Fejezet

 1 2 |        mentek férjhez, rajzoltak, igen jól zongoráztak, nyelveket
 2 2 |          az ábécét, melyet én már igen régen tudok.~Csakugyan boldognak
 3 6 |        ecetes tormával?~Általános igen.~Erre felemeli a kezét,
 4 7 |      Lenkék szeme felragyogott.~- Igen. Te értesz élni. Elnézem,
 5 7 |       lábán. Csak ezt levethetné. Igen, ettõl meg kell szabadulni.
 6 8 |      válhatok. Én vagyok a vádló, igen, a vádló. Természetesen
 7 8 |          teljesen rábizonyosodik, igen.~- Becsukják?~- Be.~- Börtönbe?~-
 8 9 |        ami kellemetlen. Magára se igen gondolt, csak fölkelt és
 9 12|           gerince kiegyenesedett. Igen, ez az ötödik felvonás utolsó
10 19|            de akkor megkövetelem, igen: meg-kö-ve-te-lem, hogy
11 19|        elárulom neki, mit láttam. Igen tisztelt tanfelügyelõ úr,
12 20|          nem erõszakoskodik?~- De igen.~- Egy védtelen nõvel?~-
13 21|          Az orvos gondolkozott:~- Igen, õ maga ölte meg önmagát.
14 22|       kisvárost, méltóságos uram. Igen, méltóságos uram.~Páva tanácsos
15 22|            és szívja el otthon... Igen, igen... A város nem csúnya...
16 22|         szívja el otthon... Igen, igen... A város nem csúnya...
17 23|          Jobb zsebében vékony, de igen erõs selyemzsinór, melynek
18 23|       hónapokig se jelentkezik.~- Igen, igen, egy kis szédülés.
19 23|           se jelentkezik.~- Igen, igen, egy kis szédülés. A fojtott
20 24| tekintéllyel. Ezeket az embereket igen tisztelte. Eleinte alig
21 24|           ment, már nem félénken, igen határozottan:~- A személyazonosságom
22 25|           Esik az esõ - mondja.~- Igen - ásít a kisfiú.~- Szereti
23 25|         órát, kis habozás után.~- Igen.~- Szereti ön az esõt?~-