Fezejet

 1 2 |    megveregeté orcáját.~– Nápolyi kalmár, tehát igazán nem tudod,
 2 2 |          koldus vagyok.~– Nápolyi kalmár, hogy mondhatsz ilyet? Emlékezzél
 3 2 |             szólt siránk hangon a kalmár –, egyedül hitelem fenntartása
 4 2 |         valótlan lajstromokkal.~– Kalmár, kalmár. Te önmagadat rágalmazod.
 5 2 |          lajstromokkal.~– Kalmár, kalmár. Te önmagadat rágalmazod.
 6 2 |        ember. Azt én nem engedem, kalmár. Megbocsátasz, ha emlékezeted
 7 9 |           és prémes bőrökkel, s a kalmár áldomást iszik a cserkesz
 8 9 |     nagyokat pattant vele, hogy a kalmár alig győzi a szemeit őrizni
 9 9 |          az ostor? – kérdi tőle a kalmár.~– Majd ha a gyermekek hazajönnek.~–
10 9 |           képeket hasonlítgassa a kalmár arcához, ez ajánlatra újra
11 9 |      zacskót, s visszatette azt a kalmár ölébe.~– Köszönöm – szólt
12 9 |       árulok, de nem emberbőrt.~A kalmár arcán a meglepetés vonaglásai
13 9 |        szól kissé magához térve a kalmár. – Bebizonyítom, miért?
14 9 |  mutatkozni. Azt jól tudá, hogy a kalmár most neki szofizmát mondott,
15 9 |     magában gondolt sokat. Amíg a kalmár beszélt előtte, ő gondolataival
16 9 |          lelkesülten ugrott fel a kalmár, s tenyerét a cserkesz felé
17 9 |           nem csapott a lelkesült kalmár tenyerébe, hanem, oda sem
18 9 |            melyet eléd tettem, jó kalmár, de úgy látom, hogy kezd
19 9 |         nagyon meghosszabbodott a kalmár arca. Bújában oly erővel
20 9 |     diadalmas mosollyal áll meg a kalmár előtt, míg testvére apjához
21 9 |      arccal tekinte gyermekére, a kalmár pedig egyre csóválta fejét,
22 9 |         de a fiát mi hoztuk el.~A kalmár elszörnyedve kiálta fel:~–
23 9 |       felkelt, és kimene hozzá.~A kalmár nagyon sietni látszott,
24 9 |        egész suttogást.~A jószívű kalmár dorgálva csóválgatá fejét.~–
25 9 |          dolgozom őhelyette is.~A kalmár egészen elérzékenyült e
26 9 |         letelepedtek falatozni; a kalmár egy kobakot vett elő, melyben
27 9 |     utolérte, akkor látta, hogy a kalmár gyermekeivel másfelé távozott.~
28 9 |    szemlátomást fogyni kezdett; a kalmár korbáccsal üté a lovakat,
29 9 |        magasra jutott, mint azt a kalmár hitegetve jósolá, s midőn
30 12|         nekik gyönyörűség lesz.~A kalmár kétségbeesve rohant oda
31 12|       gyermekek azt hivék, hogy a kalmár félelmében megtébolyodott,
32 12|     velünk együtt megmenekülsz.~A kalmár összecsókolá a két kedves
33 12|          élve: a két gyermek és a kalmár.~Leonidász öveikbe kapaszkodva
34 12|          a sziklaparton voltak.~A kalmár nem volt sem élő, sem halott,
35 12|          okádta ki a tenger.~De a kalmár nem volt kétségbeesve. Letérdelteté
36 12|         Igazat is mondott a derék kalmár, mert csak eljuthasson Sztambulba,
37 12|    emberek vannak itt közel, de a kalmár megrettent, azt gondolva:
38 12|         És elcsendesedtek mind.~A kalmár kacagott a megfulladásig
39 12|           megköszönném – mondta a kalmár –, engemet álmomban Szalonikiben
40 12|           lefelé.~Ezzel kiküldé a kalmár a fiút a barlangból:~– Nézd
41 12|     elfutott előlünk!~Már ekkor a kalmár is felkelt helyéből, kilépett
42 12|            Szálem alek.~S azzal a kalmár nagy bámulatára otthagyá
43 12|        egész Seleucia kapujáig.~A kalmár sokat szeretett volna megtudni
44 12|         Seleuciát megpillantók, a kalmár megköszöné a dervis szolgálatát.~–
45 12| amennyivel odábbmehetünk ismét.~A kalmár mélyen elérzékenyült e gyermeteg
46 12|  ügyességük felől, megvevé őket a kalmár által szabott áron, a fiút
47 12|        meg kell mondanunk a derék kalmár becsületére, hogy mikor