|
Milyen jó volna itt
elvégezni a regényt!
Ha a kritika nem volna.
A mai realisztikus kor
az ilyen iránynak nem kedvező.
Micsoda? Jóslatok?
Sejtelmek? Véletlenek és katasztrófák? – Ez a józan ész törvényeinek ítélete
előtt meg nem áll.
Cigányasszony jóslata!
Beteljesülve!
Álomjáró delejes
látásai! Megtestesülve!
Nincs az a bíró, aki
élethosszig tartó hallgatásra ne ítélje el érte azt a vakmerőt, aki ilyen
alapon mer elkövetni emberölést, sőt gyilkosságot. Kézzelfogható valót
követelünk!
Tehát kössük fel a
múzsának a tournure-t, s tanítsuk meg a költészetet – a valóságot elmondani.
Nem halt meg a
hősök közül senki. Mind élve maradtak; még mai nap is élnek. Nem teljesült
be a cigányasszony jövendőmondása.
Tanussy Manót, súlyos
sebével, kiragadta a szerető hitves a halál torkából, s az ő
szeretetteljes ápolása mellett felépült az ifjú, s Komárom kapitulációja után
Lizandrával együtt kivándorolt Amerikába. Ott az óriási nagy technikai
vállalatoknál dúsan értékesíté tehetségeit: a Pacific-vasút, majd a Panama-szoros
csatornája őt is mestereik közé számítják. Szellemi munkája által igen
szép vagyoni állást biztosított magának.
Hanem, hogy valami
jóslat mégis teljesüljön, úgy ez a Mántay Móricé, aki azt jövendölte Manónak,
hogy csak tanuljon szorgalmasan, mert egyszer még őneki kell majd
eltartani apját, anyját; hát ez mégis bekövetkezett; hanem hát az csak olyan
logikai jövendölés, aminek a jogosultsága el van ismerve.
Eszerint tehát azok is
élnek. Isten kegyelméből harminchat esztendeje már annak. Mégis élnek, de
nem uralkodnak.
Sára asszony nem annyira
szép asszony már, mint nagyon kövér; alig tud mozogni. Belizár bárónak azonban
most is olyan fekete a haja, mint 1849-ben volt. Ő tudja, hogy mit csinál
vele. Ámbár jobban tette volna, ha a feje belsejét gondozta volna jobban. Akkor
nem tette volna azt, hogy a börzére menjen játszani, ahol azután az egész
vagyonát elvesztette. Most igen szigorú körülmények között él: vénségére
vállalt hivatalt; úgy hiszem, a kataszternél van.
Még nálánál is hamarabb
elvégezte a kiskirályságát Decebál bátyja, aki nagy hírre tett szert azáltal,
hogy a királyi táblán egyszerre száznegyven pöre volt. Egy csomó még most is
folyik belőle. Egyik birtokát a másik után kótyavetyélték el. Olyan
esztelen életmódot folytatott, hogy nem lehetett megmenteni. A vagyonának az
utolsó maradványát arra pazarolta el, hogy mindenáron megválasztassa magát a
hajdani uradalmai kerületében képviselőnek. Ezt el is érte; hanem a
kastélyból gőzmalmot csinált Avakum. Azóta a képviselői állás az
egyedüli egzisztenciája. Minden három évben megválasztják újra a régi idők
iránt való kegyeletből, s felküldik az országgyűlésre. Ott azután
képviseli az ötven év előtti Magyarországot. Minden tárgyhoz hozzászól, a
régi álláspontot védve. Nevetnek rajta, s arra ő nagyon büszke. „Gyáva
nemzedék!” – mondja fennhangon a szemükbe. Nincs már senkije.
A képviselői
napidíj azonban éppen úgy, mint a kataszter, talán nem egészen elég arra, hogy
az embert fejtül lábig végig betakarja. Szokott jönni valami segítség is
innen-onnan.
Sára asszonynak van
valami évdíja, amit neki évnegyedenkint meg szoktak küldeni pontosan. Ő
maga sem tudja azt, honnan; de sejti. Bizalmasabb ismerőseinek meg is
szokta súgni. Valamikor, szép asszony korában, egy igen magas állású nagy úr
(herceg) volt őbelé szerelmes, bizonyosan az hagyta számára
végrendeletileg ezt a kegydíjt.
Decebálnak is hoz
egy-egy segítségül érkezett összeget az ingyen szolgáló fiskálisa (a hajdani
Jancsi gyerek), mikor a legjobban körmére égett a szükség, az alatt a cím alatt,
hogy ezt vagy amazt a pörét sikerült megnyernie.
És egyikük sem sejti,
még nem is álmodja, hogy aki őnekik ezt a segélyt küldi, az az elzüllött
fiú, akit elűztek, elátkoztak, holtnak hisznek, végképp elfeledtek.
|