|
A serleg habja ki van öntve,
fenekén csak a sepreje van még, töltsük ki azt is.
Hill kapitány a csata
alatt felkerekedett saját hajójával, s a rablók aranyát magához véve, szépen
odábbállt vele. Az elfogott kalózokat saját hajójukba zárva vitték a
Cap-Corsóba vissza.
Még e baleset sem bírta
őket megtörni.
A sebesültek nem
engedték magukat bekötözni, letépték kötelékeiket, s ha bilincsre verték
őket, leszoríták láncaikat a fájó, vérző sebekre, s úgy vesztek el
átkozódva, nem békülve ki sem Istennel, sem emberrel.
A többiek vad rablódalokat
énekeltek, s gúnyos tréfáikkal bosszanták őreiket.
Egy közölök kezében
méregetve a kiszolgáltatott kenyéradagot, nevetve mondá:
– Ti ki akartok
bennünket száraztatni, hogy a kötelet megkíméljétek; e száraz kenyértől
úgy megsoványodunk, hogy elfügghetünk bátran egy cérnaszálon.
Párosával voltak
összebilincselve egymáshoz. Egy közülök elkezdett imádkozni, énekelni, a másik,
aki hozzá volt kötve, oldalba rúgja keményen.
– Mit akarsz ezzel
elérni? – kérdi tőle.
– A mennyországot! –
felel amaz kegyesen.
– Te? A mennyországot?
Rég átugrottad azt velünk együtt. Mi a pokolba evezünk. A kapitány már ott vár
reánk, mi is rangunkhoz illő módon fogunk ott föllépni, s mikor
bevitorlázunk a pokol kikötőjébe, tizenhárom lövéssel fogjuk őt
üdvözölni. Hurrah Barthelemy!
A szegény megtérő
bűnös nem szűnt meg énekelni és imádkozni társai átkozódása közepett,
míg azok egész komolysággal nem folyamodtak a hajóskapitányhoz, hogy mentse meg
őket azon embertől, aki ordításaival a többiek jókedvét zavarja, s
magát méltatlanná teszi ilyen jeles társaságra, vagy legalább vetesse el
tőle a közrend fönntartása végett az imádságos könyvet.
A kalózok
legveszélyesbjeit a „Fecské”-n tarták fogva, köztük volt Moody és Asphlant.
Azok ott összebeszéltek,
hogy egy éjszakán kitörve börtönükből, legyilkolják mind a két kapitányt,
s egy még hatalmasabb kalóz társulatot alakítsanak.
Egy közülök jónak látta
magát megmenteni a többiek árán, s elárulá a tervet. Már akkor a rablóknak
sikerült láncaikat lefűrészelni, s azontúl éjjel-nappal kelle őket
őriztetni.
Scudamore a „Royale
Fortune”-on hagyatott, meg volt neki engedve, hogy szabadon járjon-keljen, s a
sebesült kalózokat ápolhassa, akik engedték magukat ápolni.
Egy éjjel felbiztatá
Scudamore a kalózokat, hogy az ő segélyével szabadítsák ki magukat, s
inkább haljanak meg harcolva, mint kivégeztetve. A kitörés pillanatában
elárultatott az összeesküvés, s nehogy újra lehessen azt kezdeni, amint a
Cap-Corsóba értek, rögtön összeült a hadbíróság, rövid úton elítélendő a
kalózokat.
Csak két osztályt
kellett közöttük tenni; egyikbe jutottak a főnökök, másikba az
alárendeltek, amazok határoztak mindent, emezek csak teljesíték. Amazokat
tréfásan elnevezték felső parlamentnek.
A felső parlament
dolga rosszul ütött ki.
Halálra ítéltettek
valamennyien; köztük Moody, a vén hajós, Asphlant, Sympson, a nemes lord és
Scudamore.
Csupán egyet mentettek
föl: Glasby Henryt.
Nemes jellemét már
híréből ismerék, sokan köszönhették neki éltüket, vagyonukat; sokszor
menekülni akart a kalózok közül életkockáztatással, mindannyiszor elfogták. A
törvényszék szabadon bocsátá őt egészen.
Tehát végre mégis
megláthatta menyasszonyát.
*
A hírhedett kalózok
elpusztulása széthangzott az egész világban. Sokan, igen sokan siettek hálát
adni az Istennek, hogy e rémtől megszabadítá a világot. Három fiatal
leányzó sorba járta a dublini templomokat, hálaimákat susogva az éghez, hogy
meghallgatá kérésüket, s a rettentő kalózkirályt a tenger fenekére
juttatá, s utána tevék rebegve:
– És őrizd meg a mi
kedvesünket, Villiamot, s hozd őtet mihozzánk vissza!…
…Az ő kedvencük,
Rooberts Barthelemy száz ölnyi mély víz alatt feküdt korallok és tengeri csigák
között.
|