Fezejet
1 I | kevés szükség van, kivált, mikor az ember a Los Ladrones
2 I | rájok. Azon pillanatban, mikor a horogkarmok a párkányba
3 I | gondolhatták belőle, hogy mikor már arra került a sor, hogy
4 I | ki kell szórni a hajóból. Mikor már nem volt egyéb, csak
5 I | mellém, hadd lássalak. – S mikor annyira ment hozzá Scudamore,
6 I | sebesült karjával öklelődzött; mikor ezt is lefogták, lábaival
7 I | lehetőleg befolyást szerezni, s mikor már azokat is árthatlanokká
8 II | de a sors ellenem van; mikor már azt hiszem, hogy elértem,
9 II | imádkozik a könyvből, s mikor ő elvégezte, mi meg azután
10 II | kikötve a középárbochoz, mikor a nap legmelegebben süt?
11 II | harminc ágyú s hatvan ördög.~Mikor észrevették a kalózok, hogy
12 II | beszélgetéseit ne zavarják.~– Mikor fogsz ismét visszajönni? –
13 II | engedé magát kergettetni, s mikor aztán a két sorhajót elég
14 II | lehete elérni a fenekét.~Mikor aztán ki volt merítve minden
15 II | merítve minden gyönyör, mikor már nem volt a városban
16 II | poharat ne ittak volna; mikor tudniillik az utolsó moidor
17 II | ilyenek voltak az én időmben, mikor még én fiatal voltam, mikor
18 II | mikor még én fiatal voltam, mikor Olonais volt a kapitány.
19 II | elkerültétek őket.~– Bevártuk őket. Mikor jó messzire elcsaltuk őket
20 II | Onnan kellett előhúzni, s mikor Barthelemy elé hozták, ottan
21 II | egyenkint látszott megsiratni, s mikor a legutolsóval készen volt,
22 II | gyermekeiket a kősziklához, s mikor mindent megöltek, mint gyújtják
23 II | mit Doverben sütöttek rá, mikor a pellengéren álltál.~A
24 III| söprik, s a tenger oly fehér, mikor tajtékos habhegyeit a felhőkig
25 III| passzátszelek még javában dühöngtek, mikor már Rooberts ott állt a
26 III| asztalhoz.~Ebéd vége felé, mikor a bor földerítette a kedélyeket,
27 III| tengerre csalta maga után, s mikor már annyira el voltak, hogy
28 III| mást szeretett.~– Szólj, mikor? Hol?~– Hja, regényes kaland
29 IV | módon fogunk ott föllépni, s mikor bevitorlázunk a pokol kikötőjébe,
|