1013 21|                 királyfi õrjöngve kavarodott az ellenség gomolyagjába, és -
1014 21|                Lebukott a lováról.~„Ez lenne az a nyíl?” - kérdezte magától,
1015 21|                     állott. Vitézei söpörték az ellenséget. Már a tengerpartnál
1016 21|                     és csörgetni a láncokat. Az émelygõ, sós tajték az orrába-szájába
1017 21|                       Az émelygõ, sós tajték az orrába-szájába fröccsent,
1018 21|                    reggelt, és hogy talán ez az a tenger, amelyrõl a jóslatban
1019 21|                  lába, és a feje nehéz, mint az ólom. Ekkor megijedt.~A
1020 21|                     van - jelentette vidáman az udvaronc, aki látta, hogy
1021 21|                   szekere.~- Még él - mondta az egyik katona, aki felhozta
1022 21|                      palotába, nagyon búsan.~Az ágyra emelték, vízzel locsolták,
1023 21|                      meg senkit. Haldoklott.~Az angelusz elcsendesítése
1024 21|                 hitvese karjában, és meghalt az Úrban, keresztény módon,
1025 21|                 tizennyolc éves volt.~A PAP, AZ ASZTROLÓGUS ÉS AZ ORVOS~
1026 21|                     A PAP, AZ ASZTROLÓGUS ÉS AZ ORVOS~Még azon az estén
1027 21|             ASZTROLÓGUS ÉS AZ ORVOS~Még azon az estén megmosdatták és felravatalozták,
1028 21|                   virrasztottak vele: a pap, az asztrológus és az orvos.~
1029 21|                     a pap, az asztrológus és az orvos.~Sokáig hallgattak.
1030 21|                    jóslatom - mondta gõgösen az asztrológus.~Az orvos csak
1031 21|                      gõgösen az asztrológus.~Az orvos csak nézett maga elé.~-
1032 21|                      elé.~- Vajákos - mondta az asztrológusnak. - Csaló...~-
1033 21|                  jóslat valóra válik - szólt az orvos szomorúan. ~A pap
1034 21|                  igazat akart tenni valahogy az orvos és az asztrológus
1035 21|                   tenni valahogy az orvos és az asztrológus közt, s az orvoshoz
1036 21|                    és az asztrológus közt, s az orvoshoz fordult:~- Szóval
1037 21|                  Nincsen csoda. ~A király is az orvoshoz fordult:~- Nem
1038 21|                  hárman feszülten figyeltek. Az orvos pedig hangosan folytatta:~-
1039 21|                      ölte meg a királyfit.~- Az Isten vette el - mondta
1040 21|                     a pap.~- A sors - mondta az asztrológus.~- A betegsége -
1041 21|                    király.~- Nem - válaszolt az orvos -, az ölte meg, aki
1042 21|                        válaszolt az orvos -, az ölte meg, aki jósolt neki.~-
1043 21|                      a koporsóban.~- Hát nem az Istentõl függ a sorsunk?~-
1044 21|                     járásától?~- Nem - szólt az orvos -, hanem az embertõl.~-
1045 21|                      szólt az orvos -, hanem az embertõl.~- Az új elmélet -
1046 21|                         hanem az embertõl.~- Az új elmélet - mondta gúnyosan
1047 21|              bolognai egyetem új szamársága.~Az orvos halkan beszélt:~-
1048 21|                   Dehogy! - kiáltott dühösen az orvos - még a szülõanyjához,
1049 21|                 orvos - még a szülõanyjához, az édes természethez se engedtétek.
1050 21|                  jóslatot. Én láttam õt azon az éjszakán. Olyan volt, mint
1051 21|                       Haja a szemébe lógott, az arca fehér volt, a szeme
1052 21|                   nem mertétek átlátni, hogy az ember az égnél is hatalmasabb,
1053 21|              mertétek átlátni, hogy az ember az égnél is hatalmasabb, hogy
1054 21|                   égnél is hatalmasabb, hogy az ember nemcsak a jelent,
1055 21|                    is a kezében tartja, hogy az ember mindenható.~- Istenkáromló -
1056 21|                   pap.~- Bolond - mosolygott az asztrológus.~- Itt a fejem
1057 21|                      király kezében - mondta az orvos -, majd õ ítélje el
1058 21|                    orvos -, majd õ ítélje el az ügyünket. Majd õ mondja
1059 21|             egyszerre a pap és a csillagjós.~Az orvos gondolkozott:~- Igen,
1060 21|                    emberen járatta: a papon, az asztrológuson és az orvoson.~
1061 21|                   papon, az asztrológuson és az orvoson.~Végre döntött.~
1062 21|                      orvoson.~Végre döntött.~Az orvoshoz ment, indulatosan,
1063 21|                  elõtt is, közönyösen. Aztán az asztrológushoz lépett, aki
1064 22|                  PÁVA~Páva Gergelynek, mikor az ötödik fizetési osztályba
1065 22|               öltözködni.~Eleinte szenvedett az egyedülvalóságtól, nagyon
1066 22|                     Ebéd után egyszer, mikor az ásítás már a torkát fojtogatta,
1067 22|                     lehetõen felül legyenek, az érdemesek pedig alul. Élete
1068 22|                    ropogós miniszterpapíros, az enyv, az olló, a vörös tinta.
1069 22|                   miniszterpapíros, az enyv, az olló, a vörös tinta. Másnap
1070 22|               tapétás ajtóval. Magával vitte az utcára, a mezõre, mindenüvé.
1071 22|               visszaköszönhessen mindenkinek az érdeme szerint, kinek mosolyogva,
1072 22|              kalapját tartogatta, reszketett az izgalomtól, és napokig nyilallt
1073 22|                  véletlenül nem vette észre. Az egyhangú munkában mámora
1074 22|                pirosas orra elfehéredett, és az orrcimpáját kék karikák
1075 22|                      zaklatták. Elõbb - hogy az utolsó cseppig élvezze a
1076 22|                    gyászjelentést ad ki majd az ügyosztály, milyen részvéttáviratot
1077 22|                kesztyûben, cilinderrel menni az egyszerû koporsó után, s
1078 22|                   mikor becsapta maga mögött az ajtót, mindig szomorúságot
1079 22|              méltóságos, szervusz.~Egy éjjel az történt, hogy a hálószobája
1080 22|                 hálóingében álldogált. Nézte az arcát a velencei tükörben.
1081 22|                       a leeresztett függöny, az a kis kék villanyláng, amely
1082 22|                  villanyláng, amely fönn ég, az a magány. Igazán nagyon
1083 22|                     a hirdetményeket. Kérjük az utazóközönséget... Ebben
1084 22|                     utazóközönséget... Ebben az utazóközönségben õ is benne
1085 22|                 mutatva a fehér mellényét és az arany óraláncát. Semmi hatás.
1086 22|                      óraláncát. Semmi hatás. Az ebédnél szinte jólesett,
1087 22|                   hivatali elõmenetelhez, se az államrend fenntartásához.
1088 22|                      tréfálok... csak tréfál az öreg Páva... a tanácsos
1089 22|                     Páva... a tanácsos úr... az öreg tanácsos úr... a méltóságos
1090 22|                     titok, amit tartogatott, az ütõkártya, a nagyágyú. Most
1091 22|              nagyágyú. Most már elsötétedett az arca. A városban senki se
1092 22|                     is, a gomblyukban. Igaz, az ujján gyémántgyûrû van,
1093 22|                   ujján gyémántgyûrû van, és az aranylánca vastag. Hányan
1094 22|                 vastag. Hányan veszik észre? Az emberek oly figyelmetlenek.
1095 22|                csõcseléknek, mely nem ismeri az igazi érdemet, a munkát,
1096 22|                     igazi érdemet, a munkát, az önfeláldozást, a fiatalságot
1097 22|                  tekintélytiszteletre fogni, az engedetleneket pedig gályarabságba
1098 22|                  csak állat. Éjfélig járkált az utcán, mintha valamit keresne.
1099 22|                       szegény pincér sietett az asztalához:~- Parancsol,
1100 22|                         Sajnálom magát azért az elõbbi botlásért... Mert
1101 22|               tanácsos... a méltóságos úr... az elõkelõ tisztviselõ... Ne
1102 22|                    meg... Maradjon csak itt, az asztal mellett... Ön is
1103 22|                    szivart, barátom?... Majd az enyémbõl adok... Igazi havannák...
1104 22|                     Pertu jóbarátom... Õ meg az államtitkár... Múltkor a
1105 22|                 Mindenkivel... Bizony, múlik az idõ... Ha elgondolom, hogy
1106 22|                    dõlnek ki... Nem csoda... Az emberek nem élnek okosan...
1107 22|                     csak öt szobám van... de az kétszer ilyen drága... igaz,
1108 22|                    minden... Hiába, a munka, az megtermi a maga gyümölcsét...
1109 22|                         Léhûtõk mindenütt... az úgynevezett modern irányzat...
1110 22|                       de még mindig vigyázva az egyensúlyára és a hivatalos
1111 22|         megvilágította a holdfény. Felnézett az égre, de szemét rögtön levette
1112 22|                   égtek.~Leült a szobájában. Az a rongy portás még most
1113 22|                       csúnyább a halálnál és az õrületnél: az öregség.~1915~ ~
1114 22|                    halálnál és az õrületnél: az öregség.~1915~ ~
1115 23|                                  RABLÓ~Beült az elsõ osztályú fülkébe, az
1116 23|                    az elsõ osztályú fülkébe, az ajtó mellé. Hátradõlt a
1117 23|                   kell majd dolgoznia, ebben az üvegkalitkában, melyben
1118 23|                      üvegkalitkában, melyben az áldozat - kis véres kanári -
1119 23|                      elõtt, be-betekintettek az ablakon, aztán tovább suhantak.
1120 23|                  hálóba.~- Jó estét - mondta az asszony, fojtottan.~- Jó
1121 23|               fojtottan.~- Jó estét - mondta az idegen, és nem is nézett
1122 23|                 idegen, és nem is nézett rá.~Az asszony - valami halvány
1123 23|                  halvány bizalmatlansággal - az ablak mellé húzódott. Körülbelül
1124 23|                  ékszert kígyószemmel nézett az idegen. Legalább háromezer
1125 23|                     finom bõrön át kékelltek az erek.~Már prüszkölni, köhögni,
1126 23|              kiáltások hallatszottak, melyek az indulást jelzik. Ekkor jelent
1127 23|              szemüveges gyerek, ki felintett az elsõ osztályú fülkébe, egyenesen
1128 23|                  osztályú fülkébe, egyenesen az idegennek. Mosolyogva viszonozta
1129 23|                  kapott azért, hogy eljöjjön az esti vonathoz, és fiaként
1130 23|                     is elõ kell készíteni, s az útitársaiban, leendõ áldozataiban,
1131 23|                     maga is meghatódott ezen az istentelen, kajánul kitanult
1132 23|                    és utoljára látott. Talán az is eszébe ötlött, hogy sohase
1133 23|                 sohase volt fia és felesége. Az egy korona ötven filléres
1134 23|                   tejszínû ködöt, a síneket, az elmaradó raktárépületeket
1135 23|                    némi halvány pirosságával az izgalomnak, negyvenéves,
1136 23|               férfiarc, de nyoma sincs rajta az ördögi tébolynak, melyet
1137 23|                betörõk számozott táblája. És az ujjlenyomata? Ujját reszketve
1138 23|                ujjlenyomata? Ujját reszketve az ablaküvegre tapasztotta.
1139 23|                   kielégítés nélkül rúgta ki az utcára.~Acélléptekkel surrant
1140 23|                   surrant fülkéjébe, behúzta az ajtót, leengedte a függönyöket.
1141 23|                     leengedte a függönyöket. Az asszonyra hatással volt
1142 23|                   maradtak. Kevesen utaztak, az utasok jórésze le is feküdt,
1143 23|                      le is feküdt, a vonatra az éjszaka süket, motozó csöndje
1144 23|                  valami, vagy csak álmodunk? Az állomások neveit néha fél
1145 23|                     Pusz-ta-szent-péter... - Az idegen félig lezárta szemhéjait -
1146 23|                 aludni akarna - és úgy nézte az asszony minden mozdulatát.
1147 23|                melyet majd kellõ pillanatban az áldozat arcára tapaszt.
1148 23|                     a két vasökölben bízott.~Az asszony kitûnõen ült, még
1149 23|     mozdulatlansággal zsibbasztotta idegeit. Az idegen elõre élvezte véres
1150 23|                  látta a halk, biztos tusát, az asszony két kék szemét,
1151 23|               küzdelem után pedig a diadalt, az alélt, halvány, alvó testet,
1152 23|                      hadd szüretelje le róla az összes gyémántokat, a szederjes
1153 23|                      maradt, meg se moccant.~Az asszony egyszerre csak eléje
1154 23|      torkaszakadtából ordította:~- Segítség.~Az idegen a zsebéhez kapott,
1155 23|             védekezzen, mert azt hitte, hogy az asszony meg akarja elõzni.
1156 23|               következõ másodpercben azonban az asszony leesett a díványra,
1157 23|                  kígyó mar meg.~Hevesen vert az idegen szíve, kerengett
1158 23|                   kéz a bal mellre mutatott.~Az idegen kõbálvánnyá dermedve
1159 23|                       mint a haldokló zerge. Az a bódító gõz, melyet zsebében
1160 23|                   Vagy talán kinyissuk kissé az ablakot?~Üggyel-bajjal felszakította
1161 23|                      és ránézett - ködösen - az útitársára.~- Most jön -
1162 23|               útitársára.~- Most jön - szólt az útitárs - az alagút. Csúnya,
1163 23|                     jön - szólt az útitárs - az alagút. Csúnya, fekete,
1164 23|                      rajta.~- Végre - mondta az asszony, és fellélegzett.~-
1165 23|                  roham. Ezért jártam Pesten. Az orvosnál.~- Régóta beteg?~-
1166 23|               szédülés. A fojtott levegõ meg az idegesség. Ma mindenki ideges.
1167 23|                      meg. Végelgyengülésben.~Az idegen kényszeredetten mosolygott
1168 23|                   kényszeredetten mosolygott az ötleten, és komoly meghatottsággal
1169 23|                     Künn erõsen fújt a szél. Az idegen óvatosan leengedte
1170 23|                       Nagykorponára - mondta az asszony. - És ön?~- Én is.~-
1171 23|                   rokonaihoz?~- Nem - felelt az idegen zavartan -, más ügyben.~
1172 23|             kiszállok, hozok egy pohárkával. Az ilyenkor nagyon jó.~Az esõ
1173 23|                       Az ilyenkor nagyon jó.~Az esõ sötéten, kitartóan esett.
1174 23|                 házaival, mint a temetõ. Itt az idegen sietve kiugrott.
1175 23|                 göröngyben és kavicsban, míg az állomáshoz érkezett, hol
1176 23|                  gondolata támadt. Felrohant az állomásfõnökhöz, aki már
1177 23|                     irgalmas, betegnek kell. Az állomásfõnök hálóingben
1178 23|               kinyújtott egy üveget.~Kezében az üveggel botorkált visszafelé
1179 23|             botorkált visszafelé a vonathoz. Az esõ keservesen csapdosta.
1180 23|              jólesett a hideg esõ. Álldogált az özönvízben. Kotorászott
1181 23|            felugorjon a vonatra.~Átnyújtotta az üveget, lelkendezve.~- Ön
1182 23|                 vagyok jó - szólt szomorúan.~Az asszony kortyintott a konyakból,
1183 23|                     aztán leheveredett. Erre az idegen gyengéd gonddal elfüggönyözte
1184 23|                   Benn már aludt is a beteg. Az õ betege volt, s erre nem
1185 23|                 jóérzés nélkül gondolt. Arca az izgalomtól meg a konyaktól
1186 23|                   szelíden kipirult, szeme - az a két mély, tiszta, rimánkodó
1187 23|                  Végtelen boldogság járta át az idegen szívét. Soha ilyesmit
1188 23|                   érzett még. Minden percben az ajtóhoz sompolygott, és
1189 23|                     Friss levegõ szûrõdik be az ablakrésen, a függönyön
1190 23|                      tintaszerû fellegekkel. Az idegen azonban kitárta karját,
1191 23|                ütõerei. Úgy látszik, meghûlt az éjjel a nedves pályaudvaron.
1192 23|             nedvessége a két szemébõl, ebbõl az örökös víztartályból. Maga
1193 23|                 akart dalolni a jóságához és az emberhez. De ekkor mindig
1194 24|               nyomhatott volna valamit, mint az özvegyek a három betûcskét:
1195 24|                      Még nem nyilatkozhatom.~Az elsõ napokban teljesen egyedül
1196 24|                      valami bizonytalanságot az utcán, különösen magas falak
1197 24|                  kerítések mellett. Néha meg az bántotta, hogy nagyon is
1198 24|                      könnyeiket, és leültek. Az anya értetlenül bámult rá.~-
1199 24|                       szegény aranyoskám... ~Az emberek ilyenkor elnémultak,
1200 24|                    gyermeknek látta, mikor - az utolsó délutánon - kezében
1201 24|                száján, hogy maga is megijedt az új szótól, mely oly kevéssé
1202 24|                    korában. És eszébe jutott az az együgyû vers is, mellyel
1203 24|                 korában. És eszébe jutott az az együgyû vers is, mellyel
1204 24|           ismerõseitõl, kik itt-ott olvasták az újságokban a hírt, és osztozkodni
1205 24|               hirtelenül elolvasta. Ebben is az volt. Arca kigyúlt, és körültekintett
1206 24|                     ruhák alá. Éjjel felkelt az ágyból. Elõkotorta a levelet,
1207 24|              belefájdult, s végül gyufával - az ágyban - égette el. Csak
1208 24|                 roppant tekintéllyel. Ezeket az embereket igen tisztelte.
1209 24|                  nagyon alázatos szolgája... Az alázatos szolga, a nagyon
1210 24|             személyazonosságom, kérem... itt az arcképes igazolványom...
1211 24|                     arcképes igazolványom... az akták... az okmányok.~Ki
1212 24|                  igazolványom... az akták... az okmányok.~Ki is teregette
1213 24|                 irónnal voltak aláhúzogatva, az arcképeit, és várakozott.
1214 24|                     nem nyugodott. Mindennap az ajtónál állt, a törvényszék,
1215 24|                   járókelõket szólította meg az utcán, s eléjük tárta kötegeit,
1216 24|                      lopódzott be szobájába, az ajtó mögé bújt, és hallgatózott.
1217 24|                     mint a kabát szárnyát, s az asztal felé ment, körüljárta
1218 24|                    jelre sorakoznak. Táncolt az egész szoba. Õ pedig figyelt
1219 24|                 egész szoba. Õ pedig figyelt az összeesküvésre, látta, hogy
1220 24|                     hallgatott. Meggyújtotta az asztalon álló petróleumlámpát,
1221 24|                   reggel elutazik, akárhová, az elsõ vonattal. Ki is rakta
1222 24|                    drága, régi fehérnemûket, az ingeket, a zsebkendõket,
1223 24|                     zsebkendõket, abroszokat az asztalra hogy a reggeli
1224 24|                     oltotta el, tovább égett az asztalon, szilaj és sötét
1225 24|                     a koromszemek mindenüvé. Az ágyat - mint a fekete hó -
1226 24|                    nincs ébren. Kissé felült az ágyban. Babrált a paplanon,
1227 24|                  üszkösödõ béllel haldoklott az asztal közepén. Nem tudta,
1228 24|                     ruhája fekete volt, mint az ördögé. Leesett a padlóra,
1229 24|                 Tudta, hogy hiába is akarna. Az elkárhozottak szelídségével
1230 24|                     a földet, és tudta, hogy az a pokol. Miért is hitte
1231 25|                      akit Marie-nak hívnak - az ötödik emeleten lakik, a
1232 25|                  kesztyût visel. Azt mondja, az elegancia meg a tisztaság
1233 25|                      napsugarakban, és akkor az egész lánynak olyan a szaga,
1234 25|                      növendékénél ül.~- Esik az esõ - mondja.~- Igen - ásít
1235 25|                  ásít a kisfiú.~- Szereti ön az esõt?~- Szeretem.~- Én is.
1236 25|                        Én is. Nincs is szebb az esõnél, nemde? Akkor minden
1237 25|                  Akkor minden olyan érdekes, az ég, a nagyváros aszfaltja,
1238 25|               agglegény, ötven körül.~- Esik az esõ - kezdi az órát, kis
1239 25|                 körül.~- Esik az esõ - kezdi az órát, kis habozás után.~-
1240 25|                   után.~- Igen.~- Szereti ön az esõt?~- Nem.~- Kétségtelenül
1241 25|                   Kétségtelenül kellemetlen. Az esõ született ellensége
1242 25|                    teszi szobánkat. Nemhiába az Isten is özönvízzel büntette
1243 25|                 Isten is özönvízzel büntette az embereket...~Még nyolc órája
1244 25|                     nevelésrõl, politikáról, az élet céljáról, aszerint,
1245 25|                   tesz boldoggá: a pénz vagy az erény? És fel kell-e világosítani
1246 25|                      Reggeltõl estig csönget az ajtókon, a város különbözõ
1247 25|                 kezében kistáskával, melyben az irónt, órarendet, nyelvtant
1248 25|                     órarendet, nyelvtant meg az olvasókönyvet tartotta,
1249 25|                      megint órákat adhasson. Az ágyban eszébe jutott ez,
1250 25|                     ágyban eszébe jutott ez, az. De hamarosan elmosódott
1251 25|                 vékony, és lornyonon át nézi az idegeneket, éles pillantással.
1252 25|                   óra tájt, mikor már szemét az álmosság csípi, meg is szokott
1253 25|                 szokott jelenni a tábornokné az ágya elõtt, fehér hajú tábornok
1254 25|                 próbálja, hogy semminek se õ az oka. Másrészt - legyünk
1255 25|                  játszik oly fontos szerepet az életben. Ha elvész, ad helyette
1256 25|                       Ha elvész, ad helyette az Isten mást. Aztán nem szoktak
1257 25|                beszélni. Egyszerûen elmennek az emberek a vaskereskedésbe,
1258 25|               vesznek újat. Mit gyötrik vele az árva, ártatlan nyelvtanítónõket?~
1259 25|                 tábornokné csontlegyezõjével az állára ütött. Lihegve ébredt.
1260 25|                    Hiszen, amit elbeszélünk, az nagyon-nagyon régen elmúlt.~
1261 25|                    Már szinte névtelenül jár az utcán, mint „egyes elsõszemély”
1262 25|                    futó ismeretséget kötött. Az udvarlók megtanulták tõle
1263 25|                      tõle a szenvedést, mint az elõbbiek a nyelvtant, és
1264 25|                  megjelent elõtte a tollkés. Az, amit a tábornokné elvesztett,
1265 25|             negyedórácskája, két lecke közt, az utcapadokra ült. Lehunyta
1266 25|                 annyit hallott, a „kert”-et, az eszményi kertet, melyben
1267 25|                     eszményi kertet, melyben az emberek nagybátyjukkal szoktak