Fezejet

 1 I  |       örökké harcot viselt vele, soha sem bírta azt többé legyőzni.~
 2 II |     történetét; adja az ég, hogy soha vége ne legyen annak.~–
 3 II |     közel hozzám nem jöend senki soha, s ha meghalok, átok alatt
 4 II |         nem gondoltak az emberek soha. Isten gyengének alkotá
 5 II |      Örömest lennék árnyad, hogy soha el ne hagyhass, örömest
 6 II |         virraszt. Én nem ismerék soha sem anyát, sem testvért,
 7 III|          fuss a világ végeig, és soha meg ne pihenj! Oh, átkozott
 8 III|        Oh, de én nem bántottalak soha, miért engeded, hogy megöljenek?~–
 9 III|          nem adtam neked rá okot soha.~– Te nem. Anyád adott rá
10 III|        kell hajtanom fejem, mely soha megalázva nem volt. Mit
11 III|        sem szeret már! Egyetlen, soha el nem múló Isten! Légy
12 III|             Ne félj. Nem hagy el soha, akihez kiáltál.~E dalia
13 IV | közöttünk? Mert eset nem volt rá soha.~– Uram. Első honalkotóink,
14 IV |           s szerelmet nem érezél soha. De lásd: e szűz alázatosan
15 IV |          nevet mondtam neked. Én soha sem láttam őt, oh, hagyd
16 IV |        tekintettel sem biztatott soha.~Dalma lelkén reménysugár
17 IV |         szerelmet.~– De nem volt soha, ki azt idegen földbe tudta
18 IV |          szíved?~– Ne lett volna soha! Oh, így belső seb által
19 IV |     Szíve nem nyílt meg nő előtt soha, te azt tedd, hogy utánad
20 IV |       rebegé Elemér bánatosan. – Soha! – sóhajta Dalma.~– Légy
21 IV |       takarva, sírt keservesen~– Soha nem látom őt többet!~A könnyek
22 IV |   egyszerre keresztülütném, hogy soha el ne válhatnánk egymástól!
23 IV |          el nem válunk egymástól soha.~Elemér teljes gyönyörrel
24 IV |   Örvendetesbet nem mondott neki soha senki, mint halálos ellensége.
25 V  |        engedi rabszolgákká lenni soha.~Szemei könnyeztek, midőn
26 Uto|    szakadékok közé, szájába adva soha nem élt királyoknak és királyleányoknak;