Fezejet
1 I | részeiben lakók azt tarták, hogy ott a világ vége.~E hegyek
2 I | földdel, midőn azt akarja, hogy az megrázkódjék az emberi
3 I | vagy midőn azt akarja, hogy édes éltető melegség terjedjen
4 I | volt arra kárhoztatva, hogy az Imaus-hegyi vasbányákból
5 I | sem volt az élethez, nem hogy örömei lettek volna benne.
6 I | ellenkező irányban kezde futni, hogy amazokat másfelé térítve,
7 I | maradt a bokrok között.~Hogy a keleti rege nem lopott
8 I | készítünk mi láncot és kardot, hogy az elsőt mi viseljük, a
9 I | vasat ásattak ki velünk, hogy két hó leforgása alatt negyvenezer
10 I | magatoknak neveket adni, hogy egyiket a másiktól megkülönböztessétek,
11 I | fölemelé nagy, büszke homlokát, hogy szinte oly magas volt gyalog,
12 I | kardnak kovácsoltuk; de hogy mesterségünket megjavítsuk,
13 I | Tréfálni akarsz velem ugye, hogy így beszélsz? Mutasd azt
14 I | veszett állat, hát azt hiszed, hogy lehet harcolni ez idomtalan
15 I | hasította vele ketté a tatárt, hogy fele jobbra, fele balra
16 I | nagykhán azon vevé magát észre, hogy megszűnt az Imausnak ura
17 I | státusbölcsészetük alapja levén, hogy oly nép nem harcolhat, melynek
18 I | úgy elkülöníté egymástól, hogy utóbb alig maradt egyéb
19 I | drágakövek ékesítének, s hogy az ország fejedelmei megemlékezzenek
20 I | nekik az ősi biztos bércek, hogy megváltak tőlük ismeretlen
21 II | történetét; adja az ég, hogy soha vége ne legyen annak.~–
22 II | elsőhez.~– Mondd meg neki, hogy halálát száz ellen vérével
23 II | előtted sírba szálltak?~– Azt, hogy boldog azon apa, kinek fiai
24 II | felsóhajtott.~– Terhedre van, hogy férfinak neveltelek?~– Nincs
25 II | szokás ez: nem látom sehol, hogy nő férfi alakját viselné.
26 II | kifáradt mindkét nép a harcban, hogy nem volt, aki eltemesse
27 II | felszabadíta minden szomszédot, hogy amelyik e kötés ellenére
28 II | rárontsanak. A kötés vége az, hogy ha e két nemzet közül egyik
29 II | kötötték, nem gondoltak arra, hogy a rokonokból támadt ellenségek
30 II | ellenségek az idegennél, s hogy három emberélet alatt oly
31 II | messze távoztunk egymástól, hogy örömestebb látnók a tatárt,
32 II | lelke által. Híreszteld el, hogy fiad lett, s neveld őt annak.
33 II | tanácskozásban, ki fogja mondhatni, hogy ő nem férfi! Az ég adand
34 II | hős tetteket, s megengedi, hogy túlélje ellensége családját
35 II | ég mondá, és én esküszöm, hogy úgy lesz – monda fölmagasulva,
36 II | palotád minden ajtaja fölé, hogy olvashasd, akármerre tekintesz,
37 II | egykor szükséged leend rá, hogy mindig szemeid előtt lássad.
38 II | Semmi sem elég nagy, hogy e névvel mérkőzhessék, nincs
39 II | s ha megmentésére kell, hogy meg ne tudja senki női létemet,
40 II | senki női létemet, esküszöm, hogy amennyi tért kardom hegyével
41 II | átok alatt hagyom meg, hogy alakomat, úgy, ahogy meghűlt,
42 II | fel küzdeni. Én óhajtom, hogy esküdjél, és mégis félek
43 II | verítéke, hanem azon félelemé, hogy te gyönge leendesz ott,
44 II | emberek között, ha nem azért, hogy csupán nemzetét szeresse?
45 II | legfelül, ha nem azért, hogy tudjon egyedül állani? Embereknek
46 II | emelik fejöket. Engedd, hogy hívhassam vezéreidet.~–
47 II | e harcodat, pedig tudom, hogy a sorssal nincs fegyver
48 II | csillagoknak; embernek megengedé, hogy írja azt maga. Viharnak,
49 II | ez élet be lesz fejezve, hogy újra kezdődjék a másik.
50 II | hajnalodó nap. Kiáltsátok, hogy „Éljen a khagán!”, midőn
51 II | a khagán!”, midőn tudom, hogy ez nem nekem szól többé.~
52 II | pajzsra emelték, annak jeléül, hogy fejedelmükké fogadták. –
53 II | reád, Isten, Ormuzd, Jóél. Hogy népemért mindent föláldozok,
54 II | halált: ha népem kívánja, hogy éljek, élni fogok. Irtózzam
55 II | ha népem javáért kell, hogy meghaljak, meghalok. Gyűlöljek
56 II | ha népem java kívánja, hogy megbocsássak: megbocsátok;
57 II | ha népem java kívánja, hogy feledjek, feledni fogok…
58 II | vezér vére, annak jelképeül, hogy ők is így egyesülendenek
59 II | változott-e, vagy szíved, hogy elfeledéd, ki gyermekkorodtól
60 II | egyszerre a dámvad űzésével, hogy oroszlánra vadászhassunk,
61 II | gyönyörteljes arccal inte Elemérnek, hogy szóljon tovább.~– Mikor
62 II | körülfogva. Ifjúi heved elragadt, hogy észre ne vedd, miként az
63 II | halálcsapásokat, ki biztatott, hogy ne csüggedj, s ahova gyönge
64 II | megjelent. Nem gondolád, hogy az ifjú, ki négy év előtt
65 II | annyit érjen, mennyit enyim, hogy ahol én nem vagyok, te ott
66 II | tész, s azt kívánod tőlem, hogy ott legyek mindig, ahol
67 II | Örömest lennék árnyad, hogy soha el ne hagyhass, örömest
68 II | képmásom tudtul adandod, hogy e napon az avar trónt elfoglalám.
69 II | utódai között él: elmondod, hogy nyílt szív és testvéri kar
70 II | ellenségre.~– Bízd reám, hogy lefessem előtte képedet,
71 II | jövő kürthangja hirdeté, hogy egy vezér eltávozik.~Dalma
72 II | néped boldogsága oly nagy, hogy elfeledd miatta saját boldogtalanságod.
73 II | meglátni. Gondoljatok rá, hogy egykor találkozni fogtok
74 II | nyugszanak. El ne feledjétek, hogy apáitok sírhalmait rejti
75 II | zsarnokai a kisebbeknek, hogy rabszolgái ne legyetek a
76 II | alkonyodó nap felé.~Dalma érzé, hogy a kéz, melyet kezében tarta,
77 II | a halál. Csak arra várt, hogy utolsó szavait kimondja.
78 III| jobbról-balról, annak bizonyságaul, hogy ő két kézzel szokott egyszerre
79 III| évben megesketve Disabult, hogy a békét meg nem zavarja,
80 III| szövetséget kötöttek maguk között, hogy ezután csak füvet egyenek,
81 III| mindig abban gyönyörködöl, hogy azon rabszolgáid fejeit
82 III| most arra várjak, ugye, hogy azok egyenek meg engem?~–
83 III| engem?~– Emlékezzél reá, hogy az igazság legelső úr a
84 III| az lesz igazság, nemde, hogy egy sima állú ifjonc, kinek
85 III| egyéb érdeme fölöttem, mint hogy szakálltalan, kiböjtöljön
86 III| én akarok.~– Ne feledd, hogy e szövetségre minden körüled
87 III| Vakulj meg velök együtt, hogy ne nézhessetek rá! Le fogjátok-e
88 III| szólni. Jusson eszedbe, hogy Omér khán két év előtt tevepásztor
89 III| bolondoknak. De fogadom, hogy én megnövelem prófétai hírét,
90 III| Akkor aligha fogsz ráérni, hogy erődet Dalma ellen fordítsd.~–
91 III| fordítsd.~– Te azt hiszed tán, hogy egyenkint hívogatom ki párbajra
92 III| tőlem. Azt pedig ne gondold, hogy ott megálljak, ahol őt levertem,
93 III| Ti szüntelen vigyáztatok, hogy hadsereget ne gyűjtsek,
94 III| akkor híttatok fel engem, hogy gyűjtsek ellene hadat. Tudtátok,
95 III| ellene hadat. Tudtátok, hogy arra én legkészebb leszek,
96 III| adtatok kezembe. Azt hiszitek, hogy ebből rátok nem jut egy
97 III| elbújjanak!~– Ez azt teszi, hogy készüljünk a harcra. – Készüljetek
98 III| bántanod?~– Az az okom van, hogy ti munkás nép vagytok, az
99 III| mormogva~– Nem megérdemelném-e, hogy bolondok közé legyen felírva
100 III| meghódolás. Egyetlen bűne az, hogy él. Meghaljon.~E percben
101 III| seregből.~– Dobjátok vissza, hogy legyen a többinél – ordíta
102 III| szakállát tépve a király. Hogy fuss a világ végeig, és
103 III| pihenj! Oh, átkozott tenger, hogy száradj ki, és láss tulajdon
104 III| Mije hiányzik hadamnak, hogy oly sebesen jövél?~– Semmije
105 III| reád híredért, halálmadár! Hogy hoznák azok holt híredet,
106 III| veszíték el ingyen, anélkül, hogy az ellenségből egy élet
107 III| lettek volna. Jól tették, hogy elvesztek. Úgy kellett nekik,
108 III| tenger okádott ki téged is, hogy engemet rémíts?~– Uram,
109 III| vérrel befesteni arcodat, hogy ne lenne ily fehér?~– Omér
110 III| ide, azért hizlallak itt, hogy így bánj velem? Te pokollal
111 III| oly dombot hányatok reád, hogy szarvaid sem látszanak ki
112 III| rá: mondjátok meg neki, hogy igya ki azt a tengert, melybe
113 III| bántottalak soha, miért engeded, hogy megöljenek?~– Az ezen bölcs
114 III| Különben ők azt állítják, hogy e fenevad rézgyomrából egyenesen
115 III| idehozni saját gyermekét, hogy tégedet kiváltson? Mindenki
116 III| kit apja gyűlöl.~– Érzem, hogy gyűlölsz, és én nem adtam
117 III| kikerül, mert jól tudják, hogy haragod van homlokomra írva,
118 III| haragod van homlokomra írva, hogy aki engemet kíván, a te
119 III| férfi lennél. Mit ér nekem, hogy angyal vagy? Lennél inkább
120 III| Mondjátok Astarothnak, hogy ne bőgjön, mikor én beszélek.
121 III| Atyám! Te nem engedheted, hogy engemet megöljenek, itt,
122 III| Disabul. – Ne vádolj azzal, hogy kegyetlen vagyok. Ím, egy
123 III| halálkínaid megindítnak, hogy kezedet megkérje tőlem,
124 III| szállj lelkedbe és örülj, hogy tisztán jutsz Astaroth kebelére.~
125 III| térdeiről, s elborzadva rajta, hogy az áldozat idegen Istent
126 III| férfi az egész országban, hogy egy ártatlan nőnek sírni
127 III| Nagyon jól tudták ők, hogy aki őt meg akarná menteni,
128 III| botor fiú, s örülj rajta, hogy még fiatal vagy.~Halila
129 III| vagy.~Halila megrettent, hogy védője netalán megengedi
130 III| Elemér. – Jól tudva azt, hogy te mennyire szoktad tisztelni
131 III| tekintetével. De látszott, hogy nem az fél, ki a trón előtt
132 III| Elemér büszkébb volt, mint hogy Disabul gyűlöletkifejező
133 III| egyúttal – szólt Elemér – hogy a régi szövetséget esküvéseddel
134 III| Disabul, fújva dühében.~– Hogy országunkat haddal sohasem
135 III| háborítni… – Esküszöm rá!~– Hogy semmi velünk ellenséges
136 III| kötsz.~– Esküszöm rá!~– Hogy trónodat, mely holtod után
137 III| Megesküdjem-e még arra is, hogy korábban meghalok, mint
138 III| magában: „Ő nem kívánja, hogy övé legyek…”~– Esküszöm
139 III| figyelmeztetés volt Disabulnak, hogy vigyáznak reá.~– Szép hajadon –
140 III| nem gyermekjáték; lehet, hogy megbántad hadizeneted; a
141 III| Fejedelmeink örülni fognak, hogy szavaink súlyát tekintetbe
142 III| hadam. A férgek azt hiszik, hogy ők ejtették el az oroszlánt,
143 III| vércseszemű, látom pofádból, hogy kell valami. Mi kell? Ne
144 III| nem jutna hirtelen eszébe, hogy mit kérjen, s azzal ostoba
145 III| tárgyakból.~A nép szertebeszélte, hogy a király ma különös jó kedvében
146 III| tenálad.~– Hm. Különös. Hogy a vér nem engedi az ember
147 III| s ösztönnek engedsz. De hogy te is itt maradtál velem;
148 III| nekik.~– Ez arra mutat, hogy napod még nem ment le végképp,
149 III| még nem ment le végképp, s hogy én fel tudom azt újra hozni
150 III| tehát – szólt Kubláj –, hogy e hatalmas, dölyfös új khagán
151 III| hiszem, okom van hinni, hogy a fiatal khagán, e félisten,
152 III| lett volna belőled, kár, hogy nem vagy az”. Dalma vérpiros
153 III| úgy megöklelt dárdájával, hogy három ölnyire estem le lovamról.
154 III| kényszerültem megvallani, hogy e kar nem asszonyé!~– Miről
155 III| mindegyik, oly bájolók, hogy láttokra maga a vénség is
156 III| vénség is lángokra gerjed, hogy képesek volnának egy győztes
157 III| kényszeríthet arra egy fejedelmet, hogy megházasodjék? S még ha
158 III| tehetnők is ezt, meglehet, hogy ő elárulná magát a nő előtt,
159 III| vele – súgja az emír –, hogy ellenünk ne szegüljön. Hadsereged
160 III| midőn szabadon bocsátálak, hogy mehess, hová akarsz, még
161 III| is visszajöttél hozzám, hogy mellettem maradj. Jobbomon
162 III| vissza. Felmagasztallak úgy, hogy amint került eddig még a
163 IV | néped boldogsága oly nagy, hogy elfeledd miatta saját boldogtalanságod!”~
164 IV | elenyészett határairól, úgy, hogy midőn a rhabonbánok egyszerre
165 IV | tárogató-hangok jelenték, hogy a khagán jő.~A nép tolakodva
166 IV | keresitek föl. Nem tudjátok, hogy a büntetés jobban fáj annak,
167 IV | nevet adott. Ember! Mondd, hogy nem vagy az, mivel vádoltatál.
168 IV | vádoltatom.~– Szeretem, hogy nevét sem mondod ki. Szólj,
169 IV | adjátok egy utálatos bogárnak, hogy amíg ember él, undorral
170 IV | s mégis oly sovány volt, hogy a csontjait meg lehetett
171 IV | megesketék a bajvívókat, hogy Isten hatalmán kívül semmi
172 IV | s úgy harcoljak veled, hogy egyenlők legyünk?~– Sőt,
173 IV | egyenlők legyünk?~– Sőt, hogy egyenlők legyünk, fess célkarikát
174 IV | Kérlek, nagyon vigyázz, hogy rád ne hágjak. Azt nem venném
175 IV | lesz, mert szemeim, tudod, hogy nem látnak meg minden apró
176 IV | minden apró férget.~– Kár, hogy hátadon nincsenek szemeid,
177 IV | hátadon nincsenek szemeid, hogy hátaddal is nézhetnél az
178 IV | lábszárait, olyant rántott rajta, hogy az óriás egész hosszában
179 IV | szigorún.~– Az ég tanúm, hogy küzdöttem soká. Elrejtém
180 IV | kértem, megesküdtetém, hogy hagyjon el örökre. Ő elhagyott,
181 IV | mindennap imádkozám Istenhez, hogy engedje őt elfelednem. Már
182 IV | ölte.~– Sajnálom, vezér, hogy szemedbe kell mondanom,
183 IV | gondolatnak, mégis fájt neki, hogy ő mást boldogítand.~– Tehát
184 IV | közelebb, s oly suttogva, hogy más meg ne hallja, rebegé:~–
185 IV | indulatos hangon volt mondva, hogy Elemér felrezzenve állt
186 IV | lángra gyúlt arccal, s inte, hogy hozzák elé paripáját.~Elemér
187 IV | reszketett azon gondolatnál, hogy Elemérrel négy szem között
188 IV | veendő az országos ügyeket, hogy azok által mentül messzebbre
189 IV | óhajtott, sürgeté őket, hogy dolgaikat siessenek előadni.~
190 IV | belép egy hírnök, jelentve, hogy Disabultól követ érkezett,
191 IV | Felült trónjára, s inte, hogy vezessék elé a küldöttet.~
192 IV | összeráncolta szemöldeit, gondolva, hogy ettől félni kell, mert hízeleg.~
193 IV | ravasz alázatossággal –, hogy te dicsőséged magas érzetében
194 IV | közeledik feléd; nem kívánja ő, hogy dicsőségedet megoszd vele,
195 IV | megoszd vele, nem kívánja, hogy trónodra ültesd, elül ő
196 IV | s könyörögjünk előtte, hogy fogadjon el téged rabszolgálói
197 IV | tudnád, mennyire boldog ő, hogy lábaidnál fekhetik. Születése
198 IV | sem ismer férfit kívüled, hogy téged ismerhessen egyedül.
199 IV | Az országnagyok, látva, hogy Dalma mily hidegen, mily
200 IV | szerelemre nem elég az, hogy van ok szeretni.~– De a
201 IV | a nősülésre elég ok az, hogy a hon java úgy kívánja.
202 IV | azt parancsolják, uram, hogy a khagán menyasszonyát az
203 IV | gondolat támadt lelkében, hogy az ajánlott menyasszonyt
204 IV | Mert akkor azt látod abban, hogy én téged nem szeretlek.~
205 IV | kezét, ki midőn azt hívé, hogy őt halálosan megsértette,
206 IV | tárgyát, s én Istenre fogadom, hogy tieddé teendem őt, bárki
207 IV | miattad a fél világgal, hogy te boldog lehess azzal,
208 IV | repesett azon gondolatnál, hogy félelmes menyasszonyát elcsábíthatja –
209 IV | vissza.~– Mondám, khagán, hogy én csak félni tanultam életemben,
210 IV | nem tudok. Attól félek, hogy te csak azért akarod megtudni
211 IV | akarod megtudni e nevet, hogy őt ölethesd meg. Nem fogom
212 IV | őt. Nem kényszeríthetlek, hogy higgy szavaimnak, de okot
213 IV | midőn szemembe mondod, hogy nem szeretsz, hogy iszonyodol
214 IV | mondod, hogy nem szeretsz, hogy iszonyodol tőlem, hogy másért
215 IV | hogy iszonyodol tőlem, hogy másért epedsz, oh, mert
216 IV | értenélek. Megmentesz magadtól, hogy megmenekülj tőlem.~– Az
217 IV | engem. Te nem is gyanítod, hogy e rövid élet mily hosszú
218 IV | hisz azt sem tudom még, hogy szerelmem talál-e viszontszerelmet?~–
219 IV | magában. – Milyen boldog, hogy őt szeretheti, hogy ezt
220 IV | boldog, hogy őt szeretheti, hogy ezt megvallhatja előtte.
221 IV | Halila rettegve látta, hogy a khagán könnyezik. – Mit
222 IV | magában –, hiszen maga mondá, hogy szeret valakit. A leány
223 IV | Dalma. – Kész megtagadni, hogy megmentse.~Halila nem bocsátá
224 IV | engemet. Esküszöm neked, hogy ő nem szeret engem, egy
225 IV | ismeri. Adj hálát Istennek, hogy erőtlen asszonnyá teremtett,
226 IV | arcot, melynek megesküvém, hogy el nem árulom magam, hogy
227 IV | hogy el nem árulom magam, hogy ne lássak mást, mint azt,
228 IV | Dalma arcát, arra nem várt, hogy ily rögtön találkozzék vele.~–
229 IV | midőn egymásnak megfogadtuk, hogy amelyikünk előbb meghal,
230 IV | Örömmel hallgatlak.~– Tudod, hogy én bohó, ábrándos, babonás
231 IV | tartottál a „Dev”-ek napján, hogy éjszaka megálmodd, akit
232 IV | Találtad.~– Kérlek: engedd meg, hogy nevessek fölötted.~– Nekem
233 IV | folytatá szavait, nem gondolva, hogy minő gyötrelemmel halmozzák
234 IV | fájdalmasan panaszkodik, hogy fogva van a hideg égben,
235 IV | szemein. – Meg akarom tudni, hogy létezik-e ily nő az ég alatt?
236 IV | félig csukott szemekkel –, hogy van egy szerencsétlen nemzet,
237 IV | melynek élete attól függ, hogy uralkodója asszony ne legyen.~–
238 IV | holdkóros álmodozással –, hogy ha egy nőnek egyik kezével
239 IV | Hívem vagy-e?~– Parancsold, hogy meghaljak – viszonza ez
240 IV | elfordítva égő arcát. – Mondd, hogy engedelmeskedel.~– Egy egész
241 IV | fájdalmasan.~– Ah! Azt hiszed, hogy csak neked van szíved?~–
242 IV | mosolyogva. – Te rajta légy, hogy felvidítsd. Szíve nem nyílt
243 IV | előtt soha, te azt tedd, hogy utánad bezáródjék. Csupán
244 IV | háborítni, te tedd őt boldoggá, hogy ne álmodhasson. Ígérd meg
245 IV | álmodhasson. Ígérd meg nekem, hogy boldoggá teended őt.~A leány
246 IV | Elemér, jusson eszedbe, hogy akit kezedbe adok, ez üldözött
247 IV | lehetett hajókázni anélkül, hogy e lakot valaki észrevegye.
248 IV | Talán mégis. Megfizettél, hogy beszéljek, most már fizess
249 IV | beszéljek, most már fizess meg, hogy hallgassak.~– Valóban. Most
250 IV | juttatod eszembe. Fogadd ezt, hogy hallgatni tudj.~A hajós
251 IV | engem? Én boldog vagyok, hogy ápolhatlak.~– Menyasszonyéjed
252 IV | ajkai rebegése tanúsítá, hogy zokogását alig bírja visszafojtani.~–
253 IV | sziget alatt azt mondá rólad, hogy tested ép.~– Hanem lelkem
254 IV | Még az éjjel ígérte, hogy fájdalmaidtól megszabadulsz. –
255 IV | sóhajta Elemér és gondolá, hogy akkor azután vége lesz mindennek.~
256 IV | szegény nőt, és azt gondolá, hogy ne legyen ott, midőn meg
257 IV | Tehát a vén jós azt ígérte, hogy számomra gyógyfüveket fog
258 IV | Miért éjjel?~– Tudod, hogy nappal félve hagyhatom el
259 IV | varchonitáknál ősi szokás volt, hogy mikor a férfi haldoklott,
260 IV | minden érzés azt súgja, hogy te újra felvirulsz. Én boldog
261 IV | csak álmodott, s azt hivé, hogy beszél.~– Ketten maradtunk
262 IV | egyszerre keresztülütném, hogy soha el ne válhatnánk egymástól!
263 IV | szólsz hozzá? Azt, nemde, hogy kezemet nem bírom megmozdítani.
264 IV | ellen védni. Azt hiszem, hogy látok, mozgok és beszélek,
265 IV | mozdulatlan. Jól tudom, hogy ez álom, és nem tudok belőle
266 IV | míg most meg kell ölnöd, hogy olyan lélekké tégy, miként
267 IV | míg én tovaszállok? ugye, hogy elkomorodtál?… Sírsz?… Nos,
268 IV | leszünk. Harmadnap este, hogy én elhagyom a földet, te
269 IV | alvó ifjú elé. Meglátta, hogy milyen halvány. A láz gyötörte
270 IV | alaktól.~– Ha megmondom, hogy ki vagyok, megtudod, hogy
271 IV | hogy ki vagyok, megtudod, hogy mit akarok – felele, s leereszté
272 IV | Ismerlek. Megtudtad, hogy haldoklom, s eljöttél, hogy
273 IV | hogy haldoklom, s eljöttél, hogy meglásd, mint múlok ki?~–
274 IV | múlok ki?~– Áldom a sorsot, hogy nem halálod után jöttem.~–
275 IV | dicsőséget akarsz abban lelni, hogy~– Az az utolsó csepp véred
276 IV | bebizonyítni nem lehet, hogy Dalma nem férfi, hanem leány!~
277 IV | jöttél ölni? Tanuld meg hát, hogy az oroszlán még haldokolva
278 IV | tekinte.~– Jöjj. Látod, hogy én nem mehetek – hívá Elemér,
279 IV | többé. A hős azonban érzé, hogy szíve mind lassabban dobog.
280 IV | állva, karddal kezében, hogy ne vegye észre e gyáva,
281 IV | midőn keble utolsót dobban, hogy ajka csukva legyen, szíve
282 IV | Kubláj fogait csikorgatá, hogy vér nem jött döfés után
283 IV | Halila, mintha sejtené, hogy e fa lombjai csak a holtak
284 IV | piroslik. Nem óhajtod-e, hogy a tieddel egyesüljön?~Halila
285 IV | Kénytelen magában elismerni, hogy e nő igazat beszél, mert
286 IV | Mást? Nem tudtad meg, hogy kit?~– Álmaiban sokszor
287 IV | gyanúja mindig erősebb lett, hogy Dalma őt szerette, és szeretteték
288 IV | tehettem, s íme, láthatod, hogy nálad nélkül is meghalt
289 IV | Halila, de meg is állt, hogy magában bocsánatot kérjen
290 IV | fel szívében, s föltevé, hogy élni fog.~Kubláj hitetlenül
291 IV | varchonitáknál ősi szokás, hogy ha valakit meggyilkolnak,
292 IV | mindazokat, akikre gyanúja van, hogy kezüket a holt sebére téve
293 IV | sebére téve esküdjenek meg, hogy halálában nem vétkesek.
294 IV | vérzik, az azt jelenti, hogy a gyilkos tette rá kezét.
295 IV | állandok trónja mellett, hogy arcát szemlélhessem. Minek
296 IV | Azon örülök – viszonza –, hogy az is ott leend, akit gyűlölök.~–
297 V | Dalma elpirult, érezve, hogy termetére férfiak tekintete
298 V | fölemelve, fogadást tőn, hogy Bertezena utódait nem engedi
299 V | az volt akkor is eszében, hogy e szókat Elemér szájából
300 V | nevében tudtotokra adom, hogy e nő „tetemre hív” benneteket
301 V | trónjából, inte a gyásznőnek, hogy hívja fel mindazokat, kikre
302 V | gyanúd?”, némán inte nekik, hogy menjenek tovább. Egyet sem
303 V | Halila. – Magad megvallád, hogy te ölted meg férjemet; jer,
304 V | Mért nincs tíz életed, hogy férjemért áldozhatnám valamennyit.~–
305 V | ország-világ előtt vádollak, hogy nem vagy férfi, hanem leány,
306 V | úgy vágta ketté Kublájt, hogy két része jobbra-balra hullott.~–
307 V | Holtteste úgy elveszett, hogy senki sem talált rá többé.~
308 Uto| ha a kuriozitása rávitte, hogy ezt az elbeszélést átlapozza.~
309 Uto| politikus voltam, előre tudva, hogy ilyen hazafiúi frázisoktól
310 Uto| miatt, azt fundáltam ki, hogy ugyanezt, mint színművet
|