1-borza | boseg-elveg | elven-fogad | fogak-hiu | hiv-keszu | ketan-leske | lesut-mulok | mult-rajtu | rakat-szult | szuze-valam | valan-zugol
Fezejet
1 Uto| reprodukálni nem fog a Nr. 1 cenzor szigorúsága miatt,
2 Uto| készült ez, hanem drámának.~1853-at írtunk. A Bach-korszak
3 IV | oszlopokra egy cikket írtak abba, mely szól a „névtelen”
4 IV | fénye besütött a rejtekház ablakán, átlopózva az eléhajló lombok
5 IV | lombok között megnyílni egy ablakot, melyen halvány arc nézett
6 IV | meghaljak – viszonza ez lovagi ábránddal –, s bebizonyítom, amit
7 IV | közül a padozatra. Elemér ábrándozva, álmodozva maradt ott magában,
8 III| remegsz?… Gyűlöletes, reszkető ábrázat! Honnan hozod a rossz hírt?
9 II | szövetséges elé, kemény szív, acél kar vár az ellenségre.~–
10 IV | mindig hevesebb lett. Az acélok szikrákat hánytak a holdsugárban,
11 IV | míg ez hosszú léptekkel ácsorgá őt körül, megforgatva orra
12 III| kürtszó nemsokára hírül adá a magára várató kényúr közelgését,
13 III| a másik az „édes”. Amazt adák neki, ha gyászünnep volt,
14 II | hogy ő nem férfi! Az ég adand neki hírt, hatalmat, hős
15 II | mint ennen képmásom tudtul adandod, hogy e napon az avar trónt
16 III| elárulja?~– Tudományodért sokat adhatna valami bolond bölcs; mit
17 IV | higgy szavaimnak, de okot adhatok rá. Látod arcomon, mint
18 III| Kérjetek, parancsoljatok. Mimet adjam oda. Kell e boglár valakinek?~
19 III| szeplőtlen szüzet.~– No, hát adjatok neki.~– Astarothnak tizenhét
20 II | fejére tevé. – Áldásom reád. Adjon az ég neked vaskemény szívet,
21 III| darab részt te bírod, nem adnád vissza?~– Akár még a Bajkál-tavat
22 III| király! Nagyon sok rajtunk az adó, engedd el felét.~– Igen
23 I | elleneiket. Érts alatta adófizetést.~A varchonita nép megnagyobbodva,
24 IV | eszedbe, hogy akit kezedbe adok, ez üldözött angyal, kit
25 II | kimentek, s kürtszózat között adták hírül a népnek az új fejedelemválasztást.
26 III| hogy gyűlölsz, és én nem adtam neked rá okot soha.~– Te
27 III| nincsenek. Háromszázezer kardot adtatok kezembe. Azt hiszitek, hogy
28 Uto| szakadékok közé, szájába adva soha nem élt királyoknak
29 IV | királyom saját koronája ágaiból töré le, itt küldve általam
30 IV | vágnak a fán is, midőn új ágat oltanak bele. Ez a leány
31 IV | haláladó bürköt. Így jött aggodalomtól dobogó szívvel a kis hajlékba
32 IV | orgyilkosát, ki magáért kezde már aggódni, s az ajtó felé tekinte.~–
33 IV | első havait. Disabul ne aggódtasson benneteket. Elemér, jusson
34 II | s lassan haldokló apja ágyához húzódék, mintha védelmet
35 IV | vagy az mégis! Világ derül agyamban!… Most látlak utolérhetlen
36 IV | rohamától emelkedék fel ágyáról.~– Ah, tehát te vagy az?…
37 II | körülállták a haldokló khagán ágyát, a vénebbek legközelebb
38 I | negyvenezer geougot vert agyon az erdők közt.~E naptól
39 I | körülfogták Bertenezát, s áhítattal hallgaták szavait. – Testvérek!
40 III| Szabaddá tettelek. Mehetsz, ahová akarsz.~– Én itt akarok
41 III| tétova szemekkel, rebegő ajakkal.~– Ne szólj! – Hörgé Disabul,
42 IV | hajós tenyerét nyújtá az ajándék elé, de az egy gyilok volt,
43 IV | támadt lelkében, hogy az ajánlott menyasszonyt mindenáron
44 III| Bölcsen beszélsz.~– Őt nőül ajánlva neki, ezt nem utasíthatja
45 IV | keble utolsót dobban, hogy ajka csukva legyen, szíve meg
46 III| vitt a király elé.~Disabul ajkába harapott, s szemei vadul
47 III| hallhatóan a leány, Elemér kezét ajkához szorítva.~– És most a magas
48 IV | tiltva van.~– Tiltva van ajkaidnak, de szemeid elárulnak.~–
49 II | remegtek. Elemér szívéhez és ajkaihoz szorítá a nyújtott kezet,
50 II | nyugágyára. A szót elfojtá ajkain a fájdalom.~– Dalma, ne
51 II | szökellt egyszerre, reszkető ajkakkal, tétovázva szólítá meg:~–
52 IV | pedig szemem zárva van, ajkam néma, kezem mozdulatlan.
53 IV | hátratántorodék, a szó elhalt ajkán. Kubláj fenyegetőn húzódott
54 IV | múlt azóta. A rejtett lak ajtai nappal mindig zárva voltak,
55 IV | újrakezdé a virágos szókat, ájtatos kenettel ejtve beszédét~–
56 IV | kezde már aggódni, s az ajtó felé tekinte.~– Jöjj. Látod,
57 IV | simított tarka gyökérfából; az ajtók tábláiba csaták és áldozatok
58 IV | nézett lopva ki, s néha az ajtón egy fehér női alak suhant
59 IV | közeledék a khagán elé; már az ajtónál elkezde hajlongani, s háromszor
60 IV | hideg lehelleted. – S azzal ajtóőreit szólítá. Keressétek föl
61 IV | nem létezik sehol. S azzal ájultan rogyott össze.~E pillanat
62 II | küzdeni.~– Van: – az erős akarat. Isten megírta útját a csillagoknak;
63 II | egyesülendenek egy vérré, egy akarattá a nemzetért.~A vezérek egyenkint
64 IV | félj. Te engem érteni ne akarj, csak bízni tudj.~– Miért
65 IV | Hisz nem szeretjük egymást. Akárki bántson, én oltalmazlak,
66 II | ajtaja fölé, hogy olvashasd, akármerre tekintesz, mert egykor szükséged
67 I | akarta, szabadon, mint más akármi vadat, kiket senki sem vesz
68 IV | bántson, én oltalmazlak, akármit kívánj, én megadom. Mondd
69 II | tőle. Biztatnálak, ha nem akarnád, s ellenkezem veled, midőn
70 III| Atyám, segíts, engem bántani akarnak!~– Bántottak engem is –
71 III| világ az enyim, itt azt kell akarniok, amit én akarok.~– Ne feledd,
72 Uto| megértve, átgondolva egy élni akaró tetszhalott nemzettől.~Ez
73 IV | midőn népem ördögeinek akartak megáldozni, akkor halálos
74 II | hevesen vágtattál felé, én meg akartalak előzni, az oroszlán a fejét
75 IV | nézett végig rajtok. – Mit akartok itt? Ki hívott benneteket?~
76 IV | rhabonbán enyhébb fordulatot akarva adni a kínos jelenetnek,
77 V | örömkönnyek.~Ekkor nyakába akaszták a fejedelmi kacagányt, s
78 III| félj. Nem hagy el soha, akihez kiáltál.~E dalia volt Elemér.~
79 III| hoznák azok holt híredet, akiket te hirdetsz halottnak. Ez
80 IV | s felhívja mindazokat, akikre gyanúja van, hogy kezüket
81 IV | suttogá Halila.~– Kit?~– Azt, akin bosszút akarok állani –
82 II | Amint e vér kicsordult, akként omoljon vére annak, ki honához
83 IV | saját másolatod asszonyi alakban? Van-e ily nő, van-e ily
84 II | melyek megdicsőült hősök alakjaival tele úsztak az alkonyodó
85 III| miként én ez idomtalan alaknak itt.~A máguszokföld alatti
86 II | a királyi székeikben ülő alakok s kezeiket fölemelve üdvözlék.
87 IV | fénye szüntelen változó alakokat fejte az ingatott lombok
88 II | átok alatt hagyom meg, hogy alakomat, úgy, ahogy meghűlt, porrá
89 IV | Dalma szívét.~– Azóta ez alakot nem bírom elfeledni: nappal
90 IV | rajongó képzelemmel, mely az alaktalan űrben repkedett tétovázva,
91 IV | kérdé az előtte álló alaktól.~– Ha megmondom, hogy ki
92 II | tőletek, amit rátok bíztam itt alant. Amott túl mindent föltalálunk:
93 I | laktak, státusbölcsészetük alapja levén, hogy oly nép nem
94 V | Dalma. – Ha e nő gyanúja alaptalan, s te ártatlannak érzed
95 III| alaknak itt.~A máguszokföld alatti csöveken át tompa bőgést
96 V | országa lett, néped az ő alattvalója, te magad az ő rabszolgája.
97 III| bámulom.~Kubláj mosolygott, alázatos képpel, minő azoké, kik
98 IV | érezél soha. De lásd: e szűz alázatosan közeledik feléd; nem kívánja
99 IV | boldogtalanságod!”~Ezzel áldá meg a haldokló Oldamúr utodát.
100 V | szomorú gúnyt monda reá áldásképpen.~Hét fiatal szűz jött ekkor
101 II | gyermeke fejére tevé. – Áldásom reád. Adjon az ég neked
102 Uto| Theater anzulocken.”~Az Isten áldja meg ezért a jó rekomendációért.~
103 IV | meglásd, mint múlok ki?~– Áldom a sorsot, hogy nem halálod
104 III| áldozat volt.~Hét állatot áldozának a természetnek mind a hét
105 III| akkor kezdődött a démon áldozata.~Egy nagy fekete kő volt
106 III| fáklyakíséret nélkül, gyalog jött az áldozathoz, s csak akkor lőn észrevehető,
107 II | arccal. Mint fogadó az ég áldozatod füstjét?~– Magasan szálla
108 III| szikrákat okádva.~Kétféle áldozatot szoktak e bálványnak hozni.
109 III| egy része eltávozott, az áldozatra szánt szüzet elhozandók,
110 V | tíz életed, hogy férjemért áldozhatnám valamennyit.~– Legyen tehát –
111 III| fölemeli azokat, kik oltárain áldoztak:~E sötét hitnek még most
112 III| mutogatok én egyet.~– Akkor aligha fogsz ráérni, hogy erődet
113 II | felhallatszott a völgyek aljából.~– Most járuljatok a vérszövetséghez,
114 II | mellett, a vénség ezüstre, az alkony sugárai aranyra festék hajfürteit,
115 II | alakjaival tele úsztak az alkonyodó nap felé.~Dalma érzé, hogy
116 II | II.~Alkonyodva tekinte vissza a nap Irgana-Kon
117 IV | Emberi hatalom alatt áll-e a szerelem?~Dalma büszke
118 II | nemzetét szeresse? Miért állam legfelül, ha nem azért,
119 Uto| nyelvünket nem értette senki az államalkotó elemekből: elkezdve a helytartón,
120 III| ez ország? Ha megfordítva állana a sors, s te volnál férfi
121 II | erővel.” Egy óra múlva a tiéd álland helyén; mi legyen az?~Dalma
122 IV | a halottat. Én balfelől állandok trónja mellett, hogy arcát
123 IV | könnyes szemek, e megtört állás, a lehajlott kezek imádásszerűen
124 III| keserű áldozatnál csupa ártó állatokat, a férgek rendéből nadályt –
125 III| engesztelő áldozat volt.~Hét állatot áldozának a természetnek
126 III| harcosaimmal. Különben ők azt állítják, hogy e fenevad rézgyomrából
127 IV | annak ítéletét az Istenre. Állítsatok a síkra egy törpét egy óriás
128 III| gúnyos részvéttel Disabul.~– Állítsd fel palotám udvarán, ott
129 III| oltár párkányára voltak már állítva, a máguszok hosszú, háromágú
130 III| kérjetek! No, csak bátran, állj elő, te vércseszemű, látom
131 IV | a bajnokok a sorompóban állnak.~– E bűnt elhinni is bűn! –
132 IV | szégyenpiros arcát. – Örömestebb állok előtted a szégyenpadon,
133 IV | fényűzése a tisztaságban állott.~A tárogató-hangok jelenték,
134 III| félre, a máguszok szomorúan állták körül bálványukat, mely
135 II | vittek mindkettőnket: ott álltunk egymás mellett, alig várhatva
136 III| igazság, nemde, hogy egy sima állú ifjonc, kinek nincs egyéb
137 IV | visszafojtá. Úgy akart meghalni állva, karddal kezében, hogy ne
138 IV | neki. Alszik, mosolyog, álma nyugtalan. Szerelemről álmodik.
139 IV | tudtad meg, hogy kit?~– Álmaiban sokszor beszélt elérhetetlen
140 II | kialudt, csak én virraszték álmaidnál ébren, hűségesen, emlékezel-e
141 IV | vagy ábrándjainak képe, álmainak neve, szívének egyedüli
142 II | Éppen most beszélte el álmát. Hét nap, hét éjjel feküdt
143 III| és én valósítani fogom ez álmodat.~– Oh, én most is álmodom,
144 III| elnyerendi. Álmodjál szépeket. Álmodd azt, a mi legmagasabb, legmerészebb
145 IV | tedd őt boldoggá, hogy ne álmodhasson. Ígérd meg nekem, hogy boldoggá
146 IV | álma nyugtalan. Szerelemről álmodik. Ijedtségre fog ébredni.~
147 III| kísérték.~Jobb lett volna nem álmodnia oly boldogan.~
148 IV | örökké… Ott fogunk örökké álmodozni, ott megmondod nekem, ki
149 IV | padozatra. Elemér ábrándozva, álmodozva maradt ott magában, s beszélgetett,
150 IV | utánad bezáródjék. Csupán álmok szokták őt háborítni, te
151 III| hadsereget ne gyűjtsek, mellyel álmos békéteket megháboríthassam.
152 II | tudott létedről, egyedül nőm, álomlátásban egy tündér szállott le hozzá,
153 IV | teljes gyönyörrel emelé föl álommosolygó arcát, s tagjai reszkettek
154 IV | is vágyódol oda? Ez örök álomországba, ott leszünk. Harmadnap
155 II | kettős selyemdolmány fedé, az alsó hosszú, térdig begombolt,
156 IV | szerelem megárthatott neki. Alszik, mosolyog, álma nyugtalan.
157 IV | susogá:~– Elemér! Jó férjem… Alszol-e? – s odasimult, és kezét
158 IV | fagyos gúnnyal kiálta~– Nem alszom.~Halila hátratántorodék,
159 I | nevezik Imausnak, a csinek Altájnak, a perzsák Kafhegynek.~Ezek
160 I | fele balra hullott.~Erre általános csataordítástól zendült
161 III| aki meg hagyja magát enni általuk.~A többi követeket meglepé
162 IV | parti ingoványból, míg ő aludt, és e tubafa-gally is számára
163 II | Hét nap, hét éjjel feküdt aludva, eltemetve a sírban. Hetednapon
164 II | felaggatva, s még úgy is vállain alul értek. Kezei, lábai oly
165 III| egynél. Ha meghaltam, akkor ám jöjjenek elő az apró csillagok,
166 I | irányban kezde futni, hogy amazokat másfelé térítve, gyermekét
167 III| a gyilkost – szemeiből? Amazoknak nyugodt tekintetével ellenkezőleg
168 III| áldozat”, a másik az „édes”. Amazt adák neki, ha gyászünnep
169 IV | kenettel ejtve beszédét~– Ámde lehet nap hold nélkül? Élő
170 II | nevet adni az érzelemnek, amely tehozzád vonz. Örömest lennék
171 IV | egymásnak megfogadtuk, hogy amelyikünk előbb meghal, a másik azt
172 II | létemet, esküszöm, hogy amennyi tért kardom hegyével magam
173 I | annyi munkát lehet tenni, amennyit máskor negyvenezerrel.~A
174 I | is mindenütt feltalálni, amerre valaha jártak, az Irtisz
175 II | amit Isten adott, s íme, amidőn még senki sem tudott létedről,
176 III| füveimet, s szövőszékeimet, amik nálam mind nincsenek. Háromszázezer
177 III| szülj nekem oly hadsereget, aminőt megettél, vagy oly dombot
178 III| maradtatok itten? Nincs semmim, amire várjatok.~– Még van országod –
179 II | még a túlvilágon is, mert amiről itt lemondasz, azon üdvöd
180 II | maga. Viharnak, tengernek, angyalnak és ördögnek van ura; az
181 II | magam körül keríthetek, annyira közel hozzám nem jöend senki
182 II | miként én magam. Ítéleted annyit érjen, mennyit enyim, hogy
183 II | el, mint egy alvó gyermek anyja keblén.~A férfiak zokogva
184 Uto| zahlreiches Publikum ins Theater anzulocken.”~Az Isten áldja meg ezért
185 II | kezeit.~– Mit mondjak ősz apádnak odafenn? – szólt Oldamúr
186 IV | vádoltatál. Nevezd inkább apagyilkosságnak, gyermekek megrontójának
187 V | Dalma, ki megtartád, amit apáid szereztek, lásd hazádat
188 I | rég elmúlt időkre, mikről apáik diadalmak meséit regélték
189 II | El ne feledjétek, hogy apáitok sírhalmait rejti e föld,
190 III| Bárki legyen is e szűz?~– Ha apjának szeme fénye is és a világ
191 IV | Én boldog vagyok, hogy ápolhatlak.~– Menyasszonyéjed óta szüntelen.
192 IV | Ne még, ne még – inte apródainak –, várjatok egy pillanatig! –
193 III| általam.~Ezzel egy utána jövő apródnak inte Elemér, ki szironyos
194 III| válasszam?~Elemér elvevé az apródtól a vánkost, s maga nyújtá
195 III| leszek. Elmegyek boldog Arábiába keringelő barátnak. Még
196 IV | Tatár volt az anyám, s aranyat csodált meg. Ha megfizetsz
197 III| látszott kapni e szóra.~– Aranyba foglaltatlak e gondolatodért.
198 II | palotád homlokára írassunk fel aranybetűkkel. Apád jelszava ez volt: „
199 IV | tetteit siker követte. A kard aranydicsőséget, kalapács és szántóvas aranypénzt
200 III| közül a salamander, egy aranyhal, egy galamb, egy paripa
201 III| pillangót, a salamandert, az aranyhalat, a galambot, a paripát és
202 I | Kafhegynek.~Ezek ama mesés „aranyhegyek” – a földnek öve, melyek
203 IV | szántóvas aranypénzt és aranykalászt termeszte országának. A
204 I | vassal nem bírván többé, aranylándzsákkal űzték vissza elleneiket.
205 IV | aranydicsőséget, kalapács és szántóvas aranypénzt és aranykalászt termeszte
206 II | ezüstre, az alkony sugárai aranyra festék hajfürteit, arcán
207 II | térdig begombolt, sárga aranyvirágokkal, a felső rövid ujjú, hasított,
208 II | ujjú, hasított, bíborpiros aranyzsinórzattal; sűrű jáspisfekete hajfürtei
209 I | szárazsággal, viharokkal árassza el a népeket, vagy midőn
210 V | boldogságot és jóllétet árasztál tűzhelyeink körül. Légy
211 IV | jelent meg előttem, kinek arcában Isten arcára ismerék. Egymaga
212 IV | szemérempír legbájolóbb színe az arcnak. Elemér! Vedd e gyöngéd
213 IV | tanítottak, és szenvedni? Látom arcodon.~– Ha látod, légy irántam
214 IV | Látlak, kezedet szorítom, arcodra nézek, hallom hangodat,
215 V | szét. Mindenütt örvendő arcok vették körül. A nép boldog
216 IV | kedvesének nevez; arcát arcomra fekteti, s könnyeit ölembe
217 II | hetek múlva ásatva fel, arcukra és keblükre kent balzsamok
218 I | longobárd foglalók rohanó árja ellen.~ ~Miért
219 III| mert én nem őrzöm városaim árkát, vetett füveimet, s szövőszékeimet,
220 II | táborutakon elesteledve sátorod árnyában pihentél, fejed ölembe hajtva,
221 II | tehozzád vonz. Örömest lennék árnyad, hogy soha el ne hagyhass,
222 IV | szigetén, magas nyírfáktól árnyékozva állt azon kis csendlak,
223 III| volt, én nem születhettem-e arszlánnak? Ha a kérődző állatok szövetséget
224 V | gyanúja alaptalan, s te ártatlannak érzed magadat, nincs miért
225 III| keserű áldozatnál csupa ártó állatokat, a férgek rendéből
226 III| arcán semmi melegség. Ez árulá el előttem! Ez nem lehet
227 IV | leány fejéről a fátyolt. „Ez árulás!” – gondolá Dalma, s keblén
228 IV | fájdalmát?~– Valóban el fogja árulni magát – szólt elgondolkozva
229 IV | tetem senkinek sem leend árulója, a holt arcát nem látandja
230 IV | megesküvém, hogy el nem árulom magam, hogy ne lássak mást,
231 I | ismét kétszázezer kő vasat ásattak ki velünk, hogy két hó leforgása
232 II | temetni, s néha hetek múlva ásatva fel, arcukra és keblükre
233 IV | hálát Istennek, hogy erőtlen asszonnyá teremtett, kinek szenvedni,
234 I | örömei lettek volna benne. Asszonyai nem ismerték a piperét,
235 IV | lélekben, saját másolatod asszonyi alakban? Van-e ily nő, van-e
236 IV | most küldtem el. Mi dolga asszonynak ily helyen?~– Uram, khagán –
237 II | s küldjétek siratni az asszonyokat.~A férfiak távoztukban bámulattól
238 IV | Sohasem bánt ily durván asszonyokkal.~Dalma összefont karokkal
239 III| Tehát legyen azon egy Astarothé.~– Bárki legyen is e szűz?~–
240 III| szavaiddal, Disabul; ne haragítsd Astarothot még jobban.~– Megharagított
241 III| élhet – viszonza Kubláj.~– Astaróthra esküszöm: rövid élete lesz.~
242 Uto| ez, hanem drámának.~1853-at írtunk. A Bach-korszak virágévadját.
243 I | s magokkal vivék azt, és átadva nejeiknek, azok felnevelék
244 Uto| királyleányoknak; de megértve, átgondolva egy élni akaró tetszhalott
245 II | Dalma komoly, ihletéstől áthatott arccal viszonzá: – „A hazáért
246 Uto| voltak az alvó nemzethez, áthelyezve a khokonorhegyi szakadékok
247 III| Disabulhoz futva, annak térdeit átkarolá, s mintha sejtené, amit
248 III| rémíteni, s ismét visszalép. Átkarolta őt kétségbeesése teljes
249 II | meghalt, kétfelé szakadva, átkos meghasonlásban, örök harcokkal
250 IV | meg úgy, ahogy meg voltál átkozva eddig.~– Akkor téged kell
251 V | hollók, sirassa meg a vihar, átkozzam meg én!~– Te nem parancsolsz
252 Uto| hogy ezt az elbeszélést átlapozza.~És igaza lesz. Biz ez már
253 II | elfutott, valami tündéri átlátszóság foglalta el a színtelen
254 IV | besütött a rejtekház ablakán, átlopózva az eléhajló lombok levelein.
255 II | melyen keresztül lelke lángja átömölni látszott Dalma arcába.~–
256 IV | felhők fölött, el-elbújva, s átragyogva; a vízen egy keskeny csónak
257 III| hadseregedet a tengeren átszállíták, a tenger közepén vihar
258 II | Meghajtom fejemet – szól Oldamúr átszellemült arccal. Mint fogadó az ég
259 IV | idegen földbe tudta volna átültetni.~– Neked tudni kell: e nő
260 I | sereg is megérkezék, azokat átvenni. Büszke vezérük lóhátról
261 IV | hallgass, és légy bátor. – Atyámra gondolok, és reszketek.~–
262 III| szemein, s a lány megpillantá atyjának mogorva arcát, hirtelen
263 II | férfi leend. Miként szerette atyját, s a gyáva könnyet mégis
264 III| már nyílt és felragyogó. Avagy száz becsületes ember közül
265 II | széken, a törökén Disabul, az avarén magam. Mindketten utolsó
266 I | pénzeiken.~Ezek voltak amaz avarok, kiknek követei a hatodik
267 III| szüzet elhozandók, a többiek azalatt meztelen hátaikat verve
268 III| kezedet megkérje tőlem, légy azé. Astarothnak nem kell nő,
269 III| mosolygott, alázatos képpel, minő azoké, kik mosolyogni szoktak,
270 I | jó a mi kezünkben, mint azokéban, akik ezt velünk készíttetik? –
271 III| Disabul inte a máguszoknak, s azoknak kellemetlen bántó éneklése,
272 IV | fagyott. Megszabadultam azoktól, akik üldöznek, és megszabadultam
273 IV | szebb világ.~– Azt meglátod azonnal! – szólt Kubláj, kihúzva
274 I | visszfényéből támad az égnek azúrkék színe.~Így szól a pars mitológia.~
275 II | szenvedéllyé nő fel.~– Már azzá nőtt – rebegé Dalma elfogult
276 II | Ütközet hevében szereztem babért homlokomra, törvénytételben
277 IV | Nincs szükségem kopott babonáitokra. Isten nem vezérelteti kezeit
278 IV | hogy én bohó, ábrándos, babonás fiú voltam mindig.~– Jól
279 Uto| drámának.~1853-at írtunk. A Bach-korszak virágévadját. A földön feküdt
280 Uto| magát egész addig, amíg a Bach-rendszer fennállt. Akkor aztán félretettük,
281 IV | kezedet add kezeimbe.~A férfi bágyadtan hanyatlik ülőhelyére, szép
282 III| maradtam még azért. Nincs semmi baj. Ha egyet elnyelt a víz,
283 III| rabszolga, kit szépséged bája s halálkínaid megindítnak,
284 III| adnád vissza?~– Akár még a Bajkál-tavat is hozzá! – mondá csúfos
285 III| hírüket.~– Országunk hajdan a Bajkál-tóig terjedt, most e darab részt
286 IV | ellenében. A törpe a vádlott bajnoka, a vádlóé az óriás. Ha a
287 IV | A vád, íme, feltámadt, a bajnokok a sorompóban állnak.~– E
288 IV | kezét visszarántá. – Mi bajod? – kérdé Elemér.~– Semmi…
289 III| egy-egy nap mindegyik, oly bájolók, hogy láttokra maga a vénség
290 IV | láb magas, zömök, hosszú bajuszú törpe volt, kurta keze,
291 V | semmisítsd meg. Ölje meg a bakó, temessék el a hollók, sirassa
292 III| amíg világ van jobb és bal felől.~– Mit teendsz?~–
293 IV | khagán elé a halottat. Én balfelől állandok trónja mellett,
294 IV | akkor nem ölhetnélek meg.~– Balga ember. Tehát dicsőséget
295 V | gyászhangra, Dalma mellett egy baljóslatú hang szólalt meg:~– Ez a
296 III| reszketve fogta meg atyja balkezét, míg Kubláj jobbját tartá.~–
297 I | hogy fele jobbra, fele balra hullott.~Erre általános
298 II | a szerencse elbízottá, a balsors elcsüggedtté ne tegyen benneteket…
299 III| Mit nekem papjaim és bálványaim? Parancsoljanak a másvilágon,
300 III| a magáéról?~– Megesküvél bálványod hitére máguszaid előtt.~–
301 IV | utolérhetlen nagyságodban, oh, én bálványom. Most már százszor kedves
302 III| elszörnyedve rohantak a bálványt káromló király elé. A főmágusz
303 III| máguszok szomorúan állták körül bálványukat, mely világított, míg sötét
304 II | arcukra és keblükre kent balzsamok által fölélesztettek halálmerevségükből
305 III| látod őt, szíved megáll a bámulat miatt – ha nem látod, utána
306 I | negyvenezerrel.~A tatár odavolt bámulatában.~– Te nagy kutya! Tréfálni
307 IV | élőhöz.~Dalma kíváncsisága bámulattá nőtt. – Kihez?~Elemér odahajolt
308 II | asszonyokat.~A férfiak távoztukban bámulattól ellepve suttogák maguk közt:~–
309 IV | szeretteték általa, s tudá bámulni azon női szívet, mely ennyi
310 III| király is némán, mereven bámult a sötétségbe, az érkező
311 III| bátran körültekinte. Mindenki bámulva néze rá. – Hát nincs-e férfi
312 IV | viszontlátásig! – rebegé Elemér bánatosan. – Soha! – sóhajta Dalma.~–
313 IV | lelte a khagánt? Sohasem bánt ily durván asszonyokkal.~
314 III| kik mosolyogni szoktak, ha bántalmakat mondanak nekik.~– Ez arra
315 III| érzelmeit kísértém; ha úgy bántam veled, mint gyűlöletem elvetett
316 III| végire. Mi okod van bennünket bántanod?~– Az az okom van, hogy
317 III| máguszoknak, s azoknak kellemetlen bántó éneklése, zsongása között
318 III| engem bántani akarnak!~– Bántottak engem is – szólt Disabul –,
319 III| egyszerre.~– Oh, de én nem bántottalak soha, miért engeded, hogy
320 IV | szeretjük egymást. Akárki bántson, én oltalmazlak, akármit
321 II | ki négy év előtt mint jó barát, mint ikertestvér vált el
322 II | sírján.~A khagán megszorítá barátai kezét.~– Most menjetek,
323 III| legyőz karja által – ha jó barátja, legyőz lelkével.~Disabul
324 III| boldog Arábiába keringelő barátnak. Még szóval sem akarok harcolni
325 IV | úgy, mintha hölgytársad, barátnéd előtt szólanál.~– Ah, Dalma,
326 II | gyermekkorodtól fogva leghűbb barátod volt?~Dalma nyugtalan kebellel
327 IV | ez kellemes tárgy, kivált barátok között, mint mi, kik egymásra
328 IV | hanem úgy mint egykori jó barátom. Gondold, mintha most volna
329 III| jelvényeket.~– Egyik a jó barátság, másik az ellenségeskedés
330 II | szerelem lesz, befogadod, mint barátságot, mint testvérérzelmet szívedbe,
331 IV | éjjel csillagom e kép. Bárhova megyek, előttem áll; ha
332 II | az első hívásra kijött barlangjából, megrázta aranyos sörényét,
333 III| vízhordó, öszvérpásztor, vagy bármely rabszolga, kit szépséged
334 IV | vezéreidnek.~– Annál jobb. Közülök bármelyik méltó hozzád. Országom első
335 IV | sohasem hívni maga elé. Bármihez fogott, tetteit siker követte.
336 II | és szerelmet. – Utáljam bármiként az életet, s óhajtsam a
337 II | örök küszködése.~– Legyen bárminő nagy, amit fogadék, megtartom
338 III| kellett. A halálnak szánt barmok, az embertől a nadályig
339 IV | fából volt épülve, kívül barna diófával kirakva, magas
340 IV | Szerelmed öntudata nem tesz-e bátorrá? Tégy megbízottaddá, s én
341 IV | a kereskedők karavánjai bátorságos vidékein keresztül vették
342 III| ér az nekem, ha nem lehet bebizonyítani?~– Ez csak ok a gyanúra,
343 IV | tudva leend, mit másként bebizonyítni nem lehet, hogy Dalma nem
344 IV | ez lovagi ábránddal –, s bebizonyítom, amit kérdezél.~– Meghalni
345 II | pillanatban.~– Most menj, az idő becses. Készülj utadra. Napnyugat
346 II | felőled mondott, legmagasabb becsülésemre vagy érdemes. Ismerve lelked
347 III| kell véred Astarothnak? Beérhette volna harcosaimmal. Különben
348 IV | borzasztó halállal kellett volna befejeznem, midőn népem ördögeinek
349 III| Mért nem tudtad vérrel befesteni arcodat, hogy ne lenne ily
350 II | azt, holnap szerelem lesz, befogadod, mint barátságot, mint testvérérzelmet
351 I | kezdenek a farkasok mítoszi befolyással lenni a varchonitákkal rokon
352 II | az alsó hosszú, térdig begombolt, sárga aranyvirágokkal,
353 II | várakozó vezéreket és gyulákat behívta.~Azok körülállták a haldokló
354 II | jelen lehetni az új khagán beiktatásán.~Odalépett a serleghez ő
355 IV | tekervénye szent mondatokkal volt beírva, a falak belseje simított
356 IV | nem lehet. Elfogadása örök béke, elutasítása örök harc.~–
357 II | a hadizenést, ifjakra a békekötést… Ha győztök, tudjatok félni,
358 III| még egyszer felszólítunk békére.~– Engedelmes férfiút találtok
359 I | éghajlat, szabadabb szellem, békésebb foglalkozások, lovagiasabb
360 III| gyűjtsek, mellyel álmos békéteket megháboríthassam. Ez az
361 III| hadizenetünket; vele semmi sem békít ki engem, sem ígéret, sem
362 I | hegyek fehér ormai messze belátszanak Kína, Perzsia, India és
363 IV | félrefordítva arcát. Én beleegyezem. Most távozz előlem.~Elemér
364 III| házasságra.~– Új vért öntöttél belém – szólt büszkén föllélekzve
365 IV | előadni.~Ekkor egyszerre belép egy hírnök, jelentve, hogy
366 III| közelg.~Nemsokára portól belepett harcos sietett a király
367 II | fölnyilák a sátor szőnyegeit, s beléptek a jósló táltosok. Hivataluk
368 III| Mily szép leány lett volna belőled, kár, hogy nem vagy az”.
369 IV | előttem? Miért lopod ki belőlem a lelket? Miért mosolyogsz
370 III| legyen karod megmenteni belőlük!~– Imádd Astaroth nevét,
371 IV | mondatokkal volt beírva, a falak belseje simított tarka gyökérfából;
372 I | Egy mesés világrész Ázsia belsejében, körös-körül kétezer mérföldnyi
373 IV | lett volna soha! Oh, így belső seb által vérzem el. – Sebet
374 IV | eléhajló lombok levelein. Benn egy halvány, megtört férfi
375 III| halállal. Ha emberi szív van benned, egy férget meg kell sajnálnod,
376 II | emlékeidet, hadd haljak meg bennetek élve.~Elemér rajongó tekintettel
377 III| hadakozni, ahova én ütök, az beomlik, ha mindjárt kőszikla is.
378 II | vissza a nap Irgana-Kon bércei mögül, a kék Túla partjain
379 II | villám mindig a legmagasabb bérceket sújtja.~– Kivéve azokat,
380 V | ünnepére összegyűlt szent berkeiben a nemzetnek színe java.~
381 II | felkerestük a fejedelmi állat berkét. Ez nem futott el, miként
382 III| s ha kifogyok a földből, berontok az égbe. Nem akarok urat
383 I | regélték nekik.~Ott körülfogták Bertenezát, s áhítattal hallgaták szavait. –
384 II | a varchoniták ismét egy Bertezenaivadék alatt egyesüljenek. E kötés
385 IV | el.~ ~A hold fénye besütött a rejtekház ablakán, átlopózva
386 III| A bálvány megunta a sok beszédet, és bőgni kezdett. Disabul
387 IV | négy szem között titkos beszédre találkozni fog, s maga körül
388 IV | Hát azelőtt mi tárgya volt beszédünknek? Úgy. Igaz. Te egy leányról
389 II | aki engem meghalni lát. Beszéld emlékeidet, hadd haljak
390 IV | álmodozva maradt ott magában, s beszélgetett, vagy tán csak álmodott,
391 IV | egymásra nem féltékenyek. Beszéljünk róla, szép-e? Ismerem talán?
392 IV | Könnyű neked lóhátról beszélni – válaszolt ez –, de majd
393 IV | Úgy. Igaz. Te egy leányról beszéltél, aki téged szeret. Ismerem
394 IV | de nem vetted észre.~– Beszéltem valamit az imént?~– Egy
395 II | Ki volt az, ki pajzsával betakart, ki felfogta rólad a halálcsapásokat,
396 IV | tested ép.~– Hanem lelkem beteg, ugye? Azt elhallgatá. Tehát
397 IV | szállani.~– Ez gyermekkori betegséged volt,~– Ahogy érett a szív,
398 IV | Gyógyított valaha iraló hasonló betegséget, mint az enyim?~– A vén
399 III| lépcsővel, tigrisbőrrel beterítve, melyet vastag kerekekre
400 IV | Szívemet hölgy emléke nem tudta betölteni. Végre azon eszmére jutottam,
401 IV | minden vonalma, melynek betűit ember nem ismeri. Adj hálát
402 II | ogur írás saját egyszerű betűivel, mik egymáson keresztül-kasul
403 IV | oszlopaira felírva, arany betűkkel ragyogott e mondat: „Semmi
404 V | az erdőben elszórt sírok beültetve lobogó kopjákkal, csak az
405 I | tőlük ismeretlen földeket bevándorolni?…~
406 IV | te azt tedd, hogy utánad bezáródjék. Csupán álmok szokták őt
407 I | sokaságától nem bírt mozogni, bezárták völgyszorosaikba, s egy
408 II | fehér karját megszúrta, s a bíbor vér felszökellt belőle,
409 I | földjeit más mívelte, selymét, bíborát idegen ország termé, neki
410 III| válogatva; férgek közül a bíborcsiga, bogarakból a pillangó,
411 III| Astaroth édes áldozatát kéri: a bíborcsigát, a pillangót, a salamandert,
412 II | felső rövid ujjú, hasított, bíborpiros aranyzsinórzattal; sűrű
413 II | fogom tépni e virágokat, még bimbókorukban. – Nem ismered fogadásod
414 IV | tanúsítá, hogy zokogását alig bírja visszafojtani.~– Gondolod?
415 II | miként az utánad jövők nem bírnak nyomodba érni. Az ellenség
416 III| terjedt, most e darab részt te bírod, nem adnád vissza?~– Akár
417 Uto| magyar irodalom fölötti bírói székbe ültetve.~Az egyik
418 II | földre ránta; te lábadat nem bírtad hirtelen lovad alól kiszabadítani,
419 I | jóvoltát, kik vassal nem bírván többé, aranylándzsákkal
420 III| tevé; s azért, mert ősapám bivaly volt, én nem születhettem-e
421 Uto| átlapozza.~És igaza lesz. Biz ez már mind bombaszt mai
422 IV | kívánj, én megadom. Mondd el bizalmasan, mint szerettél kedvesedbe?
423 II | kar vár az ellenségre.~– Bízd reám, hogy lefessem előtte
424 II | dísztelen. A titok, melyet rád bízok, két nemzet életének a titka.
425 IV | viszontszerelmet?~– Nem bízol szívedben? Szerelmed öntudata
426 IV | tartva meg a szónak.~– Úgy bizony kicsiny helyen megfér.~–
427 III| nyájas és jó erkölcsű leány. Bizonyára jó asszony fog válni belőle.
428 III| Ha titkodnak nincs egyéb bizonyítéka a szemeknél, az kevés tanúság.~–
429 I | Azt majd mindjárt be is bizonyítom előtted – monda Bertezena,
430 III| oldalára jobbról-balról, annak bizonyságaul, hogy ő két kézzel szokott
431 II | bizonyos, és a győzelem bizonytalan. Oly helyzetben hagylak
432 IV | rebegé:~– Uram, amit rám bíztál, elvégezém, s ezennel a
433 II | kérendem tőletek, amit rátok bíztam itt alant. Amott túl mindent
434 V | bosszúmtól. – Így! Így! – biztatá Halila, megfogva Dalma kezét.
435 II | esküdjél, és mégis félek tőle. Biztatnálak, ha nem akarnád, s ellenkezem
436 I | tetszett a szó, a nők is biztatták őket, s a vének még emlékeztek
437 I | Mit vétettek nekik az ősi biztos bércek, hogy megváltak tőlük
438 III| értelmességgel –, a szemekből biztosabban lehet olvasni, mint a csillagokból.
439 IV | Elemér távolléte által biztosítva érzé magát szenvedélye ellen,
440 Uto| megyefőnökön, a rendőrfőnökön, a biztoson, a végrehajtón keresztül,
441 Uto| Csehallnak hítták. Erre volt bízva a színművek és színielőadások
442 I | őket fejüket borotválni, s bő öltönyt viselni, végre a
443 IV | meg is állt, hogy magában bocsánatot kérjen Istenétől e hazugságért,
444 III| ragaszkodtál hozzám; midőn szabadon bocsátálak, hogy mehess, hová akarsz,
445 II | Midőn legelőször vadászatra bocsátanak bennünket, egymás mellett
446 IV | szemeiben; elszántan térdre bocsátkozék előtte:~– Kivallottam; megölhetsz.
447 IV | érkezett, s a khagán elé bocsáttatni kíván. Dalmának szinte jólesett
448 II | képzelethevítő szerek és szigorú böjt által bizonyos nemébe a
449 IV | tért nyitni ábrándjainak.~– Böjtöt tartottál a „Dev”-ek napján,
450 I | lekaszált fű, s a kínai bölcsek nem győzik magasztalni császáraik
451 III| kell hozzá nőül adni.~– Bölcsen beszélsz.~– Őt nőül ajánlva
452 III| Disabul elé lépve, rövid bölcsességgel szóla:~– Uram, magas király!
453 III| de egykor ki fog törni börtönéből, s visszafoglalja az eget,
454 III| férgek közül a bíborcsiga, bogarakból a pillangó, a kétéltűek
455 III| férgek rendéből nadályt – a bogarakéból skorpiót – csörgőkígyót
456 IV | nevét adjátok egy utálatos bogárnak, hogy amíg ember él, undorral
457 III| alatti csöveken át tompa bőgést hallatának az izzó bálvány
458 III| Mondjátok Astarothnak, hogy ne bőgjön, mikor én beszélek. Áldozatát
459 III| Mimet adjam oda. Kell e boglár valakinek?~S azzal leszakítá
460 III| valakinek?~S azzal leszakítá boglárát süvegéről.~– Netek! – kiálta,
461 III| megunta a sok beszédet, és bőgni kezdett. Disabul mérgesen
462 III| kaviccsal.~A bálvány egyre bőgött.~– Astaroth édes áldozatát
463 IV | hallgatlak.~– Tudod, hogy én bohó, ábrándos, babonás fiú voltam
464 III| lett volna nem álmodnia oly boldogan.~
465 IV | mégis fájt neki, hogy ő mást boldogítand.~– Tehát vidd őt magaddal –
466 IV | mik mindennapi embereket boldogítni szoktak. Te a nőarcot kerülöd,
467 IV | akkor tudhatnád, mennyire boldogította a halálra üldözöttet az,
468 IV | ő annak zsámolyán is, s boldognak tartandja magát, ha egy
469 IV | Szegény asszony. Ez minden boldogságod. Könnyem, ha távozol, mosolygásom,
470 III| szabadságodat, az ég adja meg boldogságodat is.~– Az ég megadta azt –
471 V | megvédted vad ellenségtől, s boldogságot és jóllétet árasztál tűzhelyeink
472 IV | ennek magányában töltsétek boldogságtok első havait. Disabul ne
473 IV | Ez álom boldoggá tett, és boldogtalanná.~– S föltaláltad-e e tündértüneménynek
474 III| Tudományodért sokat adhatna valami bolond bölcs; mit ér az nekem,
475 III| Nem megérdemelném-e, hogy bolondok közé legyen felírva nevem,
476 IV | mondani fejedelmem előtt.~– Bolondokkal vagyok körülvéve? – kiálta
477 III| gyáváknak, s prófétája a bolondoknak. De fogadom, hogy én megnövelem
478 IV | repkedett tétovázva, mint valami bolondos méhe, mely virágok helyett
479 V | határa, s az egész ég legyen boltozatja. Élj dicsően és sokáig.~
480 Uto| idők szülte olvasóm, furcsa bombasztoknak fogadsz, abban az időben
481 I | lassankint két részre kezde bomlani; az, mely Kínához közelebb
482 III| kegyesen nézzem, mint egy indu bonc, mint hízik ő bele saját
483 IV | Egy egész világrendszert bontasz szét szívemben! – sóhajta
484 IV | de bűnöd megtorlásra vár. Bontsátok széllyel házát, tegyétek
485 V | kezüktől elejtett vadállatok bőrébe öltözve jelentek meg a férfiak,
486 III| vonásait, karcsúbbnak termetét, bőrét simábbnak, mint férfiaké
487 IV | ülőhelyében meg tudott enni egy borjút, s mégis oly sovány volt,
488 I | farkas volt, másiké egy bőrkötény, melyet egykor Bertezena
489 I | lóhátról beszélt a félmeztelen bőrkötényes varchonita rabszolgákkal,
490 I | s társaival együtt durva bőrkötényét maga elé kötve, a kovácsüllő
491 I | a fejedelmek és vezérek bőrkötényt kötve, az egész nép előtt
492 I | hírben sem létezett náluk, bornak és kenyérnek még nevét sem
493 I | kényszeríté őket fejüket borotválni, s bő öltönyt viselni, végre
494 IV | leány – szólt Kubláj –, boruljunk e magas úr lábaihoz, s könyörögjünk
495 III| bírta elviselni. Zokogva borult atyja keblére.~– Te engemet
496 III| nép körül a földön arcra borulva feküdt. Disabul ült egy
497 III| ördögöt.~Kitől minden nép borzad, s kit minden rossz kútfejének
498 IV | találkozni. Tagjain szent borzadály futott végig.~Dalma eszmélni
499 III| időben egy sötét, ijesztő, borzadályos eszmét imádtak – az ördögöt.~
500 IV | elaléltában karjaival fogott fel, borzadva tevé le nyugágya zsámolyára,
501 IV | szenvedés volt, s midőn azt egy borzasztó halállal kellett volna befejeznem,
|