Fezejet
1 I | beszél Isten a földdel, midőn azt akarja, hogy az megrázkódjék
2 I | árassza el a népeket, vagy midőn azt akarja, hogy édes éltető
3 I | szabad vadállat teje, s midőn felnőtt és ifjúvá erősödék,
4 II | férfikor delén túl valánk már, midőn egyszerre mindkettőnknek
5 II | akarnád, s ellenkezem veled, midőn kész vagy reá. Homlokomon
6 II | sohase maradjon naptalan. Midőn leszállok én, fiam helyembe
7 II | leszállok én, fiam helyembe kél. Midőn én a ravatalra fekszem,
8 II | hogy „Éljen a khagán!”, midőn tudom, hogy ez nem nekem
9 II | hozzá.~– Nem jut-e eszedbe, midőn gyermek valál, kicsiny kis
10 II | tekintettel fordult Dalma felé.~– Midőn legelőször vadászatra bocsátanak
11 II | korbácsolá, s azon pillanatban, midőn te kopjádat hajítád reá,
12 II | óh, jól emlékezem.~– S midőn hosszú táborutakon elesteledve
13 II | rosszul jutalmazod hűségemet, midőn magadhoz hasonlóvá tész,
14 II | távol, fáj bennem a lélek, s midőn látlak, öröm fog el, minőt
15 II | könnycsepp nem jött szeméből. Midőn végre az utolsó férfi lépte
16 II | férfi lépte is elhangzott, midőn egyedül maradt, reszketve
17 III| négy szarvval homlokán.~Midőn az éjféli csillag feljött,
18 III| csak akkor lőn észrevehető, midőn az izzó bálvány közelébe
19 III| vesztetekre növelte meg hírét. Midőn határaitokat kezdte fenyegetni,
20 III| ha nem haltam-e még meg? Midőn elég erőm van őt még gyermekkorában
21 III| mondá ki szavait Disabul, midőn harmadik kürtszó hallatszott,
22 III| lesve, s visszarezzent, midőn egy halavány, pajzstalan
23 III| tevebőrön.~Még tartott az éj, midőn a máguszok visszaérkezének
24 III| tudá, mi történik vele, de midőn a főmágusz intésére egyszerre
25 III| kit annyiszor kerestem, midőn szenvedék, ki mindenütt
26 III| ki oly fennen beszélsz, midőn előtted Disabul, mögötted
27 III| mennybéli követ vagy is, remegj, midőn előttem állsz.~Hagyd a haragot
28 III| Elemér arca kigyulladt, midőn e kérdésre felelt, midőn
29 III| midőn e kérdésre felelt, midőn Dalmáról kelle szólnia.~–
30 III| Szokásom kétkedni, gyanakodni. Midőn Oldamúr udvaránál voltam
31 III| még menyasszony szemeire, midőn fejére tették a nászkoszorút,
32 III| aztán egy nappal később, midőn azt a főkötővel cserélték
33 III| tisztán jöttél ki belőle; midőn a halál torkába taszítálak,
34 III| még akkor is szerettél; midőn mindenki elhagyott, még
35 III| is ragaszkodtál hozzám; midőn szabadon bocsátálak, hogy
36 IV | keresztül vették útjokat, s midőn ez idő szerint a kerek világ
37 IV | elenyészett határairól, úgy, hogy midőn a rhabonbánok egyszerre
38 IV | könnytől nem látta a világot, midőn trónjába ült.~– Uram, erősítsd
39 IV | mindannyiszor félrecsapta, de midőn ez ismét vissza akart szúrni,
40 IV | lenni erényem diadalára, midőn egy reggelen elfeledék Istenhez
41 IV | ragadá meg a leány kezét, ki midőn azt hívé, hogy őt halálosan
42 IV | Látod arcomon, mint örülök, midőn szemembe mondod, hogy nem
43 IV | egyetlen szenvedés volt, s midőn azt egy borzasztó halállal
44 IV | kellett volna befejeznem, midőn népem ördögeinek akartak
45 IV | arcán mosolyban törve ki, midőn egyszerre jéghidegen emelkedék
46 IV | s mindazt kevésnek érzi, midőn a pillanat elérkezett.~–
47 IV | Gondold, mintha most volna az, midőn egymásnak megfogadtuk, hogy
48 IV | Sebet vágnak a fán is, midőn új ágat oltanak bele. Ez
49 IV | elpirult és reszketett, midőn Elemért meglátta. – Oh,
50 IV | hangzottak, hallgatózott, s midőn nem hallék többé semmi,
51 IV | összejönni az Istennel, midőn nagy veszély idején tanácsot
52 IV | mindig zárva voltak, csak midőn feljött a hold, s a magányos
53 IV | gondolá, hogy ne legyen ott, midőn meg fog halni.~– Jó nő.
54 IV | boldog örökre! – suttogá, midőn az nem is hallhatá már.~
55 IV | tudod, mit cselekedtél, midőn a király leányát elszöktetéd.
56 IV | ne vegye észre e gyáva, midőn keble utolsót dobban, hogy
57 IV | szíve meg ne mozduljon, midőn kebelébe ütendi vasát…~–
58 V | soha.~Szemei könnyeztek, midőn beszélt, a nép azt hívé:
59 V | nem mert reá feltekinteni, midőn rebegő hangon szólt:~– Légy
|