bold = Main text
    Fezejet                                        grey = Comment text

501 XXXIV   |          özvegy asszonyságról. Ki-ki azt hitte, hogy talán a másik
502 XXXIV   |            szebb idióma a magyarnál. Azt a hercegnek meg kell majd
503 XXXIV   |           leánynak mondom, elszalad, azt hiszi, szakkermentezek.~
504 XXXIV   |          gyermeteg mórikálás! György azt hitte, hogy Bercsényinének
505 XXXIV   |              mégis megértett belőle. Azt, hogy „szeretlek”, meg azt,
506 XXXIV   |           Azt, hogy „szeretlek”, meg azt, hogy „Zsuzsikám”.~Tehát
507 XXXIV   |   kegyelmességednek az úton, s nekem azt tetszett mondani, hogy ez
508 XXXIV   |              is közbeszúródik, akkor azt teszi, hogy „ich liebe dich”.~–
509 XXXIV   |          György tányérára szedegeti. Azt pedig ő is szerette: ti.
510 XXXIV   |       lovaikra.~Györgynek a paripája azt követte, hogy egyre oldalt
511 XXXIV   |     visszanézzen, amíg csak láthatja azt a házat, amelynek a tetejéről
512 XXXIV   |             látvány? Nézze kegyelmed azt a végtelennek látszó sima
513 XXXIV   |  szillogizmus!”~Erre a két filofózus azt mondá neki: hogy „majorem
514 XXXIV   |              így ment tovább. György azt hitte, hogy ez mind az ő
515 XXXIV   |            diktált szent mondatokat, azt mondá a szép Zsuzsikának:~–
516 XXXIV   |           szólt hozzá:~– Ne gondolja azt a herceg, hogy az imákat
517 XXXIV   |       kölcsönösen egymásnak nyújtva, azt kérdezé György az özvegytől:~–
518 XXXIV   |      diplomatai furfanggal mind csak azt akarta kitudni, hogy minő
519 XXXIV   |         aztán amin elbeszélve nevet, azt titokban meg nem teszi.
520 XXXIV   |             tartja rendben. Nem kell azt félteni: saját magát félti.
521 XXXIV(1)|       lélekkel követőjévé szegődött: azt vallva, hogy ott van a hazája,
522 XXXIV   |       folytatott társalkodás közben, azt kérdezé György Zsuzsikától:~–
523 XXXIV   |           Akkor nem ismeri kegyelmed azt, akiről beszél.~– Magamról
524 XXXIV   |              ön szívét annyira, hogy azt másnak nem ajándékozhatja,
525 XXXIV   |           maradt az ájtatoskodásból, azt délelőtt írással, délután
526 XXXIV   |              valakire megharagudott, azt azzal bünteté, hogy nem
527 XXXIV   |      Marseille-be: tehát ideje volna azt a francia királyhoz küldendő
528 XXXIV   |            György herceg úgy beszéli azt, mintha anyanyelve volna.
529 XXXIV   |             szelíd mosoly derengett. Azt mondta rá:~– És „pro coronide”:
530 XXXIV   |     hivatkozom: „amit a jobb kéz ád, azt ne tudja meg a bal kéz”.
531 XXXIV   |             kéz” talál valamit adni, azt jó lesz megtudni a jobb
532 XXXIV   |     megszolgált vacsora után, György azt mondá, hogy ő most azonnal
533 XXXIV   |           böjtje volna. György pedig azt jelenteté, hogy nem jól
534 XXXIV   |                 Mit kívánsz tőlem?~– Azt, hogy taníts meg engem is
535 XXXIV   |          jóindulattal fog elfogadni. Azt a lehetetlenséget, ami apádnak
536 XXXIV   |              lehulljon. Te meg fogod azt őrizni. Neked nem kell mentor,
537 XXXV    |            Györgyről.~Történetíróink azt a marginális jegyzetet közlik
538 XXXV    |        élettörténetének befejezéseül azt a tradíciót, hogy a nagyravágyó
539 XXXV    |           amelyen az atyja megindítá azt, Lengyelország felől. A
540 XXXV    |          francia királytól.~Így csak azt ismételhetem róla, amit
541 XXXV    |          üdvözlésére.~Ha igaz volna, azt is megírhatnám egész rideg