|
Másnap reggel maga elé hívatá a nagytiszteletű úr
Henriket, s erős examinálás alá fogta. A benevolum tovább tartott egy
óránál.
Henrik, mikor eltávozott, olyan veres volt, mint a
megfőtt rák, s háttal kifelé jött ki az ajtón, amiből a konyhaajtóban
leskelődő cselédek tudtak egyet-mást következtetni.
Azután pedig a nagytiszteletű úr háromszor
csengetett, ami azt jelenté, hogy Mikhál leányasszonynak kell megjelenni a
bibliotékájában.
A nagytiszteletű úr teljes ornatusába volt öltözve:
mind az atyai, mind a papi tekintély egyesítve volt rajta. Körülötte felnyitott
könyvek, mint egy hadvezér arzenálja: mások kutyabőrbe kötöttek, mint egy
hadirendbe állított phalanx a tékákban, s a szekrények fölött kitömött madarak
és azoknak csontvázai. Mindmegannyi tanú és vádtevő. S aki legjobban
figyelni látszik, az a szögletben álló emberi csontváz. Az electrica masina is
készen állt fiókvillámait segítségül hozni. Az egyedüli lény, aki életjelt ád,
a körülvevő tárgyak között, a nagy állóóra, melynek tetején egy kutya áll,
ki is a percinga ketyegései szerint csóválja a farkát, s öltögeti a nyelvét.
Mikhálnak az egész bekövetkezett vallatás alatt folyvást
ezen a mechanikus kutyán veszett a tekintete, s még azután is, valahányszor
visszatért emlékébe ez a válságos óra, mindig azt a kis kutyát látta maga
előtt, farkat csóválni, nyelvet öltögetni.
– Mikhál leányom – kezdé a tudós. – Beszéltem a hit és
szeretet kandidátusával, s megtudtam tőle mindeneket. Azon kérdésemre, hogy
van-e neki atyja, azt felelé, hogy: „Igenis: van.” Miféle rangú? – „Hatalmas
ember, Kisszebenben lakik, hol hivatal szerint legfelső bírája
mindeneknek.” Miért hagyta el atyját, s miért mondá magát árva gyermeknek?
– „Azért, mert atyja katolikus, ő pedig protestáns lelkész akart lenni.”
Ez pedig dicséretes szándék. – Azon ifjú, aki kész az árvaság keserű
kenyerét enni azért, hogy lelke meggyőződését kövesse, nagy karaktert
árul el. – És e válaszban meg van adva a védelem azon vád ellen is, hogyan mert
a fiú házassági ajánlatot tenni atyai engedély nélkül. A katolikus atya
engedelmét a törvény nem követeli, csak a protestánsét. Eszerint Kaczenreiter
Henrik azon vád alól, hogy tudva csalni akart, absolváltatik; mert elhallgatni
valamit még nem annyi, mint hazudni; a hithűség felold minden szülői
hatalom alól, s ami kánon a fiúra nézve, az nem kánon az atyára nézve.
A vastag fóliánsok és a kitömött madarak mindnyájan
helyeselték ezt az okoskodást, maga a csontváz is elhallgatta, hogy az ő
fejét valamikor ilyen „csekélységért” választották el a nyakától; csak az
automat kutya intett „nem”-et a farkával, s öltögette a nyelvét az ilyen
szofizmákra.
Mikhál pedig nem szólt rá semmit.
– Íme, tehát a te negatióid megcáfoltattak, most halljuk
az affirmatióidat. Mi a neve annak az ifjúnak, aki teneked szívbeli ajánlatokat
tenni merészkedett?
– Kalondai Bálint.
A tudós nagyot ütött tenyerével a feltárt Macrobiusra e
név hallatára.
– Quis hominum? Miféle ember?
– Derék férfi! – mondá a leány, és szemei ragyogtak
hozzá.
– Mit tudod te? Csak kívülről láttad? „Quanta
species, sed cerebrum non habet!?” Nagyszerű pofa: de nincs agyveleje!
„Non bene casta caro, quae bene pasta caro.” – Mennél kövérebb a hús,
annál bűnösebb a hús. De én látám az ember belsejét is. Flocci, nihili!
Pehely, semmi-ember! Classis primae ex ultimis! Az utolsók felé igyekező.
Hát még ex moribus! Milyen az erkölcse? Borivó! „Ubi vinum intrat, ibi ratio
exit!” Ahol a bor bemegy, ott az ész kimegy. Táncoló és éjjeljáró! – Muzsikusok
és virginálók pajtása. – De még mindez elnézhető volna. Ámde tudod-e, hogy
mi volt ezen ifjú szülőinek mestersége? Megvallotta-e azt neked bűnös
correspondentiájában? Amely mesterséget pedig ő is követni fog; mert annyi
tudományt nem szerzett, hogy honorácior rangba emelkedhessék. Tudod-e, hogy
kinek a felesége lennél, ha esztelen kívánságod beteljesülne?
A leány elsápadt erre a szóra: erről nem beszéltek a
szerelmes levelek.
A tudós előkeresé a katalógust, s ráolvasott a
vádlott nevére: „parentes”: „Sarah, vidua macellarii” – „mészáros
özvegye”. Atyja mészáros volt, és ő is mészáros fog lenni. Emberek, akik
vérben dolgoznak! – Mit mondasz erre? Lehet-e egy lelkész leányából egy
mészáros felesége? És ha választania kell egy férfiú között, aki az Úr juhait
őrzi, és a között, aki a juhokat levágja: az utóbbinak nyújthatja-e kezét?
Ez volt-e a te neveltetésed, hogy sorsodat örök vérontás munkájába temesd el?
Mindennap vérre ébredni, vérrel feküdni le! Mindennap érezni a vért annak a
kezén, aki megölel! Hozzákötve lenni egy emberhez, akinek hivatala az, hogy
Isten teremtéseit, miknek az Úr életet adott, erőszakos kézzel megölje!
Van-e bátorságod ily sorsot választani magadnak?
Az önmozgó kutya ugyancsak csóválta a farkát, és
öltögette a nyelvét!
Mikhál körül táncolni kezdett minden: a tudósok arcképei,
a kitömött madarak: maga a vacogó állú csontember is. Nem tudta magát védni
ennyi ellen!
A tudós észrevette szavainak lesújtó hatását leányának
holthalvány arcán, s aztán szelíden szólt hozzá.
– Most eredj szobádba vagy még inkább kis kertedbe, és
elmélkedjél afölött, amit tőlem hallottál. Írd fel magadnak: „Az atyák
jobban óhajtják gyermekeik boldogságát, mint ők maguk.” Azonban sorsod
felett mégis te magad határozz. Én erőszakot nem teszek szíveden. Ha
csakugyan annyi eltitkolt erő lakik abban, amennyit én nem sejtettem: add
próbáját. Ha van bátorságod azoknak az életéhez kötni a magadét, akik vérben
dolgoznak, kezdd el itthon. Van két szép galambod kalickában. Én vettem azokat
neked születésed napjára. Öld meg őket saját kezeddel, és add fel az
asztalra ebédül, elkészítve tetszésed szerinti mártásban. Ebből megtudom a
válaszodat. Eredj, és elmélkedjél rajta.
A szép Mikhál lement a kertbe, s annak hosszú, rózsákkal
szegett útján végig-végigsétált. Az út közepén volt a galambház, abban volt a
két pávafarkú galamb, amit neki meg kellene ölni. És ő sohase tudott egy
konyhára való baromfit megölni. Felőle az emberek mind vegetáriánusok
lehettek volna. S most a kedvenc galambjait ölje-e meg?
Senkije sem volt, akihez tanácsért forduljon, akinek
panaszát elmondja. Nem segítenek itt a bölcsek, nem a borjúbőrbe kötött
polihisztorok: az ő mindennapi társalkodói, sem a virágok: mindennapi
játszótársai. Más leánybarátnéja nem volt, mint a bokrok és virágok. (Igaz,
hogy azok is mind feminini generis). Azok elmondták neki, amennyit tudtak; hogy
a szűz liliom szereti a hagymát, pedig az ő virágának szaga illat,
emezé pedig bűz; míg a nemes anthora elharvad, ha a napellus mellé
ültetik, pedig ez pompás virág, kelyhe egy sisak, melyben páros galamb
ül: mégis elhervasztja a szomszédját.
De hiszen talán nem is volt az még szerelem, ami csak
érzelgő levelek kicseréléséből támadt; csak messziről látta az
ifjút, csak álmában beszélt vele: könnyen lemondhatott róla. – Nem volt neki
anyja! – Atyjától pedig csak bölcsességet tanult. – A mathesis kérlelhetetlen
tudomány. – Annál a szerelem csak zérus, nem szám. A mértani ábrák között
minden van, csak rózsa nincs. Kedvesétől sem kaphatott semmi hírt már: el
volt tiltva a nagy téren a balomjátszás, sárkányeresztés: talán be is csukták
szegényt. Könnyű volt arra ürügyet találni. Vagy az is lemondott már róla?
Talán haza is ment már a szülővárosába?
Megölje-e hát érte kedvenc galambjait?…
Délre felhozta az asztalra Mikhál a két galambot, de nem
sülve és mártásban, hanem elevenen a kalitkában. Amiért aztán a tudós férfiú
megcsókolgatá az engedelmes leányka orcáit.
Három hétre azután pedig saját maga esketé össze a szép
Mikhált Kaczenreiter Henrikkel, fejükre halmozva atyai és papi áldását
egyesítetten.
Kalondai Bálint mind ez idő alatt semmi izgágát nem
csinálhatott; fejére olvastatván a consistorium előtt, addig elkövetett
számtalan bűnei: erdőn való táncolása, nagy kutyának tartása s annak
mesterséges uszítgatása, templombul való elmaradása; hegedűsökkel és
tárogatósíposokkal való mulatozása, éji őrökkel viszálykodása, pedellus
leitatása s ittas fővel asszonyruhába öltöztetése, utcán való pipázása,
mely bűneinek összességeért előbb ugyan háromheti carcerre
deteneáltatott; azután pedig consilium abeundi mellett a kézsmárki líceum
florilegiumjából solenniter elimináltatott, és ekképpen megakadályoztatott
mindennemű galibacsinálásban, mely amaz üdvös házassági frigy létrejöttét
valamiképpen alterálhatta volna, ami is ekként minden akadály nélkül
megköttetett, s a szép Mikhál elvégre is azé lett, aki az Úrnak juhait
őrzi, nem pedig azé, aki a juhokat levágja.
|