Fezejet

 1 I  |        harcban kiirták hadát az utolsó emberig.~A tatárfaj e csapástól
 2 II | csatákon, most emeljen engem az utolsó csatámban.~S azzal elmélázott
 3 II |         lelke elmaradt volna az utolsó gondolaton, percek múlva
 4 II |       is leendesz őseid sorában utolsó. Fiad, dicső fajodnak nem
 5 II |        avarén magam. Mindketten utolsó férfiai vagyunk családunknak.
 6 II |      nagy része országomé volt, utolsó órám egészen övé. A hon
 7 II |    Beszélj a múltakról, Elemér. Utolsó időm pillanatjai így múlnak
 8 II |     halál. Csak arra várt, hogy utolsó szavait kimondja. Úgy szenderült
 9 II |        szeméből. Midőn végre az utolsó férfi lépte is elhangzott,
10 III|   Sereged elhullt. Magam vagyok utolsó, ki megmenekült a harcból.~–
11 III|            Astarothra, nem vagy utolsó, mert nem menekültél meg! –
12 IV |       foglak. Távozz előlem.~Az utolsó intés oly indulatos hangon
13 IV |  elsápadt, feje szédülni kezde, utolsó erejével halkan rebegé:~–
14 IV |        a nő keserű előérzettel.~Utolsó áldása volt az neki.~– Isten
15 IV |       abban lelni, hogy~– Az az utolsó csepp véred kell nekem,
16 IV |  holdsugárban, végre Elemér egy utolsó csapást mért ellenfelére,
17 IV |       ha azt megéri, ránézve is utolsó leende.~Kubláj ijedten ugrott