Fezejet

 1 VII  |       még, mi az? No, jó! Eredj, Emmácskám, lelkecském játszani a kertbe. –
 2 XI   |           Mit kíván maga, lelkem Emmácskám?~– Szeretnék én egyszer
 3 XI   |        Mit szeretne látni, drága Emmácskám?~– Szeretnék én egyszer
 4 XIII |          a dombot keresem itten, Emmácskám.~– Ahán! Maga is tudja,
 5 XIII |             Bizony nem tudom én, Emmácskám. Nekem ez a halom itten
 6 XIII |  tudományt megtanulja?~– Bizony, Emmácskám, tizenhárom esztendős voltam,
 7 XIII |          Csakhogy én már, kedves Emmácskám, tizenhárom éves koromban
 8 XV   |    egyetlen gyermekem? Hol az én Emmácskám? Hol hagytátok? Himpellérek!~
 9 XV   | visszatartóztatta.~– Hagyja azt, Emmácskám. Ez csak kitüntetés a Jancsi
10 XV   |         féljen semmit! Bátorság, Emmácskám – biztatá őt a tudós oktató. –
11 XV   |        Nagyon helyesen van. Úgy, Emmácskám. Az Attila volt az. S mi
12 XV   |    rovatosban megőriztetett. No, Emmácskám, fogja a kezecskéjébe ezt
13 XVI  |       Milyen szépen leírta az én Emmácskám a nevét! Még milyen nagy
14 XVI  |      híják a mendikást! Hát nem „Emmácskám, Tubácskám, egyél még, angyalkám!
15 XXVII|    Horkázival.~– Nagyon jó volt, Emmácskám. Pompásan ment. Mint a karikacsapás.
16 XXVII|       keres itten?~– Hát biz én, Emmácskám, canonica visitában járok
17 XXVII|      vannak. Ezt maga jól tudja, Emmácskám.~Ehhez a szóhoz olyan képet
18 XXVII|     mondani.~– Ohó! Lelkem, szép Emmácskám! Énvelem dacolni nem lehet!
19 XXVII|   oszlopát.~– No hát! Drága szép Emmácskám! Szereti-e még a zúzáját?
20 XXXIV|           házasság”! Jaj, lelkem Emmácskám, el ne vegye azt a konteszt!
21 XXXIV|             Kell bizony, édes jó Emmácskám, mert ég ez a mi kastélyunk,
22 XXXIV|        meg kellett érnem, lelkem Emmácskám, de meg ne mondja, hogy
23 XXXIV|      követi restellatio. Lelkem, Emmácskám! A levesestálból itták a
24 XXXIV|            Nézze csak, galambom, Emmácskám: ez a sok tiszteletes, aki
25 XXXIV|        lapos guta. – Jaj, lelkem Emmácskám, de sokat mesélhetnék én
26 XXXIV|            No, nézze csak, drága Emmácskám, micsoda követ fújnak maga
27 XXXIV|          igazán megbocsát nekem, Emmácskám?~– Gyermekdolgok azok! Ki
28 XLIV |      zokogást:~– Óh, kedves szép Emmácskám, drágácskám, angyalkám!