1-500 | 501-1000 | 1001-1073
Fezejet
1 I | egy addig ismeretlen része a világnak kezdé a historikusok
2 I | ismeretlen része a világnak kezdé a historikusok figyelmét magára
3 I | melynek magas hegyeiről a világ mind a négy részeiben
4 I | magas hegyeiről a világ mind a négy részeiben lakók azt
5 I | lakók azt tarták, hogy ott a világ vége.~E hegyek fehér
6 I | szétágazva hosszú láncolatban.~A rómaiak nevezik Imausnak,
7 I | rómaiak nevezik Imausnak, a csinek Altájnak, a perzsák
8 I | Imausnak, a csinek Altájnak, a perzsák Kafhegynek.~Ezek
9 I | ama mesés „aranyhegyek” – a földnek öve, melyek a pars
10 I | a földnek öve, melyek a pars mitológiában az istenség
11 I | ellátva; itt beszél Isten a földdel, midőn azt akarja,
12 I | szárazsággal, viharokkal árassza el a népeket, vagy midőn azt
13 I | azúrkék színe.~Így szól a pars mitológia.~De nem arany
14 I | keblében: ereik gazdagsága vas; a vad geoug nép – ahogy e
15 I | ha szabad így neveznünk a háborút.~Valami tatár faj
16 I | Imaus-hegyi vasbányákból előhozza a fegyvernek való ércet, s
17 I | kovácsoljon belőle.~Ezek voltak a varchoniták, a legelvetettebb,
18 I | Ezek voltak a varchoniták, a legelvetettebb, a legszegényebb
19 I | varchoniták, a legelvetettebb, a legszegényebb valamennyi
20 I | Asszonyai nem ismerték a piperét, férfiai a kényelmet,
21 I | ismerték a piperét, férfiai a kényelmet, gyermekeik felnőtt
22 I | sem vesz számba.~És mégis a varchoniták évről évre szaporodtak,
23 I | férfiaik mindegyike óriás, s a százéves kor náluk még csak
24 I | vitt csecsemőjét elrejté a bokrok közé, s maga ellenkező
25 I | gyermekét megszabadítsa tőlük.~A durva üldözők nemsokára
26 I | valami kártékony vadat, a csecsemő ott maradt a bokrok
27 I | vadat, a csecsemő ott maradt a bokrok között.~Hogy a keleti
28 I | maradt a bokrok között.~Hogy a keleti rege nem lopott eszméje
29 I | rege nem lopott eszméje a rómainak, arról eredete
30 I | regéje.~Egy nőfarkas meghallá a csecsemő sírását, s szoptatni
31 I | Ez időtől fogva kezdenek a farkasok mítoszi befolyással
32 I | mítoszi befolyással lenni a varchonitákkal rokon fajok
33 I | fajok eseményeire.~Mikor már a gyermek megerősödött, s
34 I | tudott futni és harapni, mint a többi kis farkasok, akkor
35 I | neki.~De benne volt már a fiúban a szabad vadállat
36 I | benne volt már a fiúban a szabad vadállat teje, s
37 I | bőrkötényét maga elé kötve, a kovácsüllő előtt veré a
38 I | a kovácsüllő előtt veré a szikrázó vasat, szikrázó
39 I | fegyver nem volna olyan jó a mi kezünkben, mint azokéban,
40 I | hogy az elsőt mi viseljük, a másikat ellenségeink? Hát
41 I | bennünket öl? S használni azt a vasat, melyet magunk élesíténk?
42 I | Próbáljuk meg, jól metszenek-e a magunk kovácsolta kardok!~
43 I | kardok!~Az ifjaknak tetszett a szó, a nők is biztatták
44 I | ifjaknak tetszett a szó, a nők is biztatták őket, s
45 I | nők is biztatták őket, s a vének még emlékeztek boldog,
46 I | fog felérni, mert négynek a súlya lesz benne.~A férfiak
47 I | négynek a súlya lesz benne.~A férfiak helybenhagyták a
48 I | A férfiak helybenhagyták a tanácsot, s mire a két hó
49 I | helybenhagyták a tanácsot, s mire a két hó lefolyt, elkészültek
50 I | hó lefolyt, elkészültek a húszfontos kardok.~A geoug
51 I | elkészültek a húszfontos kardok.~A geoug sereg is megérkezék,
52 I | vezérük lóhátról beszélt a félmeztelen bőrkötényes
53 I | kutyák? Mióta választanak a farkasok maguknak fejedelmet?
54 I | neveket adni, hogy egyiket a másiktól megkülönböztessétek,
55 I | elő, te első kutya! Hol a negyvenezer kard?~Bertezena
56 I | magas volt gyalog, mint a tatár vezér lóháton, s elkezdé
57 I | lóháton, s elkezdé magyarázni a dolgot.~– Dicső vezér, a
58 I | a dolgot.~– Dicső vezér, a kardok készen vannak, a
59 I | a kardok készen vannak, a kétszázezer font vasat mind
60 I | amennyit máskor negyvenezerrel.~A tatár odavolt bámulatában.~–
61 I | így beszélsz? Mutasd azt a kardot.~Bertezena odanyújtá
62 I | kardot.~Bertezena odanyújtá a nehéz pallost a tatárnak,
63 I | odanyújtá a nehéz pallost a tatárnak, ki amint egyet
64 I | amint egyet vágott vele a levegőben, kiejtette azt
65 I | levegőben, kiejtette azt a kezéből, s dühösen támadt
66 I | monda Bertezena, fölemelve a nehéz kardot, s könnyeden,
67 I | egy pálcát megforgatá azt a feje fölött, s azzal úgy
68 I | úgy hasította vele ketté a tatárt, hogy fele jobbra,
69 I | csataordítástól zendült meg az erdő; a varchonita ifjak fölkapták
70 I | varchonita ifjak fölkapták a fegyvereket, nem volt az
71 I | kezeiknek, de nehéz volt a tatárok fejének; igazán
72 I | naptól fogva nem készített a varchonita nép láncot magának
73 I | Bertezena lett fejedelmük, s a geoug nagykhán azon vevé
74 I | lenni. Békét is hagyott a varchonitáknak, várva jobb
75 I | mindaddig, míg Bertezena a khán egyik leányát megszeretve,
76 I | vakmerőség haragra gerjeszté a nagykhánt; egy fegyverkovácsból
77 I | nősülési kedvét elvenni.~A varchoniták engedék őt hegyeik
78 I | hadát az utolsó emberig.~A tatárfaj e csapástól fel
79 I | határai közé, tért engedve a varchonita nép kifejlődésének,
80 I | Perzsiával, Kínával és Európával; a kínai olcsó hadsorok omlottak
81 I | fegyvereik alatt türelmesen, mint a lekaszált fű, s a kínai
82 I | mint a lekaszált fű, s a kínai bölcsek nem győzik
83 I | Érts alatta adófizetést.~A varchonita nép megnagyobbodva,
84 I | különbözőkké tették őket; az ogurok a pars vallást vevék fel,
85 I | melynek városai vannak; a melegebb éghajlat kényszeríté
86 I | bő öltönyt viselni, végre a különféle szomszédokkal
87 I | nyoma közös eredetüknek a közös emlékeknél, mik firól
88 I | ünnepnapja az évnek, melyen a fejedelmek és vezérek bőrkötényt
89 I | tették elvált rokonaiktól a szelídebb hajlamok, költőibb
90 I | durva obeliszkokra vésve, a sírokba elásott kardokon,
91 I | amaz avarok, kiknek követei a hatodik század második félében
92 I | ki, s kiknek szövetségét a hetvenöt éves császár jó
93 I | Pannónia rónáin, védfalul a longobárd foglalók rohanó
94 I | Imaust, az arany hegyeket, a vastermő bércek országát?
95 I | országát? miért hagyták el a hont, melynek vasláncait
96 II | Alkonyodva tekinte vissza a nap Irgana-Kon bércei mögül,
97 II | Irgana-Kon bércei mögül, a kék Túla partjain égtek
98 II | partjain égtek az oltár-tüzek, a táltosok esti himnuszaikat
99 II | sátorában. Országnagyjai, a gyulák, rhabonbánok és vezérek
100 II | könnyezve álltak ágya mellett, a vénség ezüstre, az alkony
101 II | festék hajfürteit, arcán csak a leáldozó nap fénye volt
102 II | fénye volt még az élet, a lélek útra készen állt már.~–
103 II | reá; sokszor emeltem azt a csatákon, most emeljen engem
104 II | volna meghalnom ott! Ott! A kardok csattogása között,
105 II | kardok csattogása között, a harci kürt rivallása mellett,
106 II | kürt rivallása mellett, a paripák dobogásainál. Hiába;
107 II | őseim között legutolsó.~A rhabonbán csillapítva hajlott
108 II | rhabonbán csillapítva hajlott a haldokló ágya felé.~– Ne
109 II | Oldamúr. Még nem zöldült ki a tubafa ajtód előtt, mely
110 II | tubafa ajtód előtt, mely a halottas házakat jelöli.
111 II | E pillanatban fölnyilák a sátor szőnyegeit, s beléptek
112 II | sátor szőnyegeit, s beléptek a jósló táltosok. Hivataluk
113 II | orvos között, ők voltak a nép jósai csaták előtt,
114 II | história-írói csaták után.~A vén Fellengúr a haldokló
115 II | csaták után.~A vén Fellengúr a haldokló elé lépett, oly
116 II | volt már ő is, mint maga a khagán, sok jó és rossz
117 II | lemenni.~– Mi hírt hozál a jóslatokból? – kérdé a khagán.~–
118 II | hozál a jóslatokból? – kérdé a khagán.~– Légy készen halálodra,
119 II | Oldamúr– szólt fejét meghajtva a táltos. Rövid időd van még
120 II | egy reszketeg szobor, s a fellegekkel egyesült, minek
121 II | láttam.~– Megkérdezéd-e a jósló szüzet a túlvilág
122 II | Megkérdezéd-e a jósló szüzet a túlvilág felől?~– Éppen
123 II | feküdt aludva, eltemetve a sírban. Hetednapon fölébrede,
124 II | fölébrede, s amit ezalatt a túlvilágon járt lelke látott,
125 II | sajátságos jóslat neme volt a szittya fajoknál, ideges
126 II | böjt által bizonyos nemébe a letargiának merültek, hüvelykujjaikat
127 II | halálmerevségükből s beszéltek a sírban álmodott dolgokról.
128 II | elrejtőzésnek”.)~– Mi hírt hozott a szebb hazákból? – kérdé
129 II | örökké virágzó mezőkön, hol a csatákon elhullt hőseink
130 II | hófehér méneken nyargalva űzik a futócsillagot, s uralkodnak
131 II | mindazon ellenségeiken, kiket a csatákban megöltek. Ott
132 II | megöltek. Ott ültek őseid a szivárványok felett, arany
133 II | ki előtt mind fölkeltek a királyi székeikben ülő alakok
134 II | fölemelve üdvözlék. E csillagok a nagy és nemes tettek, oh,
135 II | Oh öröm, oh gyönyör!~A rhabonbán és Fellengúr érzékenyen
136 II | Fellengúr érzékenyen fogák meg a khagán kezeit.~– Mit mondjak
137 II | boldog azon apa, kinek fiai a hazáért estek el, s nem
138 II | könyje gyermekei sírján.~A khagán megszorítá barátai
139 II | foglak – e földön utoljára…~A vezérek, országnagyok és
140 II | vének mind kitakarodtak a sátorból, s utánuk belépett
141 II | Szép, karcsú, daliás alak, a fiatalság rózsaszínével
142 II | fájdalmas ihlettség honolt, bár a megilletődés gyöngébb vonalmait
143 II | vonalmait eltiltá arról a szigorúbb tekintet.~Termetét,
144 II | sárga aranyvirágokkal, a felső rövid ujjú, hasított,
145 II | Dalma. – Én leányod vagyok.~A khagán szomorúan felsóhajtott.~–
146 II | Karom megszokta forgatni a kardot és kelevézt, s ha
147 II | küzdeni hozzám illő lovaggal a harcjátékon, vagy az oroszlánnal
148 II | harcjátékon, vagy az oroszlánnal a vadászaton, vagy ellenséggel
149 II | vadászaton, vagy ellenséggel a csatamezőn, szívem sem gyöngébb,
150 II | viselné. Én nem irigylem a többi hajadonoktól sem mulatságaikat,
151 II | szavakra atyja nyugágyára. A szót elfojtá ajkain a fájdalom.~–
152 II | nyugágyára. A szót elfojtá ajkain a fájdalom.~– Dalma, ne sírj –
153 II | Dalma, ne sírj – szólt intve a khagán. – A halál napja
154 II | szólt intve a khagán. – A halál napja örömnap, s férfit
155 II | férfit siratni dísztelen. A titok, melyet rád bízok,
156 II | bízok, két nemzet életének a titka. Az avar és török
157 II | Ma győzött egyik, holnap a másik, s a hasztalan győzelmek
158 II | egyik, holnap a másik, s a hasztalan győzelmek növelték
159 II | úgy kifáradt mindkét nép a harcban, hogy nem volt,
160 II | aki eltemesse halottait, s a diadalútról hazatérő Fejedelmek
161 II | Itt lelkébe szállt mind a kettő, megszánva önfaját,
162 II | szerződést kötött, mely megtiltá a további harcolást, s felszabadíta
163 II | arra közerővel rárontsanak. A kötés vége az, hogy ha e
164 II | annak országa szálljon a másik uralma alá, s így
165 II | másik uralma alá, s így a varchoniták ismét egy Bertezenaivadék
166 II | kötés óta harmadik ivadék ül a fejedelmi széken, a törökén
167 II | ivadék ül a fejedelmi széken, a törökén Disabul, az avarén
168 II | neki, sem nekem, s az volt a kérdés, melyikünk éli túl
169 II | kérdés, melyikünk éli túl a másikat? Ha én élem túl
170 II | nem gondoltak arra, hogy a rokonokból támadt ellenségek
171 II | hogy örömestebb látnók a tatárt, a perzsát urunknak,
172 II | örömestebb látnók a tatárt, a perzsát urunknak, mint a
173 II | a perzsát urunknak, mint a törököt, vad erkölcseivel,
174 II | szokásaival. Íme, azonban a férfikor delén túl valánk
175 II | ki azon évben született, a vízbe hányatott: én nyugodt
176 II | szavakat mondá neki: „amit a vak sors eltévesztett, az
177 II | annak. Ha majdan erős lesz a csatákon, eszes a tanácskozásban,
178 II | erős lesz a csatákon, eszes a tanácskozásban, ki fogja
179 II | férfinak hisz. Kiálltam a próbákat csatákban és tanácskozásban.
180 II | törvénytételben pálmaágat kezembe.~– A legnehezebb próba még hátravan.
181 II | Karodnak erejét megpróbálta a harc, eszed hatalmát a tanácskozás,
182 II | megpróbálta a harc, eszed hatalmát a tanácskozás, még szíved
183 II | azt meg fogja próbálni a szerelem.~– Nem tudom, mi
184 II | észt, másnak kart adott a sors, szívet mindenkinek.
185 II | mindenkinek. Hiába mondja a virág: én nem akarok virágzani;
186 II | én nem akarok virágzani; a tavasz eljön, és a szív
187 II | virágzani; a tavasz eljön, és a szív virágai kinyílnak.~–
188 II | csekélység ahhoz képest, ami a szerelem feláldozása. Egy
189 II | eldobott virág az mind, a túlvilági üdvhöz képest.~–
190 II | Semmi áldozat sem nagy, ha a hon élte van mérlegbe vetve.~–
191 II | tanultam ismerni: „Első a haza”! – Semmi sem elég
192 II | meghűlt, porrá égessék. Hívasd a gyulákat, én esküdni akarok.~–
193 II | izzadság gyöngyözik: oh, az nem a halál verítéke, hanem azon
194 II | gyönge leendesz ott, hol a harc bizonyos, és a győzelem
195 II | hol a harc bizonyos, és a győzelem bizonytalan. Oly
196 II | Isten gyengének alkotá a nőt, Isten szeretni alkotá
197 II | nőt, Isten szeretni alkotá a szívet; a természet legszentebb
198 II | szeretni alkotá a szívet; a természet legszentebb törvénye
199 II | közül kivétel. Miért volna a fejedelem a legmagasabb
200 II | Miért volna a fejedelem a legmagasabb az emberek között,
201 II | Embereknek törvényt írt a természet: nekünk törvény
202 II | természet: nekünk törvény a hon java. Én e törvényen
203 II | mást nem ismerek. Hívasd a gyulákat, én esküdni akarok.~–
204 II | erős lelkeknek ellenségük a sors: a villám mindig a
205 II | lelkeknek ellenségük a sors: a villám mindig a legmagasabb
206 II | a sors: a villám mindig a legmagasabb bérceket sújtja.~–
207 II | Kivéve azokat, melyek még a felhőkön is túl emelik fejöket.
208 II | harcodat, pedig tudom, hogy a sorssal nincs fegyver küzdeni.~–
209 II | akarat. Isten megírta útját a csillagoknak; embernek megengedé,
210 II | ember ura önmagának. Erezve a terhet, melyet vállaimra
211 II | magamat.~E szavaknál kipirult a férfilelkű gyermek arca,
212 II | szilárd léptekkel járult a sátor szőnyegéhez, s a künn
213 II | járult a sátor szőnyegéhez, s a künn várakozó vezéreket
214 II | behívta.~Azok körülállták a haldokló khagán ágyát, a
215 II | a haldokló khagán ágyát, a vénebbek legközelebb hozzá,
216 II | fejezve, hogy újra kezdődjék a másik. A haldokló ne gondolkozzék
217 II | újra kezdődjék a másik. A haldokló ne gondolkozzék
218 II | utolsó órám egészen övé. A hon ege sohase maradjon
219 II | fiam helyembe kél. Midőn én a ravatalra fekszem, ő a trónra
220 II | én a ravatalra fekszem, ő a trónra lép – leáldozó hold
221 II | lássa meg, mint kél utána a hajnalodó nap. Kiáltsátok,
222 II | Kiáltsátok, hogy „Éljen a khagán!”, midőn tudom, hogy
223 II | ez nem nekem szól többé.~A vezérek egyhangúan kiálták: – „
224 II | egyhangúan kiálták: – „Éljen a khagán!” s Dalmát térdeikre
225 II | szólt az, most teneked. A te lépcsőid a trónhoz vezetnek
226 II | most teneked. A te lépcsőid a trónhoz vezetnek fel, az
227 II | vezetnek fel, az én lépcsőim a sírbarlangba le.~Ekkor a
228 II | a sírbarlangba le.~Ekkor a rhabonbánok közül egyik
229 II | mint erővel.” Egy óra múlva a tiéd álland helyén; mi legyen
230 II | áthatott arccal viszonzá: – „A hazáért semmi áldozat sem
231 II | semmi áldozat sem nagy.”~A rhabonbán vevé kését, s
232 II | négyszögű pálcára felrótta a mondatot, az ogur írás saját
233 II | légy jelen, és halld meg a nevedre tett esküt.~Dalma
234 II | nevedre tett esküt.~Dalma a két kard alá állt, fölemelt
235 II | bármiként az életet, s óhajtsam a halált: ha népem kívánja,
236 II | éljek, élni fogok. Irtózzam a haláltól, s szeressek élni:
237 II | Gyűlöljek bár, mint tűz gyűlöli a vizet, ha népem java kívánja,
238 II | szeressek bár, mint ég szereti a földet, ha népem java kívánja,
239 II | azt – szólt Oldamúr –, s a túlvilágon emlékezni fogok
240 II | ingadozom; sújts le, ha elbukom.~A rhabonbánok kimentek, s
241 II | kürtszózat között adták hírül a népnek az új fejedelemválasztást.
242 II | új fejedelemválasztást. A csapatok üdvkiáltása felhallatszott
243 II | üdvkiáltása felhallatszott a völgyek aljából.~– Most
244 II | aljából.~– Most járuljatok a vérszövetséghez, vezérek –
245 II | vérszövetséghez, vezérek – szóltak a gyulák, s a középre kitették
246 II | vezérek – szóltak a gyulák, s a középre kitették az ősi
247 II | kitették az ősi ereklyét, a szerecsendiókelyhet, melybe
248 II | fejedelemválasztáskor egyesülni szokott a hét vezér vére, annak jelképeül,
249 II | egy vérré, egy akarattá a nemzetért.~A vezérek egyenkint
250 II | egy akarattá a nemzetért.~A vezérek egyenkint odaléptek,
251 II | hegyével megszúrva karjaikat, a kehelybe csorgaták a kifolyó
252 II | karjaikat, a kehelybe csorgaták a kifolyó vért, ünnepélyes
253 II | ünnepélyes hangon mondva a hulló vércseppek felett:~–
254 II | Már hat vezér vére omolt a serlegbe, ekkor a hetedik
255 II | omolt a serlegbe, ekkor a hetedik lépett elő, egy
256 II | halovány arcához, melyet csak a csatában lehetett látni
257 II | pirosnak.~Most is éppen a perzsa határokról jött vissza,
258 II | vissza, hol négy év óta járt a seregekkel, és sietve jött
259 II | khagán beiktatásán.~Odalépett a serleghez ő is, s amint
260 II | fehér karját megszúrta, s a bíbor vér felszökellt belőle,
261 II | szilárd érchangon ismétlé a véresküt, Dalma egyszerre
262 II | hallatára, s amint meglátta a vezért, vére arcába szökellt
263 II | anyád sírjához, én letéptem a virágot a szirt fokáról,
264 II | sírjához, én letéptem a virágot a szirt fokáról, te koszorúnak
265 II | te koszorúnak fűzted azt a sírhalomra, s ott sírtunk
266 II | sírhalomra, s ott sírtunk mind a ketten, és az oly jólesett…
267 II | biztatva szóla hozzá.~– Beszélj a múltakról, Elemér. Utolsó
268 II | egymás mellett lovaglánk a futó dámvadat űzve. Egyszerre
269 II | Mint hagytunk fel egyszerre a dámvad űzésével, hogy oroszlánra
270 II | ellen! Félreloptuk magunkat a kísérőktől s felkerestük
271 II | kísérőktől s felkerestük a fejedelmi állat berkét.
272 II | Ez nem futott el, miként a dámvad: az első hívásra
273 II | akartalak előzni, az oroszlán a fejét földre fektetve, farkával
274 II | fektetve, farkával kétfelől a földet korbácsolá, s azon
275 II | felszökött, s lábadat megragadva, a földre ránta; te lábadat
276 II | egymás mellett, alig várhatva a csatakürt rivallását; keblünkben
277 II | rivallását; keblünkben zajlott a vér, szemeinkben eddig nem
278 II | tüze égett. Végre hangzott a riadó. A te arcod kigyulladt
279 II | Végre hangzott a riadó. A te arcod kigyulladt egyszerre,
280 II | legelső során, keresztül a másodikon, s egy pillanat
281 II | ordítással özönle körül, a kardok villogtak fejed körül,
282 II | kardok villogtak fejed körül, a nyilak pattogtak páncélodon,
283 II | pattogtak páncélodon, s a harc közepett ősz apád kiáltása
284 II | betakart, ki felfogta rólad a halálcsapásokat, ki biztatott,
285 II | csüggedj, s ahova gyönge volt a te csapásod, oda egy erősebbet
286 II | körülem fűzve; egyik csillag a másik után letűnt, egyik
287 II | után letűnt, egyik őrtűz a másik után kialudt, csak
288 II | Te küzdelemre hittad fel a sorsot, ím, az első szavadra
289 II | Úgy jaj neked, vagy jaj a hazának.~– Jaj nekem egyedül.
290 II | Esküm megtartandom – sóhajta a gyermek, s könnyeit elfojtva
291 II | s helyet foglalt rajta a búskomoly halványság.~–
292 II | lennék testőreid között a legutolsó, ki ajtód küszöbénél
293 II | Tetőled távol, fáj bennem a lélek, s midőn látlak, öröm
294 II | hideg szóval felelt:~– Hagyd a gyermekkori rajongásokat,
295 II | elfoglalám. Figyelmeztetni fogod a régóta fennálló titkos szövetségre,
296 II | szív és testvéri kar tárul a hű szövetséges elé, kemény
297 II | Elemér még mindig ott állt a sátor közepén, rajongó tekintete
298 II | szívéhez és ajkaihoz szorítá a nyújtott kezet, melyen keresztül
299 II | széjjeltekintve, s hirtelen elhagyá a sátort; az őrszemek mindig
300 II | előtt. Arca fehér volt, mint a márvány.~– Elégült vagy-e
301 II | sem volt oly nehéz, mint a tiéden lesz. Légy áldva
302 II | tiéden lesz. Légy áldva még a túlvilágon is, mert amiről
303 II | lemondasz, azon üdvöd még a mennyországban sem leled
304 II | átlátszóság foglalta el a színtelen vonásokat, mikben
305 II | Vezérek! – szólt Oldamúr a körülállókhoz, kik tiszteletteljesen
306 II | tiszteletteljesen vonultak a sátor oldalaihoz, s most
307 II | túl mindent föltalálunk: a napsugáros mezőt, a kedves
308 II | föltalálunk: a napsugáros mezőt, a kedves rokonokat, az elválhatlan
309 II | az elválhatlan kardot, s a kedvenc paripát – csak a
310 II | a kedvenc paripát – csak a hazát nem sehol. Ez az élőknek
311 II | az élőknek marad. Az ég a megdicsőült lelkeké, de
312 II | megdicsőült lelkeké, de a hamvaknak is van joguk azon
313 II | e föld, kik ott pihennek a négyszögű kövek alatt, velök
314 II | saját maga… Ki ne húzzátok a kardot hüvelyéből ok nélkül,
315 II | nélkül… Vénekre bízzátok a hadizenést, ifjakra a békekötést…
316 II | bízzátok a hadizenést, ifjakra a békekötést… Ha győztök,
317 II | vesztetek, tudjatok remélni; a szerencse elbízottá, a balsors
318 II | a szerencse elbízottá, a balsors elcsüggedtté ne
319 II | benneteket… Ne legyetek zsarnokai a kisebbeknek, hogy rabszolgái
320 II | hogy rabszolgái ne legyetek a nagyobbaknak… Szeressetek
321 II | legnagyobb – és legdicsőbb – a hazát – legjobban…~E szavakkal
322 II | s kezét mellére bocsátá.~A táltos e pillanatban belépett
323 II | táltos e pillanatban belépett a sátorba, s reszketeg hangon
324 II | az idő lejárt, készülj a hosszú útra! Oldamúr nem
325 II | Szemei csukva voltak. Lelke a napsugártól aranyozott felhők
326 II | nap felé.~Dalma érzé, hogy a kéz, melyet kezében tarta,
327 II | szóval.~Észrevétlenül jött rá a halál. Csak arra várt, hogy
328 II | alvó gyermek anyja keblén.~A férfiak zokogva tőrlék szemeiket.~
329 II | országnagyok. Takarjátok el a könnyeket. Férfinak sírni,
330 II | férfit siratni dísztelen. A halál napja örömnap, s úgy
331 II | siratni az asszonyokat.~A férfiak távoztukban bámulattól
332 II | Miként szerette atyját, s a gyáva könnyet mégis visszafojtja.~
333 II | omolt atyja holttestére, a fájdalom szívszaggató hangján
334 II | kiáltva:~– Atyám, atyám! – A könny záporként hullott
335 II | záporként hullott szemeiből a holt ravatalára.~
336 III| puszta közepett világítnak a nomád török nép őrtüzei.~
337 III| nomád török nép őrtüzei.~A nagy próféta, még ekkor
338 III| legészakibb részein, kiket a mahomedanizmus sem tudott
339 III| Az éjfél órájában, mikor a kaszás csillag feljött a
340 III| a kaszás csillag feljött a láthatárra, akkor kezdődött
341 III| láthatárra, akkor kezdődött a démon áldozata.~Egy nagy
342 III| Egy nagy fekete kő volt a puszta közepén felállítva,
343 III| kioltottak minden tüzet a sátorokban és mezőkön, a
344 III| a sátorokban és mezőkön, a nép arcra vetette magát,
345 III| nép arcra vetette magát, a sötét éjszakában háromszoros
346 III| ordítással kiáltva:~– Astaroth!~A harmadik üvöltés után a
347 III| A harmadik üvöltés után a fekete oltárhoz léptek a
348 III| a fekete oltárhoz léptek a máguszok, s meggyújtották
349 III| s meggyújtották alatta a tüzet. Az érc izzóvá lett
350 III| vörös tünemény sugárza szét, a reszkető emberarcokba világítva,
351 III| bálványnak hozni. Az egyik volt a „keserű áldozat”, a másik
352 III| volt a „keserű áldozat”, a másik az „édes”. Amazt adák
353 III| volt.~Hét állatot áldozának a természetnek mind a hét
354 III| áldozának a természetnek mind a hét rendéből. A keserű áldozatnál
355 III| természetnek mind a hét rendéből. A keserű áldozatnál csupa
356 III| áldozatnál csupa ártó állatokat, a férgek rendéből nadályt –
357 III| férgek rendéből nadályt – a bogarakéból skorpiót – csörgőkígyót
358 III| skorpiót – csörgőkígyót a csúszókból – egy cápát,
359 III| válogatva; férgek közül a bíborcsiga, bogarakból a
360 III| a bíborcsiga, bogarakból a pillangó, a kétéltűek közül
361 III| bogarakból a pillangó, a kétéltűek közül a salamander,
362 III| pillangó, a kétéltűek közül a salamander, egy aranyhal,
363 III| hírére örömünnepet tartott a török nép. Keserű áldozat
364 III| Keserű áldozat kellett. A halálnak szánt barmok, az
365 III| szánt barmok, az embertől a nadályig erős hálókba burkolva
366 III| párkányára voltak már állítva, a máguszok hosszú, háromágú
367 III| taszítandók, csupán Disabul, a király megérkeztére vártak
368 III| látszék, nagyobb ura volt a bálványnak, mint a bálvány
369 III| volt a bálványnak, mint a bálvány őneki.~Három disztonáló
370 III| kürtszó nemsokára hírül adá a magára várató kényúr közelgését,
371 III| ott lehete látni Jagárt, a fehér hunok követét és Padmalanhát,
372 III| megesketve Disabult, hogy a békét meg nem zavarja, sem
373 III| tilalma alatt tartogatva a harcvágyó szörnyeteget.~
374 III| szörnyeteget.~Disabul inte a máguszoknak, s azoknak kellemetlen
375 III| hányattak az élő áldozatok, a bálvány irtózatos szája
376 III| Tehát Oldamúr meghalt, s a király, ki utána trónra
377 III| élete lesz.~Jagár meghallá a felkiáltást, s fejcsóválva
378 III| De megtehetem.~– Vétenél a szövetség ellen.~– Ki kötötte
379 III| születhettem-e arszlánnak? Ha a kérődző állatok szövetséget
380 III| született leánygyermeket a vízbe fojtatál. Ez a te
381 III| leánygyermeket a vízbe fojtatál. Ez a te dolgod, Disabul. Saját
382 III| ezt. Nekem munka kell. Ez a sok apró nép, aki körös-körül
383 III| elpusztult már, vagy elszaladt a világ végire. Minden ellenségemet
384 III| hogy az igazság legelső úr a földön. – Tehát az lesz
385 III| szakálltalan, kiböjtöljön engem a világból, s én nagy kegyesen
386 III| kedvem van őt letaszítani a magáéról?~– Megesküvél bálványod
387 III| bálványaim? Parancsoljanak a másvilágon, e világ az enyim,
388 III| rá! Le fogjátok-e ugatni a sasokat az égből? Fenyegették-e
389 III| Fenyegették-e valaha az egerek a párducokat?~– Oh, nagy Disabul,
390 III| felének prófétája.~– Réme a gyáváknak, s prófétája a
391 III| a gyáváknak, s prófétája a bolondoknak. De fogadom,
392 III| egyenkint hívogatom ki párbajra a nagy próféta dárdahordozóit?
393 III| három hadsereget küldék a lázadó rabszolga ellen,
394 III| Chorazan felől keríti el, a másik a tengeren kerül háta
395 III| felől keríti el, a másik a tengeren kerül háta mögé,
396 III| tengeren kerül háta mögé, a harmadik egyenesen a sivatagon
397 III| mögé, a harmadik egyenesen a sivatagon vág ellene keresztül.
398 III| vág ellene keresztül. Ha a föld el nem nyeli, meg nem
399 III| Mit teszek? Lekaszálom a földet, s ha kifogyok a
400 III| a földet, s ha kifogyok a földből, berontok az égbe.
401 III| homokpusztát kapott örökségbe, a ti vesztetekre növelte meg
402 III| hangzanak.~– Én is úgy hiszem. A tatár népet eltörlöm ma,
403 III| eltörlöm ma, az ogurt holnap, a hindut holnapután, s még
404 III| hindut holnapután, s még a fehér hun, és a kínai számára
405 III| holnapután, s még a fehér hun, és a kínai számára is lesz még
406 III| esztendőben. Elég egy úr a földön, lám az égen sincs
407 III| azt teszi, hogy készüljünk a harcra. – Készüljetek a
408 III| a harcra. – Készüljetek a halálra.~– Ah, nagy Disabul,
409 III| van fejetek, s nekem ez a fej kell, ha nincs egyéb!~–
410 III| meg az ég – monda Jagár, s a hindu követtel együtt elhagyá
411 III| követtel együtt elhagyá a királyt.~Ez kidühöngött
412 III| messziről kiálták: – Hírnök a tengerről!~Néhány pillanat
413 III| lerongyolt öltönyű férfi állt meg a királyt körülálló testőrök
414 III| hatalmas Disabul – szólt a hírnök fogvacogva –, rossz
415 III| ha rossz, legyen rövid.~A hírnök nagy lélegzetet vőn,
416 III| Hajóidat, melyek hadseregedet a tengeren átszállíták, a
417 III| a tengeren átszállíták, a tenger közepén vihar támadta
418 III| támadta meg. Elsüllyedt mind – a nép a vízbe fúlt – egyetlen
419 III| Elsüllyedt mind – a nép a vízbe fúlt – egyetlen gálya
420 III| egyetlen gálya jutott a parthoz, azt is a sziklához
421 III| jutott a parthoz, azt is a sziklához vágta a hullám,
422 III| azt is a sziklához vágta a hullám, magam menekültem
423 III| Dobjátok vissza, hogy legyen a többinél – ordíta Disabul.~
424 III| többinél – ordíta Disabul.~A katonák elragadták a hírnököt.~–
425 III| Disabul.~A katonák elragadták a hírnököt.~– Oh, átkozott
426 III| kiálta szakállát tépve a király. Hogy fuss a világ
427 III| tépve a király. Hogy fuss a világ végeig, és soha meg
428 III| vitorlás hadam! Egész erdő a tenger közepére ültetve.
429 III| minden, minden oda! Vitézeim a tengerfenekén fekszenek,
430 III| gályáimat darabokban hányja ki a partra a hullám.~A király
431 III| darabokban hányja ki a partra a hullám.~A király őrjöngő
432 III| hányja ki a partra a hullám.~A király őrjöngő fájdalommal
433 III| semmi baj. Ha egyet elnyelt a víz, kettőt csak nem nyelt
434 III| kettőt csak nem nyelt el a föld.~Ismét kürtszó hallaték,
435 III| Ismét kürtszó hallaték, és a kiáltás más oldalról.~–
436 III| belepett harcos sietett a király elé, lelkendező szóval
437 III| kiáltva:~– Hatalmas király, a pusztáról jövök, hadsereged
438 III| csupán az élet. Hadseregedet a pusztában érte a Szamum
439 III| Hadseregedet a pusztában érte a Szamum irtószele, s homokfellegekkel
440 III| el tevémen.~Disabul mint a villámütötte fa állt sötéten
441 III| sírok. Még van egy hadam. Ez a kettő úgyis csak szedett-vedett
442 III| nem siettek jobban. Oh, a chorazani sereg mindezt
443 III| elhallgatott mindenki. Maga a király is némán, mereven
444 III| is némán, mereven bámult a sötétségbe, az érkező alakjára
445 III| reszkető ábrázat! Honnan hozod a rossz hírt? Égből cseppentél
446 III| Égből cseppentél ide, vagy a tenger okádott ki téged
447 III| Chorazanból jövök – hebegé a hírnök.~– Némulj meg örökre…
448 III| khánnal összetalálkozánk.~– A végin kezdd… Győztetek-e?~–
449 III| vagyok utolsó, ki megmenekült a harcból.~– Astarothra, nem
450 III| kardját kirántva, kettéhasítá a hírnök fejét.~Azután kiesett
451 III| Azután kiesett kezéből a kard.~– Ég és pokol! Mindenem
452 III| mindenem, mindenem. Ez a szép hadsereg; a válogatott
453 III| mindenem. Ez a szép hadsereg; a válogatott páncélos hadsereg,
454 III| terült el egyik hegyoromtul a másikig, arany pajzsaikon
455 III| másikig, arany pajzsaikon a nap tündökölt, dárdáik hegyével
456 III| tündökölt, dárdáik hegyével a leszakadó eget képesek lettek
457 III| feltartani… e lovas dandárok, mik a széllel futottak versenyt,
458 III| kilőtték, elborították vele a napot, s ha őrtüzeiket meggyújták,
459 III| őrtüzeiket meggyújták, mintha a föld tükrözte volna vissza
460 III| tornyok, mik ijedelmei voltak a harcnak, e hős vezérek,
461 III| s e lobogó sátorok, mik a halmokat ellepték. Ez mind,
462 III| őrült álmodozással tekinte a levegőbe, határozatlan léptekkel
463 III| ezt? – Ordíta, felkapva a kardot. – Ki harcol ellenem
464 III| sem látszanak ki belőle.~A máguszok elszörnyedve rohantak
465 III| máguszok elszörnyedve rohantak a bálványt káromló király
466 III| bálványt káromló király elé. A főmágusz eléje állt.~– Szűnj
467 III| ez idomtalan alaknak itt.~A máguszokföld alatti csöveken
468 III| Astaroth beszél – szólt a főmágusz Disabulnak. – Mi
469 III| tömjétek meg kaviccsal.~A bálvány egyre bőgött.~–
470 III| meg neki, hogy igya ki azt a tengert, melybe gályáim
471 III| Astaroth édes áldozatát kéri: a bíborcsigát, a pillangót,
472 III| áldozatát kéri: a bíborcsigát, a pillangót, a salamandert,
473 III| bíborcsigát, a pillangót, a salamandert, az aranyhalat,
474 III| salamandert, az aranyhalat, a galambot, a paripát és a
475 III| aranyhalat, a galambot, a paripát és a szeplőtlen
476 III| a galambot, a paripát és a szeplőtlen szüzet.~– No,
477 III| tizenhét éves szűz kell, mert a tizenhetes szám előtte szent.~
478 III| Disabul leverten hallgatá a máguszt.~– Keveset beszélj,
479 III| tizenhét éve uram minden leányt a vízbe hányattál; aki akkor
480 III| apjának szeme fénye is és a világ szépsége, esküszöm,
481 III| esküszöm, áldozat legyen!~A máguszok egy része eltávozott,
482 III| szánt szüzet elhozandók, a többiek azalatt meztelen
483 III| ordíták Astaroth nevét. A nép körül a földön arcra
484 III| Astaroth nevét. A nép körül a földön arcra borulva feküdt.
485 III| Még tartott az éj, midőn a máguszok visszaérkezének
486 III| országban élt, s megálltak vele a rémbálvány előtt.~Halavány
487 III| termete körül csavargatá a szél, annak szelíd körrajzait
488 III| Uram király, ez Halila, a te leányod.~Disabul föltekinte,
489 III| történik vele, de midőn a főmágusz intésére egyszerre
490 III| okádva száján és szemein, s a lány megpillantá atyjának
491 III| hirtelen kiragadá magát a máguszok kezéből, s Disabulhoz
492 III| fenevad rézgyomrából egyenesen a mennyországba jutsz.~– Oh,
493 III| rémítő szavaiddal, mielőtt a halál megölne. Hisz én nem
494 III| az életet, és nem irtózom a haláltól. Itt vagyok, verjétek
495 III| vagyok, verjétek szívembe a tőrt, hajítsatok le magas
496 III| koromban kivetettél volna a pusztára, valamely fenevad
497 III| hogy aki engemet kíván, a te gyűlöletedet kívánja
498 III| ország? Ha megfordítva állana a sors, s te volnál férfi
499 III| inkább ördög, de férfi…~A bálvány megunta a sok beszédet,
500 III| férfi…~A bálvány megunta a sok beszédet, és bőgni kezdett.
1-500 | 501-1000 | 1001-1073 |