Fezejet
1 I | hogy ott a világ vége.~E hegyek fehér ormai messze
2 I | egész mosolygó világon. E hegyek talapzatában van
3 I | a vad geoug nép – ahogy e nevet görög klasszikusok
4 I | klasszikusok szokták írni – e bércek legrégibb ura, vassal
5 I | támadtak fejében.~– Hát e fegyver nem volna olyan
6 I | vert agyon az erdők közt.~E naptól fogva nem készített
7 I | megszeretve, azt nőül nem kérte.~E vakmerőség haragra gerjeszté
8 I | utolsó emberig.~A tatárfaj e csapástól fel nem bírt üdülni
9 I | bírta azt többé legyőzni.~E szittyafaj azután évről
10 II | gondolaton, percek múlva ismét e gondolatnál sóhajta fel.~–
11 II | fiam – sóhajta Oldamúr, s e gondolatnál még halványabb
12 II | halványabb lett, mint azelőtt.~E pillanatban fölnyilák a
13 II | sírban álmodott dolgokról. E jóslat nemét hítták „az
14 II | kezeiket fölemelve üdvözlék. E csillagok a nagy és nemes
15 II | míg ismét hívni foglak – e földön utoljára…~A vezérek,
16 II | vagyok én tőlük különböző?~– E rejtély okának titokban
17 II | órájáig. Ím, vedd át tőlem e titkot, és őrizd tovább,
18 II | Dalma összerezzenve rogyott e szavakra atyja nyugágyára.
19 II | szomszédot, hogy amelyik e kötés ellenére hadat gyűjt,
20 II | A kötés vége az, hogy ha e két nemzet közül egyik fejedelmi
21 II | Bertezenaivadék alatt egyesüljenek. E kötés óta harmadik ivadék
22 II | rabszolga lesz. Ah, azok, kik e szerződést kötötték, nem
23 II | mindkettőnknek leány. Disabul e fölötti dühében minden leányt,
24 II | tündér szállott le hozzá, ki e szavakat mondá neki: „amit
25 II | kinyílnak.~– Én ki fogom tépni e virágokat, még bimbókorukban. –
26 II | Nemesen szóltál. Írasd fel e mondatot palotád minden
27 II | szemeid előtt lássad. Még most e fogadás csak egy elvetett
28 II | Semmi sem elég nagy, hogy e névvel mérkőzhessék, nincs
29 II | nekünk törvény a hon java. Én e törvényen kívül mást nem
30 II | csüggedt lemondással tennéd e fogadást. Az erős lelkeknek
31 II | Isten segítsen. Óhajtom e harcodat, pedig tudom, hogy
32 II | erősebbnek érzem magamat.~E szavaknál kipirult a férfilelkű
33 II | Harminc év előtt hallám e kiáltást – szólt Oldamúr
34 II | egyenes vonásokból álltak.~– E jelszó esküvés, melyhez
35 II | vércseppek felett:~– Amint e vér kicsordult, akként omoljon
36 II | Dalma egyszerre felrezzent e csengő férfias hang hallatára,
37 II | képmásom tudtul adandod, hogy e napon az avar trónt elfoglalám.
38 II | Dalma. Négyévi távollét után e kegy nem illet-e meg engem?~
39 II | apáitok sírhalmait rejti e föld, kik ott pihennek a
40 II | legdicsőbb – a hazát – legjobban…~E szavakkal szemeit csendesen
41 II | mellére bocsátá.~A táltos e pillanatban belépett a sátorba,
42 III| kik oltárain áldoztak:~E sötét hitnek még most is
43 III| lassankint, az éjben egyedül e rémséges vörös tünemény
44 III| Kétféle áldozatot szoktak e bálványnak hozni. Az egyik
45 III| Parancsoljanak a másvilágon, e világ az enyim, itt azt
46 III| akarok.~– Ne feledd, hogy e szövetségre minden körüled
47 III| emír.~– Mihelyt seregeink e lázadó Omért eltiporták,
48 III| az, hogy él. Meghaljon.~E percben kürtszó hallatszék,
49 III| villámütötte fa állt sötéten e rémhírre.~– Átok reád híredért,
50 III| lettek volna feltartani… e lovas dandárok, mik a széllel
51 III| tükrözte volna vissza az eget. E hétszáz elefánt hátán emelt
52 III| ijedelmei voltak a harcnak, e hős vezérek, csapatjaik
53 III| rakott fegyverzeteikkel, s e lobogó sátorok, mik a halmokat
54 III| Astarothé.~– Bárki legyen is e szűz?~– Ha apjának szeme
55 III| miért nem fiam!~Halila e pillanatig nem tudá, mi
56 III| Különben ők azt állítják, hogy e fenevad rézgyomrából egyenesen
57 III| magas kőszikláról, csak e rettenetes tűzbe ne vessetek,
58 III| vessetek, oh, én irtózom e haláltól!~– De hát ki vállalja
59 III| vállalja el helyetted azt? E pokolbéli királynak édes
60 III| Jöjjetek ide, lássátok e leányt, s nézzétek meg jól:
61 III| rohantak vele a bálvány felé.~E pillanatban egy magas, délceg
62 III| el soha, akihez kiáltál.~E dalia volt Elemér.~Halila
63 III| ordíta rá Disabul.~– E hölgyet megszabadítani.~–
64 III| mernél szembe szállani. E tekintethez nem férhet gyávaság,
65 III| volna az olajág, megvéd e kard!~– S ki vagy te? –
66 III| jelképe. Válassz közülök.~– E kenyeret… – monda Disabul,
67 III| kenyéren látszott, mit gondol e percben Dalmáról.~Elemér
68 III| Elemér arca kigyulladt, midőn e kérdésre felelt, midőn Dalmáról
69 III| Disabul arca sötétvörös lett e magasztalástól.~– Az ég
70 III| egy kérelmem van hozzád. E hajadont, ki ótalomért folyamodott
71 III| tömpe bajnok jónak látá e hangulatot hasznára fordítani,
72 III| Bajkál-tóig terjedt, most e darab részt te bírod, nem
73 III| parancsoljatok. Mimet adjam oda. Kell e boglár valakinek?~S azzal
74 III| hallgatok rád.~– Menjünk félre. E leány ne hallja, amit mondok.
75 III| tehát – szólt Kubláj –, hogy e hatalmas, dölyfös új khagán
76 III| téged ültet bele. – Mondd e gyanút.~– Nem sejted-e?
77 III| hinni, hogy a fiatal khagán, e félisten, ez angyal, ez
78 III| új lelket látszott kapni e szóra.~– Aranyba foglaltatlak
79 III| Aranyba foglaltatlak e gondolatodért. Honnan gyanítod
80 III| mint követ, sokszor láttam e fiatal gyermeket, s ha többi
81 III| vérpiros arccal szökött fel e szóra helyéről. „Szeretnéd
82 III| kényszerültem megvallani, hogy e kar nem asszonyé!~– Miről
83 III| országnagyjai fogják őt erőszakolni e házasságra.~– Új vért öntöttél
84 III| menekülend kezeim közül.~– E titkot senkinek se hagyd
85 IV | bűnvádlottat találtak az országban, e hallatlan eset elítélésére
86 IV | körülfűzve zöld levélkoszorúkkal. E népek minden fényűzése a
87 IV | monda neki a rhabonbán – e nap büntetésre virradt.~–
88 IV | az, akkor nem erény. Nézd e férfit e lealázott homlokkal.
89 IV | nem erény. Nézd e férfit e lealázott homlokkal. Kérdjed
90 IV | férfit hozott elő.~– Uram! E férfi az ellenséggel cimborált,
91 IV | fölpattanva trónjáról. – E bűn nem létezik. Átok a
92 IV | magadat, de ne adj példát e bűnre, mely Bertezena ivadéka
93 IV | nyugodtan felelt:~– Nem ismerem e bűnt, mellyel vádoltatom.~–
94 IV | Szólj, rhabonbán; ugye e bűnre nincsen törvény közöttünk?
95 IV | bajnokok a sorompóban állnak.~– E bűnt elhinni is bűn! – szólt
96 IV | lefátyolozva.~– Miért van e nő lefátyolozva? – kérdé
97 IV | el; bűne házasságtörés.~– E szokatlan bűn szokatlan
98 IV | erejének, elvesztém magamat.~E pillanatban kürtszó hallatszék
99 IV | Dalma arca kínosan vonaglott e szóra. „Elemér valakit szeret!” –
100 IV | Dalmának szinte jólesett most e közbejövetel.~Felült trónjára,
101 IV | sugár hiányzik még, s ím, e sugárt királyom saját koronája
102 IV | nem érezél soha. De lásd: e szűz alázatosan közeledik
103 IV | szólt Kubláj –, boruljunk e magas úr lábaihoz, s könyörögjünk
104 IV | nevetve gyilkolsz meg engem.~– E csókra esküszöm, boldoggá
105 IV | csak azért akarod megtudni e nevet, hogy őt ölethesd
106 IV | szívében új világ derült e szavakra.~– Nem volnék nő,
107 IV | Te nem is gyanítod, hogy e rövid élet mily hosszú fájdalom
108 IV | rettegéseimben Istenhez kiálték, e szóra egy férfi jelent meg
109 IV | erőtlenül hanyatlottak alá.~E fájdalmas arc, e lesütött
110 IV | hanyatlottak alá.~E fájdalmas arc, e lesütött könnyes szemek,
111 IV | lesütött könnyes szemek, e megtört állás, a lehajlott
112 IV | bizonyosan ő is szereti e leányt – gondolá magában –,
113 IV | valóban nem szereti őt?” – E gondolat édes nyugalmat
114 IV | arany betűkkel ragyogott e mondat: „Semmi áldozat nem
115 IV | honért”. Dalma megroskadt e gondolat nagysága előtt.~
116 IV | Légy velem. Erőm roskadoz: e harc nem emberi, és én csak
117 IV | koronáját feltéve fejére, mintha e hideg ércövtől várná a segélyt
118 IV | nézesz reám?~Azon kérő arc, e fájdalmas hang megdöbbenték
119 IV | boldogtalanná.~– S föltaláltad-e e tündértüneménynek testi
120 IV | nappal napom, éjjel csillagom e kép. Bárhova megyek, előttem
121 IV | leány keble majd megszakadt e kínzó kérdések alatt, arca
122 IV | azzal ájultan rogyott össze.~E pillanat iszonyú világot
123 IV | mely lelkére súlyosult.~E percben egyszerre magához
124 IV | Nem óhajtom azt tudni.~– E hölgyet szeretned kell viszont.~–
125 IV | átültetni.~– Neked tudni kell: e nő ama királyleány, kit
126 IV | az arcnak. Elemér! Vedd e gyöngéd kezet.~Az ifjú visszafojtá
127 IV | Elégült vagy-e velem?”~E pillanatban hívatlan látogató
128 IV | hajókázni anélkül, hogy e lakot valaki észrevegye.
129 IV | mindkettőjük arcához.~– Jer, ülj e kerevetre – szól Halila. –
130 IV | tudod, mit gondolok most? Ha e percben, ahogy így keblemen
131 IV | ahogy így keblemen fekszel, e kardot itt a te és az én
132 IV | megmondod nekem, ki voltál itt e földön? Ott el nem válunk
133 IV | mely lelkét elfutotta.~E percben halkan felnyílt
134 IV | emír.~Elemér meg sem indult e szóra, keserű mosollyal
135 IV | országát vesztette emiatt. E leányt Dalmának kelle nőül
136 IV | sors nekem… Az ígéret nem e világra szólt… Lesz hát
137 IV | kezében, hogy ne vegye észre e gyáva, midőn keble utolsót
138 IV | Halila, mintha sejtené, hogy e fa lombjai csak a holtak
139 IV | férj itt fekszik lábaimnál. E kardon az ő vére piroslik.
140 IV | tieddel egyesüljön?~Halila e pillanatban azon ritka nemével
141 IV | magában elismerni, hogy e nő igazat beszél, mert azt
142 IV | bocsánatot kérjen Istenétől e hazugságért, melytől lelke
143 IV | ingoványból, míg ő aludt, és e tubafa-gally is számára
144 IV | kiálta fel:~– Astarothra! E nő nagyobb ördög, mint maga
145 IV | meg akarom tudni, ki volt e férfi rejtélyes kedvese?~–
146 IV | gyilkos tette rá kezét. E törvényszék a Zomotor, a
147 IV | fenyegető villámot, mely e percben a hölgy szemeiből
148 V | kellett volna elmondani e szavakat, miket az utána
149 V | volt akkor is eszében, hogy e szókat Elemér szájából kellett
150 V | szelíd éneklése zengett.~E pillanatában a közörömnek
151 V | nevében tudtotokra adom, hogy e nő „tetemre hív” benneteket
152 V | a khagán volna is, akit e nő hívni fog, az tartozik
153 V | különbséget – szólt Dalma. – Ha e nő gyanúja alaptalan, s
154 V | vétettél, itt lakolsz meg.~– De e nő engem félreismer.~– Ismerlek
155 V | visszaborzadó dühvel.~– Te vagy e férfi gyilkosa? – szólt
156 V | diadalmában. – Te nő vagy, és e férfi szerelmesed. Trónod
157 V | én!~– Te nem parancsolsz e földön többé! – kiálta Kubláj.
158 V | pálcád.~– Fejedelmi pálcám e kard! – szólt Dalma, fölemelve
159 V | egyetlen jóltevőjét még e földön. Nem is sokáig váratott
|