Fezejet
1 II | legyen annak.~– Igaz. Fiam, Dalma fiam – sóhajta Oldamúr,
2 II | sátorból, s utánuk belépett Dalma.~Szép, karcsú, daliás alak,
3 II | fiadnak nevezni engem? – szólt Dalma. – Én leányod vagyok.~A
4 II | halálom órája jelen van.~Dalma összerezzenve rogyott e
5 II | elfojtá ajkain a fájdalom.~– Dalma, ne sírj – szólt intve a
6 II | megszabadítójának neveztessék.”~Dalma kegyeletteljes ihlettel
7 II | ismered fogadásod nagyságát, Dalma. Feláldozni vagyont, nyugalmat,
8 II | maradva. Oldamúr megfogta Dalma kezét. Nem reszketett az.~–
9 II | rhabonbánok közül egyik lépett Dalma elé.~– Ifjú khagán, trónra
10 II | álland helyén; mi legyen az?~Dalma komoly, ihletéstől áthatott
11 II | meg a nevedre tett esküt.~Dalma a két kard alá állt, fölemelt
12 II | érchangon ismétlé a véresküt, Dalma egyszerre felrezzent e csengő
13 II | fogva leghűbb barátod volt?~Dalma nyugtalan kebellel tudta
14 II | jólesett… Emlékezel-e még? Dalma suttogva felelt:~– Emlékezem,
15 II | rajongó tekintettel fordult Dalma felé.~– Midőn legelőször
16 II | hasítottam. Emlékezel-e még? Dalma sápadtan rebegé:~– Emlékezem.~
17 II | hűségesen, emlékezel-e még?~Dalma atyja keblére rejté arcát,
18 II | hallgass, óh, hallgass!~– Dalma! Te reszketsz – monda Oldamúr,
19 II | gyermeke kezét megfogva.~Dalma fájdalmasan rebegé:~– Óh,
20 II | Már azzá nőtt – rebegé Dalma elfogult kebellel.~– Úgy
21 II | leend.~Oldamúr megszorítá Dalma kezét.~– Értelek, jól értelek.~
22 II | elcsüggedt fővel fogadta Dalma kitüntetését. Arcáról ismét
23 II | minőt másutt nem érezek.~Dalma parancsolt szívének, s hideg
24 II | rajongó tekintete folyvást Dalma arcán függött, mintha valamit
25 II | Egy baráti kézszorítást, Dalma. Négyévi távollét után e
26 II | kegy nem illet-e meg engem?~Dalma habozva, remegve nyújtá
27 II | lángja átömölni látszott Dalma arcába.~– Míg nem hívatlak,
28 II | hogy egy vezér eltávozik.~Dalma ott térdelt atyja előtt.
29 II | mennyországban sem leled fel többé.~Dalma arcáról minden vér elfutott,
30 II | úsztak az alkonyodó nap felé.~Dalma érzé, hogy a kéz, melyet
31 II | tőrlék szemeiket.~Ekkor Dalma fölállt, nyugodt, hideg
32 II | könnyet mégis visszafojtja.~Dalma ott állt merően, összefont
33 III| fogsz ráérni, hogy erődet Dalma ellen fordítsd.~– Te azt
34 III| sors, s te volnál férfi és Dalma nő, most nem siratnám elveszett
35 III| kár, hogy nem vagy az”. Dalma vérpiros arccal szökött
36 III| kiragadni a diadalmi zászlót. Dalma véletlenül jött a társaságba.
37 IV | üdvkiáltástól reszketett az ég. Dalma arca halovány volt, és mosolygott.
38 IV | vádlott lehajtott fővel lépett Dalma elé.~– Mit vétettél? – kérdé
39 IV | Mit vétettél? – kérdé Dalma.~– Megszöktem gyáván a táborból
40 IV | vádoltatik~– Hazudsz! – kiálta Dalma, hevesen fölpattanva trónjáról. –
41 IV | elhinni is bűn! – szólt Dalma elirtózva. Eközben a két
42 IV | nő lefátyolozva? – kérdé Dalma.~– Fátyola szégyenét takarja
43 IV | volna lemondani – szólt Dalma szigorún.~– Az ég tanúm,
44 IV | felé. Ez ifjú Elemér volt.~Dalma összerendült őt meglátva,
45 IV | elfogódottan járult a khagán elé. Dalma arcának szokatlan szigora
46 IV | De van nekem”, gondolá Dalma, s míg szíve rég elfojtott
47 IV | felejtve, felsóhajtott:~– Igen.~Dalma arca kínosan vonaglott e
48 IV | ne hallja, rebegé:~– Oh, Dalma. Néhány szóm volna hozzád,
49 IV | Jelenléted felháborít! – kiálta Dalma lángra gyúlt arccal, s inte,
50 IV | vissza.~Oh, igazat mondott Dalma: az ifjú jelenléte felháborítá
51 IV | onnan – ha szívük volna. Dalma feldúlt kedéllyel tért vissza
52 IV | köszöntve királyom nevében.~Dalma összeráncolta szemöldeit,
53 IV | Ez árulás!” – gondolá Dalma, s keblén mintegy önkénytelen
54 IV | tekintetedtől.~Jobban remegett Dalma az övétől.~– Jer, fejedelmi
55 IV | rabszolgálói legutolsójának.~Dalma rendbeszedé lelki erejét.~–
56 IV | országnagyok, látva, hogy Dalma mily hidegen, mily haraggal
57 IV | Ki kérdezett? – kiálta Dalma szokatlan haraggal.~– Az
58 IV | kárhozatos – suttogá fogai közül Dalma.~– Ezt visszautasítni nem
59 IV | Eddig csendesen beszélt Dalma trónja hátuljába vonultan
60 IV | vagyok körülvéve? – kiálta Dalma, türelmetlenül lépve le
61 IV | Távozzatok! – szólt hevesen Dalma. – Vége a kihallgatásnak.
62 IV | nejei jöttek be a terembe.~Dalma villámló tekintettel nézett
63 IV | Így lesz rajta ég áldása.~Dalma ingerelve volt, s azon gondolat
64 IV | Az akkor volt! – kiálta Dalma csattogó szóval, egészen
65 IV | ily durván asszonyokkal.~Dalma összefont karokkal állt
66 IV | leszek? – kérdé keserűen.~Dalma megfogá a leány kezét, s
67 IV | én téged nem szeretlek.~Dalma örömét elrejteni nem tudó
68 IV | bírta megérteni a kifejezést Dalma szemeiben; elszántan térdre
69 IV | szeretsz engem? – folytatá Dalma, a leány érzelmeit fürkészve. –
70 IV | vonta le.~– Öless rneg, oh, Dalma. Inkább te, mint atyám.~–
71 IV | atyám.~– Ne félj – szólt Dalma ragyogó arccal, s keblére
72 IV | boldoggá teendlek – szólt Dalma a leány homlokát megcsókolva. –
73 IV | szeretsz. Nevezd meg őt.~Dalma szíve repesett azon gondolatnál,
74 IV | barátnéd előtt szólanál.~– Ah, Dalma, biztató szavaid lábaidhoz
75 IV | Jer, súgd fülembe – szólt Dalma, édes gyöngédséggel vonva
76 IV | tapodott, sikolta föl egyszerre Dalma, s míg egy kezével dühösen
77 IV | kimondott név fölébreszté a Dalma szívében a női féltés szenvedélyeit.
78 IV | könnyezik. – Mit tettem én?~Dalma gyűlölettel fordítá arcát
79 IV | fenyegetőbb indulatokat olvasva le Dalma arcáról, kétségbeesve veté
80 IV | Mennyire szereti őt! – gondolá Dalma. – Kész megtagadni, hogy
81 IV | megmentse.~Halila nem bocsátá el Dalma kezét.~– Oh, ha büntetni
82 IV | tekintettel sem biztatott soha.~Dalma lelkén reménysugár kezde
83 IV | áldozat nem nagy a honért”. Dalma megroskadt e gondolat nagysága
84 IV | háborog a tenger?– szólt Dalma, s utána gondolá: „Talán
85 IV | sírni és szeretni szabad.~Dalma szédülve kerese támaszpontot
86 IV | hamarább a föld – szólt Dalma, megerősítve magát. – Vonulj
87 IV | Halila engedelmesen távozék.~Dalma reszketve emelé kezeit az
88 IV | A fohász sikeres volt. Dalma új erőt érze lelkébe szállni,
89 IV | uram.~A vér újra elözönlé Dalma arcát, arra nem várt, hogy
90 IV | Elemér csüggedten lépett Dalma elé, mint ki erejét régóta
91 IV | velem? – kérdé szárazon Dalma.~– Még mindig ily haraggal
92 IV | eddig csupán szívemben.~Dalma nevetni kezdett, csak felületes
93 IV | helyen megfér.~– Kérlek, Dalma, ne nevess ki, s ne viseld
94 IV | a kérdésre:~– Nem tudom.~Dalma csodálkozva rázta fejét:~–
95 IV | híven hasonlítnak az élőhöz.~Dalma kíváncsisága bámulattá nőtt. –
96 IV | rebegve mondá: – Tehozzád…~Dalma ijedten sikolta fel, s kezét
97 IV | gyötrelemmel halmozzák azok el Dalma szívét.~– Azóta ez alakot
98 IV | Elemér! Mit akarsz? – kiálta Dalma irgalomért könyörgő arccal.~–
99 IV | szemeivel keresztülnézve Dalma szemein. – Meg akarom tudni,
100 IV | Van-e ily nő, van-e ily nő, Dalma?~A leány keble majd megszakadt
101 IV | borzadály futott végig.~Dalma eszmélni kezde, s halkan
102 IV | beszéltünk ugyebár – szólt Dalma folyvást félig csukott szemekkel –,
103 IV | kérdenéd tőlem – folytatá Dalma holdkóros álmodozással –,
104 IV | percben egyszerre magához tért Dalma, s sötét szemeit felnyitva,
105 IV | Felejtsd el szavaimat.~Dalma megfogá Elemér kezét, s
106 IV | alatt áll-e a szerelem?~Dalma büszke öntudattal mondá,
107 IV | megöltél, hogyha értesz – szólt Dalma, elfordítva égő arcát. –
108 IV | szeret.~– Azért temessem el?~Dalma indulatosan kiálta fel:~–
109 IV | kívánsz. Én kész vagyok.~Dalma megragadá hévvel az ifjú
110 IV | Jutalmadat… – susogá Dalma szellemcsöndes hangon.~S
111 IV | Elemért meglátta. – Oh, Dalma, én reszketek előtte – szólt,
112 IV | kissé szomorú fiú – szólt Dalma mosolyogva. – Te rajta légy,
113 IV | A leány zokogva hajolt Dalma kezére, míg Elemér az őrültséghez
114 IV | bánatosan. – Soha! – sóhajta Dalma.~– Légy boldog örökre –
115 IV | leány, megcsókolva kezét. Dalma szomorúan tekinte utánuk.~
116 IV | Dalmától menyasszonya felől. Dalma keserű bosszúval tekinte
117 IV | bebizonyítni nem lehet, hogy Dalma nem férfi, hanem leány!~
118 IV | kebelébe ütendi vasát…~– Oh, Dalma, szeretlek! – sóhajtá még
119 IV | mindig erősebb lett, hogy Dalma őt szerette, és szeretteték
120 V | Bertezena idejében; így állt Dalma is közöttük, vállain fényes
121 V | önérzettel a férfiak. És Dalma elpirult, érezve, hogy termetére
122 V | kalapácsot és vasat hoztak elő, Dalma izmos kezébe fogá a nehéz
123 V | szólt:~– Üdv neked, oh, Dalma, ki megtartád, amit apáid
124 V | monda el:~– Üdv neked, oh, Dalma, ki népek urává tetted nemzetünket,
125 V | sokáig.~A nép azt hívé, Dalma örömkönnyeket sír: az volt
126 V | hölgyek.~– Üdv neked, oh, Dalma – szólt az első –, ki határainkat
127 V | megdicsőülve. Élj sokáig.~Dalma keserűen tekinte a szónoknőre,
128 V | szólt:~– Légy áldva, oh, Dalma, ki bennünket hazát szeretni
129 V | legjobban szeretve egytől.~Dalma kezeibe rejté arcát.~Végre
130 V | üdvözletét:~– Üdv neked, Dalma! – S magától utána tevé: –
131 V | veled megyünk a harcba!~Dalma sóhajtva tekinte szét. Mindenütt
132 V | ünnepélyt zavaró gyászhangra, Dalma mellett egy baljóslatú hang
133 V | a kikiáltó szavát, maga Dalma is leszállt trónjából, inte
134 V | tehát, jó asszony? – kérdé Dalma, miután az mindegyiket elutasítá.~
135 V | egyenesen.~– Őreá! – kiálta Dalma megdöbbenve. – Ő Disabul
136 V | ismernek különbséget – szólt Dalma. – Ha e nő gyanúja alaptalan,
137 V | férfi gyilkosa? – szólt Dalma szigorú hangon. – Igen,
138 V | feküdt, hidegen, sápadtan…~Dalma, mint kit a villám ütött
139 V | Tiéd a vérpad! – szólt Dalma fölegyenesedve fájdalmas
140 V | biztatá Halila, megfogva Dalma kezét. Ne hagyd őt kezeid
141 V | Fejedelmi pálcám e kard! – szólt Dalma, fölemelve azon kardot,
142 V | harcot a varchoniták ellen. Dalma keresni látszott a halált,
143 V | senki sem talált rá többé.~Dalma halála után a varchoniták
144 Uto| be a rendőrtanácsosnak a „Dalma” című drámámról:~„Dieses
145 Uto| a jó rekomendációért.~A „Dalma” előadása a nemzeti színházban
|