Az Asphaleia törvényei

Melyeket követni és végrehajtani kötelessége minden mystagogosnak, akár mester, akár tanítvány.

1. Előkelő és magas állású személyek, úgymint fejedelmek, főpapok és országnagyok belső házi titkait kifürkészni és gyöngeségeiket haszonra fordítani.

2. Szemfényvesztések, lélekidézések, kémiai csodák által a közönség fölött praestigiumot gyakorolni.

3. Csodatevő képeket, kutakat felfedezni, s a köznépet azok által fanatizálni.

4. Felekezeteket, pártokat, nemzetiségeket egymás elleni háborúskodásra ingerelni.

5. A főpapokról erkölcstelen életmódot híresztelni. Barátokról és apácákról csiklandós anekdotákat közrebocsátani.

6. A fentebbi cél előmozdítására ifjakat apácaöltönyben, leányokat barátcsuhában a kolostorokba becsempészni.

7. A lutheránusokat Krisztustagadással vádolni.

8. A zsidókra rituális gyilkosságokat kikiáltani: a húsvéti pászkához használt keresztény vér felőli mesét felújítani.

9. Ahol az asphaleiának egy tagja bűnvád alá jut, azt a bíróság kezéből hamis tanúk által kiszabadítani.

10. Pasquillokat a hatalmasok ellen megíratni s a paloták kapuira felragasztani.

11. Fejedelmeket kísértetlátások, asztrológiai jövendölések által befolyásolni.

12. Hamis hercegnőket és álőrgrófokat a magas társaságokba becsempészni.

13. Senki a mystagogosok közül hazát, nemzetet, vallásfelekezetet ne ismerjen; hanem az mind idegen legyen rá nézve.

14. Családot senki ne szeressen, akár fölfelé, akár lefelé. Testvér, húg, leány mindenkire nézve közönyös legyen.

15. Papokat hamis gyónások által el kell ámítani.

16. A parasztok számára misztériumokat, a polgárok számára komédiákat, a főrendűek számára karusszeleket rendezni; melyekben cselszövények végrehajthatók.

17. Fényes ünnepélyeket adni, s azokat hamis alarmok által megzavarni, s a zűrzavarban a szép polgárleányokat tőrbe ejteni.

18. Szeretőknek gazdag öreg férjeket szerezni, s gyors özveggyé tételükről gondoskodni.

19. Ezzel egybefüggőleg a farmakopeiának azon részét tökéletesíteni, mely útban levő férjek- és örököseiket nagyon várakoztató szülőknek és nagybátyáknak az emberi élet végcéljához eljuttatásával foglalkozik.

20. A filtrák főzéséhez titkos gyárakat tartani, melyek az erény jegét megtörik s a szerelmet felforralják.

21. A kártyajáték rációját és fogásait betanítani az avatottaknak s ezzel kapcsolatban titkos játéktermeket tartani, melyekbe tapasztalatlan emberek, különösen akik nagy örökséghez jutottak, becsalogattassanak.

22. Gazdag családok ifjait az adósságcsinálás tudományára megtanítani: bódétáncosnékkal, utcai énekesnőkkel összeházasítani.

23. Vakbuzgó, gazdag öregasszonyokat körülhálózni, s ha kell, hamis végrendeletek segélyével is a szövetség számára az örökséget elragadni.

24. Kitüntetéseket, rendeket, címeket pénzért osztogatni. S ezáltal az emberi hiúságot megadóztatni.

25. Férjeket, akiknek szép feleségeik vannak, messze országokba való kiküldésekkel eltávolítani, s azoknak visszatértét akadályozni.

26. Szép asszonytul, aki törhetlen erényű, elébb a férjét csábíttatni el; hogy visszatorlásbul maga is elcsábuljon.

27. Könnyelmű örökösöktül nagy földbirtokokat uzsorások által potom áron elszereztetni.

28. Könyveket és képeket nyomatni és terjeszteni, melyek a testi vágyakat fölébresztik s a képzeletet táplálják. Ugyanezt dalokkal és táncokkal is hevíteni.

29. Erényes nőket addig rágalmazni, amíg azzá lesznek, aminek híreszteltetnek.

30. Az alkalomcsinálókat magas hivatalokba juttatni: doktori diplomával ellátni, csodaorvosoknak kihíresztelni.

31. A borivás mesterségét virtuozitásra fokozni.

32. Szükség esetén angyalokat csinálni.

33. És azt, aki az asphaleiának ellensége, akár karddal, akár méreggel, megölni, az árulót megbénítani, megvakítani, minden módon láb alul eltenni.

– Elfogadod-e és aláírod-e a syngraphe törvényeit, Abrekh? – kérdé a nagymester.

– Nem írom alá! – válaszolt az ifjú.

Semmi felzúdulás nem következett utána.

– Első hívásra feleltél – mondá a nagymester, s azzal kezének egy intésére két lovag megfogta kétfelül György karjait, s visszavezette őt a sekrestyébe; ott magára hagyá, az ajtót bezárva utána.

Az alkohol még lobogott a rézmedencében.

Mély csendesség vette körül a magára hagyott ifjút.

A színváltoztató láng nyugtalan fényt szórt a körüllevő misztikus tárgyakra, amiknek a jelentését ő nem értette. Keresztény jelvény vagy Bafomet bálvány teljesen mindegy volt rá nézve. Őt vallásra nem tanították. A Miatyánkot, az Ave Máriát nem tudta. Talán egyszer, valamikor kisgyermek korában, mikor egy édes anyai kéz összekulcsolá kis kezeit s ágyában térdepeltetve, elrebegteté vele a felfohászkodást; de hogy kihez? s mi volt az a fohász? arra már nem emlékezett.

Úgy nőtt fel, mint a sátoros cigány gyermeke. Csak azt tudta, hogy aki imádkozik, az letérdepel.

Térdre borult a medence előtt, melyben tűzzel keresztelék meg: és aztán elgondolkozott rajta, hogy miért van ő most itt, s mi vár itt őreá?

Tudományban nem volt része: ismeretekkel nem bírt; de volt természetes esze. A vadember logikája a legerősebb.

Mi hozta őt ide? Valami ösztön, amit az álom el nem altat. Ami az emberben fölkelti azt a tudatot, hogy ember! Egy kérdés, mely a szívet sebesebb dobogásba hozza, s követeli a választ.

Azt mondták neki, hogy itt megtalálja, amit megismerni óhajt. Hanem ennek az ismerésnek nagy ára van. Meg kell érte tagadni mindazt, aki erre a válaszra tilalmat vetett. Mert tilalom van rajta, különben nem rejtené titok. – De ha tiltva van ez az érzés, akkor miért érezzük?

A pajtásától (a Pétertől), aki helyette magolta az „in usum delphini” készült obstruzus meséket, hallott egy-egy ellenőrzetlen együttlét alatt azokról a titkos ceremóniákról, amiket a Bafomet-imádók gyülekezeteiben végeznek (értve ezek alatt a protestánsokat), s hogy ezeknek semmi más céljuk nincsen, mint mindent a tíz parancsolat ellenére cselekedni. Bibliája is volt, s abban könnyen rátalálhatott a tíz parancsolatra; kép is volt hozzá, amelyen Mózes az érckígyót bálványozó Izrael népe felett rettenetes ítéletet tart; de ő bizony inkább azoknak a szép meztelen leányoknak fogta pártját, mint annak a nagyszakállú vén prófétának, aki azokat kétrét fogott kötéllel korbácsolja. Az egész tíz parancsolatnak semmi értelme sem volt előtte. Mi az a szombatnap megünneplése? Mi az a tisztelet a szülők iránt? És a többi tilalmazott cselekedetek?

Egy húr sem rezzent meg lelkében, mikor azt hallotta, hogy a titkos gyülekezetbe felavatottnak minő rémdolgokat kell elkövetnie? Sarkával taposni a szent ostyára, mely az „agnus Dei” jelképét viseli. – Hát mit neki az a bárány? – Hogy a felavatottnak a Jézus Krisztus viaszból kiformált testébe töviset kell szurkálni. – Nem fáj az annak a viaszszobornak. – Hiszen azt sem magyarázta meg senki, miért kell annak az Istenalaknak szegekkel átverve lenni. Sokszor kérdezte a mentorátul, mikor egy feszület előtt elmentek, mért nem szabadítják meg a hívek azt, akit imádnak, a gyilkos szegektül?

Ez a vadember logikája.

Azt a fölséges eszmét, hogy az Isten fia saját akaratából vette fel a halált, hogy az emberiséget megváltsa általa: senki se derítette fel a lelke előtt.

Egész közönyösen engedte magát idevezettetni, s el volt rá szánva, hogy ha kívánják tőle, megtagadja mind a hét szakramentumot.

És amidőn e törvényeket felolvasták előtte, azt kiáltotta rá:

„Nem fogadom el ezeket! Nem írom alá.”

A vallást úgy oltják a lélekbe; de a becsületérzés együtt születik a lélekkel.

A vadember azt nem tudta, hogy ezeket a dolgokat tiltja a Pentateuch, tiltja az evangéliom: de azt érezte, hogy tiltja a becsület: tiltja az emberség.

Térden állt: imádkozni nem tudott; de a lelkét fel tudta emelni az égig. S az ott megerősödött.

A nagymester azt mondá: „először kérdeztelek!” Tehát még többször is fogja kérdezni?

És ő másodszor is, harmadszor is azt fogja válaszolni, „nem írom alá ezt a törvényt!”

Rémíteni fogják! Fenyegetni fogják! Mégsem ijed meg.

És ha neki is kell felváltani ott abban a sírodúban azt a haldokló vak embert: még attól sem retten vissza.

Inkább lesz „korax”; mint „mandolosz”.

Ezt diktálta neki az a vércsepp, mely az Árpádok ereiből származott az ő szívébe.¹