Rész,  Fezejet

 1   I      |           attól a nebulótól, mondá magában Wammána, hogy azalatt, amíg
 2 III      |            szemei le voltak sütve.~Magában dörmögé:~„Si hoc in arido,
 3   V      |      kegyes atya sóhajt fel ekként magában: vajha én is így tehetnék
 4 VIII     |          aztán mindegyik azt mondá magában: hogy „no, most már a vak
 5   X      |          ez az ellenfelemé – mondá magában Giorgio, s megtéve az etikettszerű
 6   X      |         ismét a párjához kerüljön.~Magában „párjának” nevezte őt már.~
 7   X      |            Úgy kell neki – dörmögé magában Giorgio.~Ő maga biztos volt
 8  XI      |      cserény mellett nõtt fel. Már magában az is érdekes látvány a
 9 XII      | szalasszanak. Nem is tudtak volna.~Magában mondogatta pedig: „ha ez
10 XIII     |    elkussad, de még sokáig elmorog magában. Minő nagy gyalázat! Lodoiszka
11 XXI      |        lovag!”~Így képzelte azt el magában.~S íme itt hoznak eléje
12 XXVIII   |         sógor! Mondhatom – gondolá magában György. Meglövi a háztűznéző
13 XXXII    |   Comenazo-féle puskát.~Elképzelte magában, hogy minő vadakra fognak