Fezejet
1 I | volt ágyúja azt viszonozni. E hallgatást félelemnek magyarázták
2 I | Istenért, uraim! – kiálta fel e szóra a fogoly tengerészek
3 I | magát boldogabbnak, mint e pillanatban.~– No, csak
4 I | fenekét? Vagy jobb lesz, ha e fickókat felakasztjuk sorban
5 I | zűrzavaros lárma támadt e szavakra. Sokan helyeselték
6 I | mint bármelyik közületek.~E pillanattól fogva oly otthon
7 I | vadállati ordítással felelhetett e borzasztó fenyegetésére
8 II | alkonyatban könnyű csónak evezett e parthoz, három férfi ült
9 II | ti éltetek fogytáig itt e telepítvényen szűkölködjetek;
10 II | nép közt élhessetek, hogy e szép arcokat ne süsse el
11 II | arcokat ne süsse el a nap, e gyöngéd kezeket ne durvítsa
12 II | nemes társaság színe előtt e nevet írta a fekete könyvbe
13 II | egész valójában megrendült e szóra, s elsápadt arccal
14 II | te, vén Lucifer, mi lelte e suhancokat? Mijök fáj? –
15 II | csak nem állítod azt, hogy e negyvenkét hajót el akarod
16 II | feleletet: mondja meg ön nekem, e negyvenkét hajó közül melyik
17 II | elleni dolognak tartaná e kérdésemre válaszolni, akkor
18 II | annyira meg voltak lepetve e kacagva közeledő rémcsoport
19 II | múlva födözetükre ugráltak e vakmerő ördögi alakok, veres
20 II | Azokat meglepni látszott e vakmerőség, egy ideig tanakodtak
21 II | Jól ismerék a szárazföldön e hitét a kalóznak. A kalóz
22 II | terhelt brigantine felől, mely e partokhoz közeledék. Estefelé
23 II | dereglye! – kiálta a kormányos e pillanatban, s egyszerre
24 II | vad ordítása hangzék fel e szavakra; a megcsalatott
25 II | spanyol borokat szállít.~– E szavad megment – mondá Barthelemy,
26 II | ízű legyen.~A gonosztevők e szép állatokat mind egy
27 II | hajnal, utóbb égő bíbor.~Óh, e színek változatát látni,
28 II | jöjjön; nézd, nézd most e szemeket! Ahogy felénk villámlanak,
29 II | bántá az a gondolat, hogy e szép nyakat semmi ék nem
30 II | s aztán vágd a falhoz.~E percben hírnök lépett be,
31 II | annak borítékjára tekintve, e szót olvasó annak keletén:
32 II | szent-domingói fekete rabszolgák e napokban fellázadtak, megrohanták
33 II | ígérte kalózainak, csak e nép vérét kérte magának.~
34 II | csendesen felment a dombra. E dombról lehetett lelátni
35 II | lelátni éppen az ő kunyhójára. E dombon hagyta el legutoljára
36 II | megkegyelmeztem nekik. Ez öröm, e gondolat ki van tépve szívemből
37 II | és rendülj meg bele; ím, e marék hamv, melyet meggyilkolt
38 II | szórok, ahány porszeme van e fekete hamvnak, annyi fekete
39 II | angyalokat hiszed, hagyj engem e pokolbeli helyről eltávoznom.
40 II | tenni. Csupán egyre kérlek, e kis értéktelen medaillont
41 II | meghalok.~Rooberts összerendült e szavakra. Mereven nézett
42 II | rablók hallgattak mind.~E perctől fogva Rooberts egészen
43 II | küzdenek. Mi elraboljuk e hajókat, mi kiássuk az aranyfövényt
44 II | Mint Rooberts előre látta, e hajó a legelső tengerviharban
45 II | becsületét azáltal, hogy e semmirekellőket társaságába
46 II | gyilkoló bosszújok elé.~E gondolat még Barthelemyt
47 II | egyetértve biztatád fel e barmokat, hogy ágyúink torkába
48 III| lenni, nem embernek, ki e világítás mellett, a mennydörgés
49 III| mit tehetnének egyebet e rettentő időben, midőn minden
50 III| pokolbeli tűz nem volna, e hullámcsapástól el kellett
51 III| s folytatta irányát.~– E vakmerő fickók! – kiálta
52 III| törekvék, hogy mellé juthasson. E törekvése azonban mindig
53 III| nem képzelheté, mit akar e tizedrésznyi nép ellene?~
54 III| emberek elveszték lelküket e másvilági lényeknek hitt
55 III| zátonynak” neveznek. S a kalózok e visszavonulást félelemnek
56 III| Barthelemy lassankint elkábult e beszéd alatt, ajkán elállt
57 III| Vitorla jő! Nagy vitorlák!~E kiáltás néhányat kijózaníta
58 III| vívj, ahogy férfihoz illik!~E pillanatban magasan szökellt
59 III| pillanatban megbénítá a rablókat e vészkiáltás, névtelen ijedtség
60 IV | Cap-Corsóba vissza.~Még e baleset sem bírta őket megtörni.~
61 IV | a kötelet megkíméljétek; e száraz kenyértől úgy megsoványodunk,
62 IV | hálát adni az Istennek, hogy e rémtől megszabadítá a világot.
|