Fezejet

 1 II |     meglassult, de meg nem törött hangon –, az idő végihez közelg:
 2 II |          azokat, s reszketéstelen hangon, elfogulatlan kebellel esküdött. –
 3 II |          kifolyó vért, ünnepélyes hangon mondva a hulló vércseppek
 4 II |   belépett a sátorba, s reszketeg hangon szólt hozzá:~– Oldamúr,
 5 II |       körültekinte rajtok, s erős hangon, mely ment volt minden emberérzelemtől,
 6 III|         tud, sikolt kétségbeesett hangon:~– Atyám, segíts, engem
 7 III|              kérdé merész, kihívó hangon.~– Mit akarsz? – ordíta
 8 III| megoltalmaz téged – szólt biztató hangon az ogur levente. – S ha
 9 III|         meglepetésén, újra kemény hangon kiálta: – Ha mennybéli követ
10 IV |           vádlott nőhöz, s tétova hangon mondá ki az ítéletet:~–
11 IV |         felé, s indulattól csengő hangon kiálta:~– Miért jövél vissza,
12 IV |         bátorságát, alig hallható hangon rebegé:~– Uram, amit rám
13 IV |        utolsó intés oly indulatos hangon volt mondva, hogy Elemér
14 IV |         csöndes, szenvedélyhagyta hangon szólt:~– Légy nyugodt. Ha
15 IV |           Elemér kezét, s szilárd hangon kérdé tőle~– Hívem vagy-e?~–
16 IV |       susogá Dalma szellemcsöndes hangon.~S azzal a mellékterembe
17 IV |         ugyebár? – szól reszketeg hangon. Kezem hideg, mint a jég,
18 V  |        feltekinteni, midőn rebegő hangon szólt:~– Légy áldva, oh,
19 V  |      Tudom – felelt Halila kikelt hangon, s újra inte Kubláj felé.~
20 V  |   gyilkosa? – szólt Dalma szigorú hangon. – Igen, én! – kiálta egyszerre
21 V  |         holttetemre, szívszaggató hangon kiáltva:~– Elemér! Kedvesem.~–