Fezejet

 1 II   |  védasszonya az ifjúnak követeli tőlem, akit a sorsa nagyon érdekel.~–
 2  V   |          te! – mond Colombina. – Tőlem elég volt, hogy a világra
 3 XII  |    urakat találtam. Azt kérdezte tőlem én vagyok-e Giuseppe?~–
 4 XXIV | születésem által.”~„Távol legyen tőlem, hogy én e hiú minőségekkel
 5 XXVII|     szajkó! te bibas! Azt kérded tőlem, hogy mi lett Pelargusból?
 6 XXIX |          nem hagyom a Györgyömet tőlem elszakítani. Mi megegyeztünk,
 7 XXIX |          mikor valamit kérdeztél tőlem? Aztán megint, hogy nem
 8 XXIX |         vele a Monte Gibellón: s tőlem kérdezed, hogy hová lett?
 9 XXXIV|        nem adtam kegyelmeteknek, tőlem el nem mennek. Az volna
10 XXXIV|        jól vagyok.~– Mit kívánsz tőlem?~– Azt, hogy taníts meg
11 XXXIV| szívemnek, hogy ismét elszakadsz tőlem; de kötelességem a fájdalmat