Fezejet
1 I | emberi bűnök terhe alatt, s tövisekkel, szárazsággal,
2 I | terjedjen szét fűbe, fába, s bőség és öröm tenyésszen
3 I | a fegyvernek való ércet, s kardokat és nyilakat kovácsoljon
4 I | férfiaik mindegyike óriás, s a százéves kor náluk még
5 I | öregségnek sem volt nevezhető, s ha nem volt is náluk vallás
6 I | csecsemőjét elrejté a bokrok közé, s maga ellenkező irányban
7 I | meghallá a csecsemő sírását, s szoptatni kezdé azt. Ez
8 I | a gyermek megerősödött, s tudott futni és harapni,
9 I | ráakadtak nemzetebeli férfiak, s magokkal vivék azt, és átadva
10 I | felnevelék őt ember módra, s Bertezena nevet adtak neki.~
11 I | a szabad vadállat teje, s midőn felnőtt és ifjúvá
12 I | felnőtt és ifjúvá erősödék, s társaival együtt durva bőrkötényét
13 I | megölni azt, aki bennünket öl? S használni azt a vasat, melyet
14 I | a nők is biztatták őket, s a vének még emlékeztek boldog,
15 I | körülfogták Bertenezát, s áhítattal hallgaták szavait. –
16 I | helybenhagyták a tanácsot, s mire a két hó lefolyt, elkészültek
17 I | mint a tatár vezér lóháton, s elkezdé magyarázni a dolgot.~–
18 I | kiejtette azt a kezéből, s dühösen támadt az ifjúra.~–
19 I | fölemelve a nehéz kardot, s könnyeden, mint egy pálcát
20 I | megforgatá azt a feje fölött, s azzal úgy hasította vele
21 I | Bertezena lett fejedelmük, s a geoug nagykhán azon vevé
22 I | Rögtön fölülteté hadait, s kétszázezer lovassal megindult
23 I | engedék őt hegyeik közé jönni, s mikor ott saját sokaságától
24 I | bezárták völgyszorosaikba, s egy tíz napig tartó harcban
25 I | varchonita nép kifejlődésének, s bár örökké harcot viselt
26 I | türelmesen, mint a lekaszált fű, s a kínai bölcsek nem győzik
27 I | viseleteikben, házakat építettek, s azokat csínnal ékíték fel,
28 I | hajaikat szalagok közé fonták, s szűk, testhez idomult öltönyt
29 I | őket fejüket borotválni, s bő öltönyt viselni, végre
30 I | egykor Bertezena viselt, s melyet később diadalok emlékei,
31 I | és drágakövek ékesítének, s hogy az ország fejedelmei
32 I | kardokon, arannyal kiverve, s nehéz pénzeiken.~Ezek voltak
33 I | Európában hazát jelölend ki, s kiknek szövetségét a hetvenöt
34 II | engem az utolsó csatámban.~S azzal elmélázott újra, s
35 II | S azzal elmélázott újra, s mintha lelke elmaradt volna
36 II | halottas házakat jelöli. S ha másnak dicső volt meghalni
37 II | fiam – sóhajta Oldamúr, s e gondolatnál még halványabb
38 II | fölnyilák a sátor szőnyegeit, s beléptek a jósló táltosok.
39 II | mint egy reszketeg szobor, s a fellegekkel egyesült,
40 II | sírban. Hetednapon fölébrede, s amit ezalatt a túlvilágon
41 II | összeszorított kezükbe fogták, s hanyatt fekve visszatarták
42 II | visszatarták lélekzetüket erővel, s ily helyzetben el hagyák
43 II | hagyák magukat temetni, s néha hetek múlva ásatva
44 II | fölélesztettek halálmerevségükből s beszéltek a sírban álmodott
45 II | nyargalva űzik a futócsillagot, s uralkodnak mindazon ellenségeiken,
46 II | királyi székeikben ülő alakok s kezeiket fölemelve üdvözlék.
47 II | fiai a hazáért estek el, s nem hull annak könyje gyermekei
48 II | küldjétek hozzám fiamat, Dalmát, s hagyjatok vele magamra,
49 II | kitakarodtak a sátorból, s utánuk belépett Dalma.~Szép,
50 II | fehér gyöngyfüzérek közé, s végeiknél fogva felaggatva,
51 II | végeiknél fogva felaggatva, s még úgy is vállain alul
52 II | forgatni a kardot és kelevézt, s ha kell küzdeni hozzám illő
53 II | A halál napja örömnap, s férfit siratni dísztelen.
54 II | győzött egyik, holnap a másik, s a hasztalan győzelmek növelték
55 II | aki eltemesse halottait, s a diadalútról hazatérő Fejedelmek
56 II | kettő, megszánva önfaját, s kemény szerződést kötött,
57 II | megtiltá a további harcolást, s felszabadíta minden szomszédot,
58 II | szálljon a másik uralma alá, s így a varchoniták ismét
59 II | gyermekünk, sem neki, sem nekem, s az volt a kérdés, melyikünk
60 II | ellenségek az idegennél, s hogy három emberélet alatt
61 II | erkölcseivel, ördögimádó vallásával s zsarnoki szokásaival. Íme,
62 II | fogadtam, amit Isten adott, s íme, amidőn még senki sem
63 II | Híreszteld el, hogy fiad lett, s neveld őt annak. Ha majdan
64 II | hatalmat, hős tetteket, s megengedi, hogy túlélje
65 II | mellette el ne vesszen: s ha megmentésére kell, hogy
66 II | hozzám nem jöend senki soha, s ha meghalok, átok alatt
67 II | Biztatnálak, ha nem akarnád, s ellenkezem veled, midőn
68 II | mely ellen fogadást tevél, s az alól nincs kivétel.~–
69 II | járult a sátor szőnyegéhez, s a künn várakozó vezéreket
70 II | kiálták: – „Éljen a khagán!” s Dalmát térdeikre fektetett
71 II | A rhabonbán vevé kését, s egy négyszögű pálcára felrótta
72 II | fölött keresztbe tartottak, s azokat hétszer összecsapva,
73 II | jobbjával érinté azokat, s reszketéstelen hangon, elfogulatlan
74 II | Utáljam bármiként az életet, s óhajtsam a halált: ha népem
75 II | fogok. Irtózzam a haláltól, s szeressek élni: ha népem
76 II | hallottam azt – szólt Oldamúr –, s a túlvilágon emlékezni fogok
77 II | A rhabonbánok kimentek, s kürtszózat között adták
78 II | vezérek – szóltak a gyulák, s a középre kitették az ősi
79 II | Odalépett a serleghez ő is, s amint fehér karját megszúrta,
80 II | fehér karját megszúrta, s a bíbor vér felszökellt
81 II | vér felszökellt belőle, s ő szilárd érchangon ismétlé
82 II | férfias hang hallatára, s amint meglátta a vezért,
83 II | fűzted azt a sírhalomra, s ott sírtunk mind a ketten,
84 II | Emlékezem, emlékezem – s lassan haldokló apja ágyához
85 II | valami kísértő rém ellen, s kezével tiltva inte Elemérnek.~
86 II | Félreloptuk magunkat a kísérőktől s felkerestük a fejedelmi
87 II | megrázta aranyos sörényét, s dörgő ordítással felelt
88 II | kétfelől a földet korbácsolá, s azon pillanatban, midőn
89 II | hajítád reá, felszökött, s lábadat megragadva, a földre
90 II | hirtelen leszöktem paripámról, s megragadva két kezemmel
91 II | száját, hátrarántottam azt, s míg te késedet szívébe döféd,
92 II | keresztül a másodikon, s egy pillanat múlva ellenségtől
93 II | nyilak pattogtak páncélodon, s a harc közepett ősz apád
94 II | biztatott, hogy ne csüggedj, s ahova gyönge volt a te csapásod,
95 II | az, óh, jól emlékezem.~– S midőn hosszú táborutakon
96 II | pihentél, fejed ölembe hajtva, s karod körülem fűzve; egyik
97 II | testvérérzelmet szívedbe, s szenvedéllyé nő fel.~– Már
98 II | megtartandom – sóhajta a gyermek, s könnyeit elfojtva fölemelkedék
99 II | fölemelkedék apja nyugágyáról, s szilárd tekintettel fordult
100 II | ismét eltűnt minden pír, s helyet foglalt rajta a búskomoly
101 II | magadhoz hasonlóvá tész, s azt kívánod tőlem, hogy
102 II | távol, fáj bennem a lélek, s midőn látlak, öröm fog el,
103 II | Dalma parancsolt szívének, s hideg arccal, hideg szóval
104 II | szemekkel széjjeltekintve, s hirtelen elhagyá a sátort;
105 II | halok meg – szólt az agg, s jobb kezét gyermeke fejére
106 II | vonultak a sátor oldalaihoz, s most közelebb léptek.~–
107 II | léptek.~– Egy pillanat még, s én más eget, más napot fogok
108 II | találkozni fogtok velem, s én számon kérendem tőletek,
109 II | az elválhatlan kardot, s a kedvenc paripát – csak
110 II | csendesen lehunyta az agg, s kezét mellére bocsátá.~A
111 II | pillanatban belépett a sátorba, s reszketeg hangon szólt hozzá:~–
112 II | arccal körültekinte rajtok, s erős hangon, mely ment volt
113 II | könnyeket. Férfinak sírni, s férfit siratni dísztelen.
114 II | A halál napja örömnap, s úgy halni meg, miként ő
115 II | boldogság. Távozzatok, s küldjétek siratni az asszonyokat.~
116 II | Miként szerette atyját, s a gyáva könnyet mégis visszafojtja.~
117 III| ekkor nem is született, s Mohamed buzgó hívei azon
118 III| Kitől minden nép borzad, s kit minden rossz kútfejének
119 III| elűzetett ősi trónjárói, s most szenved sötét fogságban,
120 III| ki fog törni börtönéből, s visszafoglalja az eget,
121 III| visszafoglalja az eget, s megbünteti mindazokat, kik
122 III| kik őt egykor szidalmazák, s fölemeli azokat, kik oltárain
123 III| iszonyúan feltátott szájjal, s négy szarvval homlokán.~
124 III| oltárhoz léptek a máguszok, s meggyújtották alatta a tüzet.
125 III| emberarcokba világítva, s száján és szemein szikrákat
126 III| gyalog jött az áldozathoz, s csak akkor lőn észrevehető,
127 III| ogurokkali kötését meg nem szegi, s örök ígéretek és fenyegetések
128 III| Disabul inte a máguszoknak, s azoknak kellemetlen bántó
129 III| Tehát Oldamúr meghalt, s a király, ki utána trónra
130 III| meghallá a felkiáltást, s fejcsóválva monda: – Te
131 III| azt? Én nem. Ősapám tevé; s azért, mert ősapám bivaly
132 III| népeddel magad parancsolsz, s ez ellen senkinek sincsen
133 III| szövetségeseim vannak hátra, s most arra várjak, ugye,
134 III| kiböjtöljön engem a világból, s én nagy kegyesen nézzem,
135 III| előtt tevepásztor volt, s most fél Ázsia réme, s másik
136 III| s most fél Ázsia réme, s másik felének prófétája.~–
137 III| prófétája.~– Réme a gyáváknak, s prófétája a bolondoknak.
138 III| hírét, és mártírrá teszem, s ha nem mutogattak még prófétát
139 III| teszek? Lekaszálom a földet, s ha kifogyok a földből, berontok
140 III| árkát, vetett füveimet, s szövőszékeimet, amik nálam
141 III| holnap, a hindut holnapután, s még a fehér hun, és a kínai
142 III| jöjjenek elő az apró csillagok, s osztozzanak meg az égen,
143 III| van, nektek van fejetek, s nekem ez a fej kell, ha
144 III| meg az ég – monda Jagár, s a hindu követtel együtt
145 III| mellettem óriássá egy poronty, s mint tudakozódik utánam,
146 III| percben kürtszó hallatszék, s messziről kiálták: – Hírnök
147 III| fájdalommal tekinte szét, s meglátott egy katonát, kinek
148 III| érte a Szamum irtószele, s homokfellegekkel temette
149 III| az érkező alakjára lesve, s visszarezzent, midőn egy
150 III| menekültél meg! – ordíta Disabul, s kardját kirántva, kettéhasítá
151 III| széllel futottak versenyt, s ha nyilaikat kilőtték, elborították
152 III| elborították vele a napot, s ha őrtüzeiket meggyújták,
153 III| rakott fegyverzeteikkel, s e lobogó sátorok, mik a
154 III| elejtett kardjára talált lépni, s annak csörrenése felriasztá.~–
155 III| fenevad, most fiaddz meg, s szülj nekem oly hadsereget,
156 III| szűzzel, ki az országban élt, s megálltak vele a rémbálvány
157 III| megrántá Disabul köntösét, s mondá:~– Uram király, ez
158 III| leányod.~Disabul föltekinte, s ismét lesüté fejét. – Átok
159 III| okádva száján és szemein, s a lány megpillantá atyjának
160 III| magát a máguszok kezéből, s Disabulhoz futva, annak
161 III| annak térdeit átkarolá, s mintha sejtené, amit még
162 III| királynak édes áldozat kell, s ha volna is kívüled valakinek
163 III| felnevelt volna gyermekének, s jobb apám volna, mint te
164 III| megfordítva állana a sors, s te volnál férfi és Dalma
165 III| rabszolga, kit szépséged bája s halálkínaid megindítnak,
166 III| ide, lássátok e leányt, s nézzétek meg jól: az én
167 III| miatt térdeire roskadt, s meggyalázott arcát kezeibe
168 III| főmágusz odalépett Halilához, s megfogta kezét.~– Szeplőtelen
169 III| ki mindenütt jelen vagy, s védője vagy az üldözöttnek,
170 III| múló Isten! Légy velem! S ha van szemed meglátni szenvedéseim,
171 III| félrántva őt térdeiről, s elborzadva rajta, hogy az
172 III| máguszok felkarolták őt, s rohantak vele a bálvány
173 III| a máguszok közé lépett, s megfogva a leány kezét,
174 III| visszatartá őt közülük, s biztatva szóla hozzá:~–
175 III| délceg, bátor arcú ifjút, s kezét megragadva, kebléhez
176 III| megragadva, kebléhez szorítá, s szólni nem bírt könny és
177 III| Eredj dolgodra, botor fiú, s örülj rajta, hogy még fiatal
178 III| megengedi magát rémíteni, s ismét visszalép. Átkarolta
179 III| örömében hal meg, ha fölemeled, s lábaid porát csókolja, ha
180 III| hangon az ogur levente. – S ha gyönge volna az olajág,
181 III| olajág, megvéd e kard!~– S ki vagy te? – ordíta Disabul –,
182 III| Észrevehetni arcomon? – s azzal erőt véve meglepetésén,
183 III| olajág mellé kardot is kötni s legjobb vitézeim közül kétezeret
184 III| reszketve tántorgott a trónig, s felült reá, és sötét arccal
185 III| erről téged tudósítni kíván, s irántad való gondolkozása
186 III| Disabul ajkába harapott, s szemei vadul forogtak.~–
187 III| elvevé az apródtól a vánkost, s maga nyújtá fel Disabulnak
188 III| kenyeret… – monda Disabul, s fogait csikorgatta, míg
189 III| Disabul keresztültörő gúnnyal, s a kezei közt összelapuló
190 III| ismét elvivéd magaddal! – S gyászoló epedéssel tekinte
191 III| világított, míg sötét volt az éj, s most feketén állt ott a
192 III| újra kardcsörgés hallalik, s az imént eltávozott hindu
193 III| hangulatot hasznára fordítani, s kiválva a többiek közül,
194 III| közül, a trón elé lépett s fejét lehető magasra emelve,
195 III| fölemelkedve trónjában, s keserű jókedvvel széttekinte
196 III| az megrángatta csuháját, s Disabul elé lépve, rövid
197 III| eszébe, hogy mit kérjen, s azzal ostoba képpel mondá:~–
198 III| Kell e boglár valakinek?~S azzal leszakítá boglárát
199 III| Osztozzatok meg rajta!~S azzal egyenkint letépve
200 III| erősebb elvette a gyöngébbtől, s ha egy felkapta, elvette
201 III| Kubláj odalépett Disabulhoz, s megfogá kezét.~– Térj magadhoz,
202 III| föl a trón lépcsőjéről, s reszketve fogta meg atyja
203 III| csodálnom. Gyermekem vagy, s ösztönnek engedsz. De hogy
204 III| még nem ment le végképp, s hogy én fel tudom azt újra
205 III| nélkül ledönti őt trónjáról, s téged ültet bele. – Mondd
206 III| láttam e fiatal gyermeket, s ha többi kortársaival összehasonlítám,
207 III| Jer, mérkőzzél meg velem.” S azzal a harcsíkra szólított,
208 III| azzal a harcsíkra szólított, s amint ott paripáinkkal egymásnak
209 III| Három oldalbordám törött be, s én sajnosan kényszerültem
210 III| szemérmesen fordulni erre, arra, s egy-egy tétova szót rebegni
211 III| bátran társalgott velök, s tekintetében nem volt semmi
212 III| fejére tették a nászkoszorút, s aztán egy nappal később,
213 III| Nőt kell neki adni.~– S ki kényszeríthet arra valakit,
214 III| fejedelmet, hogy megházasodjék? S még ha tehetnők is ezt,
215 III| gyanítani, nehogy észrevegyék, s bennünket kijátszanak.~–
216 III| senki –, monda a király, s leányához fordult.~– Szelíden
217 III| Disabul megfogta leánya kezét, s szelíd arcot iparkodék ölteni,
218 III| arcot iparkodék ölteni, s beszédét, gyöngéd hangokra
219 III| reszkető szóval a leányka, s gondolatjai az eltávozott
220 IV | várt az ifjú uralkodóra; s az öröm, melyet mint fejedelem
221 IV | magát szenvedélye ellen, s erős határozata volt, őt
222 IV | keresztül vették útjokat, s midőn ez idő szerint a kerek
223 IV | szegény az egész hazában, s mintha még a lelkeken is
224 IV | gyűlése hívatott össze, s előre beszéltek róla az
225 IV | mégis visszasugárzott rajta, s mentül féhérebb volt az
226 IV | Végre levették őt lováról, s palotája kapujától kezdve
227 IV | fel egyszer az erényt is, s írnátok törvényeket, melyek
228 IV | bűnöst égessétek porrá, s nevét adjátok egy utálatos
229 IV | tudott enni egy borjút, s mégis oly sovány volt, hogy
230 IV | segítségökre nem leend, s azzal magukra hagyták őket.~
231 IV | megvetve lábát, mint egy cövek, s fölemelve gömbölyű fejét
232 IV | porontyom, hasra fekügyem-e, s úgy harcoljak veled, hogy
233 IV | célkarikát a gyomrodra, s amit azon kívül találok
234 IV | hirtelen visszafordult, s félreütve az óriás kopjáját,
235 IV | kopjáját, elveté a magáét, s mint egy kis vadkan sebesen
236 IV | annak térdei közé dugva, s vaskos karjaival megkapva
237 IV | hosszában végigesett a fövényen, s nagy tenyerével megüté a
238 IV | kirántá az óriás kardját, s annak nyakára tette lábát.~–
239 IV | erre közbeveték magukat, s félrevivék a bajvívókat.~–
240 IV | el örökre. Ő elhagyott, s én mindennap imádkozám Istenhez,
241 IV | Istenhez imádkozni segélyeért, s ím, az napon a férfi, kit
242 IV | ellenére előttem megjelent, s azon pillanatban vége volt
243 IV | hallatszék a sorompók előtt, s a nép közt egy ifjú közeledék
244 IV | fordult a vádlott nőhöz, s tétova hangon mondá ki az
245 IV | mely erődet megtöré – s bűnöd vádja alól föloldalak!~
246 IV | tekintettel fordult Elemér felé, s indulattól csengő hangon
247 IV | amit rám bíztál, elvégezém, s ezennel a hatalmat, mellyel
248 IV | felruháztál, kezeidbe visszaadom, s többé nincs okom tőled távol
249 IV | van nekem”, gondolá Dalma, s míg szíve rég elfojtott
250 IV | elfojtott örömek alatt repesett, s a kedves ifjút heves dobogásával
251 IV | szeret!” – gondolá magában, s bár meg kelle őt nyugtatni
252 IV | lépett Dalmához közelebb, s oly suttogva, hogy más meg
253 IV | állt föl féltérdeltéből, s zavarodottan hebegé:~– Látni
254 IV | Dalma lángra gyúlt arccal, s inte, hogy hozzák elé paripáját.~
255 IV | beszédre találkozni fog, s maga körül gyűjté udvara
256 IV | messzebbre halassza ez időt, s félve attól, amit óhajtott,
257 IV | Disabultól követ érkezett, s a khagán elé bocsáttatni
258 IV | közbejövetel.~Felült trónjára, s inte, hogy vezessék elé
259 IV | ajtónál elkezde hajlongani, s háromszor ismétlé azt, míg
260 IV | egy sugár hiányzik még, s ím, e sugárt királyom saját
261 IV | számodra egyetlen leányát.~S ezzel levevé a halavány,
262 IV | árulás!” – gondolá Dalma, s keblén mintegy önkénytelen
263 IV | szoktak. Te a nőarcot kerülöd, s szerelmet nem érezél soha.
264 IV | elül ő annak zsámolyán is, s boldognak tartandja magát,
265 IV | boruljunk e magas úr lábaihoz, s könyörögjünk előtte, hogy
266 IV | Halilának:~– Te itt maradsz. – S ott hagyta a leányt.~A férfiak
267 IV | országnagyok nejei veszik át, s a szent forrásban megfürösztve,
268 IV | áldása.~Dalma ingerelve volt, s azon gondolat támadt lelkében,
269 IV | mindenáron elidegenítse magától, s bosszúsan válaszolt a nőknek:~–
270 IV | A férj királya nejének, s a nő férjének rabszolgája!
271 IV | Dalma megfogá a leány kezét, s élesen tekintve annak arcába,
272 IV | tekintve annak arcába, kérdé:~– S valóban szeretsz te engem?~–
273 IV | szólt Dalma ragyogó arccal, s keblére voná a leányt.–
274 IV | Nevezd meg szerelmed tárgyát, s én Istenre fogadom, hogy
275 IV | egyetlen szenvedés volt, s midőn azt egy borzasztó
276 IV | bátorrá? Tégy megbízottaddá, s én elődbe hozom választottodat.
277 IV | arca egyszerre kigyulladt, s szemérmesen takarta azt
278 IV | gyöngédséggel vonva Halilát magához, s az alig hallhatóan rebegé
279 IV | sikolta föl egyszerre Dalma, s míg egy kezével dühösen
280 IV | könnyekkel teltek meg szemei, s karjai erőtlenül hanyatlottak
281 IV | szállíta háborgó indulataira, s boldog eszmék hízelgék körül
282 IV | Fölemelé a leányt lábaitól, s csöndes, szenvedélyhagyta
283 IV | a tenger?– szólt Dalma, s utána gondolá: „Talán annak
284 IV | Talán annak is szívet adtak, s megtilták szeretni?” Boldoggá
285 IV | ne lássak mást, mint azt, s szívem hideg legyen, mint
286 IV | Érzem hideg lehelleted. – S azzal ajtóőreit szólítá.
287 IV | Keressétek föl Elemért, s vezessétek elém – szólt
288 IV | várjatok egy pillanatig! – S azzal sietett trónjához,
289 IV | egy elhatározó pillanatra, s mindazt kevésnek érzi, midőn
290 IV | Kérlek, Dalma, ne nevess ki, s ne viseld magad úgy, mint
291 IV | tárgyat követelnek maguknak.~– S te azt nagy hamar megtaláltad.~–
292 IV | fájni fog, ha nevetsz.~– S megjelent előtted a jövendő
293 IV | tett, és boldogtalanná.~– S föltaláltad-e e tündértüneménynek
294 IV | odahajolt hozzá, megfogá kezét, s rebegve mondá: – Tehozzád…~
295 IV | Dalma ijedten sikolta fel, s kezét visszarántá. – Mi
296 IV | arcát arcomra fekteti, s könnyeit ölembe sírja, s
297 IV | s könnyeit ölembe sírja, s fájdalmasan panaszkodik,
298 IV | fogva van a hideg égben, s nem lehet enyém örökre.~–
299 IV | nő – nem létezik sehol. S azzal ájultan rogyott össze.~
300 IV | Istennek jelenlétét érzé, s a kedves gyermeket, kit
301 IV | végig.~Dalma eszmélni kezde, s halkan rebegé:~– Elemér.~–
302 IV | Uram.~A leány felemelkedék, s félébren suttogá: – Miről
303 IV | hazáját kellene megölni, s választania kellene, melyiket
304 IV | egyszerre magához tért Dalma, s sötét szemeit felnyitva,
305 IV | Dalma megfogá Elemér kezét, s szilárd hangon kérdé tőle~–
306 IV | viszonza ez lovagi ábránddal –, s bebizonyítom, amit kérdezél.~–
307 IV | hévvel az ifjú jobbját, s némán megszorítva azt, felmutatott
308 IV | Dalma szellemcsöndes hangon.~S azzal a mellékterembe sietve,
309 IV | visszafojtá keblében indulatait, s elfogadá a leány remegő
310 IV | menthetsz meg ördögeitől, s ki téged Istenként imád.~–
311 IV | hangzottak, hallgatózott, s midőn nem hallék többé semmi,
312 IV | akkor lerogyott térdére, s arcát ágya leplei közé takarva,
313 IV | Vágd le szakállodat, emír, s tipord a sárba – szólt neki
314 IV | eltemetve Bertezena hamvai, s ott szoktak a fejedelmek
315 IV | csak midőn feljött a hold, s a magányos sziget fái susogtak
316 IV | halvány arc nézett lopva ki, s néha az ajtón egy fehér
317 IV | felhők fölött, el-elbújva, s átragyogva; a vízen egy
318 IV | Tatár volt az anyám, s aranyat csodált meg. Ha
319 IV | volt, mely őt szíven üté, s melytől örökre megtanult
320 IV | Kezem hideg, mint a jég, s fejem forró, mint a tűz.
321 IV | Valaki megátkozott engem, s az átok mindkettőnket ért.
322 IV | szomorúan tekinte Halilára, s megsajnálta a szegény nőt,
323 IV | a vén jóshoz, derék nő, s aztán megjöjj hamar. El
324 IV | mellé fektették a kardot, s azzal együtt temették el.
325 IV | vagyok, ha arcod láthatom, s álmaid felett virrasztani
326 IV | elfordulna, visszatérek, s a hajnal új napot hoz.~A
327 IV | álmodozva maradt ott magában, s beszélgetett, vagy tán csak
328 IV | vagy tán csak álmodott, s azt hivé, hogy beszél.~–
329 IV | te is meg tudsz halni, s akkor mindketten egy helyre
330 IV | föl álommosolygó arcát, s tagjai reszkettek a kéjtől,
331 IV | felnyílt a hajlék ajtaja, s a küszöbben megjelent ama
332 IV | jéghideg kezét Elemér arcához, s végigsimítá rajta.~Az ifjú
333 IV | hogy mit akarok – felele, s leereszté hosszú köpenyét. –
334 IV | Megtudtad, hogy haldoklom, s eljöttél, hogy meglásd,
335 IV | Dalmának kelle nőül venni, s ha ez úgy történik, akkor
336 IV | haldokolva is oroszlán, s szemedbe néz, és fogat mutat.
337 IV | szemedbe néz, és fogat mutat. S ezzel fölkapta öltönye alá
338 IV | magáért kezde már aggódni, s az ajtó felé tekinte.~–
339 IV | Kubláj ijedten ugrott félre, s tétovázni látszott.~– Pihenj
340 IV | sóhajtá még egyszer, s azzal összerogyott.~Kubláj
341 IV | melyet a haldoklón ejte, s arcán egy torzvonása sem
342 IV | foglalta el a holt ifjú helyét, s annak karszékében ülve várta,
343 IV | szívvel a kis hajlékba vissza, s még a küszöbben susogá:~–
344 IV | Jó férjem… Alszol-e? – s odasimult, és kezét kinyújtá
345 IV | percben fölemelkedék az emír, s fagyos gúnnyal kiálta~–
346 IV | mosolygást kényszeríte arcára, s kezét nyájasan nyújtva Kubláj
347 IV | amiket Elemértől hallott, s gyanúja mindig erősebb lett,
348 IV | és szeretteték általa, s tudá bámulni azon női szívet,
349 IV | holttestén keresztül tehettem, s íme, láthatod, hogy nálad
350 IV | vére lángolt fel szívében, s föltevé, hogy élni fog.~
351 IV | ha valakit meggyilkolnak, s gyilkosa nem ismertetik,
352 IV | fektetve viszi a khagán elé, s felhívja mindazokat, akikre
353 IV | rögtön odarohanni hozzá, s ha el tudta titkolni szerelmét,
354 V | szegény rabszolganép voltak, s puszta erdeikben idegen
355 V | kezébe fogá a nehéz pörölyt, s a nép színe előtt a szikrázó
356 V | mikből négy ér fel eggyel, s azt fölemelve, fogadást
357 V | akaszták a fejedelmi kacagányt, s egy magas fatörzsre, mint
358 V | legelőbb hét agg rhabonbán, s a legvénebb végigsimítva
359 V | Boldog, aki alattad születik, s boldog, aki alattad hal
360 V | legyen országod határa, s az egész ég legyen boltozatja.
361 V | megvédted vad ellenségtől, s boldogságot és jóllétet
362 V | jött ekkor elő, vadrózsával s liliommal koszorúzva. Pirulva,
363 V | mindenkitől légy szeretve, s legjobban szeretve egytől.~
364 V | bátran állt a khagán elé, s elmondá rövid üdvözletét:~–
365 V | üdvözletét:~– Üdv neked, Dalma! – S magától utána tevé: – Ha
366 V | megszólalt a koboz és tilinkó, s míg az ifjú szittya leányok
367 V | körbeállt a fiatalság, s eljárta a „dalitáncot”.
368 V | rivallt meg a háttérben, s míg a mulatozók botránkozva
369 V | mindig közelebb érkeztek, s nemsokára lehete látni a
370 V | fehér lepellel leterítve, s zöld gallyakkal körültűzve
371 V | körültekinte sűrű fátyola alól; s amint a férfiak egyenként
372 V | Kublájt a trón mellett, s rámutatott egyenesen.~–
373 V | felelt Halila kikelt hangon, s újra inte Kubláj felé.~Ez
374 V | e nő gyanúja alaptalan, s te ártatlannak érzed magadat,
375 V | Kubláj húzódozva lépett oda, s fogcsikorgatva súgá Halilának:~–
376 V | Legyen tehát – szólt Kubláj, s kezét vakmerően a holt sebére
377 V | elkezde felszökellni a sebből, s elborítá a szemfedőt.~–
378 V | egyszerre vakmerően Kubláj, s lásd meg, ki volt az, akit
379 V | volt az, akit megöltem?~S ezzel felrántá a szemfedőt,
380 V | vagy férfi, hanem leány, s országod emiatt Disabul
381 V | melyet az imént kovácsolt, s miként egykor őse, Bertezena,
382 V | felkerekedtek egész nemzetestül, s elmentek jobb hazát keresni.
383 Uto| eredetiben ez drámának született. S ide kell egy pár korrajzoló
|