Fezejet
1 III | sérthetetlen! Tudják, hogy aki engem megbánt, az a király személyét
2 V | lábára.~– Nem lesz baj. Engem nem térdepeltetnek le, s
3 V | Kövesse meg magát, öcsémuram; engem nem tanítottak térdepelni;
4 V | a parancsolatját, hát az engem megvasaltat, tömlöcbe csukat,
5 VII | csak szóltak, szapultak engem, ugye, a szép mákvirágok? –
6 VII | földhöz csaplak!~– Mit? Te? Engem? De a lábam szárához kenlek
7 VIII | azzal a szemtelennel, aki engem minden ember előtt ócsárol,
8 IX | legöregebb nénémhez Vidrára, engem is magával víve. Juci néném
9 IX | hogy a gyermekem kísérjen engem a temetőbe, ne pedig én
10 IX | betűk?~– Hát tudom én? Maga engem most gúnyolni akar? Hát
11 XIII | a nagy hetvenkedésből.~– Engem ugyan akkor sem visznek
12 XIV | Nekem nem szabad, mert engem itt maraszt a hivatalos
13 XIV | hivatalos kötelességem.~– Engem pedig gátol a futásban a
14 XVI | pajtása.~– No, Emma.~– Ne híjj engem Emmának. „Manó” a nevem
15 XVIII | a napvilágról belépett, engem nem vett észre a sötétben,
16 XIX | Ejnye, hát tolvajnak néz engem?~Mikor aztán a nő látta,
17 XX | harapni.~– Nem téged, hanem engem.~– Tégedet-e?~– Az ám, azt
18 XX | ajtón. Óh, te bagó! Látod, engem a mama kisgyerekkorom óta
19 XX | az a vadgesztenye, amivel engem megdobott, egy levélbe volt
20 XXI | tanusvári házunknál. Megértett engem?~– Tökéletesen értek mindent –
21 XXI | sietek innen, és többet engem a te házad nem lát.~– Mi
22 XXI | idehallgatni. Ez a rossz ember most engem elküld Debrecenbe a fiamat
23 XXII | hivatalos felgerjedéssel.~– Engem? Tanussy Decebált! – kiálta
24 XXIV | sem került elő.~– Ilyenkor engem a divinatio szokott célhoz
25 XXVII | Emmácska! Hát hogy hívnak engem! Asinus! Ugye, hogy „asinus?”
26 XXX | felbontatlanul.~– Ne keseríts most engem a szemrehányásaiddal – szabadkozék –,
27 XXXI | egeret látott volna. – Ez engem megerősített a gyanúmban. –
28 XXXI | lépés a távol?~– Ismersz engem? – kérdezé hangosan.~– Ismerlek. –
29 XXXII | Szent cél? Mindent tudok. Engem is örökké ilyen szent célok
30 XXXIII| hínak; – látod, azt, hogy te engem meg fogsz látogatni, nem
31 XXXIII| azt kell mondani: „Isten engem úgy segéljen!”, hogy rebegem
32 XXXIII| tanult mérnökök kellenek: engem ott szívesen fogadnak. Keserves,
33 XXXIII| Hát akkor mit biztattál engem azzal a szederindás nádkunyhóval?~–
34 XXXIII| bizonyossággal jóslatot, hogy engem harmadnapra a hazakerülésem
35 XXXIV | Annyi bizonyos, hogy engem is rendesen becsuktak az
36 XXXV | fogékony kebel hozzá.~– Engem semmiféle iskola nem tett
37 XXXV | voltam, eszemet éreztem, s engem leánynak és butának neveltek.~–
38 XXXV | egy szegény leányt, aki engem szeretni fog. A neve Sáromberky
39 XXXVI | a fejemre, meg nem ütött engem senki, mert nem szolgáltam
40 XXXVII| Hanem így tégy. Amint engem meglátsz, rám kacsintasz: „
41 XXXVII| régóta szeretek, ő is csak engem szeret. Jól ismered. Tanussy
42 XXXVII| tanítottalak csalni, hazudni, engem is megcsalsz. Hamis nyomra
43 XXXVII| mikor előtted vannak mások. Engem bolonddá nem tesztek.~Rögtön
44 XXXVII| azért írta a leány, hogy engem hamis nyomra vezessen.~(
45 XL | tettem, az az én hibám; engem büntetnek meg érte. Mit
46 XL | Hahaha! De tirajtatok, Isten engem úgy segéljen, megörökül
47 XLI | ilyen meghívót küldeni? Engem! A feleségem nélkül. Ezért
48 XLI | Nem eresztelek! Nem szabad engem itt most szégyenszemre elhagynod.
49 XLI | asszonyt a házhoz, mert engem itt nem találsz!~Azzal otthagyta
50 XLI | S azt te mondod? Te! Aki engem mindig szidalmaztál. Gúnnyal,
51 XLI | feltörted. Kimondtad vele, hogy engem vádolsz a mostani kétségbeejtő
52 XLI | adott önnek jogot arra, hogy engem ilyen ajánlattal lepjen
53 XLI | elfeledted már, hogy mikor engem igazságtalanul elítéltek
|