Fezejet
1 I | pillanatban egy hang kiált le az árbockosárból:~– Föld!~A
2 I | legnagyobb biztonságban ülne az esküdtszéki padon.~– Ki
3 I | édes-lágy hanglejtéssel az orvos, mintha valami nemes
4 I | lehet. Ekkor kivetették az ágyúkat, az ágyúkért pedig
5 I | Ekkor kivetették az ágyúkat, az ágyúkért pedig nagy kár
6 I | szükség van, kivált, mikor az ember a Los Ladrones szigeteket
7 I | haszontalan teher a hajón, csupán az ezüstrudak és a betegek.
8 I | feleltem a tanácskérésre. Az embert nem kérik tőlünk
9 I | számon, ha Londonba érünk, de az ezüstöt igen; s íme, tanácsom
10 I | igen; s íme, tanácsom által az ezüst megmaradt, és a hajó
11 I | órával elhalasztani, addig az ideig önnek vagy másnak
12 I | másnak szüksége lehet rám.~– Az nem tartozik önre – viszonzá
13 I | tőlük kérni. Hanem hiszen ez az ön dolga.~A kapitány némán
14 I | kapitány némán inte, hogy az orvost vigyék a hajó fenekére.
15 I | parancsot adott ki, hogy az ezüstrudakat a legalsó üregekbe
16 I | között süvöltött el, volt az első megszólítás a rablók
17 I | késekkel. Dühvel támadt az egyik, hidegvérrel védte
18 I | dühösen Davis. – Te vagy-e hát az ördög, vagy én? Utánam gazemberek! –
19 I | elestén, már el akarták hagyni az elfoglalt tért, midőn egy
20 I | Hat kalóz azalatt, míg az egyik oldalon folyt a csata,
21 I | csónakra szállva, megkerülte az ostromolt hajót, s éppen
22 I | diadal Barthelemyé volt, az ifjú kalózé; társainak első
23 I | kalózé; társainak első dolga az lőn, hogy őt vállaikra fölemelve,
24 I | hallottam kiáltani.~– Ki volt az? – ordíta az atleta. – Szeret-e
25 I | Ki volt az? – ordíta az atleta. – Szeret-e valaki
26 I | megvetőleg nézett végig az új kapitányon, kezeit zsebeibe
27 I | társain. – Azt tudjátok, hogy az én apám lord Sympson volt?~–
28 I | kiáltának röhögve mindannyian. – Az én apám megátalkodott ellensége
29 I | nemeseket. Ez akasztatá fel az én apámat is. Ezóta nekem
30 I | Ezzel ünnepélyesen feltevék az új kapitány fejére a vöröstollas
31 I | lábaihoz kötözték, s letevék az árboc mellé. Barthelemy
32 I | magát. Oldjátok föl ezt az érdemes férfiút.~– A kezeit
33 I | válaszolt Rolls.~– No, az sem baj; én azt mondám,
34 I | Barthelemyhez, hogy nincs ebben az egész hajóban egyéb egy
35 I | nincs segítve szólt kacagva az óriási Skyrme. – Mit szólsz
36 I | Fúrjátok ki a fenekét ennek az üres bárkának, s hagyjátok
37 I | hagyjátok a tenger alá sétálni az egész rongy népet.~– Az
38 I | az egész rongy népet.~– Az Istenért, uraim! – kiálta
39 I | a rablóvezér arcához.~– Az Istenért, uraim! Ti derék,
40 I | Ti hősök, ti félistenek! Az egekre, az ördögökre és
41 I | ti félistenek! Az egekre, az ördögökre és mindenre, ami
42 I | fegyver sem volt a kezemben; az egész csata folyamán be
43 I | Csak vádolva, nem elítélve. Az ítélet a londoni királyi
44 I | mibelőlünk kitelnek a sheriffek, az aldermannok. Tessék előlépni,
45 I | válaszolt. Scudamore, ki az élteért remegő ravaszság
46 I | én leszek, hanem ő lesz az elítélt. Tehát hallják,
47 I | hogy jobban halljon.~– Az úton zivatar támadt, a hajó
48 I | egyéb, csak a betegek és az ezüst, az lőn a kérdés,
49 I | csak a betegek és az ezüst, az lőn a kérdés, hogy a kettő
50 I | Skyrme.~– Korántsem, én az ezüstöt hagyattam meg, s
51 I | kiálta föl Asphlant –: tehát az ön hajóján ezüst van! Hova
52 I | illik kínzással tudni ki az igazságot? Nem, barátim;
53 I | rablók belekontárkodnak az autodafék hivatáskörébe.
54 I | szétszedjük, s ráakadunk az ezüstre anélkül, hogy valami
55 I | csak azért nem árulta el az ezüst hollétét, hogy Rolls
56 I | vezetlek benneteket, ahová az ezüst el van téve.~– Vegyétek
57 I | Vegyétek le a bilincseket az orvos úr kezeiről! – szólt
58 I | nem öklözte őt testéről.~Az orvos szemeit törölve állítá,
59 I | egy másik kalóz, megfogva az orvos két kezét, úgy vontatta
60 I | lekötelezett híve maradand az egész válogatott társaságnak.~
61 I | ráordítoztak, hogy ne nyúljon az ő jószágaikhoz.~Legutolsó
62 I | hahotája tanúsítá, hogy az ötlet nagy részvétre talált.
63 I | angolokhoz és franciákhoz. Az ilyenek rontják a zsiványok
64 I | Skyrme! Fogd nyalábra ezt az embert, s kössétek őt meg
65 I | újra inte Skyrme-nak, s az megragadva a főhajóst, minden
66 I | a főárbochoz, úgy, hogy az két kezével az árbocot ölelte,
67 I | úgy, hogy az két kezével az árbocot ölelte, s hátát
68 I | Ez gyönyörű mulatság! – Az Istenért! Vagy mit is mondok? –
69 I | kapitányt, hadd vigye magával az orvost is; milyen fölséges
70 I | mulatság lesz abból, ha ezt az embert majd otthon előveszik
71 I | énvelem. Titeket mulattat az, hogy én így kétségbe vagyok
72 I | Orvost miközénk! – ordítá az árbochoz kötözött Moody. –
73 I | hidegvérrel várta végig az executiót, melynek végeztével
74 I | oly otthon érezte magát az orvos új körében, mint bármelyike
75 I | kamarás, ki most kapta meg az aranykulcsot, egykori kollégáira.~–
76 I | önnek: oldjátok el Moodyt az árboctól.~Két kalóz teljesíté
77 I | pofonütni, második pedig az, hogy kurta pipáját fölszedte,
78 I | kapitány, összefonva karjait. – Az imént megbüntetélek, mint
79 I | előtt történt a sérelem, az előtt kell véghezmenni az
80 I | az előtt kell véghezmenni az elégtételnek. Nos, Moody,
81 I | lapjával egyet jót húzott az átadó hátára, dühösen nyargalt
82 I | volna; csupán csak annak az egynek nem ártott, aki előtte
83 I | azon törekvés sem, hogy az ember ellenfele kardját
84 I | kapitányt, s fogcsikorgatva az orvosra rohant.~– Hohó,
85 I | Ide ne jöjj! – ordíta az rekedten. – Hozzám ne érj,
86 I | teszlek a sebemre, mint az orángutáng a falevelet.~
87 I | orángutáng a falevelet.~Az ember nem engedé sebét beköttetni,
88 I | végre fölpeckelék, lehetett az orvosnak a sebet bekötözni,
89 I | elállítani.~– Milyen romlottak az öreg úr fogai – szólt Scudamore
90 I | borzasztó fenyegetésére az orvosnak, kinek nem haraphatta
91 I | ismét találkozni fogunk.~– Az, reménylem, hogy minél hamarább
92 I | Elfogadom. Reménylem, hogy az ára ki van fizetve. – Oh,
93 II | Barthelemy neve ismeretes lőn az Óceánon. A hollandi és portugál
94 II | megtámadák, összelöveté az egész partvárost, s felgyújtá
95 II | kalandoknak, miket róla az emberek egymásnak beszélni
96 II | jólesik messziről meglátni az utazónak, ki Szent-Domingo
97 II | rövid órára meglátogathassa.~Az ösvény most is úgy van,
98 II | fehér kandúr éppúgy mosdik az ajtóban, mint azelőtt.~A
99 II | hogy nem láttunk – szólt az öreg anya könnyező szemekkel.~–
100 II | tőlünk? – kérdé sóhajtva az öreg asszony.~– Fájdalom,
101 II | Szerencsétlen esetek? – szólt az ifjabb testvér, elragadva
102 II | Isten segít!” – szólt közbe az öreg anya. – Istennel kell
103 II | kezdeni minden munkát, úgy fog az Istennel végződni. Szoktál-e
104 II | még imádkozni, Villiam?~Az ifjú felsóhajtott.~– Sok
105 II | Rooberts Barthelemytől. Az ifjú nyájasan tekinte le
106 II | tőle mosolyogva.~– Mert az egy gonosz, istentelen kalóz,
107 II | senki sem állhat ellen, ki az ördöggel van cimboraságban,
108 II | imádságunk után tesszük, hogy az Isten merítse el a tenger
109 II | Roobertsről imáitok végén? – kérdé az ifjú sorba átölelve a kedves
110 II | nyakán.~– Julietta! – szólt az egyik. – Énekeld el Villiamnak
111 II | kérdé hízelgő arccal az ifjú.~Julietta arca rózsapirossá
112 II | galamb ~Utána a sötét ölyű,~Az egyik az én kedvesem, ~A
113 II | Utána a sötét ölyű,~Az egyik az én kedvesem, ~A másik a
114 II | Szellőt a galambnak,~Villámot az ölyvnek. ~Az én galambomat ~
115 II | galambnak,~Villámot az ölyvnek. ~Az én galambomat ~Hozd vissza
116 II | sújtsad!”~– Érted? – szólt az ifjabb testvér. – Az a galamb
117 II | szólt az ifjabb testvér. – Az a galamb te vagy, és az
118 II | Az a galamb te vagy, és az az ölyv: az Rooberts Barthelemy.~
119 II | a galamb te vagy, és az az ölyv: az Rooberts Barthelemy.~
120 II | te vagy, és az az ölyv: az Rooberts Barthelemy.~Az
121 II | az Rooberts Barthelemy.~Az ifjú csókjaival árasztá
122 II | őket oly forrón karolja, az maga Rooberts Barthelemy.~
123 II | Barthelemy neve Villiam volt. Az a csendes hajlék látta őt
124 II | hajlék látta őt felnőni, az a reszketeg öreg nő tanítá
125 II | apa, anya nagyhamar elhalt az idegen éghajlat alatt, s
126 II | után, s gyakran találkozék az édesvizek forrásainál partra
127 II | tudtára adva családjának, hogy az ő boldogságukért elmegy
128 II | tartózkodását a szelíd menyasszony az elválás pillanatában, s
129 II | kalózok vállaikra kapták az ifjút, s vezérük elé vivék.
130 II | halálfej-arcára. Davis volt az, a tengeri ördög.~– Te derék
131 II | bőrbe varrnak, s kiteszik az égető déli sugárba, amikor
132 II | Amióta kalóz vagyok, ez az első suhanc, aki dacolni
133 II | nagyobbakat, s mindig győztek; az ellenfél vesztett, vagy
134 II | reményében volt a szabadulásnak. Az ellenfél hajóin nyolcvan
135 II | vakmerően nekitámadtak az egyik ellenfregattnak, s
136 II | egyik ellenfregattnak, s az első ágyúsortűzzel egy tüzesített
137 II | Herkules, széles tenyerével az ifjú markába csapva. – Tudtam,
138 II | Azzal a kapitány elé vezette az újoncot, s ott az egész
139 II | vezette az újoncot, s ott az egész nemes társaság színe
140 II | nevet írta a fekete könyvbe az ifjú: Rooberts Villiam.~
141 II | testvérek, a menyasszony, az öreg anya kisírták, kiörülték
142 II | kisírták, kiörülték magokat. Az óra múlt, a jövevénynek
143 II | kincsekkel volt teli. De az rablott jószág volt mind,
144 II | de lelki tisztaságban.~Az ősz anya megcsókolá, megáldotta,
145 II | csak szerelmed tesz azzá. Az én boldogságomért nem kellene
146 II | kellene a tengeren túl menned, az én boldogságom az volna,
147 II | menned, az én boldogságom az volna, ha mindig láthatnálak.~–
148 II | szem elől; itt megállítá az ifjú a leánykákat.~– Ne
149 II | menyasszony még ott csüggött az eltávozó nyakában, s forró
150 II | Vigy el engemet magaddal.~Az ifjú egész valójában megrendült
151 II | együtt halhatnék meg veled.~Az ifjú arca mindig jobban
152 II | paradicsom ajtajában áll az angyal a lángkarddal, és
153 II | kiálta fájdalmában elfulladva az ifjú. – Amit kívánsz, az
154 II | az ifjú. – Amit kívánsz, az lehetetlen. Eredj vissza.~
155 II | szép feje vállaira hajolva.~Az ifjú karjaiba fogta az elalélt
156 II | Az ifjú karjaiba fogta az elalélt leánykát, s lefektetve
157 II | sűrű bokrok közé, mint kit az őrültség kerget.~*~Barthelemy
158 II | elhatározott mozdulatai megtagadák az egy óra előtt szelíd, ábrándos
159 II | észrevették éles szemei az arcokon elterjedt mogorvaságot;
160 II | szeretsz. S aki szeret, az sóhajtozik, aki szeret,
161 II | sóhajtozik, aki szeret, az érez, és aki érez, az nem
162 II | szeret, az érez, és aki érez, az nem való kalóznak!~– Tehát
163 II | közületek?~– Nem volnál az, vezér! Aki szerelmes, az
164 II | az, vezér! Aki szerelmes, az mindig a jövendőre gondol,
165 II | megvénülhessen másodmagával. Az mindig a holdvilágot nézi,
166 II | megborzad, ha megszólítják, az megveti társait, s jobb
167 II | jobb akar lenni náluknál. Az ilyenképp miközénk nem való.
168 II | mind úgy állnak itt, mint az ágrólszakadt, kinek sem
169 II | felesége, sem szeretője. Az ilyen való tengerre, az
170 II | Az ilyen való tengerre, az ilyen való tengeri rablónak,
171 II | beléjök szeretünk. Ejh, az sem tartott sokáig; ez a
172 II | maradt egy-kettő belőlük. Az ilyen érzelmek erkölcstelenítik
173 II | rögtön. Figyeljetek rám. Az éjjel egy portugál kereskedelmi
174 II | teherrel megrakodva jő, s ott az egész flotta és valamennyi
175 II | Rooberts Barthelemy! – ordító az egész sereg, süvegeit hányva
176 II | süvegeit hányva a levegőbe.~…Az est leszállt, a kis kunyhóban
177 II | imádkozék három angyal, hogy az átkos szörnyeteg Rooberts
178 II | tengeri utazóknak réme, az Isten süllyessze el a tenger
179 II | el a tenger fenekére…~*~Az éj előjött, miriád csillagaival
180 II | csillagaival nézte magát az ég a tenger tükrében. A
181 II | nyugodtan alszik mindenütt: az őrök az árbockosarakban
182 II | alszik mindenütt: az őrök az árbockosarakban ásítozva
183 II | Ez belép, a másik kettő az ajtóban marad.~– Mi baj
184 II | kiemelkedve ágyából; erre az idegen csendes hangon viszonzá:~–
185 II | kérdésemre válaszolni, akkor az ön hajóját viszem el magammal;
186 II | kalóz határozott beszéde, az ajtóban álló marcona arcok
187 II | akarja ön, hogy megelégedjem az ön hajójával. Előre!~A kapitány
188 II | nyugodtan nézték, mint értekezik az idegen hajó a Tritonnal,
189 II | Tritonnal, s nem találtak az egészben semmi gyanakodásra
190 II | semmi gyanakodásra méltót.~Az elvitt kapitány a tengeri
191 II | Roobertsnek azt a gályát, melyet az keresett, becsületére fogadva,
192 II | háromárbocos gálya volt az, nehézkes alkattal, fölcifrázott
193 II | tengeri ördögnek, midőn az már csáklyáival belekapaszkodott;
194 II | volt kedve. A kalóz ott az egész flotta közepett öldöste
195 II | gyorsasággal kivitorlázott vele az egész flotta közül.~Ekkor
196 II | mozdulataikból, félbehagyók az üldözést, visszatértek többi
197 II | arany moidorest találtak az elfoglalt hajón tonnákba
198 II | volt: ittasnak lenni, míg az utolsó aranyban tart, s
199 II | józanulni ki addig, míg az utolsó aranya van. Aki félretett
200 II | félretett valamit osztalékából, az áruló volt, s aki el akart
201 II | Bizonyítványok vannak róla, hogy az ördögszigeteken, a Surfinam
202 II | költöttek el a rablók, s az egész város hölgyei, az
203 II | az egész város hölgyei, az első dámától az utolsó szolgálóig,
204 II | hölgyei, az első dámától az utolsó szolgálóig, selyembe
205 II | gubernátor termeitől kezdve az utolsó csárdáig, a kalóz
206 II | volt vége a napnak, sem az éjszakának, egy folytonos
207 II | egy folytonos mámor volt az gyönyörökkel felfokozva,
208 II | felfokozva, egy tengere az élvezetnek, melynek nem
209 II | volna; mikor tudniillik az utolsó moidor is elgurult:
210 II | közöl, köztük Skyrme-ot az óriást, Scudamore-t, alkapitányát,
211 II | elég élelmiszer felrakva?~Az éj sötét volt, a sloop egész
212 II | Lavíroznak jobbra-balra, az egész látkörön nem bírnak
213 II | bizonyosan észrevevé őket, s az éj oltalma alatt elfutott
214 II | kellett a dereglyének, hogy az elhagyott hajókhoz érjen,
215 II | patakban folyt előttük, most az égető nap alatt osztoztak
216 II | égető nap alatt osztoztak az utolsó falat száraz kétszersültön,
217 II | Elkorcsosult kalózok, kiket még az éhség is legyőz, pedig még
218 II | Bezzeg, nem ilyenek voltak az én időmben, mikor még én
219 II | hogy merült el egyszerre az üldöző gálya, hogy ordítottak
220 II | kalózt meséivel együtt, hogy az érkező dereglye felé tekintsen.
221 II | kifeszített vitorlákkal repültek az érkezőkkel szemben.~A sloop
222 II | nem találnának annyi okot az örömre a viszontlátásban,
223 II | késeikre esküvének száz halált az árulók fejére. Barthelemy
224 II | Negyven napig van eleségünk! Az utolsók örököljék a bosszúállást.
225 II | meg egyebet róluk, mint az élelmiszereket és ágyúkat.
226 II | ismét elfogytak, s amint az utolsó adag vizet feloszták
227 II | felhúztak a sloop árbocára, hogy az néha keresztül csapott a
228 II | A kalózokat kiizzasztá az egész napi erőfeszített
229 II | hogy bosszúfok hevéért az üldözöttekkel vetessenek
230 II | szólt ördögien kacagva az orvos.~A kalózok ezalatt
231 II | s látva, hogy már ezeket az áldozatul esett állatokat
232 II | szűknyakú üvegekből, miket az ilyen borokhoz használni
233 II | rablókat fogott; amiből az lett, hogy az orvos és a
234 II | fogott; amiből az lett, hogy az orvos és a bristoli kapitány
235 II | szakadatlanul a dorbézolás az elfoglalt hajón.~Harmadnap
236 II | a rablókat; elhallgatott az eddigi vad össze-vissza
237 II | percre zavart idézett elő az ellenfél egyik hajójában,
238 II | volt előlük megmenekülni.~Az ágyútüzelés egyre tartott,
239 II | felé. Huszonkét hajó volt az ottani kikötőben. A kalózoknál
240 II | került kezeikre, annak még az egereit is megölték.~ ~
241 II | sorra járta a kikötőket, az ott talált hajókra kivetette
242 II | talált hajókra kivetette az adót, azok lefizették szépen;
243 II | is könnyű volt segíteni. Az angol telepítvényekről rendes
244 II | magukon venni, s átadták az egész terhet; a rablók igen
245 II | rendezett tiszteletökre, és az asszonyságok bált adtak
246 II | orgiával szokott végződni, s az orgia verekedéssel, de a
247 II | mert hisz a rablók szórták az aranyat.~A kalózok gavallérok
248 II | hagyma- és dohányillat, az is igaz, hogy az aranyórák
249 II | dohányillat, az is igaz, hogy az aranyórák mellé pisztolyok
250 II | szokását a kalóznak, hogy az addig el nem megy onnan,
251 II | kiszállt, míg egy gyűrűt érez az ujján, s egy órát a zsebében.~
252 II | olyan tele marokkal szórta az aranyat.~Mi csodálni való
253 II | ilyenkor eltévesztették az ajtót, s akiket az akasztófához
254 II | eltévesztették az ajtót, s akiket az akasztófához kellett volna
255 II | Nálunk azt mondanák rá az emberek, hogy az nagyon
256 II | mondanák rá az emberek, hogy az nagyon furcsa.~ ~Szép
257 II | tüzével ki tudta égetni az emberből a szívet, s kiszívni
258 II | ajkaival. Arcán halovány volt az epedés színe, de ha a szenvedély
259 II | azt okozni és élvezni: ez az őrültség iskolája.~Mindenkit
260 II | Rooberts megrázta a gallérát az ittas alvónak.~– Miért nem
261 II | poharát a kreol hölgynek, az kiivá azt a kalózkirály
262 II | kalózkirály egészségére az utolsó cseppig, s midőn
263 II | kreolnőnek, a kalózt bántá az a gondolat, hogy e szép
264 II | bele, s ökleikkel doboltak az asztalon, s salvékat lőttek
265 II | juhot. Jer velem, elveszem az ördögtől a poklot, s azt
266 II | elébb a földhöz akarta vágni az iratot, midőn annak borítékjára
267 II | fölégeték, elpusztítók, az ültetvényeseket irgalom
268 II | ujjai görcsösen törték össze az elolvasott levelet, azzal
269 II | s olyat vágott öklével az asztalra, hogy a kalózok
270 II | futott, mint egy őrült, az ismerős kunyhó tája felé.~
271 II | dombról lehetett lelátni éppen az ő kunyhójára. E dombon hagyta
272 II | legutoljára kedvesét, itt mondá az neki zokogva: vigy el engemet
273 II | a házfödélre a kanócot, az ajtót kővel betörik, ajtón,
274 II | fogva áldozataikat, azt az ősz zilált hajat, a szegény
275 II | azt a hollófeketét, azt az annyiszor összecsókoltat,
276 II | annyiszor összecsókoltat, az imádott menyasszonyét.~Ha
277 II | szemeit törölve, s homlokáról az izzadságot. Jó, hogy csak
278 II | kiáltozó, fölhányta a hamvakat, az üszköket, mintha ott akarná
279 II | körülnyargalta a tájat, vizsgálva az iszapban meglátszó lábnyomok
280 II | Csak egy küszöb állt még az ősi kunyhóból, korommá égve,
281 II | vérontás! Bosszút állok az emberiségen, bosszút a világon
282 II | rabló átkozva vágta fel az égre a felkapott hamvat,
283 II | vissza, s amint elhangzott az átok, lerogyott térdére,
284 II | Miért engedéd meg, hogy az én vétkemért a te angyalaid
285 II | szállongott vissza fejére.~*~Az erdőből kivezető úton egy
286 II | Barthelemy útját állta. Az ember megijedt a zord alaktól,
287 II | figyelmesen látszott azon az Afrikába vezető utat vizsgálni.
288 II | aki minket el akar hagyni, az áruló. Nekünk nem kell megengednünk,
289 II | előre. Aki hozzánk esküdött, az a miénk örökre, az a pokolé,
290 II | esküdött, az a miénk örökre, az a pokolé, azt meg nem szabadítja
291 II | ment a szökevényekért, s az elsőt közölök saját kezűleg
292 II | fülénél fogva a kapitány elé.~Az egy gyáva, sápadt fickó
293 II | Rooberts előtt. Ha Istent és az angyalokat hiszed, hagyj
294 II | végezzenek vele.~– Kapitány! Az Isten irgalmáért, csak nem
295 II | nélkül, lelkem vesztére, az örök kárhozatra?~– Várj,
296 II | kacajjal Scudamore, s a hurkot az elítélt nyakába illeszté.~–
297 II | hurcolák a boldogtalant az árboc alá, ki egy eszébe
298 II | elfeledte. Egy perc múlva az ének is elhalt, az elítélt
299 II | múlva az ének is elhalt, az elítélt az árbocon függött.~
300 II | ének is elhalt, az elítélt az árbocon függött.~Ekkor a
301 II | fáradni, nyomorogni, s ha az ember egy kis pénzre tett
302 II | életveszéllyel, azt meg kidobálni az ablakon. Százszor is el
303 II | váltságdíjaikat, sok hajót megmentett az elsüllyesztéstől társait
304 II | elveszése. Rooberts arcára az első meglepetés után ismét
305 II | éhes vigyorgással várta az ítéletet.~Glasby nemes elhatározottsággal
306 II | Kettőre már kimondád az ítéletet – szólt remegéstelen
307 II | újból elmondatva magának az annyiszor hallottakat.~Nem
308 II | Nem irgalmazott senkinek. Az elfoglalt hajókat meggyújtá,
309 II | Fiúk – mondá nekik –, az élet unalmassá kezd válni
310 II | akitől félhetnénk ezen az oldalán a világnak; prédát
311 II | angolok és franciák közé, hol az elbízott hadak bátran alusznak
312 II | szoká, most rosszul sikerült az neki, nem az a hang, nem
313 II | rosszul sikerült az neki, nem az a hang, nem az a lélek szólt
314 II | neki, nem az a hang, nem az a lélek szólt belőle, mely
315 II | elraboljuk e hajókat, mi kiássuk az aranyfövényt a kacika alól,
316 II | indítványodat, kapitány – mondta az egyik, s a másik is rábillentett
317 II | Mert nekünk nem unalmas az, hogy most jó dolgunk van,
318 II | prédát mindenütt – szólt az egyik.~– És nem találjuk
319 II | jobbra-balra ütötte vele az elégületleneket, kik annyira
320 II | négyszáz mérföldnyire voltak az afrikai partoktól, a „Bonne
321 II | reggelen, amint feltisztult az ég, a láthatáron egy kiálló
322 II | után elfogta mind a kettőt.~Az egyiket elsüllyeszté, a
323 II | elnevezte a hajót „Kopó”-nak.~Az elfogott franciáktól megtudva,
324 II | bevágtattak a kikötőbe.~Az angol királyi afrikai társaság
325 II | társaság legpompásabb hajója, az „Onslow” éppen ott állt
326 II | megadta magát.~Gee Fennimore, az Onslow kapitánya, dühösen
327 II | Roobertsnek annyira megtetszett az eredeti ajánlat, hogy ő
328 II | a kihívást, hanem ekkor az Onslow saját legényei álltak
329 II | hagyjam. Íme, itt hagyom önnek az Onslowért cserében saját
330 II | vitorlás és sokat ér, noha az árát nem határozhatom meg,
331 II | patkányokért nem kár.~Ekként az egész kikötői nép szeme
332 II | kalózhajót kell fognunk, hogy az is legyen.~A legények mind
333 II | elé tartá tenyerét, majd az egyiket, majd a másikat,
334 II | kérdé Rooberts. – Ez az ember sohasem kacagott életében,
335 II | most szemközt jönnek reánk az ágyúink torkába! Hát nem
336 II | Hát nem érdemes ez, hogy az ember örömében megbolonduljon?~
337 II | Tehát feltalálták valahára az árulókat, kik társaikat
338 II | kik társaikat otthagyták az ínséges éhhalál torkában
339 II | ínséges éhhalál torkában az égő tenger tükrén, s kik
340 II | tengeri ördögöt, s amint az elrejtőzött kalózok egy
341 II | terhet hajójukból, utóbb még az ágyúkat is, s ezek föláldozása
342 II | egy lövéssel megkísértené az ellenállást, kimenekült
343 II | látok, s én ígérem, hogy az árulók fejeit elhozom neked
344 II | visszatérjen a hajóra, s engedje az orvosnak tenni, amit akar.~
345 II | szavaknak, ördögi ravaszság az egész, mi nem vagyunk nekik
346 II | Kennedyt, s lerántva válláról az öltönyt, amint az orvos
347 II | válláról az öltönyt, amint az orvos szavainak valóságáról
348 II | dereglyére, mondá:~– Itt az árulók fejei…~
349 III| hajótörésekről lehete hallani. Az ég és a tengerek elemei
350 III| voltak egymással, elnémítva az emberek kisszerű harcait.~
351 III| Barthelemy híre pihent. Az angol és hollandi factorie-k
352 III| tengerre szállani, hogy az Istent kísértse? A legbátrabb
353 III| mind be vannak szegezve.~Az eső hull, a hajó körül a
354 III| kikötőbe jussunk valaha.~– Az imént csaknem fennmaradtunk
355 III| imént csaknem fennmaradtunk az égben, úgy felhajított bennünket
356 III| Úgy hull a mennykő, mint az érett vackor, most mindjárt
357 III| látjátok a szent Elm tüzét? Ott az árboc hegyén – szólt Philipps,
358 III| késő volt vigyázni; míg ők az árbocokon megjelenő villanytüneményt
359 III| hányva a tajtékot legtetején. Az emberek a mellvédbe s a
360 III| mint egy elbukott hattyú, az emberek megrázkódtak a víztől,
361 III| láttak dolgaik után.~– Nézd, az Elm-tűz még most is ott
362 III| Elm-tűz még most is ott van az árbocon! – kiáltá Philipps. –
363 III| rákiálték a kísértetre, s erre az egyszerre eltűnt szemem
364 III| félénken tekintgettek szét az elborult látkörön, mint
365 III| elborult látkörön, mint szokott az, ki rémmeséket hallott.~–
366 III| távcsövével a mutatott tárgyat.~– Az nem kísértethajó – monda
367 III| villám a két hajó közé. Az ég tüzei tiltják a közeledést.~
368 III| Tüzérei azt felelék, hogy az ágyúk mind meg vannak nedvesedve.~–
369 III| meg vannak nedvesedve.~– Az hazugság! – kiálta Trahern,
370 III| tízannyian voltak, még csak az ellenállást sem merték megkísérteni.~
371 III| tetszése szerint háttal üljön az asztalhoz.~Ebéd vége felé,
372 III| a tivornyaének, megállt az ajkakhoz emelt pohár, másik
373 III| bizonyítványt szolgáltatott az átvett harácsról, mely az
374 III| az átvett harácsról, mely az okiratok közt fönnmaradva,
375 III| fölvettünk, melynek következtében az említett hajót szabadon
376 III| adott.~Oh, nem feledést, azt az édes öntudatlanságát a léleknek,
377 III| lélekre, ha sokáig néz rájok az ember, kilopják belőle a
378 III| mostanitól, mintha vagy ez, vagy az csak álom volna.~Pedig így
379 III| Együtt ültek a kis gunyhóban, az anya a nagy karszékben veszélyekkel
380 III| leánykák oly félve tekintgettek az elsötétült ablakra, melyen
381 III| holdéje fényesebb, mint az északi nappal. A szép, szerelmes
382 III| keblére hajtá le fejét, s az egész mennyországot tartá
383 III| hevült, lelke égett a vágy és az öröm miatt, látva, hogy
384 III| öröm miatt, látva, hogy az mindig közelb-közelb repül,
385 III| elébe…~– Micsoda hajó lehet az, kapitány? – kiálta Rooberts
386 III| józanok vagyunk, s józanul az apám lelke se harcolt.~–
387 III| láthatáron egy portugál gálya, az hoz cukrot, amennyi kell,
388 III| alatt üldözőbe vétetett az ismeretlen gálya, mely mindig
389 III| kapitány vezénylete alatt, az egyik volt Ogle Dávid, a
390 III| annyira el voltak, hogy az ágyúdörgés nem hallatszott
391 III| ránták fel fekete zászlóikat az árbocokra, s nyílsebesen
392 III| fekete zászló le volt lőve az árbocról, csak Skyrme állt
393 III| magatokat! – ordítá Skyrme az árbocba fogózva –, szégyen,
394 III| zászlót a vízbe, ne kapja meg az ellen! hörgé rekedten Skyrme,
395 III| hogy a hajót szétvesse. Az öt kalóz kínlódva és átkozódva
396 III| mely a tengerbe repült.~Az angolok rögtön elfoglalták
397 III| Barthelemy ezalatt, hogy az idő ne teljék munka nélkül,
398 III| leült velük reggelizni, az első pohár után te és tu
399 III| galamb, utána a sötét ölyü; az egyik az én kedvesem, a
400 III| utána a sötét ölyü; az egyik az én kedvesem, a másik a kalózkirály.”~
401 III| Hja, regényes kaland volt az. Hispaniola partján horgonyoztam
402 III| futottunk velők. Mondhatom, hogy az a szép kis leány olyan könnyű
403 III| Barthelemyt süllyessze el az Isten a mély tenger fenekére.
404 III| leány, hogy szerette azt az eltávozott fiút! Minden
405 III| ez hirtelen összerendült az érintésre, s arcán az őrült
406 III| összerendült az érintésre, s arcán az őrült mosolygást mély bús
407 III| melankólia váltá fel.~Fölkelt az asztaltól, s megfogva Hill
408 III| szükség kérdezned, miért? Az az én bajom. A kalóznak
409 III| szükség kérdezned, miért? Az az én bajom. A kalóznak is
410 III| tengerrémmel találkozott. Az én lelkemnek is van ily
411 III| által? De el fogok veszni. Az elfogott „King Salomo” fenekében
412 III| kalózok legnagyobb része az asztalok alatt hevert ittasan,
413 III| alig kettő-három ült még az asztal mellett, győzve a
414 III| Rooberts észrevevé arcaikon az ijedelmet. Hidegvérrel monda
415 III| mosollyal Rooberts. – És ha az volna, az én úri barátim
416 III| Rooberts. – És ha az volna, az én úri barátim nem volnának
417 III| semmit. Kik a kapitányai?~– Az egyik Ogle Dávid, a másik
418 III| bajtárs, nem sejted-e, hogy ez az óra nehezebb lesz mindazoknál,
419 III| teljes vitorlákkal elvágtatni az ellenség előtt; elfogadjuk
420 III| ellenség előtt; elfogadjuk az ő ágyúlövéseit, és visszaadjuk.
421 III| nem sikerül, belefogózunk az ellenségbe, s vele együtt
422 III| kiáltá Rooberts. – Miénk az előny! – S azzal negyven
423 III| kétségbeesetten ugrott le az emelvényről, odahagyva a
424 III| gondolt valamire. Megpillantá az ellenhajón Roolls arcát,
425 III| Glasby, kitekerve a kanócot az orvos kezéből, és elgázolva
426 IV | szépen odábbállt vele. Az elfogott kalózokat saját
427 IV | közrend fönntartása végett az imádságos könyvet.~A kalózok
428 IV | Scudamore a kalózokat, hogy az ő segélyével szabadítsák
429 IV | pillanatában elárultatott az összeesküvés, s nehogy újra
430 IV | jutottak a főnökök, másikba az alárendeltek, amazok határoztak
431 IV | elpusztulása széthangzott az egész világban. Sokan, igen
432 IV | sokan siettek hálát adni az Istennek, hogy e rémtől
433 IV | templomokat, hálaimákat susogva az éghez, hogy meghallgatá
434 IV | őtet mihozzánk vissza!…~…Az ő kedvencük, Rooberts Barthelemy
|