Fezejet

 1 2 |           volt valaha!~– És én azt mondom neked, kegyelmes uram, hogy
 2 2 |         nem foglak el”. Hát én azt mondom neked, hogy fogass el rögtön.~–
 3 5 |           mint most.~– Hát most én mondom meg önnek, hogy ki az a
 4 6 |         fájdalom is!~– Most már én mondom, uram, hogy beszéljünk csendesebben.
 5 6 |       tette ezt?”, előállok, s azt mondom: „Én tettem!”~– Őrjöngsz
 6 6 |          meg.~– Ne mondd tovább!~– Mondom biz én. És hogyha mindjárt
 7 7 |      mondja ön ezt?~– Becsületemre mondom. Áldozata volt rossz embereknek;
 8 12|       példa csábít.~– Én pedig azt mondom önnek, hogy ön nem keverte
 9 12| visszavonom a vallomásomat, ha azt mondom: én nem öltem meg a bankárt,
10 12|   bocsásson meg ön, ha igazi nevén mondom: (fegyenc vagyok, nem tudom
11 12|          börtönajtón kilépünk, azt mondom önnek: „Kalthahn Péter!
12 13|      bűvészetben járok, amikor azt mondom, hogy sokat tanultam a halottaktól.
13 13|            elkészítem, s aztán azt mondom, hogy majd odahaza fogja
14 18|         Ezer ember közül mégis azt mondom, hogy kilencszázkilencvenkilenc
15 18|           az ember?~– No, csak azt mondom, hogy mi igen jó pajtások
16 18|          ha nem az utolsó nap? Hát mondom, hogy az áldozathozó fél
17 18|          ne fenyegessen.~– No, hát mondom, aki tulajdonképpen áldozatot
18 18|        megfogom a két kezét, s azt mondom neki, hogy „Hohó, édes!
19 18|            volt igaza?~– Mégis azt mondom, hogy a hála nem azonos
20 18|            Höher Péter!” Én is azt mondom, amit az öreg spanyol hidalgó
21 18|         mondva volt. Tegnap is azt mondom a Zsuzsinak: „Hozz nekem
22 20|   Krisztusát értettem. De komolyan mondom, Bertalan túltesz rajta.
23 26|           kacagtak.~– Becsületemre mondom. Nem tudja a lelkére venni,